Alkalmazott növénytan

Az előadások a következő témára: "Alkalmazott növénytan"— Előadás másolata:

1 Alkalmazott növénytan
8. előadás

2

3

4 A vegetáció adott időben, adott helyen lévő növénytársulások összessége, az adott területet adott időben beborító növénytömeg, egyszerűbben fogalmazva: sok növényfaj sok egyede (populációinak együttese). A vegetáció összetételét meghatározza: ökológiai (termőhelyi) feltételek ezek felosztásáért folyó versengés szaporítóképlet-potenciál termés-, mag- ill. spóraterjesztési mód spóra- és magbank tájszerkezet allelopatikus hatások mikorrhiza állományszerkezeti elemek (pl. holtfa, záródás, borítás) terület lokális története természetes bolygatások gyakorisága, intenzitása, kiterjedése véletlen események.

5 Vegetációszerkezet A vegetáció elemeinek elrendeződési és kapcsolódási módja: 1. Vertikális struktúra Horizontális struktúra Vertikális struktúra (szintezettség, sztratifikáció) Az egyes növényfajok különböző magassága határozza meg A közel azonos magasságú egyedeket szintekhez rendeljük Így a függőleges szerkezet alapegységének a szintet tartjuk Egy többszintes életközösség ált. jobban kihasználja az adott feltételeket, mint egy egyszintes, minél differenciáltabb a vertikális struktúra, annál stabilabb az életközösség.

6 Erdők szintezettsége Meghatározó: a fafajok termete; a fafajok árnyalása és árnytűrő képessége; a fafajok zárt állományban jellemző habitusa; a fafajok életstratégiája; a termőhelyek változatossága.

7 Erdők szintezettsége Faszint (lombkoronaszint): alsó és felső ~ is lehet: fényigényes, ill. árnyéktűrő fajokkal Magassága a termőhely, fafaj és életkor függvénye (10-40 m) Cserjeszint: Cserjék és fiatal faegyedek alkotják Magassága max. 5 m Gyepszint: Főleg lágyszárúak alkotják + fák és cserjék magoncai Magassága: max. 1,5 m Mohaszint Magassága néhány cm A gyepszint fajainak alacsony konkurenciája elősegíti Alomszintet Magassága néhány cm főleg elhalt növénytömeg alkotja Gyökérszint

8 Cserjések szintezettsége
A lombkoronaszint nem jellemző. A fafajok legfeljebb csak szálanként, kisebb csoportokban fordulnak elő. Gyepek szintezettsége Vertikális struktúrája egyszerűbb. Gyepszintre, mohaszintre, alomszintre és gyökérszintre különül.

9 Állományszintek Magasság Erdők Cserjések Gyepek Faszint > 5 m fák - Cserjeszint 5 – 0,5 m cserjék, fiatal fák cserjék Gyepszint 1,5 – 0 m fák és cserjék újulata + törpe- és félcserjék, lágyszárú növények Mohaszint 10 cm – 0 cm mohok, zuzmók, gombák és algák Alomszint átmenet gombák micéliumai és baktériumok, talajállatok, elhalt szervesanyag Gyökérszint < 0 m gyökerek és hajtásrészek (rizóma, hagyma, gumó, etc.) Az erdők, cserjések és gyepek vertikális szerkezetének összefoglaló táblázata

10 Vizes élőhelyek szintezettsége
A parttól való távolság, a vízmélység, az aljzat típusa, a víz kémiai jellemzői, mechanikai hatások (pl. szél, hullámzás) határozzák meg emers típus: a levelek tömege a víz felszínre vagy a fölé emelkedik: szabadon úszó növények legyökerező és úszó levelű növények legyökerező és víz fölé emelkedő levelű növények submers típust: a levelek tömege a víztestben marad: lebegő növények legyökerező, de vegetatív részeiket a víztestben tartó növények

