NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma „Így látják a kollégiumok elnökei…” A Nemzeti Civil Alapprogram öt éve a Nyugat-dunántúli Regionális Kollégium.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
JELENTÉS a Nemzeti Civil Alapprogram működésének- támogatásának hatásáról, figyelemmel a társadalmi és civil kapcsolatok fejlődésére, egyes kiemelt fontosságú.
Advertisements

Új közbeszerzési törvény évi CVIII.
„A megye szerepe a parlagfű elleni mozgalomban” Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által kezdeményezett Megyei Parlagfű-mentesítési.
CIVIL SZAKMAI NAP TÓTVÁZSONY Pályázatok által támasztott feltételek Előadó: Szendrei Szilárd Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület.
TISZATÉR LEADER EGYESÜLET célterületei és eljárásrend 2011.
Pannon Helyi Termék Klaszter. A Pannon Helyi Termék Klasztert október 3-án hozta létre 13, a Nyugat-Dunántúli Régióban működő szervezet, közel egy.
Civil szervezetek szerepe és jelentősége
1 Vállalkozónők lehetőségei a civil szférában Előadó: Elekes Zsuzsa Civil Szervezetek Regionális Szövetség, elnök.
Gyulai Tamás elnöki tanácsadó elnöki tanácsadó Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács.
Eredménytervezés Fedezeti összeg számítás: Értékesítés árbevétele
FSZK Nonprofit Kft. ügyvezető
2011. évi támogatási irányelvek NCA Észak-alföldi Regionális Kollégium Nyíregyháza, február 10.
általános főig. helyettes
Jelentések Munkakezdő jelentések Időközi jelentések  Támogatási szerződés által meghatározott időpontokban és/vagy mérföldkövenként  Tartalma: az adott.
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
Pályázat kiírás kódja: NEA-13-N Pályázat kiírás kódja: NEA-13-N.
Pénzügyi és szakmai elszámolás
NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, november
EU-s pályázatok írása és módszertana
1 Közép-magyarországi Operatív Program Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása KMOP ADMINISZTRATÍV TUDNIVALÓK.
Nemzeti Fejlesztési Terv Civil szervezetek infrastrukturális feltételeinek javítása.
1 Megváltozott szerepben a megyei önkormányzatok! Tájékoztatás a megyei önkormányzatok feladatairól és azok szociálpolitikát érintő kapcsolódási pontjairól.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Regionális projekt-előkészítési támogatás 2007-ben (PEA4) Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
A Nemzeti Civil Alapprogram szervezeti felépítése, feladat- és hatáskörök Előadó: dr. Ugron Gáspár.
14.30 Regisztráció Köszöntő – Vértes Tibor, elnök Megnyitó – L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke
Tájékoztató a szakmai vizsgaszervezés jogosultságának elnyerésére kiírt pályázatról Huller Gabriella ETI.
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely intézkedései 1. Mikrovállalkozások létrehozásának.
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely – Leader program  A pályázati időszak október.
A Nemzeti Civil Alapprogram szerepe a civil szektor fejlesztésében
ÁROP „Partnerség erősítése”.
HEFOP 2.1 Pályázati Kiírás Projektindító február 14. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.
Nemzeti Civil Alapprogram 2010-es pályázati év Költségvetés tervezése.
Gazdasági és vagyoni helyzet, gazdálkodás, költségvetés.
A szaktanácsadás támogatása között
Biztos Kezdet Gyerekházak
„Vedd ki a részed!” - amit a civilek már megtettek egymásért Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Együttm ű ködési Hálózat Miskolc, március 30.
Piac & Profit Konferenciasorozat Start Garancia Zrt. Egy gonddal kevesebb! Pályázati garancia fedezet nélkül a Start Zrt-től Az értékteremtő befektetés.
A Dél-borsodi Akciócsoport LEADER programja Értékelési szempontok Tiszaújváros szeptember 30.
Hargita megyei környezetvédelmi tevékenységek 2006-os évi támogatási pogramja HARGITA MEGYE TANÁCSA Fejlesztési és gazdasági programok igazgatósága Fejlesztési.
ÉMOP – Üzleti infrastruktúra fejlesztése. Keretösszeg: „1” részcél: Ipari Parkok millió Ft „2” részcél: Ipari területek millió Ft „3” részcél:
2007. febuár 6.1 Kedvezményezetteket érintő változások a projekt megvalósítása során.
Vidékfejlesztési Program Kovács Melinda Projektmenedzser Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
Az NCA Civil Önszerveződés Területi és Szakmai Együttműködés Kollégiumának támogatáspolitikája és hozzájárulása a civil szektor fenntartható fejlődéséhez.
A Nemzeti Civil Alapprogram 4 éves működése, a törvénymódosítás indokai, az alapprogram jövőképe CIVIL PARTNERSÉG REGIONÁLIS KONFERENCIA SZOMBATHELY 2007.
2011. évi Kereskedelemfejlesztési pályázat Düh Gergely tanácsadó Ügyfélszolgálati és Stratégiai Elemző Osztály 2012.február 20.
2011. január 27. Nemzeti Civil Alapprogram november 26. Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága november.
NAPELEM MINT ALTERNATÍV ENERGIAFORRÁS. MIRE VALÓ A NAPELEM? Hiedelem = melegvíz termelés Valódi alkalmazás = elektromos áram termelés Felhasználás: közvetett,
G YŐR M EGYEI J OGÚ V ÁROS adó- és gazdaságpolitikája Nagy Tamás Gazdálkodási Főosztályvezető Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Győr, 2016.
A FEJÉR MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT ÉS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT PÁLYÁZATAI A TÁMOP KERETÉBEN PROJEKT ZÁRÓ NAP:
Kombinált Mikrohitel A Mikrovállalkozások fejlesztéséért.
Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP
“Közösségben az erő!” Helyi civil kezdeményezések projekt ötlet felhívás Vas megyében A Vas Megyei Civil Információs Centrum és a Vas Megyei Önkéntes Centrum.
A FEJÉR MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT ÉS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT PÁLYÁZATAI A TÁMOP KERETÉBEN PROJEKT ZÁRÓ NAP:
Nemzeti Civil Alapprogram Jogi háttér, általános tudnivalók január 27.
KDOP Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése.
Nemzeti Civil Alapprogram január 31. Budapest.
1. 2 SZOMBATHELY SZEREPE AZ EURÓPAI SZENT MÁRTON KULTURÁLIS ÚTVONAL LÉTREHOZÁSÁBAN Grünwald Stefánia Szombathely MJV Stratégiai és Idegenforgalmi csoportvezető.
A helyi identitás és kohézió erősítése TOP TOP
TÁMOP B-2-12/ „ÚJ MUNKA – ÚJ ESÉLY” – ROMA NŐK FOGLALKOZTATÁSA A FEJÉR MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT.
Helyi Fejlesztési Stratégia intézkedéseinek bemutatása
TÁMOP B-2-12/ "Munkával a társadalmi integráció elősegítéséért – Roma nők foglalkoztatása a Fejér Megyei Gyermekvédelmi.
T Á J É K O Z T A T Ó a rekultivációs projekt előrehaladásáról KEOP-7
Helyi Fejlesztési Stratégia intézkedéseinek bemutatása
Kulcsár Norbert, Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület
LEADER pályázati lehetőségek az Innovatív Dél-Zala Helyi Akciócsoport területén önkormányzati szféra számára Kulcsár Norbert, Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési.
Társadalmi vállalkozások
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
Előadás másolata:

NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma „Így látják a kollégiumok elnökei…” A Nemzeti Civil Alapprogram öt éve a Nyugat-dunántúli Regionális Kollégium tevékenysége tükrében Előadó: Nagy Sándor kollégiumi elnök október 7. NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma 1

Civil szervezetek száma a régióban NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma 2 Összesen: szervezet E!ektor állítás 2008-ban:  Gy-M-S megye: 84 igazolt  Zala megye: 126 igazolt  Vas megye: 40 igazolt Kiegyensúlyozott összetételű kollégium. (Forrás:megyei bíróságok nyilvántartása)

NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma Pályázatok feldolgozása néhány adat tükrében Év Beadott pályázatok száma Formai ellenőrzés után  érvényes pályázat  érvénytelen pályázat Tartalmi bírálat során  nyertes pályázat  elutasított pályázat Felosztható keret (millió Ft)343, ,7345,7345,2414,6 NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma 3

4 A kollégium támogatási elvei A kis civil szervezetek helyzetbe hozása, degresszivítás. Objektivítás: program számolja ki a támogatási összeget Érintett pályázatok megfelelő kezelése. Szektorsemlegesség. A kollégium nem támogat közvetlen, vagy közvetve vál- lalkozói célokat szolgáló szervezetet. A kollégium nem támogat olyan szervezetet, amelynek létrehozásában és/vagy fenntartásában az állam, önkor- mányzat meghatározó szerepet vállal (50 %). Hat év alatt bevált, kiforrott bírálati rendszer.

NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma Bírálati lap (2009) NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma 5 SzempontMax. pont Tartalmi elemek 1. Tartalmi átláthatóság: Összbenyomás a pályázatról. A pályázat kidolgozottsága. Fűzött állapot; esztétikai, tartalmi táláthatóság Előző évi aktivitás (2008. év) : (11.pont) a., Konkrét tevékenységek, mérhető, számszerűsíthető eredmény (dátum, téma, résztvevők száma, stb.) + mellékletek b., Látható-e más forrás bevonása (bevételek : tagdíj:72/2007.(VI.11.) NYDRK határozat*, támogatás, egyéb forrás)? *Amennyiben egyesület és egyéb társadalmi szervezet nem fizet tagdíjat abban az esetben ET A pályázati év tervezett tevékenysége (12.pont) : A tevékenység az alapító okirattal összhangban van-e? Konkrét tervek, számszerűsíthető programok, mérőszámok. (Egyszerűsített munkaterv: dátum, téma, résztvevők száma, stb.(nem kell mindegyiknek lennie, de valami mérhetőség kell!)) Látható-e más forrás bevonása (bevételek: tagdíj, támogatás, egyéb forrás)? A szervezet tevékenysége társadalmi hasznossága, hasznosulása, szükségessége: Kiderül-e a szervezet tevékenységéből annak társadalmi hasznossága (fejlődés és/vagy stabilitás látható-e, együttműködések más szervekkel, stb A kollégium előnyben részesíti azokat az önkormányzati működési támogatást igénybevevő szervezetek, amelyek közfeladatot látnak el Esélyegyenlőség elvének érvényesülése: (8. számú Tanácsi támogatási elv), + hátrányos helyzetű rétegekkel foglalkozó szervezet, kistelepülésen működő szervezet. 2 Összesen 36 Elutasítás: Tagdíj nemfizetésET Elutasítás (20 pontnál kevesebb)ET

NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma Bírálati lap (2009) NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma 6 SzempontMax. pont Költségvetés 1. A költségvetés a tevékenységgel összhangban van-e?: 1.a) Költségvetés tisztán működési költséget tartalmaz (12 pont) 12 1.b) Költségvetésben 40 %-ot el nem érő egyéb költség található (1-11 pont) Megjegyzés(NMK). Ahova ez a megjegyzés kerül, ott a szerződésbe belekerül, mint nem támogatható költségelem.. A támogatható költségek közül a Ft feletti tárgyi eszköz beszerzését maximum egyedi értékében Ft-ig támogatja a Kollégium, ez e feletti igényeket itt a megjegyzésben kell rögzíteni. 1.c.) 67/2007.(VI.11) sz. NYDRK határozat Amennyiben a kollégium támogatási elveiben megfogalmazottakon felül megállapítja hogy, az önkormányzati működési támogatás valamint a vállakózói célokat szolgáló bevételek összértéke az összes bevétel 60 %-át meghaladja, a kollégium nem támogatja a pályázatot.. EK. 2. Megfelelően indokolja-e a költségvetést: Mennyire alapos és konkrét a költségvetés indoklása, illetve a tervezett felhasználás bemutatása? ((Kit/mit, mire, miért?) Újat akarok, vagy meglévőt fejleszteni, javítani, stb.?) 12 Összesen24 Elutasítás (40 %-ot elérő vagy meghaladó mértékű nem működési költség) ENMK Elutasítás (14 pontnál kevesebb)EK Elutasítás: 60 %-ot meghaladó önk. támogatás+vállalkozói bevételENKM Mindösszesen60

NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégium évi támogatási arányszámok NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma 7 Igényelt támogatási összeghatárokPontszámElső kör% 0 Ft Ft115 (58)120 (60)100% 0 Ft Ft106 (53)114 (57)95% 0 Ft Ft96 (48)105 (52)85% 0 Ft Ft81 (41)95 (47)75% 0 Ft Ft68 (34)80 (40)65% Ft Ft % Ft Ft % Ft Ft % Ft Ft819555% Ft Ft688045% Ft Ft % Ft Ft % Ft Ft % Ft Ft819545% Ft Ft688035% Ft Ft % Ft Ft % Ft Ft % Ft Ft819535% Ft Ft688025%

NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma Modellszámítás a bírálati rendszer használatára PályázóTámogatási igény eFt PontElső kör %Adható támogatás eFt Második kör eFt (42%) Elnyert tám. aránya igényelthez % I II ,539,9 III ,531,5 IV ,618,9 V ,833,6 VI ,6 VII ,527,3 VIII ,514,7 IX ,5 X ,4 Össz NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma 8 Korrekciós tényező (második kör): rend. álló tám. összege (6000)/adható támogatás (14.320) = 42 %

NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma 9 Eredmények a Nyugat-dunántúli régióban A működési forrás a kis szervezetek szempontjából fontos Tervezhető bevétel A szervezetek jogi helyzetének rendezése A szervezetek pénzügyi helyzetének rendezése A kis szervezetek is megtanultak pályázni, elszámolni Gazdálkodási kényszer A kommunikáció megindulása Hálózatba szerveződés Az NCA stabilizáló hatást gyakorolt a civil szektorra a régióban.

NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma 10 Köszönöm figyelmüket. Elérhetőségeim: 30/