Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról 2016. február 17.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Pályaorientáció Miért fontos már most? Honnan tudok tájékozódni?
Advertisements

PÁLYAKÖVETÉS A XÁNTUS JÁNOS GYAKORLÓ KÖZÉPISKOLÁBAN A 2009/2010. TANÉV VÉGZŐS DIÁKJAINAK PREFERENCIÁI AZ 1. HÁROM HELYEN MEGJELÖLT FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK.
– A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény – A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény – A nevelési-oktatási intézmények működéséről.
Tájékoztató a kétszintű érettségiről és az átalakult felsőoktatási rendszerről A tájékoztató anyag Pongrácz László diáinak felhasználásával és kiegészítésével.
A felsőoktatási felvételi eljárás Dr. Bakos Károly.
EMELT SZINT - ÉS AMI MÖGÖTTE VAN… Szülői tájékoztató május 10.
2014/2015 Statisztikai mutatók Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola.
Tájékoztató a kétszintű érettségiről és a felvételiről december 15. JAG.
Kókai Ivett közismereti igazgatóhelyettes Érettségi vizsgák 2013/2014. tanév, május-június.
Faktválasztás Tájékoztató értekezlet április 12.
Felvételi tájékoztató – /2017-es tanév Lovassy László Gimnázium  :  : Lovassy László Gimnázium Felvételi tájékoztató.
2015.május-június érettségi vizsga eredményei 2015.augusztus 28.
ÉRETTSÉGI Tájékoztató a évi tavaszi érettségi vizsgákról.
Érettségi tájékoztató 2015/ Értékelt vizsga: 290/ 301 Érdemjegy54321 Darabszám
Tájékoztató a 10. és 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére január.
Bölcsészettudomány › andragógia › anglisztika › germanisztika (néderlandisztika, német) › magyar › néprajz › pedagógia › pszichológia › romanisztika (francia,
A KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
Emeltválasztás 2017 Kovács Zoltán igazgatóhelyettes.
FELVÉTELI Berzsenyi Dániel Gimnázium 1858
Érettségi – felvételi 2017 Kovács Zoltán igazgatóhelyettes.
Kétszintű érettségi.
Továbbtanulás
Tájékoztató a 12. évfolyamos tanulók és szüleik részére január
A 2017-es felsőoktatási felvételi pontszámítás
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Szegedi Tudományegyetem
Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/2018.
Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 22.
BOROS SÁMUEL SZAKGIMNÁZIUMA
2017. május-júniusi érettségi vizsgák
2017. Szeptemberében induló képzések
ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM
A 2016A felvételi eljárásról
Köszöntünk mindenkit a Nyíregyházi Egyetem Nyílt Napján!
Általános kerettantervű képzés emelt szintű biológia oktatással
Kari tájékoztató Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem
2016.május-június érettségi vizsga eredményei 2016.augusztus 29.
A kétszintű érettségi.
2017.május-június érettségi vizsga eredményei 2017.augusztus 28.
Érettségi eredmények május-június
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Érettségi eredmények május-június
Debreceni SzC Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola
Érettségi eredmények május-június
főigazgatóhelyettes, NSzFI
Merre tovább a középiskola után?
Pontszámítás 2018/2019.
Aktuális információk az érettségi, felvételi rendszerben
Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2018/2019.
Kétszintű érettségi vizsga
Általános iskola eredménye, értékelése
ÉRETTSÉGI MÁJUS-JÚNIUS
Új Nemzeti Kiválóság Program Ösztöndíjak
IRÁNY A PÁLYA! november 14. „Az emberi nemnek az a hivatása, hogy munkáljon, alkosson, teremtsen.” Széchenyi István EFOP pályaválasztási.
FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI 2015 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1858
A kétszintű érettségiről
Belügyi Rendészeti Ismeretek
A KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
Érettségi – felvételi 2019 Kovács Zoltán igazgatóhelyettes.
Tantárgyválasztás 2018 Kovács Zoltán igazgatóhelyettes.
Érettségi 2006-os év Szülői ért okt. 28.
Érettségi tájékoztató 2019
Felvételi a középfokú iskolákban a 2016/2017. tanévben
ÉRETTSÉGI/TOVÁBBTANULÁS 2018/2019
A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2020
Tantárgyválasztás 2019 Kovács Zoltán igazgatóhelyettes.
TOVÁBBTANULÁS Forrás: Oktatási Hivatal, www. felvi
Kattintson a megfelelő gombra a vetítés elkezdéséhez!
Előadás másolata:

