7. A civil társadalom újjászületése Kelet- Európában.

A romániai civil szféra helyzete A romániai társadalmi átalakulások egyik legizgalmasabb területe a civil szféra, különösképpen, a szociális szféra kiépítése, hisz mindkettő új, és ezeken a területeken hiányoznak a bevált gyakorlatok. A kommunista diktatúra közel fél évszázada alatt nemcsak a civil társadalom szűnt meg létezni, hanem az annak mibenlétére vonatkozó valósághű elképzelések is csaknem teljesen hiányoztak a közgondolkodásból. A 89-es fordulat után a társadalomnak, mint organikus egésznek a részét képező non-profit szféra, követhetetlen gyorsasággal kapott életre és fejlődött, anélkül, hogy az ennek optimális működését biztosító jogi keret, intézményes struktúra, valamint gazdasági, vállalkozói háttér megfelelően kiépülhetett volna.

A 90-es évek után újraalakuló szervezetek tevékenységi területük szerint a leggyakrabban •kulturális, •szociális, •nevelési, •szórakozással vagy sporttal voltak kapcsolatosak. A szektor másik összetevőjét a •gazdasági, •közösségfejlesztő, •érdekképviseleti, •jogvédelmi szervezetek képezték. Kevésbé működtek egészségvédelemmel foglalkozó szervezetek. A kelet-európai országokban az egészségügyi rendszer reformja még nem teljes és az egészségügyi intézmények jó része az állam által működtetett.

A szociális ellátással kapcsolatos szervezetek jelentős helyet foglalnak el a non-profit intézmények soraiban, és ez folyamatosan növekszik. Az állami szociális ellátó rendszer elégtelensége következtében a főként külföldi anyagi támogatásra szociális jellegű non-profit szervezetek igen fontos hiánypótló szerepet töltenek be. Ám e szervezetek helyzete rendkívül nehéz külső (társadalmi - politikai) és belső (szakemberek, vezetéssel, koordinálással, stb. kapcsolatos ismeretek hiánya) gátló tényezők együttes hatására. A non-profit szféra fejlődését elemezve az ország különböző földrajzi régiói között jelentős különbségek észlelhetők. Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban létezett egy, a kommunista uralom által megszakított hagyomány, amire építeni lehetett. Ezzel szemben Moldvában és az ország déli részeiben - leszámítva a fővárost és néhány jelentősebb vidéki központot - a civil kezdeményezések és a non-profit szféra csaknem a teljes ismeretlenségből bukkant elő, s mint ilyen, az első években rengeteg gyanakvást ébresztett az akkori politikai elit képviselőiben is.

Megközelítőleg felük a fejlettebb nyugati országrészben csoportosul (Erdély, Bánság és Körös vidéke). Körülbelül 15% a déli országrészben (Havasalföld és Olténia) helyezkedik el, és csak 16% keleten (Moldva). A szervezetek 86%-a városokban működik, (ezen belül 52%-a megyeközpontokban található, 17 % a fővárosban) és csupán az intézmények 14%-a található falun.

Civil szervezetek megoszlása történelmi régiónként Tört. r. Non-profit sz. sűr fő % régiónként Körösök- Máramaros Bukarest % Erdély % Bánság % Moldva % Havasalföld % Olténia 58 6 % Dobrudzsa 47 2 %

A non-profit szervezetek száma 1993 és 2000 között Év Ország Non-profit szervezetek száma • 1993 Magyarország Románia Magyarország Románia Magyarország Románia Magyarország Románia

Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány adatai szerint Romániában között megközelítőleg non-profit szervezetet jegyeztek be. Ezek közül azonban jelen pillanatban körülbelül – működik és fejt ki folyamatos tevékenységet, ami alig több az összes szervezetek 13 százalékánál. Még ez utóbbi adat sem teljesen releváns a romániai civil szféra fejlettségi szintjének jellemzésére. Számos civil szervezet csak működésének jogi kerete tekintetében tartozik a non-profit szektorhoz, valójában kereskedelmi társaságokként, a kliensek befizetéseiből működnek. Amint egy 1997-ben végzett kutatás feltárta, a civil szervezetek 90% nem rendelkezett világosan körülhatárolt általános céllal, feladatkörrel. Gyakran előforduló jelenség, hogy a szervezetek a megszerezhető anyagi támogatások függvényében váltogatják céljaikat.

Sok esetben a szervezetet létrehozók nem rendelkeznek menedzselési ismeretekkel, vagy ha igen, akkor csak minimális szinten. Bár a civil szféra ereje éppen abban rejlik, hogy a környezetére nyomást bír gyakorolni, és kedvező irányban változtatni képes a külső tényezőkön, de a civil szervezetek fejlődésében a belső tényezők sem elhanyagolhatók. Hogy számszerűen és minőségileg is megvalósulhasson a növekvő tendencia, elsősorban a belső hatékonyság maximalizálása, annak növelése az első lépés.

