Pest megyei közlekedési infrastruktúra fejlesztések

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
KözOP sz főút Hévíz elkerülő és 71. sz
Advertisements

Megbízó: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezet
5. számú főút és a jelű összekötő út közötti szakasz, lekötéssel a 43
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
Várpalota elkerülő építése
Nemzeti Közlekedési Stratégia kialakítása Magyarországon Szűcs Lajos, főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Infrastruktúra Főosztály.
Kormányzati vasútpolitikai célok és törekvések
műszaki osztályvezető
Pilisvörösvár (kiz. ) – Piliscsaba (bez
KBSZ SZAKMAI NAPOK - REPÜLÉS Siófok, október 25. Sipos Sándor Repülési főosztályvezető LÉGIKÖZLEKEDÉS.
Új szemléletű Légügyi Hivatal NKH Légügyi Elnökhelyettes
A KIKSz SZEREPE AZ EU TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN Egyházy Zoltán igazgatói szaktanácsadó Közlekedésfejlesztési.
A Ket. tervezett módosítása
A törvényességi főosztály bemutatkozása
Pest Megyei Közigazgatási Hivatal
Győrffy László, Szüle Endre Flór Ferenc Kórház, Urológia
Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály február Előadó: Gaál Gyula, a MÁV ZRt. elnök-vezérigazgatója Közlekedés- és logisztikai fejlesztési konferencia.
dr. Kovács Ferenc Közlekedési Helyettes Államtitkár
„Közlekedés- és logisztikai fejlesztés Záhony – Csap térsége”
Az országos közúthálózat fejlesztése,
Az intermodális logisztikai szolgáltatások fejlesztési programja Szűcs Lajos főosztályvezető Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Közlekedési Stratégiai.
A szakma helyzete, elért eredmények, koncepció, stratégia A szakma helyzete, elért eredmények, koncepció, stratégia Thoroczkay Zsolt főosztályvezető-helyettes.
BERUHÁZÁSOK A FŐMÉRNÖK SZEMÉVEL „Nyílt nap a beruházásokról” Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara november 27.
Fejlesztési Programiroda – Közutak V. Projektiroda
4. számú főút Debrecen elkerülő szakasz
számú főút Jászberény elkerülő szakasz II. ütem
86. számú főút burkolat megerősítése és négynyomúsítása a – szelvények között.
61. számú főút Somogy megyei szakaszainak 11,5 tonnás burkolat - megerősítése IV. szakasz ( km szelvények között) Lakossági fórum 2010.
61. számú főút Nagykanizsa elkerülő szakasz építése a km szelvények között Lakossági fórum március 11.
76. számú főút Zala megyei szakaszának ( km szelvények között) 11,5 tonnás burkolat megerősítése Lakossági fórum február 18.
86. sz. főút Szombathely - Vát szakasz ( – km szelvények között) kivitelezési munkálatai Lakossági fórum október 09.
M0 ÚTGYŰRŰ DÉLI SZEKTOR BŐVÍTÉSE M6 autópálya – 51 sz
61. számú főút Somogy megyei III. szakaszának 11,5 tonnás burkolatmegerősítése ( km szelvények között) Lakossági fórum március 10.
61. számú főút burkolat megerősítése a km és a – km szelvények között.
Lakossági fórum 46. sz. főút km szelvényben lévő endrődi Hármas – Körös híd átépítési munkái február 19.
Lakossági fórum számú főút Zala megyei szakaszának (0+000 – ) km szelvények között) 11,5 tonnás burkolat megerősítése.
Lakossági fórum 41. sz. főút km szelvényében lévő, Vásárosnamény II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd és a csatlakozó ártéri szakaszok felújítása 2009.
Útépítési munkálatok és új forgalmi rend (a Kőrösi út, Kisfaludy, Bacsó B., Vasút, Csontos J. utcákban)
„Kontra-fék” Kerékpáros konferencia Győr, szeptember 21.
VÁLLALKOZÓI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, március 26.
Infrastrukturális fejlesztési lehetőségek és között