11 Horizontális struktúra
Alapegysége a folt, ami egy–egy szintben a többé–kevésbé homogén, viszont a szomszédos területektől elütő szerkezeti elemeket jelenti A foltokat meghatározzák: terjedési módok, stratégiák, tűrőképességek, szelekciós mechanizmusok, az egyedek kölcsönhatásai, termőhelyi tényezők. A foltok összessége egy–egy szintben a mintázatot hozza létre. Erdők horizontális struktúrája A fás növények nem egyenletesen helyezkednek el, fás foltok fátlan foltokkal váltakoznak Ha a létfeltételek nem szélsőséges helyzetűek, akkor zárt horizontális struktúra a jellemző A mintázatot antropogén hatások is befolyásolják

12 Évszakos ritmus (periodicitás)
Egy vegetációs időszakban egy–egy vegetációtípus esetében évről–évre periodikusan ismétlődő aszpektusok különíthetők el. Aszpektus alatt a növénytársulásoknak azt az időbeli struktúráját értjük, amely minden évben periodikusan ismétlődik, azaz egy állomány megjelenési képe egy adott időszakban. Az aszpektusok elkülönítése az alapján történik, hogy mely növényfajok vannak akkor a virágzás fenofázisában. Közép-Európában az alábbi aszpektusokat lehet megkülönböztetni: 1. koratavaszi aszpektus 2. tavaszi aszpektus 3. nyár eleji aszpektus 4. nyár végi aszpektus 5. őszi aszpektus 6. téli aszpektus

13 Vegetációingadozás (fluktuáció)
A vegetációingadozás (fluktuáció) alatt a néhány éven át tartó, általában ritmikus változásokat értjük, amelyek egy középállapot körül mozognak, miközben a fajkészlet nem változik, csak az egyedszám illetve a produktum. A vegetációingadozást kiváltó okok különfélék lehetnek: - csapadékviszonyok változása, eloszlása évről–évre - a vegetációs időszak elején a fölmelegedés kezdete - talajvízszint-ingadozás - az elöntések gyakoriságának és intenzitásának változása - emberi ill. állati beavatkozások

14 Vegetációfejlődés (szukcesszió)
Egyazon helyen a vegetációstruktúra és a vegetációösszetétel hosszútávon történő megváltozása, melynek eredményeként új társulások jönnek létre. A szukcessziót kiváltó tényezők: - fényváltozás (világosabb ↔ sötétebb) - a szubsztrát változása (el- és hozzáhordás, átforgatás) - a laza szerkezet megszilárdulása (kavics-, törmelék-, homokkötés) - víztelenítés ill. elárasztás - szikesedés ill. kiédesedés - tápanyag feldúsulás ill. elszegényedés - legeltetés, kaszálás, égetés, feltörés - bekerítés - imisszió terhelés - populációdinamikai folyamatok

15 A szukcesszió stádiumai (szakaszra):
kezdeti (iniciális) stádium (Pionír) átmeneti (köztes) stádium vég (záró) stádium (Klimax). Klimax állapot – a makroklímával van "egyensúlyban". Szubklimax állapot – edafikus tényezők (pl. tápanyagszegénység, sófelhalmozódás, vízhiány vagy víztöbblet) megakadályozzák a klimaxhoz való eljutást. Paraklimax állapot – emberi tevékenység akadályozza meg a klimaxhoz való eljutást. Domboldal: parlag → pionír cserjés → előerdő → átmeneti erdő → záróerdő (pl. cseres – kocsánytalan tölgyes)

16 Horizontális vegetációtagozódás
Szabályszerű tagozódás figyelhető meg mind horizontális, mind vertikális megközelítésben Mindkettő jelenséget elsősorban a makroklíma hőmennyiségének szabályszerű változása váltja ki Horizontális vegetációtagozódás A horizontális vegetációtagozódás alapegysége a zóna Zonális vegetáció A makroklíma hatására jön létre A klíma- és talajzónákkal fedésben vannak Többnyire sík vagy közel sík helyzetben és szélsőségektől mentes lejtőkön. Nagy kiterjedésű, állományai többé–kevésbé egyöntetűek. Termőhelyeik szélsőségektől mentesek

17 Extrazonális vegetáció
Egy–egy zónán belül egy másik vegetációzóna vegetációtípusai lépnek fel Megjelenésük a mezoklíma (és edafikus tényezők) hatására jön létre. Mindig kisebb kiterjedésű, mint a zonális megjelenés Pl:: déli zónák növényzete az északi zónák délies, meleg, száraz lejtőin jelenik meg.

