Festészet 8. A kompozíció

A keret és a képmező A kép (festmény) a képkeret által definiált terület kitöltése festői tartalommal. A keret tehát határsáv, választóvonal, limes, amely a művészi tevékenység tárgyát definiálja, jelöli ki. Célja művészet és természet elválasztása – egyben a kettő közötti átjárás lehetőségének megteremtése a befogadó (tehát nem a képtartalom, vagy a természet) számára. "A keret konfigurációjában sohasem lehet olyan lyuk vagy híd, amelyen mintegy beáramolhatna a világ, illetve amelyen a kép kiléphetne a világba - ahogy ez például akkor történik, mikor a kép tartalma a kereten folytatódik." Georg Simmel:G. Simmel: „A képkeret (esztétikai kísérlet)”, In. Velence, Firenze, Róma, Atlantisz, Bp., 91-98.o. A keret definiálja a képmezőt, melynek „megművelése” a művész célja, s melynek befogadása a befogadó célja. Míg a képmezőben megjelenő kép a művészi megmunkálás része, a képkeret ettől független, a művészi közlésben részt nem vevő, ám arra a figyelmet ráirányító eszköz. kivéve pl. a szecesszióban, ahol a képkeretre mintegy ráúszik a kép tematikája. Ugyancsak a két világ közti összeköttetést teremti meg a kép címe, a festő neve és a kép fizikai adatai

Középpont, szélek A képmező felosztásának vannak ránk hagyományozott módszerei. A kiindulópontot aszerint kell választanunk, hogy egy Alberti-féle ablakkoncepciót képzelünk a mű mögé vagy a felület kialakítása érdekel bennünket, a felület harmonikus elrendezése. Az emberi megismerés sajátossága, hogy a kép befogadása során szemünk törekszik a középpont felé, de úgy, hogy egyben egyszerre is látni tudjuk a kép egészét. A keret és a középpont körül elhelyezkedő részeket úgy osztjuk fel, mint egy térkép részeit. A különböző oldalak (bal, jobb, lent, fönt) a képkeret és a középpont körüli elhelyezkedés alapján definiálódnak. Engraving (modified) from G. B. Vignola, La due regole della prospettiva practica, 1611. Mondrián, kompozíció, 1923

A másik-valóságra-nyíló-ablak képkoncepcióban a nézőnek a megjelenített tájban elfoglalt képzeltbeli helyzetét jelöli ki a szemmagasság megjelenítése, az úgynevezett horizontvonal, vagyis az a magasság, ahol ha nem akadályozná semmilyen tárgy látásunkat, a föld és az ég vonala összeér. A képsík vízszintes és függőleges tagolása a képfelület-megművelése koncepcióból vezethető le. Mintha egy képernyőn szeretnénk egy négyzetrácsot alkalmazni, a látvány tagolása céljából. Horizont, vízszintes és függőleges tagolás Claude Lorraine (1642): Italian Coastal Landscape

Képolvasás: balról jobbra, föntről lefelé, átlós irány Az írás-olvasásnak megfelelően az elsődleges reflexünk a képolvasás során is a balról jobbra, fentről lefelé haladás Ezt az alapirányt befolyásolhatja, hogy fekvő vagy álló képről van- e szó, a horizontvonal magassága, a kép elhelyezésének magassága a falon És természetesen a kompozíció, mely ennek az iránynak ellene szegülhet Képolvasás: balról jobbra, föntről lefelé, átlós irány

Aranymetszés, harmad-törvény A kép felületén a hangsúlyos elem számára megfelelő hely kijelölése Ősi elv az arányok ismétlése, melynek legtisztább formája az aranymetszés (egy szakasz egésze úgy aránylik a hosszabbik részéhez, mint a hosszabbik része a rövidebbhez) Harmad-törvény: a helyes komponálás a 2:1-hez arányt követi, vagyis egyharmad résznél osztja a szélességet vagy a magasságot

Képsík és képmélység A kép két dimenzióban ábrázolja a három dimenzióban látható világot. A különbség eltüntetése céljából alkalmazzuk a perspektívát, melynek révén a képsík mögött mélységet érzékeltetünk –vizuális illúzió A képmélység a térbeliség érzetének felkeltésére utal A képmélység létrehoz egy újabb irányt, melyet a szem követhet (a bal-jobb, fent-lent, átlós irány mellett, melyek a felületen jelölnek ki irányt)