8 sz. főút Márkó – Herend közötti szakasz fejlesztésének megvalósítása
Kovács Ákos A megépült Ipoly-hidakhoz vezető utak felújítása,
KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.
37. számú főút Szerencs átkelési szakasz rekonstrukciója Lakossági fórum március 29.
A KÖZÖTTI EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSI IDŐSZAK ÖNKORMÁNYZATI LEHETŐSÉGEI Zalai Mihály elnök Békés Megyei Önkormányzat Települési Önkormányzatok.
TÓCÓVÖLGY – BALMAZÚJVÁROS AS 41 VASÚTI BALESET KBSZ SZAKMAI NAPOK – VASÚT Siófok, április 10. Karosi Róbert balesetvizsgáló.
Informatikai szakmai vizsgák Mihálka Nóra NSZFI. JOGSZABÁLYOK 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési.
Az új köznevelési rendszer jellemzői és várható eredményei
M0 körgyűrű északi szektor (II. ütem) nyugati szektor
főosztályvezető-helyettes „A Balaton-régió közlekedési helyzete” fórum
A magyar vasúti közlekedés jövőképe Dr. Kerékgyártó János Főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Szolgáltatások Főosztálya Budapest,
A belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelv Előzmények: március:Az Európai Tanács ülése Lisszabonban december:Az Európai Bizottság közleménye.
Budapest XXII. kerület Városház tér, Mária Terézia utca és Kossuth Lajos utca átépítése, megújítása Szilágyi Tibor Szakterületi vezető BKK Zrt
A 4. számú főút közlekedésbiztonsági projektje. A 4. számú főúton bekövetkezett balesetek aránya a Jász-Nagykun-Szolnok megyében bekövetkezett személyi.
A KÖZÖTTI EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSI IDŐSZAK ÖNKORMÁNYZATI LEHETŐSÉGEI PICHLER BALÁZS FŐOSZTÁLYVEZETŐ.
MESZK Gyermekápolás Szakmai Tagozat Beszámoló év Bognár Lászlóné tagozatvezető.
Az autópálya mérnökségek története Kovács Attila Fejlesztési és felújítási igazgató
Budapest, március 24. A húsvéti ünnepi időszak rendőri feladatai Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály.
A Duna-Ipoly Nemzeti park Készítette: Peter Van Manson Szokola Márton.
A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér jövőbeni első számú megközelítési módja: a vasút Budai Zoltán NIF Zrt., projektvezető
A piaci liberalizáció tapasztalatai
Az ED bevezetése és a közúti szabályozás kérdései
Személysérüléses közúti balesetek száma: +0,8%
A regisztrált bűncselekmények száma Komárom-Esztergom megyében, 2009
Munkatársak kiválasztása, képzése
SUMP - kérdés Magyarországon
3. osztályban.
Személysérüléses közúti balesetek száma: +1,4%
Előadás másolata:

Pest megyei közlekedési infrastruktúra fejlesztések Holnapy László főosztályvezető-helyettes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Infrastruktúra Főosztály Közúti Osztály Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara kibővített elnökségi ülés Zsámbék, 2015.október 06.

Tartalom 2010-2015 közötti időszak jelentősebb fejlesztései Folyamatban levő fejlesztések Középtávon megvalósítani tervezett fejlesztések

2010-2015 közötti időszak jelentősebb fejlesztései M0 autóúti fejlesztések M31 gödöllői átkötés 31. sz. főút Pest megyei szakasza fejlesztése 5101 jelű út Csepel szigeti gerincút Csepel szigeti gerincút halásztelki ág

Folyamatban levő közúti fejlesztések

Középtávon megvalósítani tervezett közúti fejlesztések 1696/2014 (XI.26.) Korm.határozat

102. sz. főút fejlesztése

Folyamatban levő vasúti fejlesztések

Középtávon megvalósítani tervezett vasúti fejlesztések 1696/2014 (XI.26.) Korm.határozat

Kerékpáros projektek

Köszönöm a megtisztelő figyelmet! laszlo.holnapy@nfm.gov.hu