Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

MGV Zrt. – „Több mint egy bank”

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "MGV Zrt. – „Több mint egy bank”"— Előadás másolata:

1 MGV Zrt. – „Több mint egy bank”

2 MGV ZRT. Az MGV Magyar Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztő Zrt. elkötelezte magát a hazai mikro-, kis- és kisvállalkozások fejlesztésének és fejlődésének támogatása mellett. Mikro-, kis- és középvállalati fejlesztési elképzeléseket támogató és finanszírozó pénzügyi vállalkozásként, olyan projektek megvalósítását segítjük, amelyek egyszerre hoznak létre verseny- és piacképes szolgáltatást, terméket, továbbá a magyar gazdaság fejlődéséhez is hozzájárulnak, azaz társadalmi hasznot eredményeznek. Az Új Széchenyi Program keretében az MV – Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt.-n mint forráskezelő szervezeten keresztül nyújtunk Mikro-és Kisvállalkozások finanszírozási igényeire megoldást.

3 MGV ZRT. Jelenleg elérhető termékeink:
Új Széchenyi Hitel Program forgóeszköz-beszerzés célra Új Széchenyi Hitel Program beruházási célra

4 ÚJ SZÉCHENYI HITEL PROGRAMOK FORGÓESZKÖZ-BESZERZÉS CÉLRA
Olyan Forint alapú, kedvezményes kamatozású, forgóeszköz finanszírozására szolgáló hitel, amely az alkalmas Mikro-és Kisvállalkozások forgóeszköz igényeinek finanszírozására. Az Ügyfél a kölcsönt kizárólag gazdasági tevékenységéhez szükséges forgóeszközök beszerzésére fordíthatja.

5 ÚJ SZÉCHENYI HITEL PROGRAMOK FORGÓESZKÖZ-BESZERZÉS CÉLRA
Forgóeszköznek minősül minden olyan, a gazdálkodó szervezetek vagyonmérlegének eszközoldalán nyilvántartott eszközök, amelyek egy termelési ciklus során jellemzően elhasználódnak vagy értékük teljes egészében az előállított új termék részévé válik.

6 ÚJ SZÉCHENYI HITEL PROGRAMOK FORGÓESZKÖZ-BESZERZÉS CÉLRA
Hitel devizaneme: forint alapú Igényelhető hitelösszeg: max ,- forint Hitel kamata: 3,9% - 6,50% Hitel futamideje: min. 12 hónap - max. 36 hónap Hitel önereje: 10 % A projekt megvalósításának helye: Magyarország területén, közép-magyarországi régión kívüli településeken valósítható meg, akár a cég székhelyétől eltérő telephelyen.

7 ÚJ SZÉCHENYI HITEL PROGRAMOK BERUHÁZÁSI CÉLRA
Olyan Forint alapú, kedvezményes kamatozású, éven túli lejáratú hitel, mely saját forrás igénybevétele mellett alkalmas Mikro-és Kisvállalkozások beruházási igényeinek finanszírozására.

8 ÚJ SZÉCHENYI HITEL PROGRAMOK BERUHÁZÁSI CÉLRA
Az Ügyfél a kölcsönt kizárólag a Hitelszerződésben meghatározott beruházási célra fordíthatja. Beruházási célnak minősül a tevékenységbővítés, az immateriális javak és tárgyi eszközök vásárlása, létesítése, felújítása és/vagy korszerűsítése, továbbá az új gépek, berendezések, vásárlása, kapacitásbővítés és egyéb hasonló fejlesztések.

9 ÚJ SZÉCHENYI HITEL PROGRAMOK BERUHÁZÁSI CÉLRA
Hitel devizaneme: forint alapú Igényelhető hitelösszeg: max ,- forint Hitel kamata: 3,9% - 6,50% Hitel futamideje: min. 12 hónap - max. 120 hónap Hitel türelmi ideje: max. 24 hónap Hitel önereje: 10 % A projekt megvalósításának helye: Magyarország területén, közép-magyarországi régión kívüli településeken valósítható meg, akár a cég székhelyétől eltérő telephelyen.

10 A HITELFELVÉTEL FOLYAMATA
Kapcsolat felvétel A hiteligénylés benyújtása A hiteligénylés bírálata Szerződéskötés Folyósítási feltételek teljesítése Folyósítás Felhasználási határidő

11 „TÖBB, MINT EGY BANK” Számos jól fejlődő mikro-, és kisvállalkozás működik, amelyek hitelképesek lennének, azonban mégsem tudnak bekerülni a banki finanszírozás körébe. Ennek fő oka, hogy a bankrendszer számára a mikro-, és kisvállalkozások kis összegű hiteligényei nehezen kezelhetők, méretgazdaságossági problémák miatt túl magasak a relatív tranzakciós költségek, illetve a vállalkozások nehezen tudják teljesíteni a bankok biztosítéki elvárásait.

12 „TÖBB, MINT EGY BANK” Akár kezdő vállalkozásoknak is Gyors átfutási idő Egyedi árazás minősítéstől függően Fix kamatozás Türelmi idő Alacsony költségek Ingyenes elő- és végtörlesztés Pályázathoz kapcsolódó beruházásra

13 KAPCSOLAT Cím: 1054 Budapest, Aulich u. 7. Telefon: Weblap:

14 Köszönöm figyelmüket!

15


Letölteni ppt "MGV Zrt. – „Több mint egy bank”"

Hasonló előadás


Google Hirdetések