A történet régen esett meg. Egy férfi megbüntette az ötéves lányát, mert elveszített egy értékes tárgyat. Akkor kevés pénzük volt.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Minden a javunkat szolgálja…
Advertisements

Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. A kérdésekre adott válaszok.
Ami a Tiéd.
Néhány napja az élet útján sétáltam, amikor megláttam egy feliratot, melyen ez állt: “A Mennyország boltja”.
Saját magunkat mindig arról próbáljuk meggyőzni, hogy mennyivel boldogabb lesz az életünk majd, ha megházasodunk, megszületik az első gyermekünk, majd.
Mit tennél, ha minden egyes alkalommal, amikor szerelmes leszel valakibe el kell tőle búcsúznod?
A TANÍTÓ TANÍTÁSA.
Ki hajtogatja össze ejtőernyőidet?
A pillangó tanítása Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült mellette, és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy.
Ria Slides Ebben az áruházban a nők kedvükre való férjet vásárolhatnak…
Igaz történet karácsony előttről
A FESTŐ ÉS A FECSKÉK.
Idő multán (Jorge Louis Borges) Chris Spheeris – EROS(Rain)
ADVENT.
Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap táblával, a következő szöveggel: „Vak vagyok. Kérem, segítsenek.“
Történet a szeretetről
A Jókedv, a Bánat, a Bölcsesség.... és sok más között a Szeretet.
Menedzser Lecke - 1 Hirtelen feltűnt egy tigris, ráugrott a nyúlra
ADVENT ANGYALAI.
“13 tanács egy életre".
Szeretném ezt visszakapni! Működik!
Szeress úgy, mintha Téged még soha senki sem bántott volna meg!!!
Az anyós Egy anyósnak van 3 veje. Egy szép napon elhatározza, hogy próbára teszi őket, mert látni akarja mennyire tisztelik és szeretik őt.
Zsikazsu Emlékkönyve.
Könnyek....
Feltétel nélküli szeretet
Szerelem „Azt kértem Tőled, hogy szeress még. Azt mondtad, hogy Neked ennyi nem elég. Annyi mindent adhatnék még hát kérlek Kicsim kérlek maradj még! Maradj.
közmondásokkal és szóláshasonlatokkal - megoldások -
- Szép jó reggelt, Boribon!
A sütemény.
Szeretném ezt visszakapni! Működik! Megfontolandó.
A Butterfly’s Lesson Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött,
A Jókedv, a Bánat, a Bölcsesség.... és sok más között a Szeretet.
Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap táblával, a következő szöveggel: „Vak vagyok, kérem, segítsenek!“
Megmagyarázhatatlan parajelenségek (amit nem láttál attól még létezhet)
Két súlyosan beteg ember feküdt egy kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az.
Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa.
A történet régen esett meg. Egy férfi megbüntette az ötéves lányát, mert elveszített egy értékes tárgyat. Akkor kevés pénzük volt.
Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de Ő azt mondta: NEM!
Minden a javunkat szolgálja…
A VÉGZŐS EGYETEMISTA.
Hogyan választ egy férfi feleséget magának?
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy király.
A négy gyertya.
La Fontaine A tücsök és a hangya
NEM MINDIG KÖNNYÜ SZÜLÖNEK LENNI...
Néhány napja az élet útján sétáltam, amikor megláttam egy feliratot, melyen ez állt: “A Mennyország boltja”.
„Igazságok”.
Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa.
egy ici-picikét (Bokrétás András) Ha az alkoholizmusnak van határa, akkor én kettős állampolgár vagyok.
Szól-e még Isten az emberekhez?
A NAP LEÁNYA Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak Ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny leány.
A Jókedv, a Bánat, a Bölcsesség.... és sok más között a Szeretet.
Négy gyertya égett szép csendben.
CSODÁS KÍVÁNSÁG 1.
Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban.
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy király.
A tékozló fiú (Lukács 15, 11-32)
CSODÁS KÍVÁNSÁG 1.
CSODÁS JÓKÍVÁNSÁG 1.
Református istentisztelet
Feltétel nélküli szeretet
A Butterfly’s Lesson Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött,
A történet régen esett meg
Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. A kérdésekre adott válaszok.
Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. A kérdésekre adott válaszok.
ADVENT.
A TANÍTÓ TANÍTÁSA.
Ami a Tiéd.
Előadás másolata:

A történet régen esett meg. Egy férfi megbüntette az ötéves lányát, mert elveszített egy értékes tárgyat. Akkor kevés pénzük volt.

Karácsony volt és a másnap a kislány egy ajándékot adott át az apjának ezekkel a szavakkal: „Ez a tiéd.”

Az apa először nagyon zavarba jött, aztán mérgelődött, mikor meglátta, hogy semmi nincs a csomagban.

Kemény hangon megkérdezte: „Nem tudod, hogy ha ajándékot készítesz, valaminek lennie kell a csomagban?”

A kislány könnyes szemmel nézett rá és ezt mondta: „Nem üres! Tele van a puszijaimmal!”

Az apa nagyon elszégyellte magát, térdre ereszkedett, átölelte gyermekét és elnézést kért tőle.

Attól fogva az apa az ágya alatt őrizte a csomagot, és ha valami rosszul ment, vagy bátorságra volt szüksége, kinyitotta a csomagot és kivett belőle egy puszit...

Mindegyikünknek van egy ilyen, szeretettel teli csomagja a gyerekeitől, a barátaitól, rokonaitól…

Semmi sem fontosabb, amit az ember birtokolhat…!

Két lehetőséged van: kitörlöd ezt az t, vagy továbbküldöd, ha megérintett…

Ahogy látod, … … én a második lehetőséget választottam!

Minden barátomnak ezen a Földön…....… akik szeretik egymást …..

… kívánom, hogy legyen ilyen csomagja tele puszival! Ciao és szép napot!