SÍREMLÉKEK.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Nana Mouskuri – Schubert / Ave Maria
Advertisements

BGA-12-HA-01 sz. HATÁRTALANUL Pályázat
Készítette: Puskás Béla.
(középszintű érettségihez)
Erdélyben jártam 1994 A nagyváradi római katolikus bazilika között épült. A legnagyobb barokk stílusban épült templom Romániában. Nagyvárad.
ERDÉLY.
SEGÉDANYAG Szilas László: Kis magyar egyháztörténet. TKK Róma, 1982
Székelyudvarhely civil élete Rövid várostörténet őskor óta lakott római castrum – Só útja első írásos emlék település neve Uduorhel mezővárosi.
Bocskai István élete.
JÁRJUNK MÉG ERDÉLYBEN Találtam még sok képet Erdélyrõl,azokat látjátok most itt. Sok helyen én is jártam már, gondolom, hogy sokan ismeritek a tájakat.
ERDÉLY.
A KIRÁLYI MAGYARORSZÁG BERENDEZKEDÉSE,
A RENDEK ÉS AZ URALKODÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE
Dolgozat - GÓTIKA.
A klasszicizmus építészete I. Egyházi épületek
A barokk szobrászata.
A három részre szakadt Magyarország története
Farkas utcai református templom, Kolozsvár

HANGANYAG: Béke Csaba - lantművész, énekmondó
Közép-Magyarország turisztikai régió vonzerői
ERDÉLY Székely himnusz Klikkelj.
Pázmány Péter 22/A. 1. Életútja 1570-ben született (Nagy)Váradon Nemesi család sarja: apja, Pázmány Miklós bihari alispán Családja református, de anyja.
A három részre szakadt ország
(középszintű érettségihez)
A XVII. SZÁZAD KIEMELKEDŐ NEVELŐI
Az ország 2 majd 3 részre szakadása
Bocskai és Bethlen fejedelemsége
40 éves osztálytalálkozó
HATÁRTALANUL! Történelem.
Gian Lorenzo Bernini.
Bodócs István történelem verseny december 16.
I.Díj ARCHIKO KFT. és LENGYEL ÉPÍTÉSZ MŰTEREM KFT.
Kultúra a török hódoltság korában
Szombathelya korai újkorban 16. szd.. Szombathely a kora újkor végén.
Bethlen Gábor kül- és belpolitikája
Brassó Belvárosi Református Egyházközség A magyar reformáció nagy alakjai Előadás sorozat esztendő Reformáció nagyhetében.
Klasszicizmus Készítette: Ecseri István.
Kalandozás a Báthoryak és a Rákócziak földjén
Magyar történelmi zászlók (Válogatás). A honfoglalás zászlója (rekonstrukció)
ÁRPÁD-KORI MŰVÉSZET október 18. PPKE 2012/őszi félév
Szobrászat.
Brassó Belvárosi Református Egyházközség A magyar reformáció nagy alakjai Előadás sorozat 2011 esztendő Reformáció nagyhetében.
Lajta Gábor: Az emmausi vacsora
A magyar klasszicizmus építészete
KÜKÜLLŐVÁR (Cetatea de Balta, Kokelburg,) Foto: Csedő Attila
ANDREJ RUBLJOV
Törökök Magyarországon
A dóm építése 1378 körül kezdődött, és több szakaszra osztható. Az építkezés első szakasza kb ig tartott, öthajós, bazilika típusú épületnek.
Nagyszombat. Története Már a kelták és a rómaiak előtt is lakott hely volt, majd Trnava néven szláv település, melyet III. Béla lánya, Konstancia, aki.
A versenyek!. Megyei verseny nyertes csapatai: GYŐR helyszínen, Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági.
Erdély - a reformáció megjelenése Magyarországon
Magyar történelmi zászlók
Középkor Képei: Román Stílus
Makovecz-program Jakabné dr. Szalai Krisztina Pécs, augusztus 31
Budapest Programajánló
románul Odorheiu Secuiesc,
Székelykeresztúr Fekvése:
Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola, 7. évfolyam
NAGYVÁRAD.
Magyarország a kora újkorban
Az Erdélyi magyar történelmi személyek”
HÁZSONGÁRD AHOL „ A NAPNAK MINDEN SZAKÁBAN CSEND VAN,MELY MÉG A TÖRTÉNELEM SŰRŰJÉBŐL SZAKADT..” TAMÁSI ÁRON.
Az ország három részre szakadása
2014 eseményei képekben.
Kolozsvár.
Az erdélyi főnix Misztótfalusi Kis Miklós élete és pályája.
Kolozsvár.
Nagykároly-i kastély, és Nagyvárad.
Kolozsvár június 7..
Előadás másolata:

SÍREMLÉKEK

(Ecsedi) Báthori István (erdélyi vajda, 1430–1493) Vörösmárvány-szarkofágja (nyírbátori református templom) részlet

(Ecsedi) Báthori István (erdélyi vajda, 1430–1493) Vörösmárvány-szarkofágja (nyírbátori református templom)

Ecsedi Báthori István (1555–1605) országbíró és zsoltáríró faragásokkal díszített kőszarkofágja (nyírbátori református templom)

(Ecsedi) Báthori István (1430–1493) erdélyi vajda és Ecsedi Báthori István (1555–1605) országbíró és zsoltáríró szarkofágjai (nyírbátori református templom)

Haller Gábor (1608) és Bochkay Ilona közös tumbája a fehéregyházi templomból (Kolozsvár, Erdélyi Múzeum )

János Zsigmond síremléke (gyulafehérvári székesegyház)

Izabella királyné síremlékének hosszanti oldala (gyulafehérvári székesegyház)

János Zsigmond fejedelem (balra) és Izabella királyné (jobbra) síremléke (gyulafehérvári székesegyház)

Diószegi Péter: Sükösd György síremléke,(1632 Diószegi Péter: Sükösd György síremléke,(1632. ) (Kolozsvár, Erdélyi Múzeum )

Apaffi György síremléke és fedőlapja. Almakerékről Apaffi György síremléke és fedőlapja. Almakerékről. 1638 Márvány Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Apaffi György síremlékének egyik hosszoldala Almakerékről 1638 Márvány Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Theilesius György evangélikus püspök síremléke 1649 Theilesius György evangélikus püspök síremléke 1649. (A berethalmi evangélikus templomban)

püspökök síremlékei a berethalmi evangélikus templomban Közöttük: Barth Keresztély 1647–1652,

evangélikus püspökök síremlékei (A berethalmi evangélikus templomban)

Serédy György († 1557) síremléke (Bártfa, Szent Egyed Templom)

Oláh Miklós esztergomi érsek síremléke 1568 Vörös márvány, 263 x 133 cm (Szent Miklós-templom, Nagyszombat)

VÉGE