Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Szakmai Fórum az "Út a munkához" program megvalósításáról és a "Jó gyakorlatok" bemutatásáról Kecskemét, 2009.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Aktuális pályázati lehetőségek
Advertisements

kiemelt projekt szolgáltatásainak bemutatása
„A MUNKA NEMESÍT II.” "A programot az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja."
A „FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” kiemelt projekt keretében megvalósuló szakmai tevékenységek TÁMOP /
Az OFA támogatási tevékenysége Programok ben.
Az OFA szerepe a foglalkoztatás elősegítésében
Nyitó rendezvény „Motiváló képzések és kapcsolódó szolgáltatások a ”Pro-Team” Nonprofit Kft-nél.” TAMOP A2-12/ október 18.
általános főig. helyettes
TÁMOP „Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése” c. kiemelt projekt dél-dunántúli regionális alprojektjének.
Civil szervezetek részvétele a munkaerőpiaci szolgáltatások ellátásában a Közép-magyarországi régióban.
„A társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása” módszertani megalapozása” kiemelt projekt kiemelt projekt.
1. Előzmények -Munkavállalói és Munkáltatói érdekképviseleti szervezetek együttműködése -Meglévő MSZOSZ jogsegély szolgálat és a Partnerek helyszíneinek,
Foglalkozási Rehabilitációs Szolgálat működése Előadó: Pátkai Andrásné szolgálatvezető Budapest, 2006.október 24.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
A TÁMOP /01 „FoglalkoztaTárs- Társ a foglalkoztatásban” kiemelt projekt április 24.
MUNKAERŐ-PIACI PARTNERSÉG
„A SZLOVÁK- MAGYAR HATÁRON ÁTNYÚLÓ FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MOTORJÁNAK BEINDÍTÁSA” című projekt eredményei című projekt eredményei Előadó: dr. Iváncsics.
TÁMOP /2/B PROJEKT Network-Együttműködés-Tudástár szakmai támogató hálózat kiépítése a Dél-Dunántúli Régióban Szénássy Gábor projektmenedzser 2010.
A munkaügyi központok szerepe a fogvatartottak reintegrációjában Janovics Lászó főigazgató Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása
A Magyar Regionális Tudományi Társaság V. Vándorgyűlése Az ipar szerepe a regionális fejlődésben Alternatívák a regionális innovációs rendszer továbbfejlesztésére.
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
MUNKÁLTATÓI FÓRUM Ösvény Esélynövelő Alapítvány /Füzesgyarmat/ Békéscsaba, június 06.
MINŐSÉGFEJLESZTÉS A FELSŐOKTATÁSBAN TÁMOP kiemelt program VESZPRÉM 2007 november 28.
Besenyi Sándor Regionális szakmai munkatárs Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. Régiós szakmai műhely - Szeged A „FoglalkoztaTárs.
„FoglalkoztaTárs-Társ a foglalkoztatásban” kiemelt projekt - TÁMOP / A kiemelt projekt célja Az innovatív és a tranzitfoglalkoztatási.
kiemelt projekt bemutatkozása
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány évi számok Támogatási programok és fejlesztések.
2008. március 27. Magyar Tartalomipari Szövetség – A/016 – EQUAL IT-mentor projekt.
A Magyar Köztársaság kormánya. A recesszió foglalkoztatásra gyakorolt hatásának kezelésével kapcsolatos munkaerő-piaci intézkedések Simon Gábor államtitkár.
Dr. Brebán Valéria főigazgató Dombóvár - Roma Fórum.
Foglalkoztatási Programok Osztálya – osztályvezető
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) szerepe a távmunka fejlesztésében Pirisi Károly főigazgató VI. Országos Távmunka Konferencia december.
Teleházak pályázati lehetőségei. TIOP 3-as prioritás A munkaerő-piaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése
OFA Hálózat évi tevékenységei
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
Roma Központ Nagykanizsa Magyar-Horvát Szakértői Akadémia szeminárium
