Zenés utazás Kárpátaljára

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
JÁSZKISÉRRŐL KÁRPÁTALJÁRA Történelmünk nyomában Kárpátalján - nemzettudat formáló kirándulás -
Advertisements

Alsónémedi A falu bemutatása
Kárpátalja 3.nap Baróti Mária Szalai Dzsenifer Németh Nóra
Kárpátalja 4.Nap Igaz magyarnak lenni akkora teher , hogy aki sokat viseli, megerősödik. /Wass Albert/
Az internetről letöltött képek és saját fotók felhasználásával összeállította: Simon Kálmán Miskolc és környéke.
Beregszász.
Mondák, dalok útja Zsámbok.
KÁRPÁTALJA-2 Munkács első fennmaradt írásos említése 1150: Muncas. A mai vár helyén az első, fából épült őrtornyot honfoglaló.
Erdélyben jártam 1994 A nagyváradi római katolikus bazilika között épült. A legnagyobb barokk stílusban épült templom Romániában. Nagyvárad.
ERDÉLY.
A város Katedrálisa Városnézés: Temesvár és környéke Városnézés: Temesvár és környéke.
HATÁRTALANUL! • A pályázati program célja: minden magyar diák tanulmányai alatt legalább egyszer eljusson határon túli, magyar lakta területekre ( Felvidék,
2010. III. 29. Fülöpszállás. Fülöpszállás község (Bács-Kiskun megye) Egyenesen álló, csücskös talpú pajzsban - kék mez ő ben zöld halmon álló, szembeforduló,
Magyarországi Barangolások A Budai Várnegyedben
Automatikus Esztergom Halló magyar! Hol vagy? Felelj! Zsámbék.
A MAGYAROK VILÁGHIMNUSZA
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar F ő iskola Hallgatói Önkormányzatának bemutatása Beregszász 2012 Készítette: Nagy Tibor.
A Tisza szabályozása.
Keleti végeken… arandria.multiply.com 2009 szeptember.
1 A kulturális örökség megőrzésének lehetőségei Ukrajnában Orosz Ildikó Beregszász, November 24.
„Regionális fejlődés a Kárpát-medencében
Szendrő nevezetességei
Budapest turisztikai marketingje
A Rákóczi – szabadságharc korának művészettörténeti stílusa, a BAROKK
ERDÉLY Székely himnusz Klikkelj.
KÁRPÁTALJA VERECKEI-HÁGÓ KÁRPÁTIA: KELETI KÁRPÁTOK: Zene: Készítették:
Zrínyi Miklós életműve
A csendesnap programjai – Zenés áhítat (tornaterem) – KRISZ - Kárpátaljai zenekar – Diakóniánk árnyalatai (tornaterem) Szünet (székek.
Ökumenikus imahét – 2010 Bánhidai Református Templom, január 22. Imahét a Krisztushívők egységéért Ti vagytok a tanuk Hogyan válhatunk jobb tanúkká?
A Bánk bán operaváltozata
Ungvár.
Napkor A mi településünk.
A Tápió-vidék 2009-es naptárának képei
Felcsík, Alcsík és a Kászonok környéke
Világörökségek Szlovákiában 2011.augusztus
Petőfi Sándor Emlékmúzeum
A Tisza.
Bihar az I. Világháború előtt, alatt és után
Keleti végeken… arandria.multiply.com 2009 szeptember.
Helytörténeti, néprajzi jellemzői
Vörösmarty-emlékhelyek Magyarországon
Szeged I. világháborús emlékhelyei
Thököly Imre.
Erdélyi barangolások:
Készítette: Szilandi Zene: Yanni: In the Mirror Madarász Tibor a Felvidéken, Kassán született 1937-ben. A kortárs magyar festőművészeket bemutató honlapon.
Készítette: Tóth Balázs I./3.cs.
Susann Nordströms Orkester - True Love
Dömsöd Készítette: Moór Zsanett. Fekvése Dömsöd nagyközség Budapesttõl délre helyezkedik el a Ráckevei Duna - ág bal partján. n Fekvése következtében.
A világ 7. legszebb villamosvonalán
CSONGRÁD CSONGRÁD A TISZA JOBB PARTJÁN, A KÖRÖS TORKOLATA FELETT FEKSZIK. KEDVEZŐ FÖLDRAJZI HELYZETE MIATT AZ ÚJKŐKOR ÓTA LAKOTT HELY. ÁRPÁD FEJEDELEM.
Ukrajna Ukrajna Magyarország legnagyobb szom- szédja, és ilyen szempontból a leg- nagyobb potenciállal rendelkező partnere, mely óriási felvásárlói piaccal.
A Kis- és középvállalkozások és az EU – felkészülés a változásokra Gérnyi Gábor főosztályvezető Vállalkozás-fejlesztési és EU Felzárkóztatási Főosztály.
Kárpátaljai megyei egészségügui főosztály helyettes igazgatója
Határtalanul.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott együttműködés
KÁRPÁTALJA VERECKEI-HÁGÓ KÁRPÁTIA: KELETI KÁRPÁTOK: Zene: Készítették:
MISKOLCZ régi képeken kattints a folytatáshoz.
Makovecz-program Jakabné dr. Szalai Krisztina Pécs, augusztus 31
ERDÉLYBEN KÓBORGUNK Kétszer voltam Erdélyben, sosem fogom tudni elfelejteni azokat a tájakat, embereket, akik olyan szépen beszéltek magyarul. Eszembe.
NAPIREND, KÁRPÁTALJA Határtalanul utazás.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott együttműködés
Ahol az élet vize árad, Tiszta, mint a kristály,
Kattintással tovább léphetsz!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott együttműködés
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott együttműködés
Magyarországi Barangolások A Budai Várnegyedben
Balatonalmádi körtúra Készítette: Szabó Lilla
Keleti végeken… 2009 szeptember arandria.multiply.com.
KÁRPÁTALJA VERECKEI-HÁGÓ KÁRPÁTIA: KELETI KÁRPÁTOK: Zene: Készítették:
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott együttműködés
Előadás másolata:

Zenés utazás Kárpátaljára Kárpátia zenekar - „Keleti Kárpátok” című dala Automatikus prezentáció

Bene - Református templom

Csetfalva – A Református templom mennyezete

Tiszaújlak - Turulos emlékmű

Beregvár

Hold

Verecke

Bene – Parászka pince

Rahó - A Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyása

Munkács – A vár

Munkács – A vár

Munkács – A vár

Munkács – Kiállítás a várban

Verecke

Ungvár – a vár

Ungvár – a vár

Beregszász – II- Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

Szeklence – Görög katolikus templom

Szolyva – Az Emlékpark

Szolyva – Az Emlékpark

Munkács – A Latorca

Munkács – A Latorca a várból

Munkács – A városháza

Szinevéri Nemzeti Park

Ökörmező

Verecke

Verecke – Az emlékmű

Verecke

Huszt

Huszt

Huszt

Huszt

Alsószinevér

Alsószinevér

Szinevéri Nemzeti Park

Szinevéri Nemzeti Park

Técső

Csetfalva – Az ökumenikus templom

Szinevéri Nemzeti Park - Szín és Vér szobra a tó partján

Szinevéri Nemzeti Park

Szinevéri Nemzeti Park

„Asszonyvallató” híd a Nagy-ág felett

Ungvár – Turul szobor a vár udvarán

Verecke – Az emlékmű

Verecke – Az emlékmű

Ungvár - Skanzen

Ungvár - Skanzen

Ungvár - Skanzen

Ungvár - Skanzen

Ungvár

Ungvár – Az Ung

VÉGE