Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A volt középiskolám : II

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A volt középiskolám : II"— Előadás másolata:

1 A volt középiskolám : II
A volt középiskolám : II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola

2 Az iskola létrejötte: Az iskola a VI. ker
Az iskola létrejötte: Az iskola a VI.ker., Izabella-utcai Felső Kereskedelmi iskolából szakadt ki. 1916/17. iskolai évvel, külön vezetés mellett, önálló kereskedelmi iskolaként megkezdte a működését, a Kertész utcában. A húszas évek: A húszas évek elejére a kiegyensúlyozott, békés iskolai munka volt a jellemző. Aktívan működött a gyorsírókör, a sportkör és az önképzőkör. A kereskedelmi iskolák új tanterve 1926-ban lépett életbe, amely új tárgyként létrehozta a „Gyakorló iroda” nevű tárgyat, amely a könyvviteli ismereteket gyakorlati ügyintézési, levelezési, kereskedelmi számtani ismeretekkel egészítette ki. A II. Rákóczi Ferenc nevet 1927-ben vette fel. A harmincas évek: Az 1929/33-as gazdasági világválság idején a tanulólétszám visszaesett, a magas tandíj, a gazdasági kilátástalanság elriasztotta a tanulni vágyókat. Az iskola életében 1933-ban új fejezet kezdődött: átköltözött a mai helyére, a Wesselényi utca 38-ba. Az iskola tanulóitól a sportolás sem állt távol. Ide járt Kemény Tibor labdarúgó, az FTC válogatott szélsője, Suhai Sándor, aki szintén focista volt és Hoffman András, aki a Házi II. néven lett válogatott asztalteniszező 1915/16-ban.

3 A negyvenes évek: A háborús évek egyre jobban befolyásolták a tanárok és diákok életét, mindennapjait. A tanítás azonban a körülményekhez képest viszonylag zavartalanul folyt. Az 1940/41-es tanévtől a felsőkereskedelmi iskola középiskolaként működött tovább. Az 1943/44-es tanévben a tanárok közül többeket katonai szolgálatra hívtak. Helyettük nagyrészt már nyugállományban lévő idős tanárt foglalkoztattak vagy helyettesítéssel oldották meg a problémát. Az áprilisban tartandó írásbeli érettségi vizsgákat légiriadó zavarta meg. Az ötvenes évek: Az 1949/50-es tanév: a kereskedelmi szakirányt felváltotta a közgazdasági szakképzési irány től kezdve már ipari könyvvitelt tanítottak, 1952-ig a szocialista számvitel minden ága helyet kapott az oktatásban. Az ideológia és a nevelési célkitűzések is változtak. A tanárok ideológiai-politikai tisztánlátása a bel- és külpolitikai események következtében helyes irányban alakult.

4 A hatvanas évektől a kilencvenes évekig: Ha az iskola nem is tudott lépést tartani a fejlődéssel, de a zsebszámológépek, elektronikus számológépek, személyi számítógépek alkalmazásával megpróbált alkalmazkodni a korszerű követelményekhez. Az intézményben az első gép-gyorsító, idegen nyelvi osztály 1964 szeptemberében kezdte meg működését. Az 1987/88-as tanévig évfolyamonként 2 ilyen típusú osztály volt. Ugyanebben a tanévben új ágazatot indítottak az iskolában. A külkereskedelmi ügyintéző szakon a tanulók két nyelvet tanulhattak és emellett a külkereskedelemmel kapcsolatos alapismereteket a 3. és 4. osztályban. A kilencvenes évektől napjainkig: A rendszerváltással egy időben iskolánk is átalakult. A nyelvi képzés fejlesztéseként bevezették a 0+4 éves képzést a Külkereskedelmi és a Számviteli-gazdálkodási képzésben. A 0. évben a tanulók magas óraszámban tanultak idegen nyelvet, a 2. évtől kezdődően hagyományos formában folyt a képzés az érettségi-képesítő viszga megszerzéséig, a célnyelvet végig magas óraszámban tanulták. Ennek eredményeként növekedett a nyelvvizsgák száma.

5 1993-ban ünnepelték a gyakorló iskolai tevékenység megkezdésének 50
1993-ban ünnepelték a gyakorló iskolai tevékenység megkezdésének 50. évfordulóját. A Budapesti Corvinus Egyetemmel kezdődött ez a kapcsolat, de az ELTE, a Kodolányi János Főiskola és a Budapesti Műszaki Főiskola hallgatói is koptatták a padokat a II. Rákócziban. Az egyetemekkel és főiskolákkal való együttműködés eredményeképpen bekapcsolódtak a felsőfokú akkreditált szakképzés beindításába. Első partner a Pénzügyi Számviteli Főiskola volt: a banki, pénzügyi és a számviteli szakügyintézői képzést indították el. Utána a jogi asszisztens képzést a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve, majd a budapesti Corvinus Egyetem által akkreditált gazdálkodási menedzserasszisztens képzés következett óta folytatnak az érettségi előtti képzésben két tanítási nyelvű képzést ben indult az első intenzív nyelvi előkészítő osztály francia és olasz csoporttal. ( ebbe az osztályba jártam én is ) Ma már ezen a szinten 5 éves képzésen angol, német és spanyol nyelven is folyik oktatás.

6 Vége Major Péter L1S2HB


Letölteni ppt "A volt középiskolám : II"

Hasonló előadás


Google Hirdetések