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 17.

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Pontszámítási rendszer ( ) Tanulmányi pontokÉrettségi pontokTöbbletpontok Összesen: 200 pont Összesen: 100 pont A. Középiskolai eredmények 1. magyar nyelv- és irodalom 2. matematika 3. történelem 4. idegen nyelv 5. választott természettudo- mányos tárgy eredményének kétszerese. Összesen max: 100 pont B. Érettségi bizonyítványban szereplő 4 kötelező és egy szabadon választott tárgy százalékos eredményének átlaga. Összesen max: 100 pont A felsőoktatási intézmény által előírt kettő érettségi tárgy százalékos eredményének összege. Összesen max: pont 1. Legfeljebb 2 emelt szintű érettségiért pont. 2. Nyelvvizsgaért (max.: 40 p) középfokú: 28 pont felsőfokú: 40 pont 3., OKTV eredményért: hely: 100 pont hely:50 pont hely:25 pont Összesen max: 100 pont Maximum: 500 pont vagy az érettségi pontok kétszerezésével + többletpontokkal: 500 pont Megfelelő szakmai tudás 50 óra közösségi szolgálat !!!

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Emelt szintű- vagy középszintű érettségi?  Van, amikor egyértelmű... Ha a felsőoktatási intézmény előírja 2018-tól: Nem ismert.  Általában sajnos nem egyértelmű... A középszintű vizsga könnyebben teljesíthető Az emelt szintű vizsgáért jár a + 50 pont a legalább 45 %-os eredményért (ha ebből írja elő az érettségi vizsgát a felsőoktatási intézmény). Megfelelő szakmai tudás

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Az érettségi vizsga százaléka Érettségi pont (középszint) Érettségi pont többletponttal (emelt szint) Megfelelő szakmai tudás

Emelt- vagy középszintű felkészítés? 2017-től megkövetelt emelt szintű érettségi  Agrár képzési terület –állatorvosi, erdőmérnöki osztatlan képzés  Bölcsészettudomány képzési terület –andragógia, anglisztika, germanisztika, keleti nyelvek és kultúrák, magyar, néprajz, ókori nyelvek és kultúrák, pedagógia, pszichológia, romanisztika, romológia, szabad bölcsészet, szlavisztika, történelem alapszakok  Jogi képzési terület –jogász osztatlan képzés  Gazdaságtudományok képzési terület –alkalmazott közgazdaságtan, gazdaság- és pénzügyi- matematikai elemzés alapszakok Megfelelő szakmai tudás  Orvos- és egészségtudomány képzési terület −általános orvos, fogorvos, gyógyszerész osztatlan képzés

Emelt- vagy középszintű felkészítés? 2017-től megkövetelt emelt szintű érettségi  Társadalomtudomány képzési terület −informatikus könyvtáros, kommunikáció és médiatudomány, nemzetközi tanulmányok, politikatudomány, szociális munka, szociálpedagógia, szociológia alapszakok  Műszaki képzési terület −építészmérnöki osztatlan képzés −energetikai mérnöki, építészmérnöki alapképzés Megfelelő szakmai tudás  Tanárképzések (osztatlan) esetén −van olyan, ahol a szakpárból az egyik szak tantárgyából Klebelsberg-ösztöndíj !  Sporttudomány képzési terület –Testnevelő-edző alapszak  Természettudomány képzési terület –Matematika alapszak

