A romantika egy egységes korstílus, ami több művészeti ágra együttesen terjedt ki. Kialakulásának időszaka a 18. század vége, virágkora a 19. század első fele, a század második felében a késő romantika és a romantikából kiinduló irányzatok (eklektika, historizmus) voltak jelentősek. A romantika végét szokás Delacroix halálának időpontjával egyeztetni (19. század második fele). Történelmi háttér Csalódnak a felvilágosodás eszméit megtagadó forradalomban (és annak eszméiben): nem hozott korábban a ráció sem megoldást, közben az egyházból is kiábrándultak, elvesztették a felvilágosodás optimizmusát, jellemző az illúzióvesztés, kiábrándultság. Megjelenése Az irodalomban A romantika először a német irodalomban jelentkezett a klasszicizmussal együtt és azzal kölcsönhatásban (a németek ezért a korszakot klasszikának nevezik). A 18. század legvégén angoloknál is jelentkezett, az 1820-as években a franciáknál, oroszoknál és később folyamatosan Közép-Európában. A romantika irodalmának egyik fő ismérve a klasszicizmus-ellenesség. Központi témája a szabadság eszméje és vágya, az egyén, az individuum előtérbe kerülése, az önkifejezés szabadsága áll. Történelmi hátterét a francia forradalom, majd a napóleoni háborúk okozta kiábrándultság szolgáltatja.

A romantikus irodalom általános jellemzői: - a felfokozott életérzés kifejezése, a reményvesztettség, a csalódás, a világfájdalom ("spleen"); vagy éppen az ezzel ellentétes forradalmi hevület és lángoló életöröm. - az eszményítés, az idealizálás: a romantikus alkotások a szabadság eszméit keresik, gazdag érzelemvilágot tárnak fel - felélednek a nemzeti irodalmak, a nemzeti múlt, a nemzeti kultúra, a népköltészet, a folklór iránti érdeklődés, ezzel egy időben elindul a népmesék gyűjtése és a népnyelv beemelése az irodalomba - a múlt felé fordulás leginkább a középkor, főleg a gótika iránti rajongásban nyilvánul meg nagy mennyiségben jelennek meg a távoli, egzotikus vidékeken, kultúrákban, egzotikus szereplőkkel játszódó történetek, melyek a jelenből vagy az adott világból való elvágyódást tükrözik - fontos szerepe lesz a kalandos, fantáziadús, szövevényes, bonyolult cselekménynek elterjed a két, sokszor egymással ellentétes síkon játszódó történet, az álom és a valóság ellentmondásainak a felfedése

A festészetben A romantika először a festészetben jelent meg. (pl.:Francisco Goya, Eugène Delacroix, William Turner, Caspar David Friedrich) A festők ebben a korban az egyéni alkotói kifejezésmódot, a természet és az érzelmek változékonyságát, az események véletlenszerűségét hangsúlyozzák. A romantikusok azért menekültek a múltba, mert elégedetlenek voltak a korral, amiben éltek, és amelyet megvetettek, ezért a középkor emlékébe, az egzotikumba, az álomba menekültek. Emberábrázolásukban a barokk kifejezésmódokhoz közelítenek: újra megjelenik az átlós elrendezés, a színesség, és a világos-sötét kontraszt

Franciaországban a klasszicista és a romantikus művészeti felfogás harca 1818-ban ez utóbbi javára dőlt el, amikor Théodore Géricault francia festő kiállította A medúza tutaja című művét. Ezt a képét itáliai útját követően festette, a Medúza nevű fregatt pusztulásáról szóló cikk késztette erre. A hajótörést 400 emberből 15 élte túl, két hetet töltve a hajón. Az egymással összefonódó testek egy gúlává állnak össze, melynek csúcsánál a még reménykedők helyezkednek el. A halál közelségét sokféle arckifejezés tükrözi: őrület, kétségbeesés, reménytelenség.

A francia és az európai romantika legnagyobb alakja Eugène Delacroix, aki a klasszicista festészet szürkesége ellen harcolt. Képeire az erős tónusok, színes árnyékok jellemzők. Képei: a Chiosi mészárlás, Görögország meghal Missolunghi romjainál, Algíri nők stb. A legjelentősebb romantikus művek valamilyen formában az irodalomhoz kötődnek. Shakespeare, Byron, Dante alakjainak nagy része az európai képzőművészet kulturális örökségébe Delacroix művei által lépett be. Delacroix az egyetlen lázadó szellemű, A szabadság géniusza diadalra vezeti a népet című képéhez az évi forradalmat vette alapul. Az egymást keresztező átlók, az élénk mozdulatok, a halál és a rombolás jelenetei, de közben a hősi ellenállás ábrázolása, ezek a kép és a romantikus művészet jellemzői. Egyike volt az elsőknek, aki szakított a klasszicisták által művelt hagyománnyal, amely a színezést a rajzolásnak vetette alá.

A szobrászatban A romantika szobrászata François Rude és Jean-Baptiste Carpeaux alkotásaiban jutott kifejezésre. Rude készítette a párizsi Place de Gaulle téren álló Diadalíven, a Marsiellaise című művet, amelyet színpadiasság, pátosz, valószerűtlen erő és szenvedély jellemez. A romantika szobrászatában inkább a tartalom, vagyis a hősi erkölcs jelenti az új stílust. Carpeaux műve a párizsi Operát díszítő Tánc c. szoborcsoport. Jellemző a fény- árnyék ellentét szinte festői felhasználása. A romantika szobrászatából indult ki Bartholdi is, a New York kikötőjében magasló monumentális Szabadságszobor megalkotója is. A magyar romantikus szobrászatra elősorban a népi téma felé való fordulás jellemző. Izsó Miklós táncoló parasztjai is a Búsuló juhász a 19. század közepének kimagasló alkotásai.

Az építészetben Az építészetben nincs önálló stílusjegye, a historizmus jellemzi. A 18. század közepén Horace Walpole Stawberry Hill nevű kastélyát úgy építtette meg, hogy az pontosan megfeleljen múltba vágyó egyéniségének. Ezért felhasználta a gótika elemeit, s bár kortársai ezért kinevették, tulajdonképpen megalkotta a neogótikus építészetet. A romantika építészetében először a neogótika jutott fontos szerephez. Magyarországon a 40-es években jelenik meg hasonló törekvés ( Brein Ferenc: Csősztorony; Ybl Miklós: fóti templom). A gótika után felújították a barokk, a romantika és a reneszánsz elemeit is. Így jöttek létre a neostílusok (neoreneszánsz, neoromán, neobarokk). A neostílusokban gyökerezik a 19. század második felének építészete (historizmus, eklektika). Másfajta irányzat is kialakult, mely az indiai és közel-keleti, majd bizánci és mór elemekből táplálkozott. Magyarországon ennek képviselője volt Feszl Frigyes, a Vigadó építésze.

A zenében -Korai romantika (1800 – 1830) Német jellegű. Irodalmi hatás. - A romantika virágkora (1830 – 1850) A romantika európai mozgalommá válik. A központ Párizs. Erős a kapcsolat az irodalommal. "Forradalmi romantikusok" (Szabolcsi Bence kifejezése): Paganini, Berlioz, Liszt, Chopin -Késői romantika (1850 – 1890) - Századforduló (1890 – 1914)