Bevezető – hatóerők, folyamatok, tevékenységek, várostípusok

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A KÖZÉPKORI VÁROS.
Advertisements

AZ ÖNELLÁTÁSTÓL AZ ÁRUTERMELÉSIG
Sumér, az első civilizáció
HELYI ÉS TÉRSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI FEJLESZTÉSI PÓLUS SZIGET, VAGY A TÉRSÉG MOTORJA? SZŰCS ERIKA Budapest, december 06.
Várak Városok Falvak Imre Bianka 9B
Polgári szellem és értékrend Márai Sándor művében
Negyedik előadás Március 11
Kocsis Gáborné Lamberti Judit környezetismeret 4. osztály
A rómaiak – Aquincum, Contra-aquincum.
A városfogalom földrajzi, időbeni és tudományterületenkénti eltérései Településföldrajz II. Informatikus és szakigazgatási agrármérnök (BSc) 2013/2014,
Települések A városok.
Sumér, az első civilizáció
A görög történelem kezdetei
A polisz születése.
Nemzetgazdaságunk ágazati megoszlása a GDP%-ában
A POLGÁRI EURÓPA KIBONTAKOZÁSA A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN
A KETTŐS FORRADALOM AZ IPARI FORRADALOM GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI
TELEPÜLÉSHÁLOZATUNK. FALVAK ÉS A TANYÁK
A falvak és a tanyák TK.:85-88.old. Atl.:20-21.old.
Településhálózatunk a falvak és a tanyák.
Az RTM kialakulása és koncepciójának lényege
A polisz születése.
HELLAS Kréta, Mükéné.
Felvilágosodás Bevezető óra.
Az etruszkok Kik ők? Honnan jöttek? Mi jellemző rájuk? Hogyan éltek?
MTA Regionális Kutatások Központja Az államhatárok hatása a városok fejlődésére a Kárpát-medencében Hardi Tamás tudományos munkatárs MTA RKK Nyugat-magyarországi.
Márok A falu bemutatása.
UMVP MB KAP albizottság, KAP-reform Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet
Az Európai Unió környezetpolitikája Asszisztens hallgatók 19. tételéhez
Világ legrégebbi még lakott városa
Agrárgazdaság és a mai vidék viszonya és mai konfliktusai Dr. Buday-Sántha Attila egyetemi tanár.
A szervezeti felépítés definíciója
A vidéki tér sikertényezői
A multikultúra megítélése
Az ókori Róma.
AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS VESZÉLYE ÉS A HAZAI KLÍMAPOLITIKA Szabó Imre miniszter Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium február 27.
A Nyugat-Dunántúl településhálózata
BUDAPESTI SÉTA 6. ÉVFOLYAM.
A Föld lakosságszámát meghatározó tényezők II. A migráció
Gazdaság és társadalom változása a korai középkorban
„Civil ABC Eger térségében”
Európa és Magyarország helyzete az ipari forradalom évszázadában I.
MTA Regionális Kutatások Központja A DUNA - AZ EU VII. KORRIDORA Horváth Gyula MTA Regionális Kutatások Központja 2008.
Retusált látképek Mennyire ismered Magyarországot?
Regionális gazdaságtan 7.
Kis országok az ókori Közel-Keleten
1 Globalizáció és lokalizáció a tér és a hely átértékelődő szerepe Gazdaságföldrajz I. Dr. Bernek Ágnes 2008.
Népek és népesség az Árpád-kori Magyarországon
A városfogalom földrajzi, időbeni és tudományterületenkénti eltérései Településföldrajz II. Informatikus és szakigazgatási agrármérnök alapszak (BSc) 2014/2015,
02/10/ :56 T.B. STRASSBURG A Kis Franciaország „A Kis Franciaország“ egy nagyon kedves és bájos terület, csatornákkal, jellegzetes, múlt századbeli.
Városállamok- Birodalmak
A Nyugat előretörése (XI―XIII. század) Tk. 24. és 25. anyag.
A városok születése. A mezőgazdaság fellendülése  Változás az mg.-ben (nehézeke, szügyhám, borona, patkó, 2 és 3 nyomásos rendszer)  jobban táplált.
Dél Baranya Határmenti Települések Egyesülete Siklós, A Közös Agrárpolitika jövője Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató.
A Szigetvári kistérség A térség lehetőségei az új fejlesztési időszakban február 6. Baranya Megyei Önkormányzat.
Középkori város.
A polisz születése és a görög gyarmatosítás
A településhierarchia és a településhálózat
Vándorlás a kelet-európai pusztán
A települések általános kérdései
A TERMELŐ EMBER.
A Föld lakosságszámát meghatározó tényezők II. A migráció
Európai Uniós ismeretek
Retusált látképek Mennyire ismered Magyarországot?
Az európai nagyvárosok népesedés szerinti típusai
Régiófogalmak, régióformáló folyamatok
A városfogalom földrajzi, időbeni és tudományterületenkénti eltérései
Magyarország regionális politikájának története
A polisz születése.
Előadás másolata:

