Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A ZSIDÓ VALLÁS.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A ZSIDÓ VALLÁS."— Előadás másolata:

1 A ZSIDÓ VALLÁS

2 I. A VALLÁSRÓL A zsidó vallás (izraelita vallás vagy judaizmus) a világ egyik legelterjedtebb vallása A zsidók beleszületnek a hitfelekezetükbe Akinek az anyja zsidó, zsidónak számít A világon kb. 17 millióan gyakorolják: USA-ban, Izraelben és Európában A zsidók történelme 4000 évre nyúlik vissza A hit atyjának Ábrahámot tekintik, mivel az ő nevéhez kötődik az egyistenhit hitelve A zsidók hisznek abban, hogy Isten az Ábrahámmal kötött szövetség révén választott népévé tette őket A szövetség értelmében Isten ígéretet tett, hogy gondoskodik az izraelitákról, de cserébe engedelmességet követel tőlük

3 A zsidó vallás az élet minden területére kiterjed:
Meghatározza az ember és Isten közötti helyes viselkedést: pl. az imádkozás módját, az ünnepek és a Sábát – a szombat – megünneplésének szabályait Tartalmazza az emberek egymás közötti törvényeit, pl.: a gyilkolás, a lopás, vagy a paráznaság tilalmát Segít a lelki-szellemi épülésben a helyes étkezési, erkölcsi vagy épp házastársi előírásokkal A zsidó vallásnak nincs dogmarendszere, nem írja elő híveinek, hogy miben higgyenek Az Istentől kinyilatkoztatott és a rabbik által pontosan törvénybe fogalt törvény – betartását követeli meg

4 II. SZENT IRATOK Tenak: azoknak az írásoknak a gyűjteménye, mely a keresztények körében Ótestamentumként ismeretes Történetek, jövendölések, költemények, himnuszok és mondások tárháza Az első 5 könyve: Tóra ~ „tanítás” Az isteni törvények megtartása A Tóra írott és szóbeli részből áll, melyet a hagyomány szerint Isten a Sínai-hegyi kinyilatkoztatáskor adott át Mózesnek, aki továbbadta azt a zsidó népnek Talmud: 2000 rabbi elmélkedéseit és vitabeszédeit tartalmazza

5

6 III. IRÁNYZATOK 1. Haszidizmus
Szélsőségesen ragaszkodnak a vallás minden parancsolatához, fokozottan ügyelve a külsőségek megtartására is Rendszerint elkülönülve élnek, féltve őrizve identitásukat minden külső behatástól Egy-egy haszid csoport vezetőjét cádiknak („igaz ember”), vagy rebbének hívják. A hívek különösen nagy tisztelettel és rajongással viseltetnek vezetőjük iránt, minden jelentős kérdésben kikérik véleményét és áldását Könnyen felismerhetők jellegzetes viseletükről, mellyel a hagyományhoz való szigorú ragaszkodásukat fejezik ki

7 Jellegzetes öltözködésük: 1. szőrkalap (shtreimel) 2. fekete köpeny (bekishe) 3. fekete öv (gartel)

8 2. Konzervativizmus 3. Neológia
A hagyományokhoz és az adott körülményekhez való alkalmazkodás, a zsidó vallásban mindig egyidejűleg jelen volt. Ez a szemlélet segített a fennmaradásában és követendő útnak tartják a mai korban is 3. Neológia A zsidó vallást megpróbálják összhangba hozni a modern életkörülményekkel A nők egy helyen lehetnek a férfiakkal a zsinagógában, a ceremónia az adott ország nyelvén zajlik A nők is lehetnek rabbik

9 4. Ortodoxia a Tóra összes törvényét szigorúan megtartják, életüket e szabályoknak vetik alá Szellemi vezetőik a rabbik, akiket nagy tisztelet övez A legnagyobb értéknek az Istennek tetsző életmódot és az ehhez nélkülözhetetlen tanulást tartják Az istentiszteletek főként imádságokból és felolvasásokból állnak A nők a férfiaktól elkülönítve ülnek A ceremónia óhéber nyelven Rabbi csak férfi lehet

10 5. Reform A 18. századi felvilágosodás hatására jelent meg
A vallás szokásait a modern világhoz kívánja igazítani, mely sok esetben az eredeti szabályoktól való elfordulást eredményezi A kinyilatkoztatást be nem fejezett folyamatnak tekinti Úgy véli, a zsidóságnak is mindig meg kell újulnia, állandó fejlődésben kell lennie

11 IV.ÜNNEPEK 1. Zsidó újév - Ros hásána
Szeptemberre/októberre esik 2. Engesztelés napja - Jom kippur Legszentebb nap Bocsánatkérés imádsággal, böjtöléssel 3. Húsvét - Pészah Márciusban/áprilisban 4. Fények ünnepe Novemberben/decemberben tartott hanuka, tárgya a kilencágú gyertyatartó 5. Széder Ételek, italok szimbolikus jelentése

12 Széder - tál bécá – egy sült vagy főtt tojás
zroá – egy darab sült bárányborda máror – keserűfű (torma és fejes saláta) kárpász– valamilyen zöldség chároszet– reszelt alma, körte, dió, fahéj és bor bor (legalább 3,5 dl személyenként díszes serlegben) 3 darab pászka

13 ZSINAGÓGA „A gyülekezés háza” A zsidó istentisztelet helye
Egy nagy csarnokból áll a főszentély, ami az imádkozás helye Kisebb helyiségek: tanulás céljára Nagyobb zsinagógákban külön helyiség szolgál a Tóra tanulmányozására

14 A zsidó vallás kellékei
Imaszíj, imakendő Kippa (fejfedő) Tefillin

15 A HOLOKAUSZT A legsúlyosabb zsidóüldözés a II. világháború alatt
A Hitler vezetése alatt álló nácik hatmillió európai zsidót (a világ zsidóságának több, mint egyharmadát) irtottak ki módszeres kegyetlenséggel, gázkamrákban Holokauszt ~ „egészen elégő áldozat” A zsidók mellett atrocitás érte még a szlovákokat, a cigányokat, a homoszexuálisokat, a fogyatékosokat, a Jehova tanúit, a szabadkőműveseket

16

17 Mintegy 1200 zsidó munkás életét mentette meg a holokauszt során
Lőszer- és edénygyáraiban dolgoztatta őket Róla szól Spielberg: Schindler listája című filmje Oscar Schindler

18 Kasztner Rezső zsidó-magyar újságíró, ügyvéd
1684 fő zsidó-magyar állampolgárt mentett meg ~ „Kasztner vonata” A vonat június 30-án hagyta el az országot Az utasokat először a bergen-belseni lágerbe vitték, majd két részletben augusztusában és decemberében Svájcba engedték Kasztner-per Kasztner Rezső


Letölteni ppt "A ZSIDÓ VALLÁS."

Hasonló előadás


Google Hirdetések