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Kurrens egyetemi szakok érettségi tárgyai Megfelelő szakmai tudás

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Felvételi pontszám összegzéssel: 316 pont Gépészmérnök I. Iskolai eredményekÉrettségi eredmények A két felvételi tárgy érettségi vizsgájának százalékos eredményeinek összege 5 tárgy utolsó két évének év végi eredményeinek összege * 2 92 pont 77 pont 147 pont Tanulmányi pontok: 169 pontÉrettségi pontok: 147 pont 5 tárgy érettségi vizsgájának százalékos eredményének átlaga 76,8 egész számra kerekítve Magyar44 Történelem44 Matematika55 Német55 Fizika55 Magyar477 %K Történelem470 %K Matematika465 %K Informatika582 %K Német590 %E Felvételi pontszám duplázással: 294 pont (forrás: OH)

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Felvételi pontszám: 316 pont Gépészmérnök II. Többletpont Nyelvvizsgáért: - középfokú C típusú nyelvvizsgáért 28 pont, - felsőfokú C típusú nyelvvizsgáért 40 pont, Összesen maximum 40 pont 0 pont 28 pont Többletpont: 28 pont Emelt szintű érettségiért: Egy vizsgáért 50 pont. - ha az érettségi pontot abból számolják Összesen maximum 100 pont ÖSSZPONTSZÁM: 344 pont (forrás: OH) Magyar477 %K Történelem470 %K Matematika465 %K Informatika582 %K Német590 %E

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Felvételi pontszám összegzéssel: 340 pont Jogász-irány I. Iskolai eredményekÉrettségi eredmények A két felvételi tárgy érettségi vizsgájának százalékos eredményeinek összege 5 tárgy utolsó két évének év végi eredményeinek összege * 2 92 pont 81 pont 167 pont Tanulmányi pontok: 173 pontÉrettségi pontok: 167 pont 5 tárgy érettségi vizsgájának százalékos eredményének átlaga 80,8 egész számra kerekítve Magyar45 Történelem55 Matematika34 Angol55 Biológia55 Magyar477 %K Történelem590 %E Matematika465 %K Angol582 %K Informatika590 %K Felvételi pontszám duplázással: 334 pont (forrás: OH)

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Magyar477 %K Történelem590 %E Matematika465 %K Angol582 %K Informatika590 %K Felvételi pontszám: 340 pont Jogász-irány II. Többletpont Nyelvvizsgáért: - középfokú C típusú nyelvvizsgáért 28 pont, - felsőfokú C típusú nyelvvizsgáért 40 pont, Összesen maximum 40 pont 50 pont 28 pont Többletpont: 78 pont Emelt szintű érettségiért: Egy vizsgáért 50 pont. - ha az érettségi pontot abból számolják Összesen maximum 100 pont ÖSSZPONTSZÁM: 418 pont (forrás: OH)

Emelt- vagy középszintű felkészítés?  IGEN, ha a pályairány előírja;  IGEN, ha kurrens szak a cél;  IGEN, ha a pályairányt meghatározó tantárgyból megalapozottabb tudást szeretne;  IGEN, ha nemcsak bejutni szeretne az egyetemre.  IGEN... csak akkor, ha valóban tanulni szeretne. emelt szintű képzés  kötelező emelt szintű érettségi Megfelelő szakmai tudás

Emelt- vagy középszintű felkészítés? A Lovassy László Gimnázium kínálata Német nemzetiségi tagozat (10.B osztály) Kiemelt angol nyelvi képzés (10.D1 osztály) Arany János Tehetséggondozó Program (10.D2 osztály)  2 sávból LEHET 1-1 tantárgyat választaniuk Megfelelő szakmai tudás 1. sáv matematika biológia magyar nyelv és irodalom 2. sáv történelem fizika kémia A plusz 2 óra pl.: kedd 4. óra csütörtök 2. óra A plusz 2 óra pl.: hétfő 4. óra szerda 2. óra