Bevezető – hatóerők, folyamatok, tevékenységek, várostípusok Településfejlődés Bevezető – hatóerők, folyamatok, tevékenységek, várostípusok

Bevezetés - alapkérdések falu és város független út és transzmisszió kontinuitás és diszkontinuitás városképző és -alakító hatóerők folyamatok, tevékenységek városok archetípusai

Falu és város

Bosham, Sussex - halászfalu

A megkülönböztetés kritériumai településföldrajzi szociológiai komplex jogi

Településföldrajzi kritériumok helyi és helyzeti energia központi helyi szerep

Helyi és helyzeti energia Helyi energia: A település a közvetlen környezetében fellelhető erőforrásokra támaszkodik. Helyzeti energia: A település a nagyobb távolságokban fekvő területekről beszerezhető erőforrásokra támaszkodik.

Helyi és helyzeti energia a Felső-Rajna vidékén

Bruges, Belgium piactér

A város mint központi hely A város intézményeivel és munkahelyeivel központi jellegű funkciókat biztosít a környező települések számára. Megkülönböztetendő: általános központi funkciók speciális („bázis”) központi funkciók Eredmény: településhálózati hierarchia

Cambridge

Történetszociológiai kritériumok Az európai - autonóm - város megkülönböztető jegyei : - saját igazgatás - saját bíráskodási jog - piactartási jog „autokefália” „helyőrség” (Max Weber – orientális és oxidentális város)

A mai komplex megközelítés - nagyobb méret, lélekszám - magas beépítési sűrűség - nem mezőgazdasági foglalkoztatottak magas aránya jelentős kistérségi, regionális („központi”) szerepek várossá nyilvánítás közigazgatási eljárása („Globális” város, világváros, regionális város stb. Funkciók szerint: komplex, lakó, üdülő)

Független út - transzmisszió Független út: egy városkultúra kiemelkedik a mezőgazdasági települések hálózatából – nincsen vagy csak részlegesen van kontinuitás, a világtörténetben többször előfordult – „szerves” fejlődés. Transzmisszió: egy városkultúra más települési kultúrák területén terjeszkedik – kontinuus fejlődés kiegészítése – többször előfordult – „beavatkozás”, tervezés.

Calleva Atrebatum – Silchester, Hampshire

Split (Spalato) Város Diocletianus császár palotájában

Róma a középkorban

Anglia, elpusztult falu (pestisjárvány 1348-49)

Old Sarum, Wiltshire – katedrális vaskori erődben (1078-99)

Az áttelepített Salisbury – katedrális 1220-tól

Rotterdam a 2. világháború után

Városképző, városalakító erők -elméleti megközelítések Környezeti („hidraulikus”) teóriák – várost a felesleg termelés hozza létre, alakítja. Gazdasági (piaci) teóriák – a várost az árucsere hozza létre, alakítja. Katonai és védelmi teóriák – a várost a terjeszkedő erőszak és a vele szembeni védelem hozza létre, alakítja. Kultikus teóriák – a város létrejöttében és alakulásában alapvető szerepe van a kultikus elemnek.