A civil szervezetek rendelkezésére álló erőforrások közül a humán erőforrás a legértékesebb és egyben potenciálisan a leghatékonyabb is. Az emberi gazdálkodással kapcsolatos ismeretek nagymértékben szerepet játszanak egy szervezet eredményességének növelésében. Ezek hiánya negatív befolyással van nemcsak a célok elérésére és megvalósítására, de a szakmai színvonalra is, ami hosszú távon a szervezet megszűnését is eredményezheti. Éppen ezért kiemelkedő fontosságú annak tudatosítása, hogy a munkaerővel és fejlesztésével kapcsolatos kérdések a non-profit szervezetek központi kérdései. Minden szervezetnek fel kell vállalnia az emberi erőforrás fejlesztésével kapcsolatos feladatokat, hiszen csak ez által tudja teljesíteni hosszú távú céljait.

A szervezetek életében, az oktatás, képzés, tágabb értelemben a személyzetfejlesztés nem minden esetben tölt be megfelelő fontosságú helyet, e tevékenység szervezeten belüli jelentőségét sok helyen alábecsülik. A kihívásoknak, a környezeti változásoknak történő megfelelésre, a szakmai, fejlődés követésére és irányítására hosszú távon kizárólag akkor lehet esélye egy bármilyen szervezetnek, ha kellő figyelmet fordít a vezetői és személyi állomány oktatására, képzésére, a munkavállalók tevékenységével összefüggő ismeretek, kézségek és jártasságok elsajátíttatására, jelentőségének megfelelően veszi az emberi erőforrás fejlesztésével kapcsolatos feladatokat.

A civil szervezetek egyik fő kihívása tehát a saját szakembereinek gyors és hatékony önképzése, önfejlesztése. Rövid a felkészülésre fordítható idő, és meglehetősen alacsony a jelenlegi felkészültségi szint az utóbbi években megjelent forrásokkal kapcsolatosan, amelyek kiaknázásánál rendkívül fontos az alapos szakmai felkészültség. Kevés az ezekkel kapcsolatos információ, a szakmai tanácsot adó szakember, nincsenek megbízható, igénybe vehető leírások és adatbázisok a fejlesztési programok számára. Biztató jelként vehetjük, hogy Romániában is egyre több regionális, helyi és nemzetközi konferenciáról, szakemberképzésről, és hasonló jellegű rendezvényről hallunk.

A másik, valamennyi non-profit szervezet és szakértő számára a leggyakoribb és legnehezebb kérdés: hogyan lehet stabil finanszírozási forrást biztosítani. Mivel az állami szféra társadalmi szerepe egyre csökken, míg a non-profit szervezetek egyre növekednek számban, méretben és tevékenységük sokrétűségének tekintetében egyaránt, ezért egyre sürgetőbbé vált az a probléma, hogyan lehetne stabilan finanszírozni és fenntartani a non-profit kezdeményezéseket.

A non-profit szervezetek bevételeinek megoszlása és összege (1995) Megnevezés Áll. tám. Magánad. Saját bev. Összesen (millió US $) Magyaror. 27, 1 % 18, 4 % 54, 5 % Románia 10, 8 % 35, 5 % 53, 7 % 1 040

1995 – a romániai szervezetek bevételének több mint 50%-át a nemzetközi szervezetek biztosították, tehát nagy volt a külföldi támogatásoktól való függőség. Míg 1998-ban a szféra kismértékű anyagi erősödése volt észlelhető, addig 1999-ben,meglepetésszerűen, a szektor akut pénzügyi nehézségekkel küszködött. Mindez olyan nemzetközi támogatások beszüntetése vagy szüneteltetése következtében alakult ki, mint pl. a Democracy Network Program (az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala alapította és finanszírozta, célja a helyi - főként vidéki- non-profit szervezetek támogatása képzésekkel és kisösszegű pályázatokkal, ahelyi közösségek, a civil társadalom fejlesztése, a harmadik szektor megerősítése). A romániai non-profit intézményeket komoly anyagi gondok gyengítették. Magyarország már 1995-ben is kevésbé támaszkodott erre a bevételi forrásra (6%), a 2000-es évben mindez 4, 2 %-ra csökkent.

8. A román civil társadalom szétzüllése (egy látlelet)

A civil szervezetekre rettentő súlyként nehezedik, hogy szüntelenül támogatókat kell keresniük. S akik végül adnak is pénzt, azok nemegyszer végeláthatatlan bürokratikus procedúrákra kényszerítik a szervezeteket. Így hát egyre nő a kísértés, hogy vezetőik beálljanak a vagyonos hazai szponzorok alkalmazottai közé.