Emelt- vagy középszintű felkészítés? A Lovassy László Gimnázium kínálata Matematika tagozat (10.A osztály)  A matematikát emelt óraszámban tanulják (heti 7 óra)  1 tantárgyat LEHET választani a –fizika –kémia –történelem tantárgyak közül Megfelelő szakmai tudás Informatika tagozat (10.C osztály)  A matematikát emelt óraszámban tanulják (heti 5 óra)  1 tantárgyat LEHET választani a –fizika –kémia –történelem tantárgyak közül  Informatika órájuk is van (11-ben 2 óra 12-ben 4 óra)

Emelt- vagy középszintű felkészítés? A Lovassy László Gimnázium kínálata  2 tárgyat LEHET választani a 10.B és a 10.D osztályban!  1 tárgyat LEHET választani a 10.A és a 10.C osztályban!  Általában minden tantárgyból + 2 órát jelent hetente! –matematika: 11. évfolyamon heti 3+2 = 5 óra –magyar nyelv és irodalom: 11. évfolyamon heti 4+2 = 6 óra –biológia: 11. évfolyamon heti 2+2 = 4 óra –történelem: 11. évfolyamon heti 3+2 = 5 óra –fizika: 11. évfolyamon heti 2+2 = 4 óra –kémia: 11. évfolyamon heti 0+2 = 2 óra  Az emelt és középszint képzése külön válik (kivéve a biológia) Megfelelő szakmai tudás

Emelt- vagy középszintű felkészítés? A MAXIMÁLIS óraszám alakulása 11. és 12.-ben Megfelelő szakmai tudás

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Az emelt szintű képzés jelentkezési rendje  február 29. (hétfő) osztálylista, melyen jelölni kell mindenkinek, hogy mit szeretne  március 21. (hétfő) az induló csoportok és a várhatóan a csoportokban tanító tanárok ismeretében a jelentkezések megerősítése esetleges, módosítása  május 20. (péntek) a végleges, szülő által aláírt jelentkezési kérelem beadása Módosításra a későbbiekben NINCS lehetőség! Megfelelő szakmai tudás

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Az emelt szintű képzés a két utolsó évben  A számonkérés szempontjából ugyanúgy kezelendő, mint a kötelező képzések, tantárgyak.  Évközben módosítási, leadási lehetőség csak külön igazgatói engedéllyel félévkor!  11. év végi lehetőség: május 20-ig: az iskola igazgatójához kérelemmel lehet fordulni a leadásról vagy a tantárgyváltásról (különbözeti vizsga!) emelt szintű képzés  kötelező emelt szintű érettségi Megfelelő szakmai tudás

Emelt- vagy középszintű felkészítés? A évfolyam újdonsága Az A és C osztályokban a 11. évfolyamon  előrehozott érettségi vizsgát tehet a diák az első idegen nyelvből, ha –felsőfokú C típusú nyelvvizsgával rendelkezik és –a 11. évfolyamon, április 15. és április 30. között eredményes osztályozó vizsgát tesz a 11. évfolyam és a 12. évfolyam tananyagából (Az osztályozó vizsgára bocsátás feltétele a felsőfokú C típusú nyelvvizsga bizonyítvány bemutatása.) Az eredményes osztályozó vizsgák után felmentést kap a tanórák látogatása alól.

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Második idegen nyelv Minden osztályban  második idegen nyelvből osztályozóvizsgát tehet a júniusi vagy augusztusi időszakban, ha –felsőfokú C típusú nyelvvizsgával rendelkezik és –kérelmezi az osztályozó vizsga teljesítését a hátralévő évfolyamok tananyagára Az eredményes osztályozó vizsgák után felmentést kap a tanórák látogatása alól.

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Köszönjük a figyelmüket!