Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program Budapest, 2005. február 9.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A időszak végrehajtási intézményrendszere
Advertisements

Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
ÚMFT – a foglalkoztatás növeléséhez kapcsolódó hazai és EU-s források elérése mikro-, kis-, és középvállalkozások részére.
A 17/2010. (III. 4.) FVM rendelet a családi gazdálkodók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról Szeged, március 31.
Készítette: Reményi László1 Pátyi Szent Imre Templom, Plébánia és Közösségi Ház Építési engedélyezési terve.
Pályázati információs nap Nyugat-Dunántúl GRIP-IT Kádiné Fülöp Erika Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség - Győr, április 4. -
Tájékoztatás a as EMVA társfinanszírozású vidékfejlesztési program évi éves végrehajtási jelentésben foglalt eredményekről ÚMVP MB 2013.
NEMZETI ÉLELMISZER- TECHNOLÓGIA PLATFORM TEVÉKENYSÉGE Boródi Attila (ÉFOSZ) Budapest, szeptember 24.
a Nyugat-dunántúli Operatív Program
Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági szaktanácsadási intézményrendszeréről, s az igénybevehető szolgáltatásokról Tisza.
INTERREG IIIA – Hogyan pályázzunk Európai Uniós Pénzforrásokra? INTERREG IIIA – Hogyan pályázzunk Európai Uniós Pénzforrásokra? Az EU intézmény rendszere,
KÖZOP eljárásrendek március 2. után
Bevezetés, akciótervek, pályázatok, végrehajtás, intézményrendszer Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA FELÜLVIZSGÁLATA 2013.
Kiss Pál /04/05 Igazgató Fejlesztési Igazgatóság
Fejlesztési Igazgatóság
1Kőszeg, december 12. Ellenőrzés, kifizetés folyamata Szabó András.
Európai Uniós támogatásokat kezelő intézményrendszer a környezeti fejlesztésekben Kiss Pál 2007/04/20 Igazgató Fejlesztési Igazgatóság Környezetvédelmi.
A pályáztatási eljárás általános bemutatása, kiemelt projektek Czégér Zsuzsanna főosztályvezető KvVM FI KEOP KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZET Székesfehérvár 2007.április.
I. Nemzeti Fejlesztési Terv ( ) Készítette: Koczka Csaba (M6MGTO)
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP)
Előadó: Dr. Kovács Katalin
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
A regionális politika és az agrárpolitika kapcsolata
Agrárfejlesztési Főosztály december 13.
AaAa ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM ÉVES JELENTÉS 2008.
A Stratégiai Monitoring Jelentés ÚMVP Monitoring Bizottság június 28., Budapest Dr. Maácz Miklós Főosztályvezető-helyettes Vidékfejlesztési Minisztérium.
AaAa ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM Monitoring és értékelés.
Tájékoztatás az Európai Gazdaságélnkítő Csomagról ÚMVP MB Budapest, június 29. ÚMVP MB
2009. évi éves előrehaladási jelentés
Tájékoztatás az ÚMVP TS keret felhasználásáról Szarvas, december 11.
Az ÚMVP intézményrendszere
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyes nem horizontális intézkedéseinek és a IV. tengelyes intézkedéseinek végrehajtási folyamata.
Az infokommunikáció szerepe az Új Magyarország Fejlesztési Tervben és az Operatív Programokban Dr. Bálint Ákos Igazgató Közigazgatás Operatív Programok.
Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program, a kapcsolódó PKD, valamint megvalósítási rendszerének bemutatása Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium.
Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági szaktanácsadási intézményrendszeréről és az igénybevehető szolgáltatásokról Pataki.
NVT AKG kötelező képzés 2006 FVM Képzési és Szaktanácsadási Intézet 1.Modul: 1.Modul: Általános kérdések, jogszabályok, eljárásrend Lukács-Lőrincz Rita.
A Magyarország- Horvátország IPA CBC Program. Az előzmények A magyar-horvát határszakaszon a projekt-alapú együttműködést az Európai Unió a 2000-es évek.
KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM előadó: dr. Bujáki Gábor igazgazó Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.
Dr. Kozári József egyetemi docens, igazgató Szent István Egyetem Közép-Magyarországi Regionális Szaktanácsadási Központ V. Országos Tanácsadási Konferencia.
DIT-ÚMVP III. és IV. tengelyét, illetve a TS intézkedést érintő programmódosítási javaslatok Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékf ejlesztési Főosztály.
Agrártámogatások Készítette: Gulácsi Edit V.évfolyam Szeged, április 13.
A Nyugat-dunántúli Operatív Programok jelenlegi helyzetének bemutatása
Az INTERREG III programok Magyarországon. Phare CBC Programok Magyarországon prog. AUSTRIA 62 MEUR Au-Slovenia 3 MEUR Au-Slovakia.
Koordináció az egyes környezetvédelmi projekteknél Kis András Térségfejlesztési és Külügyi Iroda irodavezető-helyettes Szolnok szeptember 26.
Agrár- és vidékfejlesztési támogatások 2004 I. félévében 1. SAPARD 2. NFT, Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program Intézkedései.
A pályáztatási eljárás általános bemutatása, kiemelt projektek Tóbiás Zoltán Osztályvezető KvVM FI 2007.április 26.
Az EU Strukturális Alapok programjainak végrehajtási intézményrendszere.
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely – Leader program  A pályázati időszak október.
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyes nem horizontális intézkedéseinek és a IV. tengelyes intézkedéseinek végrehajtási folyamata.
HEFOP 2.1 Pályázati Kiírás Projektindító február 14. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.
A NAKVI szaktanácsadási feladatai október 1-től Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató ”A szaktanácsadás szervezeti átalakulása” Budapest, október.
A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program 1.3. A nők munkaerőpiaci részvételének támogatása, a család és a munka összehangolásának segítése november.
A Nemzeti Fejlesztési Terv
A strukturális alapok (ROP) menedzsmentjének tapasztalatai ( ) Molnár Beáta PhD hallgató, PTE-KTK BGF KKFK
Kormányszóvivői tájékoztató. A fejlesztéspolitika új intézményrendszere Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos július 7.
Dr. Nagy József elnök Bükk-Térségi LEADER Egyesület Tibolddaróc, január 30.
HEFOP Tananyag-fejlesztési projekt Főpályázók tájékoztatása november 8.
A szociális munka fő fejlődési irányai Az EU stratégia és Magyarország stratégiájának hatása a szociális munka gyakorlatára.
Struktúrális alapok, Vidékfejlesztés. Az alapító hatok között nem volt számottevő fejlettségbeli eltérés. Az alapító hatok között nem volt számottevő.
Struktúrális alapok, Vidékfejlesztés. Az alapító hatok között nem volt számottevő fejlettségbeli eltérés. Az alapító hatok között nem volt számottevő.
A Strukturális Alapok Cél: a régiók közötti társadalmi és gazdasági kohézió elősegítése Költségvetés: 195 mrd EUR  Európai Regionális Fejlesztési.
Kocsis Tibor Kaposvár, március 01. Várható fontosabb pályázatok ban.
Vidékfejlesztési Operatív Program bemutatása LEADER Helyi Fejlesztési Stratégia Tervezése Előadó: Balázs János, munkaszervezet vezető Dél-borsodi.
AZ EFOP VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSA* SZEPTEMBER 23. *2016. SZEPTEMBER 15-EI ADATOK ALAPJÁN DR. GARAI PÉTER EU FEJLESZTÉSEK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS.
Központi koordináció feladatai a as programozási időszakban.
Szpi működése 2011-ben létrejött a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a Promei Nonprofit Kft. jogutódjaként a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tulajdonosi.
A TÉR_KÖZ pályázat számokban
A MAHOP végrehajtásának bemutatása
Előadás másolata:

Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program Budapest, február 9.

2 AVOP és AVOP PKD  AVOP jóváhagyása június 17. (Európai Bizottság)  AVOP PKD jóváhagyása július 6. (Monitoring Bizottság)

3 Az AVOP intézkedései I. A versenyképes alapanyag-termelés megalapozása  Mezőgazdasági beruházások támogatása,  Az akvakultúra és a halászat modernizálása,  Fiatal gazdálkodók induló támogatása,  Szakmai továbbképzés és átképzés támogatása, Az élelmiszer feldolgozás modernizálása  Mezőgazdasági termékek feldolgozásának és értékesítésének fejlesztése,

4 Az AVOP intézkedései II. Vidéki térségek fejlesztése  A vidéki jövedelemszerzési lehetőségek bővítése,  Mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése,  Falufejlesztés és –megújítás,  LEADER+ Technikai Segítségnyújtás

5 AVOP költségvetése I.

6 Az AVOP költségvetése II. Az egyes prioritások részesedése az AVOP költségvetéséből: Versenyképes alapanyag termelés: 57,1% Mg.-i termékek feldolgozásának és értékesítésének fejlesztése: 13,9% Vidéki térségek fejlesztése: 26,5% Technikai segítségnyújtás: 2,5% 2004 – 25,2 mrd Ft 2005 – 35,9 mrd Ft 2006 – 46,7 mrd Ft

7 AVOP pályázati felhívások meghirdetése és felfüggesztése  Pályázati kiírások meghirdetése: április 30.  Pályázatok benyújtása: május 3. óta  Módosított pályázati felhívások meghirdetése: november 26. Felfüggesztés:  alintézkedés felfüggesztve 2004.november 5.  3.4. intézkedés felfüggesztve október 1.  alintézkedés felfüggesztve 2004.december 7.

8 Összesített pályázati adatok ( ) • EMIR-ben regisztrált pályázat: db (54,7 mrd Ft; € m) • Pontozással értékelt pályázat: 352 db (7,9 mrd Ft; € 31,9 m) • DEB által elbírált pályázat: 34 db (740,6 m Ft; € 2,9 m) •- ebből támogató döntés: 24 db (481, 2 m Ft; € 1,89 m) • IH vezető által jóváhagyott pályázat: 26 db (ebből 4db TA) (483,9 m Ft; € 1,9 m) • Szerződés kötés: 4 db (27 m Ft; € ) • Kifizetés: nem történt

9 1. prioritás: Versenyképes alapanyag-termelés Pályázati adatok •1628 regisztrált pályázat (30,8 mrd Ft; € 120,8 m) •125 pályázat KSZ által elutasítva ( 2,25 mrd Ft; € 8,8 m) •248 pályázat kiértékelve (4,571 mrd Ft; € 17,9 m) •23 pályázat DEB által támogatásra javasolt (472,3 m Ft; € 1,85 m) •22 pályázat IH vezető által jóváhagyott (456,9 m Ft; € 1,8 m)

10 2. prioritás: Élelmiszeripar Pályázati adatok •62 regisztrált pályázat (6,3 mrd Ft; € 24,8 m) • 8 pályázat KSZ által elutasítva (343,2 m Ft; € 1,35 m) •6 pályázat kiértékelve (814,1 m Ft; € 3,2 m) •DEB által támogatásra javasolt nincsen

11 3. prioritás: Vidékfejlesztés Pályázati adatok •570 regisztrált pályázat (17,6 mrd Ft; € 69,1 m) •104 pályázat KSZ által elutasítva ( 2,9 mrd Ft; € 11,5 m) •94 pályázat kiértékelve ( 2,47 mrd Ft; € 9,7 m) •1 pályázat DEB által támogatásra javasolt (8,87 m Ft; € )

12 Technikai segítségnyújtás 4 db szerződés (27 m Ft; € ) aláírásra került ezek célja: • tájékoztatás – 1 db • jogi segítségnyújtás – 2 db • intézkedés (területi főépítészek szakvéleménye) megvalósulását segíti – 1 db

13 A végrehajtás intézményrendszere  Irányító Hatóság  elnöke: EU Tagállami és Nemzetközi Helyettes Államtitkár  titkársági feladatokat az Irányító Hatósági Főosztály látja el  Közreműködő Szervezet  Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)  Kifizető Hatóság (KH)-Pénzügyminisztérium  Magyar Államkincstár - bankszámlák vezetője  Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) - forrásgazda

14 Az Irányító Hatóság feladatai (FVM Irányító Hatósági Főosztály)  Teljes körű felelősséggel tartozik az AVOP hatékony és szabályszerű végrehajtásáért  Olyan rendszer kialakításáról kell gondoskodnia, amely a végrehajtásról megbízható pénzügyi és statisztikai adatokat gyűjt  Működteti a Monitoring rendszert  Döntés-előkészítő Bizottságok működtetése Felel továbbá: •Az AVOP PKD módosításáért, valamint •Az éves végrehajtási jelentés kidolgozásáért; •Az időközi értékelés megszervezésért; •A közösségi alapelvek követésének biztosításáért; •Tájékoztatásért, a nyilvánosság biztosításáért.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!