A román civil társadalom nyugati szponzorai sokszor lehetetlen követeléseket támasztanak. Azt feltételezik, egy emberbaráti szervezeteket nélkülöző országban, hogy a különféle szolgáltatásokat nyújtó vagy színvonalasabb közéletért küzdő civil csoportosulások rövid időn belül le tudnak majd válni távoli gyámolítóikról. Erre valójában legföljebb akkor kerülhet sor, ha az adott civil szervezet vezetője olyan kiváló adottságokkal rendelkezik, mint például Alina Mungiu-Pippidi – az általa működtetett Román Akadémiai Társaság (SAR) a közügyekre és közéletre vonatkozó pontos és árnyalt értékeléseket kínál a legkülönfélébb ügyfeleknek. Ilyen fokú függetlenséget azonban csak egy maroknyi civil szervezet élvez, s a kormányzattal szemben, amely igyekszik ellehetetleníteni az autonóm hatalmi központokat, még a SAR jövője is bizonytalannak tűnik.

A korábbi Soros-ösztöndíjas értelmiségi és civiltársadalmi vezérszemélyiségnek, Dan Pavelnak vagy az Academia Caavencu szatirikus hetilapnál dolgozó csapatnak is jobb dolga van a szélsőjobbos Gigi Becali vagy Sorin Ovidiu Vîntu oligarcha irányítása alatt, mint a tolakodó nyugati támogatók mellett volt, akik mindenbe beleütötték az orrukat. Akitől támogatást kap az ember, annak nem könnyen mond nemet. Időnként sor kerül arra is, hogy egy-egy független tanácsadó fellázad. Dorin Tudoran például a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt szólta le Dan Voiculescut, amikor kezdtek gondjai akadni az egykori kommunista titkosrendőrség irattárát vizsgáló bizottsággal. Időnként még az is előfordul, hogy valaki (pl. Cozmin Guşă, egy kis párt, a PIN [Nemzeti Kezdeményezés Párt] elnöke) elutasítja gazdag támogatóját és egy politikai párt számára kedvezőbb ajánlatára mond igent.

Guşă minden lehetséges alkalmat kihasznált arra, hogy a tévéképernyőkön látható legyen, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Romániából „tévénéző-demokrácia” váljék. Az ilyen „államformában” a polgárok politikai ténykedése abban merül ki, hogy estéről estére figyelemmel kísérik a hatalom birtokosainak manőverezését. A mintát ehhez Oroszország szolgáltatta: azok a nyugaton képzett moszkvai tisztségviselők, akik egykor a Soros Alapítványnál vagy a Carnegie Trust-nál dolgoztak, fordítottak egyet a köpönyegükön, és odahagyták a demokrácia építését országukban, ahol a liberalizmus sohasem tudott gyökeret verni. Ma már inkább Putyin és üzlettársai vonzáskörében dolgoznak, s a médián keresztül igyekeznek manipulálni a közéletet, miközben fenntartják a versenyképesség látszatát.

A személyes ügyeiket a politikai színtéren bonyolító oligarcháknak szükségük van értelmiségiekre, hogy megvédjék őket. Ha ezeket az oligarchákat nem éri retorzió a bíróságok illetve a reformok hívei részéről, az oroszokhoz hasonlóan Románia is igen nagy eséllyel elindul a lejtőn. Politikai értelemben ésszerűnek tűnik, hogy olyan üzletemberek, mint Dinu Patriciu, Becali és mások épp most hozzanak létre alapítványokat és agytrösztöket. A legkevésbé sem lepne meg, ha létrejönne egy Gigi Becali Egyetem, amelynek rektora lehetne például a jelenleg parkolópályán álló Sorin Antohi. Megfelelő finanszírozás mellett egy ilyen egyetem még színvonalasabban képzett végzősöket is kibocsáthatna, mint a legtöbb állami egyetem, s ezzel tovább fokozhatná a nagy vagyongyarapító dicsfényét.

Egyértelműen kezd kudarcot vallani az a nyugati stratégia, amely a Balkánon a politikai szféra fölött ellenőrzést gyakorló civil társadalom kialakulását igyekszik támogatni. Az eddigi legnagyobb eredmény Romániában a Tiszta Parlamentért Koalíció létrehozása volt 2004-ben. De ma, ha a fent említett Alina Mungiu felkérné Tăriceanut, hogy a 2008-as jelöltlistáról távolítsa el a legsúlyosabban kompromitálódott embereit, a SAR-t valószínűleg záros határidőn belül be kellene zárni. Az oligarchikus hatalommal szembehelyezkedő civil aktivisták könyörtelen vezetőkbe ütköznek, akik – mivel ma már az EU tagjai – azt gondolják, éppoly megdönthetetlenek, mint Berlusconi volt egykor.