A környezeti teória (Gordon Childe, Leonard Woolley) egalitariánus, falusi törzsi társadalom megfelelő klíma, termékeny talaj a létfenntartáshoz képest felesleg termelés a felesleg csereeszközként való használata a törzsi rendszerből kiváló „kereskedők” a felesleg és jövedelmének elsajátítása társadalmi specializáció, „osztálykülönbségek” tőke az innovációhoz: öntözés hatalmi, bürokratikus kontroll

A környezeti teória - néhány igazoló tény a neolit falvakban (ie. 6-8000) keleten: állatok háziasítása, földművelés, első öntözőművek, környezetpusztítás és/vagy éghajlatváltozás, koncentráció a folyóvölgyekben – első városok európai kora-középkorban alapvető innovációk: modern, a földet kifordítani tudó eke a kaparóeke helyett, szügyhám az állaton a nyaki hám helyett, faluközösségi gazdálkodás, nyomásos gazdálkodás, vízimalom – az európai városépítés újjáéledése az ezredfordulón a felesleg tárolás a városok alapfunkciója – granáriumok, kincsesházak, közraktárak, bankok stb.

Baltistan, India teraszos földművelés

Erbil, Irak város „tell”-en

A környezeti teória – néhány fontos fenntartás Korai erődök, várak, „városok”, melyek környezetében a régészek nem találták a földművelés, állatok háziasításának jeleit (Szíria, ie. 8000, Jerikó) Komoly kereskedelem, fejlett kerámia, miközben az állattenyésztés éppen csak kezdődik (Chatal Hüyük, obszidián, ie. 7500) Már komoly földművelés, de még több ezer évig nem jelenik meg a város (Mexikó, ie. 5000) (Jane Jacobs: „Cities came first” – a mezőgazdasági innovációkat a városi koncentráció kényszeríti ki.)

A gazdasági teória „A civilizáció az ember kereskedő ösztönének terméke, … azé a kereskedő kultúráé, ami Babilonban jött létre” (Polányi Károly Hammurabbi törvénykönyvéről). Kérdés azonban, hogy a távolsági kereskedelem, vagy a helyi piac volt-e a városképző, városalakító erő. Jane Jacobs: A neolitikumban az „első” várost, Chatal Hüyük-öt a kereskedelem, a vadász társadalom fegyver iránti kereslete hozta létre. Piaci hely jött létre, amit az obszidián kereskedők és iparosok leleményessége éltetett (ie. 7500).

Az első „várostérkép” Chatal Hülyük Chatal Hűyűk (Anatólia, Törökország) … … és az első „várostérkép

Obszidián eszközök

Obszidián kereskedelem Kr.e. 8000-től

Bronzkori hajó rakománya

Ostia, Róma kikötővárosa

Genova régi kikötő

Athén agóra

Athén – agóra az Akropoliszról

Krakkó Rynek, posztócsarnok

A gazdasági teória - igazolások és fenntartások Az első igazi kereskedők „státus” kereskedők voltak, a hatalom megbízására, annak luxus igényeit kiszolgálandó, nem saját profitra dolgoztak (Babilon). A városkultúrák első városaiban még nem voltak piacterek, a piac vagy a fallal körülvett magban vagy a falakon kívül működött (a görög agórák is későbbi képződmények - „Messe” = mise, „Messe” = piac). A kereskedelem működni tudott a városok kialakulása előtt is (ld. Chatal Hüyük, Magyarország a 13. század előtt – hármas településcsoportok: „szerda”-hely, „zsidány”, „igrice” / Major Jenő)

Egisheim, Elzász-Lotharingia

A püspök megáldja a piacot

Vásárhely típusú településcsoportok Magyarországon

Katonai és védelmi teória A várost külső erők hozzák létre: a katonáskodó (vadász) társadalom „rátelepül” a termelő falura, elsajátítja a felesleget, „erődjében” védi, de megállapodásra kell jusson a településsel, mert rászorul, ezért annak védelmét is biztosítja, engedi (Lewis Mumford: a vadász Gilgames mint városalapító). Elsőként mindig a hatalmi („égi”, „földi”) központ köré épül fal, a városfal általában későbbi képződmény. A városkultúrák első városai mindig e mag körül, illetve magok (pl. középkori kolostorok, monostorok) összenövésével alakulnak ki. A várostörténetben gyakoriak a kimondottan hadi (hódítás, illetve területvédelem) célból épült erődvárosok.

