VERES PÉTER GIMNÁZIUM Tanulmányi eredmények 2006-2007.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Tájékoztató az emelt szintű érettségiről a 10-dik évfolyamosoknak
Advertisements

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
VERES PÉTER GIMNÁZIUM Tanulmányi eredmények 2006.
FELVÉTELI tájékoztató
AMIT FELTÉTLENÜL TUDNI KELL AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁKRÓL 2014.
Szeretettel köszöntjük az iskolánk, és ezen belül az informatika-matematika szakirány után érdeklődő nyolcadikos tanulókat.
Tanulmányi eredmények Bornemisza Péter Gimnázium
VPG es tanév átlagai 12. évfolyam érettségi eredményei egyetemi továbbtanulás OKTV II. forduló OKTV döntő Országos tanulmányi.
Az új történelem érettségiről és eredményeiről augusztus Kaposi József.
. Vizsgatárgyak (az idegen nyelvűekkel együtt) Középszint Emelt szint
A tételek eljuttatása az iskolákba
A felsőoktatási intézmények felvételi eljárása A 237/2006. (XI. 27.) Kormányrendelet alapján.
Karácsonyi János Katolikus Gimnázium
A NYEK tapasztalatai a 2006/2007. tanévi iskolalátogatások tükrében.
Továbbtanulási terveim készítette: Roszik László
Tanévkezdő szakmai fórum Középiskolai fizika Zalaegerszeg október 6.
2008. évi Országos kompetenciamérés 6. osztály / Matematika
Érettségi jelentkezések és eredmények május-június május-június Berzsenyi Dániel Gimnázium Budapest.
Érettségi vizsgák eredményei május-június. - országos tapasztalatok - iskolai tapasztalatok: - érettségi adatok (szintek, vizsgatípusok) - összevetések.
Szülői tájékoztató 2012.január 26.. Személyi és tárgyi feltételek 770 tanuló 112,5 dolgozó Személyi változások Gazdasági centrum Iskolai költségvetés:510M.
1 Érettségi tájékoztató 2008 Érettségi tájékoztató február 8.
Érettségi jelentkezések és érettségi eredmények 2007 Érettségi jelentkezések - érettségi eredmények.
Érettségi jelentkezések és érettségi eredmények 2008 Tanévnyitó értekezlet Érettségi jelentkezések - érettségi eredmények augusztus 29.
Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. (12.) évfolyamra
OH. Tények, számok a vizsgákról Érettségi bizonyítványt kapott fő Az összes értékelt tantárgyi vizsga:
. Hallgatói kiválóság – Tehetséggondozás – TDK dr. Princzinger Péter október 27.
VERES PÉTER GIMNÁZIUM Tanulmányi eredmények.
VERES PÉTER GIMNÁZIUM Tanulmányi eredmények 2005.
EREDMÉNYEK TANULMÁNYI. Tanulmányi eredmények 2012 kompetenciamérés érettségi tanulmányi átlagok egyetemi továbbtanulás országos versenyeredmények.
Emelt- vagy középszintű felkészítés? Szülői értekezlet Lovassy László Gimnázium március 1.
Összeállította: Kovács Tibor igh. A NDRÁSSY GYULA G IMNÁZIUM ÉS K OLLÉGIUM Nyílt nap
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015
Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium
2015. február KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA
Érettségi eredmények május-június.
Összeállította: Kovács Tibor igh. A NDRÁSSY GYULA G IMNÁZIUM ÉS K OLLÉGIUM Nyílt nap
Tájékoztató 10. osztályosoknak
A tanulmányi munka értékelése (2010/2011.). Jegyek eloszlása a 2010/2011. tanévben.
A prezentációban – ahol rendelkezésre álltak - kis betűvel vagy külön utalással a évi, a évi, a évi és a évi május-júniusi vizsgaidőszak.
Az érettségi számokban június Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium.
NYITOTT KAPUK NAPJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ RÉVAI MIKLÓS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM november.
1. 2 A gimnázium tanulmányi átlageredménye 4,27. A legjobb eredményű osztály átlaga: 4,41 A legalacsonyabb átlag: 3,6. Nyolc osztály teljesített a négyes.
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium Érettségi eredmények május.
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium. Tények, számok a vizsgákról 2016 május-júniusában érettségi vizsgát tett fő.
Gyorsjelentés az érettségi eredményeiről július 12.
Az érettségi számokban és házivizsga eredmények június Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium.
OH. Az egyes vizsgázói rétegek átlageredményeinek összehasonlítása %-ban, középszinten VizsgatárgyÖsszesGimnázium Kecskeméti Református Gimnázium.
VIZSGÁZÓK SZÁMA Tantárgy neve Közép- szinten Emelt szinten matematika magyar nyelv.
1961-ben alapított intézmény Létszám: 770 fő Osztályok száma: 24 Az engedélyezett pedagógus státusz: 63 Az engedélyezett pedagógiai munkát segítő: 9,5.
Felvételi tájékoztató
ANDRÁSSY GYULA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
NPK Ember és természet szakmai tagozat
Érettségi eredmények 2016.
Érettségi eredmények május
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
ÉRETTSÉGI MÁJUS-JÚNIUS
Az érettségi számokban
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
Érettségi eredmények 2017.
Érettségi
magyar nyelv és irodalom
Kétszintű érettségi 2018 május
TÁJÉKOZTATÓ A FAKULTÁCIÓ VÁLASZTÁSHOZ
2018.május-június érettségi vizsga eredményei 2018.augusztus 31.
Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről 10. évfolyam
ÉRETTSÉGI MÁJUS-JÚNIUS
Gimnáziumi statisztika
423/2012 (XII. 29.) Korm. rendelet alapján
Előadás másolata:

VERES PÉTER GIMNÁZIUM Tanulmányi eredmények

Feldolgozott témák Érettségi Továbbtanulás Országos tanulmányi versenyek

Érettségi vizsgák 2007-ben (81 tanuló) TantárgyKözépszintEmelt szintTantárgyKözépszintEmelt szint Magyar783Kémia65 Matematika6120Földrajz5 Történelem5625Társadalomism.21 Angol1341Informatika44 Német1430+1Testnev.1 Francia1Rajz1 Olasz83Mozgókép1 Fizika166Közgazd.21 Biológia középszint, 156 emelt szint ebből 71 nyelvvizsgával szerzett

Középszintű érettségik %-os teljesítményeinek átlaga 2007-ben (jeles 80 %-tól)

A VPG középszintű érettségi átlageredmények összehasonlítása a budapesti és az országos átlaggal 2007

Az emelt szintű érettségi vizsgák átlageredményei 2007-ben (a nyelvvizsgával szerzett 100%-os emelt szintű vizsgák nem szerepelnek a grafikonon: angol: 41, német:30)

Emelt szintű érettségi eredmények 2007-ben (gimnáziumok) VPG - Budapest – országos

Az emelt szintű érettségik teljesítmény szerinti eloszlása 2005-ben, 2006-ban ill ben

A végzős diákok (81 fő) egyetemi továbbtanulása 2007 FelvettekÁllamilag finansz. Költség tér. Nem tanul tovább fő7254 F/L89%6%5% A felvettek %-os eloszlása

OKTV II.fordulóba és döntőbe jutottak száma OKTV döntőbe jutott 10 év alatt 13 tantárgyból 67 diák

Országos tanulmányi versenyek döntőseinek száma A versenyek, melyeken döntős tanulóink voltak: Bod Péter Könyvtárhasználati, Simonyi Zsigmond Helyesírási, Horváth Mihály Történelem, Angol OÁTV, Német OÁTV, Latin OÁTV, Zrínyi Ilona Matematika, Kalmár László Matematika, Kenguru Matematika, Gordiusz Matematika, Arany Dániel Matematika, LOGO programozói, Nemes Tihamér Számítástechnikai, Mikola Sándor Fizika, Öveges József Fizika, Kitaibel Pál Biológia, Csapody Vera Környezetvédelmi, Polgár az európai demokráciákban, Civitas Verseny,Lóczy Lajos Földrajz Verseny és 13 féle tantárgyi OKTV