Az MTA 179. közgyűlése KÜLS ő TAGOK FÓRUMA 2009. május 4.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Beszámoló a SIOSZ eddigi tevékenységéről Összeállította: Fuhrmann Géza.
Advertisements

„Esélyteremtés és értékalakulás” Konferencia Megyeháza Kaposvár, 2009
„Érdekérvényesítő képességek, kompetenciák fejlesztése, munkajogi és munkaügyi ismeretek gyarapítása, a szociális párbeszéd erősítése a víziközmű - és.
Magyar Tudományos Akadémia Nyugati Magyar Tudományos Tanács teljesítményelemzés és javaslat.
Készítette: Reményi László1 Pátyi Szent Imre Templom, Plébánia és Közösségi Ház Építési engedélyezési terve.
Németh Tamás — Főtitkári beszámoló … Főtitkári beszámoló az Akadémia évi költségvetésének végrehajtásáról Németh Tamás Magyar Tudományos Akadémia.
NJSZT Közgyűlés május 13. NJSZT KÖZGYŰLÉS május 13.
Erdélyi Múzeum-Egyesület Magyar Tudományos Akadémia Budapest, november 11. Dr. Bitay Enikő, Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának elnöke.
BÉKÉS ÉS KÖRNYÉKE BIOKULTÚRA EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGE Csarnai Erzsébet Biotermelők együttműködési lehetőségeinek szélesítése a magyar román határ mentén.
MTA Távközlő Rendszerek Bizottság tevékenysége Sallai Gyula, elnök Imre Sándor, titkár.
A hazai számítástechnika bölcsőjénél Dömölki Bálint Kovács Győző emlékkonferencia, 2013 május 29.
Az MTA Közlekedéstudományi Bizottság Logisztikai Albizottság tevékenysége Dr. Kulcsár Béla tanszékvezető egyetemi tanár BME Közlekedésmérnöki Kar Építőgépek,
Turisztikai Fórum Gárdony, november Program: I.Köszöntő és bevezető szezonértékelő az önkormányzat szemszögéből Tóth István polgármester II.Szezonértékelő.
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Csíki Szervezete 2005.november Előadó: Szén János tanár Csíki Szervezet elnöke.
A Magyar Tudományos Akadémia 180. Közgyűlése Bíró JózsefImre Sándor MTA TRB és AKB közgyűlési képviselői TexPoint fonts used in EMF. Read the TexPoint.
Intézményvezetői Értekezlet október 6.
A mesterképzések létesítésének és indításának helyzete a műszaki szakterületen Sima Dezső MFRFK, november 3.
Természettudományok és műszaki tudományok területén végzett diplomások száma a éve korcsoportban 1000 főre számolva 2010-re az EU-ban 15 %-os növekedést.
Hatalom interdiszciplináris megközelítésben. Szeged, 2004.
A mai nap programja ig Köszöntő Polgármester Úr 5 perce Gyorsított tanév előkészítő információáradat ig integrációt segítő.
A határmentiség kutatása a számok tükrében Tiner Tibor Selye János Egyetem, Révkomárom MRTT évi Vándorgyűlés, Szabadka, nov
BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL Horváth Gyula MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG.
A Magyar Regionális Tudományi Társaság tevékenysége Horváth Gyula.
MIBEN ERŐS ÉS MIBEN GYENGE AZ MRTT Elnöki beszámoló a évi közgyűlésen Magyar Regionális Tudományi Társaság.
ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI KÖZGYŰLÉSEN Rechnitzer János MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG.
Külföldi TDK konferencia lehetőségek Kókai Judit márc. 6.
1987 – Magyar Könyvvizsgálók Egyesülete
TÁMOP szakmai támogatás Educatio Nonprofit Kft
2011. évi Közgyűlés Jutalmazás, kitüntetés Sallai Gyula, elnök május 25.
A regionális tudomány társadalmasítása Kedvezményezett: MTA Regionális Kutatások Központja.
A háború és a modern fegyveres erő
EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok Pécs, Mikulás Brigitta Nemzeti Fejlesztési Hivatal Phare Koordinációs Főosztály Főosztályvezető-helyettes.
A révkomáromi Selye János Egyetem működése. Az egyetemről általánosságban, annak rövid bemutatása 1918-ban Csehszlovákia megalakulása A felvidéki felsőoktatási.
Oktató Városok Nemzetközi Szövetsége Közép-Európai Iroda (Budapest) 3-as rendezvény: „Lendületben a város” – regionális konferencia Végrehajtó Bizottsági.
Magyar Nemzeti Élelmiszer-technológiai Platform © Campden & Chorleywood Kht 1 Az MNÉTP megalakulása óta végzett tevékenységek A stratégia kidolgozása.