Siena városfal (Lorenzetti)

Bronzkori angol település … …kettős földművel („earthwork”)

Ur, Mezopotámia a védett „mag” és a városfal

Caerwent, Gwent, Dél Wales - falu római falak között

Conway, Gwynedd, Észak-Wales – erőd (1283-87)

Conway, az erődváros

York, Anglia … …városfal, mint sétaút

Holland település barokk védművel

A kultikus teória – az „égi hatalom” és a város A varázsló, a pap elődje a törzsi, nemzetségi társadalom első specializált alakja („értelmiségije”), aki rituális szertartásokon biztosítja az égiek jóindulatát, „védelmét” (napjárás, csillagok állása stb.). Áldozati, fogadalmi ajándékokon keresztül gazdagság koncentrálódik a papi osztály kezében, ami felett kizárólagosan rendelkezik. Égi hatalma idővel fizikai formát is ölt: szentélykerület, templomkerület épül, majd körülötte település, „város” (Kevin Lynch gondolatkisérlete).

A kultikus teória – igazoló tények és egy fenntartás Babilonban a „nemzetközi” kereskedelem a papság kezében összpontosul, ők váltják ki a külhonban elfogott kereskedőket. Az ókori Attikában a „polis-közösség” kialakulásának egyik legelső eseménye a „synoecismus”, Athén Synoecia istenének közös ünneplése. Az ókori Etruriában és Rómában a város határainak és főutcáinak kijelölése kultikus szertatással történt. Európában egy városnak a pápa általi kiközösítése gazdasági tönkremenetellel lehetett egyenlő. De: az „irracionalitás” kisajátítása egy külső hatalom által az anyagi kisajátítást is jelenti.

Chatal Hülyük – halotti szentély

Khafadzsi – templomkerület, Mezopotámia

Athén . Akropolisz

Durham, Anglia – normann vár (1073-tól) és norman katedrális (1093-tól)

Téri folyamatok, tevékenységek

„Spontaneitás” – „Tervszerűség” Helyfoglalás, megtele-pedés Elhatárolódás, határ-kijelölés Növekedés, kiterjedés Átalakulás Alapítás, letelepítés, Lehatárolás, elkerítés Bővítés, növelés, kiter-jesztés Átalakítás, beavatkozás A tárgyalás szintjei: 1) egyedi telek, földrészlet, 2) utca, tömb, 3) település-rész, település, 4) épületcsoport, „együttes”

Helyfoglalás-megtelepedés Egy embercsoport (pl. nemzetség, nagycsalád), vagy valamely hatalmi tényező (pl. egy törzsfő, feudális úr) a tér egy részét saját használatára alakítja ki. Csíkszentlé-lek (Erdély) Afrikai törzsfő „vára” Őriszentpéter (Vas megye)

Alapítás – letelepítés Valamely kellő hatalommal és megfelelő erőforrásokkal rendelkező személy vagy társadalmi egység (pl. város, állam) új települést hoz létre. Az alapítást általában jogi/ceremoniális akciók kísérik, illetve rögzítik, a telepítést valamilyen szintű tervezés előzi meg. Megara Hyblia görög telepes-város Szicíliában

Raahe telepített kikötőváros Finnországban és Per Brahe gróf, a telepítő szobra a városka főterén

Megtelepedés és telepítés kettőssége négy magyar településben

Alapítás vagy beavatkozás Alapítás vagy beavatkozás? A lakóterület „hálója” volt előbb, vagy a kultikus tengely a piramisokkal? (Teotihuacan és Palenque)

Elhatárolódás – határkijelölés Egy embercsoport vagy egy kellő hatalommal és erőforrással rendelkező személy valamilyen célszerű módon elhatárolja magát az elfoglalt hely környezetétől. Az elhatárolás elsődleges célja a védelem. Két brit példa: Avebury (neolit kor), Rostermel Castle (norman korszak)

Hajdúszoboszló (1783) A szabályos elrende-zésű, telepített, sűrűn lakott belsőséget pa-lánk védte. A környező elkerített ólaskertek a házi állatokat – közvet-ve a települést – véd-ték.

Lehatárolás – elkerítés A tevékenység fizikai értelemben hasonló az előzőhöz, de végre-hajtását általában valamilyen hatalommal rendelkező szereplő kezdeményezi vagy támogatja. Célja a védelem mellett gyakran agresszív szándékok támogatása, hódítás is. Aigues Mortes (Franciaország), Convey (Wales, UK)

Hildesheim (É-Németország) Falakkal elkerített egyházi létesítmények és elkerített telepített városrészek (Altstadt, Neustadt) – közöttük a „nőtt” település a legfontosabb összekötő utakat követő beépítéssel. A város teljes bekerítése még várat magára.

