„Dürer kora” – fejezetek a német reneszánsz történetéből -záróakkord mélyhegedűre- Öt éve immár, hogy Önképzőkörünk a reneszánsz semmihez sem hasonlíthatóan gazdag és összetett világával foglalkozik. Öt éve, de most lassan befejeződni látszik e stúdium, s miután végigtekintettük Itáliát és Németalföldet, most a német reneszánsz téreit is elhagyni látszunk… Megkérdezzük most hát magunktól, több éves tanulmányok után: miben látni röviden (ha lehetséges röviden) az itáliai, németalföldi és a német reneszánsz különbségeit. Ha három jól megválasztott festményt helyeznénk egymás mellé a három területről, nem volna semmi gondunk a felismeréssel, ámde beszélni erről, pontokba szedni nehezebb. Botticelli Vénusz születését, Hyeronimus Bosch Szénásszekerét és Albrecht Dürer Lovag, Halál és Ördög című metszetét egyikünk sem tévesztené el a besorolásnál. Túl azon, hogy e munkákat rég ismerjük, témaválasztásuk, művészi jegyeik, a háttérben feltűnő táj, a részletek kidolgozottsági foka – mind árulkodóak. Néhány konkrétum álljon itt mégis, mely elkülöníti Észak és Dél reneszánszát! Az Alpoktól északra mintha tovább tartana a középkor a gótika minden szenvedélyével, színével, olykor brutális naturalizmusával, groteszk, torz, riasztó alakzataival, kísérteteivel. A Sacra Conversatione (a Madonna köré csoportosított csendes, szemlélődő együttes) Velencében születik meg – a késő-gót nyugtalansághoz a mozgalmasság, a figurák erősebb kapcsolata jobban illik. Az anatómiai hitelesség, a test törvényeinek kutatása és a mezítelenség ábrázolása általánosságban jobban illik Itáliához, míg a soha, sehol nem viselt leplek szenvedélyes lobogása, a szélfútta ágyékkendők Németföldön teremnek. Szent Sebestyén mögé ágas-bogas fák kerülnek itt, sosem antik oszlopok. Itáliában az alakok jóval világosabban különülnek el az őket körülvevő tértől, míg a németek, németalföldiek figuráinak együttélése környezetükkel elválaszthatatlanabbnak látszik. Nyersebb, darabosabb az a realizmus, olykor durvább is, amit Északon látunk a tudatosan idealizáló, emelkedett és ünnepélyes hatású, a valóságot megszépíteni, kijavítani szándékozó Délnél. És, kiemelve végül külön is Németalföldet – ott születik meg ama „rejtett szimbolizmus”, melynek lényegét oly sokszor igyekeztünk megragadni, s mely számunkra olyképp fémjelzi a flamand művészetet, mint a széltépázta, vad germán erdők és sziklák, vadregényes várak a németséget, Itáliát pedig a szépség, a mindent átszínező, arany Mediterraneum napja alatt.   Fogadják szeretettel reneszánszot búcsúztató bemutatónkat!

Sandro Botticelli - Tavasz

Hyeronimus Bosch - A szénásszekér diadalútja

Dürer - A Lovag, a Halál és az Ördög

Raffaello Sanzio Baldacchio Madonna (Sacra Conversazione)

Melchior Broederlam - A Dijoni oltár

Idősebb Lucas Cranach Tájkép

Albrecht Altdorfer: Nagy Sándor csatája (Isszoszi csata) (részlet)