Éves Konferencia- Annual Report Irányító Bizottság: Elnök: D. Terdik György DE IK dékán Tagok: Dr. Kardon Béla EMMI Dr. Sallai Gyula BME, FIRCC Nagy Miklós.
MTA Regionális Kutatások Központja Magyar-szlovák agglomeráció Pozsony környékén - Közszolgáltatás fejlesztési hálózat Pozsony határon átnyúló agglomerációjában.
Sapientia-EMTE informatikai rendszerének kialakítása és fejlesztése Dr. Dávid László Dr. Györfi Jenő Budapest, November 11.
Az egyház társadalmi tanítása és a XXI. századi felnőttoktatás c. konferencia Esztergom dec. 1. Az andragógia szak elindulása és munkája a PPKE VJK-n.
„New Hungary” Rural Development Programme Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Szepetneki Kiállítás és Vásár Február 28. AaAa.
Bemutatkozik a Magyar-Szlovén Tagozat: a magyar vállalkozások piaci pozíciószerzésének és befektetéseinek elősegítése Fullérné Verger Renáta Magyar-Szlovén.
Doktori iskolák akkreditációja Bazsa György, a MAB elnöke Az Országos Doktori Tanács ülése Debrecen, december 12.
A Cseh - Magyar Üzleti Klub. A Cseh Magyar Üzleti klub legfőbb céljának tekinti a kétoldalú üzleti kapcsolatok fejlesztését, és a cseh illetve magyar.
Duna menti Városok Együttműködési Fóruma Duna térségi programalkotó tanácskozás A Duna Menti Városok együttműködésének aktuális feladatai, javasolt cselekvési.
Az iskolai dokumentumok elérhetősége
MAGYOTT Közgyűlés február 16. Beszámoló Állatgyógyászati munkacsoport Dr. Kulcsár Gábor.
TEHETSÉGPONTOK HÁLÓZATA SZÉKELYFÖLDÖN Székelyföldi Tehetségnap Szeptember 27., Marosvásárhely 1.
Az MNV Zrt. szervezeti felépítése
A Magyar Hidrológiai Társaság Soproni Területi Szervezetének munkája (2005)
„Vedd ki a részed!” - amit a civilek már megtettek egymásért Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Együttm ű ködési Hálózat Miskolc, március 30.
1 MEE Szegedi Szervezet évi beszámoló, évi tervek.
Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács Academic Council of Hungarians in Slovakia Akademická Rada Maďarov na Slovensku Létrehozás éve: 2013 SZMA T Elnök Dusza.
Tarnóczy Tamás professzor és a  Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság Hirschberg Jenő.
BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL Horváth Gyula MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG.
A Magyar Regionális Tudományi Társaság évi tevékenysége Horváth Gyula elnök.
ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI KÖZGYŰLÉSEN Rechnitzer János MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG.
2005. április.Road Show Szeged1 Ifjúsági Bizottság Tóth Gergely, Nagy Péter április 12.
A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG DEBRECENI JUBILEUMI KONFERENCIÁJA Az MTT-Kelet-magyarországi szekció rendezvényeinek szerepe a Taktaharkányi Apáczai.
A HB elnökségének beszámolója a 2014-es évben végzett munkáról Szenes Zoltán volt bizottsági elnök MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi.
Bemutatkozik az Informatikai Műhely Lócsi Levente, Kovács Máté.
Aktualitások az információvédelem területén Gasparetz András Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület, elnök MagiCom Kft. ügyvezető igazgató, címzetes.
Társulatunk május 4-én alakult. 10 ÉVE SZOLGÁLJUK A NEMZETI ENERGIAPOLITIKÁT 1.
Bemutatkozik az EKF Természettudományi Kara Pénzesné Dr. Kónya Erika dékán.
60 éves a Magyar Földmérési Térképészeti és Távérzékelési Társaság Fővárosi és Pest Megyei Földmérő Nap – 60 éves az MFTTT Budapest, április 20.
Óvodai szakmai programok, továbbképzések bemutatása 2013/2014 Készítette: Grolyóné Szabó Éva szeptember 11. KPSZTI, Óvodavezetői Értekezlet.
Köznevelési Szakértők Országos Egyesülete
Tagok fő 89 fő 100 fő 101 fő 103 fő.
"INFORMÁCIÓVÉDELEM MENEDZSELÉSE" IX. SZAKMAI FÓRUM
Nemzeti Agykutatási Program Szegedi Tudományegyetem október Szegedi Akadémiai Bizottság 110. termében (Szeged, Somogyi u. 7.) Sajtótájékoztató.
Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform Záróülés
Előadás másolata:

Az MTA 179. közgyűlése KÜLS ő TAGOK FÓRUMA május 4.

Bemutatkozik az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság

MŰKÖDÉS A KAB jogi bejegyzése 2008-ban Név: Kolozsvári Akadémiai Bizottság ~ Kolozsvári Területi Bizottság A KAB jogi háttérét biztosító MTA-KAB EGYESÜLET bejegyzése – május 28. Alapító tagok: Vizi E. Szilveszter Görömbei András Péntek János Csibi Vencel Kása Zoltán Kovács András Szenkovits Ferenc

MŰKÖDÉS A KAB megválasztott vezetői: Elnök:Péntek János, az MTA külső tagja Alelnökök: Csibi Vencel egyetemi tanár, műszaki tudományok Kása Zoltán egyetemi tanár, természettudományok Kovács András egyetemi tanár, társadalomtudományok Egyed-Zsigmond Imre egyetemi tanár, élettudományok Tudományos titkár Szenkovits Ferenc egyetemi docens

MŰKÖDÉS Székház - a KAB az EME tulajdonában levő, 150 m 2 területű ingatlanban működik, amelynek a bérleti díját az MTA biztosítja - az ingatlan előadóterme 40 férőhelyes - a kétágyas vendégszobát az EMÉ-vel közösen használjuk ban megtörtént az irodák berendezése, irodai felszerelés (számítógépek, fénymásoló stb.) beszerzése - az előadóterem berendezése Titkárság titkárságvezető (2007. március 25-től) szervezőtitkár (2007. dec.1-jétől, félállás) gondnok (2008. március 1-jétől) Honlap (2008. március 10-től)

MŰKÖDÉS A KAB közgyűlései: szeptember 28., Kolozsvár – tisztségviselők választása november 22., Kolozsvár június 17., Kolozsvár október 11., Csíkszereda A következő közgyűlés: június 20., Kolozsvár

1. Agrártudományi szakbizottság, Csíkszereda 2. Alkalmazott társadalomtudományi szakbizottság, Csíkszereda 3. Biológiai és ökológiai szakbizottság, Kolozsvár Sugárbiológiai munkabizottság, Kolozsvár 4. Egészségügyi szakbizottság, Marosvásárhely 5. Építő- és építészmérnöki szakbizottság, Kolozsvár 6. Filozófiai szakbizottság, Kolozsvár Politikatudományi munkabizottság, Kolozsvár 7. Földrajztudományi szakbizottság, Kolozsvár 8. Irodalomtudományi szakbizottság, Kolozsvár Idegen nyelvek, irodalmak munkabizottság, Nagyvárad 9. Közgazdaságtudományi szakbizottság, Kolozsvár 10. Matematikai és informatikai, fizikai, csillagászati szakbizottság, Kolozsvár 11. Néprajzi és antropológiai szakbizottság, Kolozsvár 12. Nyelvtudományi szakbizottság, Kolozsvár 13. Oktatási-nevelési és pszichológiai szakbizottság, Marosvásárhely 14. Szociológiai és demográfiai szakbizottság, Kolozsvár 15. Teológiai és egyháztörténeti szakbizottság, Kolozsvár 16. Történettudományi szakbizottság, Kolozsvár Bánsági Regionális munkabizottság, Temesvár SZAKBIZOTTSÁGOK