Növekedés – kiterjedés Egy már létrejött települési egység térbeli növekedése kisebb-nagyobb egyedi döntések eredményeként. A növekedés helyeit, irányait főként a megközelíthetőség, a gazdasági előnyök ki-használásának térbeli előnyei befolyásolják. Strassburgban az első „polgári” piac a püspöki város kapujánál létesült

Párizs Merian 1620-ban készített metszetén jól látszik, hogy a városkapukhoz vezető utak menti spontán növekedés mellett a Medici Katalin által épített Tuileriák palotája és kertje új városfal építését is generálta.

Utrecht (Hollandia) A város az újkori városfal kapuihoz vezető utak mentén növekszik mező-gazdasági használatú telkek fokozatos beépülésével.

Bővítés – növelés Egy már kialakult település kiterjedésének növelése nagyobb összefüggő területi egység(ek) elrendezésének terve(i) szerint. E tervezés – a „városszabályozás” – legalább a közterületek lehatárolását tartalmazza. Budapest Újlipótváros A város 1871. évi „általános város-szabályozási” tervének részle-te. Feltűnő, hogy a terület nagy ré-szén a kialakult telekállapot nincs összhangban a szabályozással.

Két szabályozási terv Szombathelyre 1896-ból és 1924-ből Két szabályozási terv Szombathelyre 1896-ból és 1924-ből. A régebbi terv kisebb egységekkel bővít, az újabb „átfogó koncepciót” vázol fel.

Amszterdam 1500-as évek végi térképén jól látszanak a növekedés eltérő formái: a 3 csatorna mentén tervezett, kijjebb a telekhatárokhoz való igazodás.

Aix en Provence (Dél-Franciaország) A madártávlati képen jól látható a sűrű beépítésű, nőtt jellegű középkori vá-rosrész és a 16-17. szá-zadban épült tervezett városbővítés. A zöld sé-tányt teraszok övezik.

Terület növelés nagyméretű új építési egységgel: Gazdagrét, lakótelep

Átalakulás Egy terület használatának, beépítésének fokozatos, kisebb egy-ségek szerinti átalakulása. Társadalmi-gazdasági változások eredményezhetik, de katasztrófa helyzetek is kikényszeríthetik. Végrehajtói általában a tulajdonosok, használók. Erzsébetváros kertjei a 18. században és a városrész mai sűrű beépítése

Az előző kép magyarázata: az erzsébetvárosi átalakulások kezdeményezői - beleértve az új keresztutcák megnyitását is – a kertek tulajdo-nosai voltak.

Átalakítás – beavatkozás A kialakult települési szövetbe történő szándékos beavatkozás változatos célok mentén: reprezentáció, átjárhatóság javítása, rendezettebb állapot létrehozása, elavult struktúrák lecserélése, szociális jellegű építés stb. Úgyszólván minden eddig felsorolt tevékenység kikényszeríti. Salzburg (Ausztria) A középkori város központi részeit a hercegérsek ba-rokk rezidenciája foglalja el. Az ere-deti beépítést le-bontották.

Róma, Piazza del Popolo A „Népek Tere” a város Európa felőli kapuját jelezte a 16. századtól kezdve általánossá vált zarándok-latok számára. A térség szabályos rendje miatt valószínű, hogy a há-rom sugárút megnyitásával együtt „városszabályozás” is történt.

A nagy szegedi árvíz utáni városszabályozásnak az új telkek kialakítása is részét képezte: mindenki „kapott” az elpusztult helyett megfelelő méretű új házhelyet.

Firenze főterének transzformációi A középkori főtér, a Mercato Vecchio („régi piac”) az ókori város fóruma egy részét foglalta el. A teret körülvevő városrészt a 19. század végén lebontották, ekkor létesült a Piazza Reppublica.

Kőbánya, Pest szőlőhegye, transzformációk A szőlőültetvények 19. század végi, filoxéra általi kipusztulása után a szabályozási terv derék-szögű úthálózatot tartalmazott. A megvalósítás során az ere-deti dűlőutak vonalai részben megmaradtak.

