A dal évszázadai

1. Dal, de mégsem dal Görögök: ódé Rómaiak: Horatius carmenjei Középkor: trubadúrlíra – éppen, hogy nem személyes Az igazi, mai értelemben vett dal első alkotója: Vogelweide, lied, Hársfaágak csendes árnyán Hasonlóan közvetlen, személyes: vágánsdalok Sok közülük bordal, ami az ókori Anakreónt utánozza Első jellemzője tehát: személyes közvetlenség

Az ódé dal, így a choródia is, de éppenséggel nem személyes

A kórus a közvélekedést képviseli, így nem lírai

Horatius carmeneinek jelentése szintén: dal Mégsem dalok, mert tanító szándékuk, emelkedettségük ódává teszi őket Thaliarcushoz: - drámai, mert az élet egészéről szól - megszólít: ne bánd, a holnap mit hoz… - felfokozott: roskad a hó alatt, és nyög az erdő - általánosságok után: zálogul rabolt gyűrű

A trubadúrdal is személytelen: ugyanazokat a paneleket alkalmazza

A vágánsdalok is közkeletű tartalmakat fejeznek ki, pl. a szerencse forganódságát

Vogelweide: Hársfaágak csendes árnyán: az első igazi dal, lied: személyes, egyedi, közvetlen, lírai

2. Klasszicizmus-szentimentalizmus Goethe: Vándor éji dala A legegyszerűbb téma, ellentmondások nélkül Rövid, látszólag igénytelen, spontán Jelentése nem áttételes: azt jelenti, amit mond Denotatív, és nem konnotatív Tehát: a dal egyszerű, egynemű, jelképes áttételek nélküli – inkább hangulat, mint tartalom

Az alkonyi perc az elmúlás kódja, jelképe, emblémája - Nem tartalomban gazdag, hanem érzésben, hangulatban – igazi dal

E házikó közelében írta Goethe A vándor éji dalát

3. Romantika Közösségi dalok: harci dal, csatadal, lelkesítő dal Kollektív műfajjá alakul, bár szerzője konkrét, ismert Petőfi: Nemzeti dal Hosszú benne a refrén, hogy gyorsan kollektívvá válhasson Erőteljes a ritmus, hogy énekelni is lehessen Tehát: rövidség, énekelhetőség, sok ismétlődés

Petőfi Nemzeti dala rövid, egyszerű, énekelhető, sok ismétlésben gazdag – könnyen kollektivizálható

A legiskolázatlanabb nép is érti, ismeri

4. Modernség A dekadencia korában a lelkesedés vagy búfelejtő mámor elvész a dalokból Helyette: a pusztulás, hanyatlás keserű melódiáivá lesznek Paul Verlaine: Őszi chanson – ősz, elmúlás, betegség, aláhullás Ady Endre: A fekete zongora – kiszolgáltatottság, disszonancia, koporsószerű feketeség Tehát: a dal a modern költészetben sötét színezetűvé válik, vagy elégikus belenyugvással, vagy tiltakozó drámaisággal

Verlaine Őszi chansonja is dalszerű, hangulati líra

A fekete zongora anti- bordal