KAPCSOLATOK I.ERDÉLYI MÚZEUM EGYESÜLET Együttműködési megállapodás megkötése, közös rendezvények II.MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Elnökség, Területi Bizottságok, Határon Túli Magyarok Titkársága III.ROMÁN AKADÉMIA Kapcsolat a Román Akadémia kolozsvári fiókjának vezetőjével Közös rendezvény a Kolozsvári Akadémiai Napok / Zilele Academice Clujene keretében

IV.Tudományos, szakmai társaságok, egyesületek: közös rendezvények szakbizottságok szervezése V.Felsőoktatási intézmények közös rendezvények szakbizottságok szervezése intézményvezetők egyeztető tanácskozása a KAB-ban KAPCSOLATOK

Előadássorozat Értékek Akadémiája címmel. Eddigi előadók (időrendben): Pléh Csaba, Péntek János, Kása Zoltán, Néda Zoltán, Pócs Éva, Benedek Dezső, Toró Tibor, Görömbei András, Veress Károly, Muzsnay Csaba, Fodorpataki László, Nagy-Tóth Ferenc, Sárkány-Kis Endre, Mócsy Ildikó, Faragó Tamás, Szabó György, Pálffy Géza, Németh Sándor. Rendezvények Társszervezésben: Akadémiai nyári tábor Helyszín: Homoródfürdő Téma: Nyerő stratégiák: aug

KAB - konferenciák 2008-ban: Agrártudományi ülésszak (Csíkszereda, márc. 18.) Nemzetközi Gépész Találkozó (Brassó, május 1–4.) Magyar nyelvészeti kutatások (Kolozsvár, május 23–25) Stochasztikus rendszerek (Kolozsvár, május 26–31) Matematika-történeti konferencia (Marosvásárhely, jún. 4–7) Kolozsvári Akadémiai Napok keretében Értékek Akadémiája Konferencia jún. 12., téma: A természeti környezet globális és helyi gondjai „Média-Régió-Nyilvánosság” (Csíkszereda, jún. 13) MACS 2008 Matematikai és Számítástechnikai Konferencia (Kolozsvár, júl. 3–6.) Változó társadalom, változó szemléletmód - konferencia (Csíkszereda, okt. 10). Rendezvények

Tudomány az élhető Földért (Csíkszereda, okt. 10). Vályi Gyula Emlékkonferencia (Kolozsvár, okt. 13.) Csillagászati konferencia (Kolozsvár, okt. 17.) Meltzl Hugó Emlékkonferencia (Nagyvárad, nov ) Réthy Mór Emlékkonferencia (Kolozsvár, nov ) Tizenkettedik Erdélyi Orvosnapok (Csíkszereda, nov ) A Magyar Tudomány Napja Erdélyben - 7. fórum (Kolozsvár, nov ) Szőlőtermelés és borkereskedelem – konferencia (Kolozsvár, 2008 dec. 4–5.) A politológia mint szakma - politikatudományi workshop (Kolozsvár, dec. 5.) 140 év kisebbségi törvényhozás közép- és kelet-európában – konferencia (Kolzosvár, dec. 11–12.) Pataki József Emlékkonferencia (Kolozsvár, dec. 18.) Rendezvények

MŰKÖDÉS Elérhetőségek: Postacím: Asociatia MTA-KAB Egyesület Cluj Napoca Str. Ion Ghica nr. 12 Tel/fax: Honlap:

Kolozsvári Akadémiai Bizottság Köszönjük a figyelmet!