Egy komoly „sejtés” – Győr középkori alaprajza A város térképét szemlélve feltűnik, hogy a keskeny sikátorok vonalai folytonosak, „folytathatók”. Azt jelentheti ez, hogy a később „rátett” háló mellett megőrződött régebbi utcaszerkezet?

Egy fontos tanulság: a mindenkori telekrendszer – mezőgazda-sági, városias használatú – jelentősen befolyásolja a későbbi fejlődést/fejlesztést, mert a megváltoztatása beavatkozás a tulaj-donviszonyokba.

Tagosítás Svédországban A termelés hatékonyságát nö-velő beavatkozás a település-rendszer radikális átalakulásá-val is járt

Az ókori római cen-turizáció rendje mai légifotókon is érzé-kelhető. Firenze - ortofofó

Telkek átalakulása a budai hegyvidéken – szőlők és téglagyár helyén Telkek átalakulása a budai hegyvidéken – szőlők és téglagyár helyén. Az egy tagban lévő „üzemi terület” helyén szabályos osztások jöttek létre, másutt a meglévő telkek osztódnak tovább.

Zuglóban a kialakult telekállapottal ellentétes irányú utcák és tér terve csak nehezen valósul meg. A szánt telkeket maguk a tulajdonosok osztatják lakó-telkekre, vagy (ld. a kék sraffozást) a magasabb árra „spekulálva” késleltetik a megvalósítást.

A városok formai „archetípusai” a „mag(ok)” körül, között organikusan növekvő város a tervezett szabályos vagy szabálytalan „háló” ill. geometrikus szerkesztés A „szimbolikus” város („eternal christal” – Kevin Lynch)

A magból nőtt „organikus” város A városképződés „független útjának” kezdetekor A mag mindig valamely hatalmi központ (egyházi, világi) A hatalmi központ „nagyfogyasztó” (király, püspök, földesúr), kiemelkedő („luxus”) kereslete vonzza a távolsági kereskedőket A központ védettsége letelepedésre ösztönöz (kereskedők, kézművesek) a falak, kapuk mentén A város beépülése a maghoz, kapukhoz vezető utak mentén, majd a köztes területek besűrűsödése („organikus” úthálózat – hurokutcák, zsákutcák) A városi polgárság elsődlegesen „külső” eredetű, a hatalmi központhoz való viszonya meghatározó a város társadalmi karakterére nézve (ld. autonómia)

Gurnia, Kréta – a palota és a nőtt városszerkezet kapcsolata

Pembroke Castle, Dyfed, Dél-Wales (1097)

A szabályos és szabálytalan „háló” A létrejöttét kiváltó fő okok: Túlnépesedés, földhiány – telepítés (pl. ókori görögök, németek a középkorban K-Európában) A hatalmi központ gazdasági érdekei - pénzbeli jövedelem (pl. Zahringerek: Bern, felvidéki bányavárosok) Hatalom területi kiterjesztése, kiszolgált katonák letelepítése (pl. római „castrumok” I. Edward Walesben, középkori erődvárosok) Pusztulás, gyors városnövekedés Új fővárosok (pl. Babilon, 20. század)

Chicago

Bern, Svájc

Cittadella, Padova erődvárosa

A „szimbolikus” város Városépítészeti rendjével általában a hatalom (égi/földi) „erejét, magasztosságát ” jeleníti meg: monumentalitás, tengelyesség, szimmetria. E jelleg egyaránt megjelenik a települések elsődleges „magterületein” (pl. Maya „piramisvárosok”), új „fejedelmi” városokban (pl. Versailles, Karlsruhe), városbővítéseknél (Babilon, a római 3 sugárút), de meglévő városokba történő beavatkozásoknál is (barokk rezidenciavárosok, pl. Salzburg, Nancy). Ezek az eszközök megjelentek a 19. század végi nagy város-átalakításoknál (Párizs, Bécs), egyes új fővárosok építésénél (Brazilia-város) is.

El-Mirador

Karlsruhe III. Károly Vilmos Baden-durlachi gróf alapítása (1715)

Mexico-város

Peking Tiltott város

Albert Speer Berlin - nagytengely

Lucio Costa Brazilia-város terve