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Kunszentmártoni kistérség munkaerő-piaci helyzete, támogatási lehetőségek Készítette: Deák István kirendeltség-vezető.
Velünk egy jobb világért! Fő támogató: Partner: Andersen Munkaerő-piaci Támogató és Képzési Program 11 Lukács András vezető „Esély a munkára – Civil együttműködés.
A Nyugat-dunántúli Operatív Programok jelenlegi helyzetének bemutatása
A foglalkoztatási paktumok célja Megismerni a térség foglalkoztatási helyzetét Összehangolni a térség gazdasági és humánerőforrás fejlesztési tevékenységeit.
„K+F+I befektetési portfólió kialakítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében weboldal segítségével” című projekt bemutatása Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési.
Pályázati lehetőségek és tapasztalatok a Gazdaságfejlesztési operatív programban Gáspár Bence Orosháza, július 31.
Mátrai Balázs vidékfejlesztési szakértő Magyarországi LEADER Központ
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
TÁVMUNKA: ÚJ FOGLALKOZTATÁSI CÉLSZERŰSÉGEK VIDÉKEN.
AZ OFA HÁLÓZAT ÉVI TEVÉKENYSÉGEI Máté Szilvia OFA Hálózat Észak-alföldi regionális iroda Irodavezető Debrecen, február 07.
OFA HÁLÓZAT KOOPERÁCIÓ KIEMELT PROJEKT (TÁMOP-2.4.3/B/1-09/1) – Szociális szövetkezetek részére nyújtható térítésmentes szakmai.
Királyné Kerék Anikó programvezető OFA Hálózat – Nyugat-dunántúli Regionális Iroda „KoopeRáció projekt hálózatépítéssel kapcsolatos kérdőíves felmérés.
EGER TÉRSÉGE FEJLESZTÉSI EGYESÜLET „Területfejlesztés civil szemmel” Előadó: Pozsikné Hidvégi Éva, elnök.
A kötöttpályás szakma perspektívái konferencia június 12. Az egész életen át tartó tanulás és a foglalkoztathatóság javítása Országos Foglalkoztatási.
Bentlakásos intézmények kiváltása – TIOP /1
Máté Szilvia programvezető OFA Hálózat - Észak-Alföldi Regionális Iroda „KoopeRáció projekt hálózatépítéssel kapcsolatos kérdőíves felmérés eredményének.
TAMOP /1 „CÉHÁLÓZAT KAPACITÁSFEJLESZTÉSE” Kézenfogva Alapítvány Projektnyitó Szakmai Nap
Önkormányzati fórumok február- március – a válság éve A régió ipari termelése 25 %-kal csökkent A foglalkoztatottak száma mintegy 17 ezer.
1 A foglalkoztatáspolitika ösztönző elemei, a szolgáltatások szerepe Munkaerő-piaci Műhely Konferencia Pécs november 20. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM.
1 Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Szakmai Fórum az "Út a munkához" program megvalósításáról és a "Jó gyakorlatok" bemutatásáról Kecskemét, 2009.
A KÖZÖTTI EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSI IDŐSZAK ÖNKORMÁNYZATI LEHETŐSÉGEI PICHLER BALÁZS FŐOSZTÁLYVEZETŐ.
„Gondoljunk a jövőre” Szakmai nap előadó: Magyar Mariann projektmenedzser Regionális Szociális Forrásközpont Kht. Szombathely június 22.
„Atipikus foglalkoztatási formák támogatása” c. pályázat ismertetése TÁMOP B-2-10/1. Információs nap Szombathely, április 13.
Strukturális alapok és a HEFOP. Strukturális Alapok Európa regionális politikája a pénzügyi szolidaritáson alapul. A Strukturális Alapok, az EU regionális.
Az EQUAL program és sajátosságai TE IS + ÉN IS = MI IS PÉCS 2007 május 09.
AZ EFOP VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSA* SZEPTEMBER 23. *2016. SZEPTEMBER 15-EI ADATOK ALAPJÁN DR. GARAI PÉTER EU FEJLESZTÉSEK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS.
Nagyvállalatok nagy pályázati lehetősége!
Munkaerőpiaci-szolgáltatásokat végző szervezetek lehetőségei
Innovációs célú nemzeti és regionális szintű pályázati források
Társadalmi vállalkozások
„ÉLETREVALÓ – U4 LIFE” TPPA/2012/03/30
„Országos Foglalkoztatási Közalapítvány INFORMÁCIÓS NAP 2009” Gosztolai Géza OFA- Hálózat Közép-dunántúli Regionális Iroda Székesfehérvár, 2009.
Előadás másolata:

Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Szakmai Fórum az "Út a munkához" program megvalósításáról és a "Jó gyakorlatok" bemutatásáról Kecskemét, 2009. július 23. KIS MÓNIKA Dél-Alföldi Régió, programvezető

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítványt (OFA) 1992 Az Országos Foglalkoztatási Közalapítványt (OFA) 1992. június 30-án hozta létre a Munkaügyi Minisztérium, 1997. január 1-i közalapítvánnyá történő átalakításakor az alapítói köre kibővült a Magyar Köztársaság kormányával. Küldetése a munkanélküliség enyhítésének, a foglalkoztatás bővítésének a szolgálata, amivel fontos szerepet tölt be a hazai foglalkoztatáspolitikai intézményrendszerben.

Létrehozása óta több mint ötszázezer hátrányos helyzetű ember munkához jutását segítette elő közalapítványunk, közel 5000 projekt támogatásán keresztül, 38,4 milliárd forint kihelyezésével.

Tevékenységeink Az OFA tevékenységeinek középpontjában innovatív, összetett pályázati programok kidolgozása, és teljes körű pályázati rendszer működtetése áll. A programok döntően foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű emberek munkahelyzetének javítására, meglévő munkahelyek megőrzésére, és munkaerőt fejlesztő képzések  támogatására irányulnak.

OFA-ROP HÁLÓZAT Az OFA 2005 októberében hat regionális irodával Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Veszprém), és 19 fővel létrehozta az OFA-ROP Hálózatot, amely speciális és teljes körű térítésmentes szakmai szolgáltatást nyújtott a szociális gazdaság területén működő foglalkoztatási kezdeményezésekben, és a foglalkoztatási partnerségekben érdekelt szervezetek és intézmények számára. A központi program (ROP 3.2.3) befejezését követően 2008-tól a szervezeti egység OFA HÁLÓZAT néven tovább működik a szombathelyi regionális irodával kibővülten.

OFA HÁLÓZAT A Hálózat az OFA feladatainak ellátásában fontos háttér-támogató tevékenységet fejt ki: a pályázati programokhoz kapcsolódóan szakmai segítségnyújtást, egyéb támogató szolgáltatást biztosít helyi, regionális szinten az OFA által támogatott projektszervezetek részére. Továbbá más hazai ("Nem mondunk le senkiről" program) és EU-s programok (TAMOP 1.4.1/07-2 PERTU projekt) koordinálásával fenntartja a ROP projektben megtanult és sikerre vitt tevékenységi formákat.

A közelmúlt programjai MEGŐRZÉS program Beérkezett pályázatok száma: 1233 db Formailag nem megfelelő: 110 db Elutasított: 663 db Támogatott: 428 db Megítélt támogatási összeg: 6 299 175 000 Ft

MUNKÁBA program Beérkezett pályázatok száma: 90 db Formailag nem megfelelő: 7 db Elutasított: 37 db Támogatott: 46 db Megítélt támogatási összeg: 665 182 000 Ft

Szociális szövetkezetek A támogatási program elsődleges célkitűzése volt, hogy Magyarországon olyan szociális szövetkezetek alakuljanak, amelyek munkanélküli, illetve szociálisan hátrányos helyzetben lévő emberek számára munkafeltételeket teremtenek és közösségi alapjukból – kulturális, oktatási, szociális és egészségügyi juttatásokon keresztül tagjaik szociális helyzetének javítását segítik elő.

Tevékenységi terület Ilyenek lehetnek pl.: Háztartásban ellátandó munkák kiváltása vásárolt szolgáltatással, Személyi, szociális, oktatási és kulturális szolgáltatások, Minden olyan közfeladat ellátása, melynek fenntartására ellátási szerződés köthető az állammal (közreműködhet közmunka, közhasznú, valamint közcélú munka biztosításában is), A munkába járást, a munkavállalást gátló tényezők lebontását megvalósító tevékenységek, Háziipari, vagy kisipari szolgáltatások. Termelés, feldolgozás, értékesítői, beszállítói tevékenység (ipari, kereskedelmi, vagy mezőgazdasági területen egyaránt), illetve Más, a szövetkezeti törvény által nem tiltott tevékenység, amely hosszú távon fenntartható.

Aktív pályázati programok Szövetkezz/2009 Szociális szövetkezetek fejlesztése és bővítése (Meghívásos) Beadási határidő: 2009. augusztus 31., 2010. február 28. TÁV/2008 Távmunka támogatása a leghátrányosabb helyzetű kistérségek munkavállalói esetében Beadási határidő: 2009. július 31.

Országos Foglalkoztatási Közalapítvány KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Dél-Alföldi Regionális Iroda 6721 Szeged, Brüsszeli krt. 21. Tel./Fax: 62/444-288 E-mail: kis.monika@ofa.hu Web: www.ofa.hu; www.szocialisgazdasag.hu; www.foglalkoztatasipaktum.hu