Előtér, középtér, háttér Tiziano: Az ember három életkora, 1513-4

A kompozíció: motívumok egymás közti viszonyai „a festésnek azt a módszerét nevezem kompozíciónak, amelynek segítségével a részeket a festett művön elrendezem" (Alberti: A festészetről, II. 33.) Jan van Huysum (1682-1749): Vase of Flowers on a Garden Ledge, ca. 1730

A kompozíciót meghatározó ábrázolási eszközök Tér-képzet: (illúzionisztikus, kétdimenziós, lapos, egyéni, keleti, primitív, stb.) Alak: vonallal, színkülönbséggel, tónussal, textúrával, elkülönített terület a képmezőn belül, lehet pozitív és negatív, összefüggésben áll más alakokkal. Vonal: egy forma körülzárása vagy két felület találkozása, egységet, dinamikát, stb. sugallhat Tónus: a fény vagy a sötétség jelenlétének szintje egy-egy tárgyon Textúra: anyagszerűség Szín (tiszta, kevert, hideg-meleg, stb.)

A kompozíció célja lehet Egység: a részek elnyerjék szerepüket a kép egésze szempontjából Arány: egyik elem viszonya egy másikhoz, vagy elem viszonya az egészhez Ma is fontos az aranymetszés elve Egyensúly: alakokra és tömegekre használt kifejezés, lehet szimmetrikus vagy aszimmetrikus, vagy bármilyen más rend is érvényesülhet Harmónia: a részek békés együttállása, a részek egy koherens szándékot tükröznek Változatosság: különbségek tónusban, színben, alakban, színben, felkelti a vizuális érdeklődést, nem szabad túlzásba vinni. Kontraszt: különböző részek egymásra vonatkoztatása hangsúlyt ad, felerősíti a kép hatását Mozgás: ahogy az elemek elhelyezése a képen a szemet vezeti Ismétlés: egyes tulajdonságok visszatérése, kis eltéréssel vagy más-más tárgyakon, szintén erősebbé teszi a művet Ritmus – zenei asszociáció

Erővonalak Rembrandt: Éjjeli őrjárat, 1642 Azok a strukturálisan meghatározó vonalak, irányvektorok a képen, melyek a befogadói szem mozgását kijelölik A szabályszerű a cél, de anélkül, hogy erőltetetté, mesterkéltté váljon (titkolni kell, belső rend érzetét kell kelteni, szemben a külsődlegessel)

Szimmetria (Alberti) „a symmetria kifejezést csak a latin változatban használja, az olasz verzióban vagy elhagyja, vagy a misura (arány, mérték) kifejezéssel fordítja. A korabeli olasz művészetelméleti szaknyelvből akkor még hiányzott maga a fogalom, és a rendelkezésre álló kifejezések közül ez látszott legalkalmasabbnak a jelölésére. Sikeres elméleti megoldást a problémára majd csak késôbb fog találni, amikor a De re aedificatoriában a concinnitas (részarányosság) fogalmát vezeti be a mûben megvalósítandó arányosság jelölésére. Mai jelentése: A szimmetria szó a görög szümmetronból származik, általános jelentése: arányos, harmonikus. A matematikában és a természettudományokban szimmetrián valamilyen változtatással (transzformációval) szembeni állandóságot (invarianciát) értünk. A tengelyes tükrözésre szimmetrikus az alakzat, ha változatlan marad a tengely két oldalán lévõ felének felcserélése után (1. ábra). A szimmetria a természetben is megtalálható

Asszimetria A kényszerrend feladása De teleológia érvényesül benne, valamerre irányul Egyensúlyvesztés, kísértés, próbatétel Stabilitás elvesztése Nyugtalanság, keresés Befejezetlenség, dinamikus hatás El Greco: Krisztus az olajfák hegyén, 1590 után

Egyensúly Az egyensúly nem egy-egy motívumnak puszta ismétlése A cél: harmonikus (összehangzó) hatás Az egyes elemek nem önmagukért jelennek meg a képen, hanem másokért, a nagyobb egység egészéért

A reneszánsz gúla-kompozíció Leonardo: Sziklás Madonna

A barokk átlós kompozíciója Rubens: Levétel a keresztről, 1611-1614.

A fény és a szín kompozíciós hatása Caravaggio: Máté meghívása, 1599-1600 Honthorst: Krisztus a főpapok előtt, 1617

Ritmus és minta Kandinszkij: Absztrakt kompozíció, 1914

Képkivágás, kilógás a kép keretei közül

Tekintetek kapcsolódása, kinézés a nézőre Pierre-Auguste Renoir. The Luncheon of the Boating Party. 1881.