18 Azonális vegetáció Több vegetációzónában ugyanaz a vegetációtípus jelenik meg A megjelenés oka szélsőséges termőhelyi viszonyokra, edafikus tényezők (vízhiány, víztöbblet, sekély termőréteg, stb.) Pl.: lápok vagy a folyókat kísérő ártéri ligeterdők

19 Intrazonális vegetáció
Egyetlen zónán belül, egyaránt makroklimatikus és edafikus okok következtében jön létre. Például a szikesek csak arid–szemiarid makroklímájú zónában, de azon belül szikesedésre hajlamos területeken jöttek létre.

20 Vertikális vegetációtagozódás
A vertikális vegetációtagozódás alapegysége a régió (magassági öv). Kialakulásában a makroklímának van döntő szerepe, a klímarégiókkal fedésben vannak a vegetációrégiók Regionális vegetáció A makroklíma hatására jön létre A vegetációrégiók a klímarégiókkal fedésben vannak A vegetációtípusok mindig klimax állapotúak Szélsőségektől mentes viszonyok között találhatók. Nagy kiterjedésű, állományai többé–kevésbé egyöntetűek

21 Extraregionális vegetáció
Egy–egy régión belül egy másik régió vegetációtípusai lépnek fel A domborzati tényezők módosító hatására, s az ennek következtében létrejövő sajátos mezoklíma (és edafikus tényezők) miatt jön létre. Vegetációtípusai az alacsonyabban vagy magasabban elhelyezkedő régiókban is megjelenhetnek mezoklimatikus (és edafikus) hatásra

22 Régió alávetődés Északias oldalak, völgyek esetében figyelhető meg, mivel itt a mezoklíma hűvösebb, árnyékosabb, csapadékosabb a makroklímához képest. Régió fölévetődés Délies oldalak, meredek lejtők esetében figyelhető meg, mivel a mezoklíma melegebb, naposabb, szárazabb a makroklímához képest.

23 A Kárpát-medence élőhely-csoportjai
I. FÁS ÉLŐHELYEK: ERDŐK ÉS CSERJÉSEK 1. KLÍMAREGIONÁLIS ERDŐK ÉS CSERJÉSEK Bükkösök Dombvidéki és középhegységi bükkösök

24 Dombvidéki és középhegységi bükkösök
Regionálisan átlagosan 400–750 m tszfm. Között, extraregionálisan – főleg az északias kitettségű oldalakon – alacsonyabb tszf. magasságnál (200 m tszfm.-ig) A bükkös klímaövben termőhelyeik szélsőségektől mentesek, többletvízhatástól függetlenek vagy ritkábban, kisebb területeken szivárgó vizűek, általában üde vízgazdálkodásúak. Talajtípusuk a kőzethatású talajok közül ranker, rendzina, erubáz, és az elterjedtebb barna erdőtalajok közül agyagbemosódásos, savanyú, lejtőhordalék-, ritkábban podzolos, pszeudoglejes barna erdőtalaj, esetleg barnaföld lehet

25 Állományaik zártak, egyszintesek
A lombkoronaszintben az állományalkotó a bükk (Fagus sylvatica)

26

27 Jellemző elegyfajai a gyertyán (Carpinus betulus), magas kőris (Fraxinus excelsior), hegyi juhar (Acer pseudoplatanus), hegyi szil (Ulmus glabra), nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos), alacsonyabb régiókban a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), kislevelű hárs (Tilia cordata), korai juhar (Acer platanoides), madárcseresznye (Cerasus avium), lékekben a bibircses nyír (Betula pendula), rezgő nyár (Populus tremula), kecskefűz (Salix caprea).

28 Az állománybelső fényben szegény cserjeszint nem alakul ki
Szórványosan megjelenő cserjefajok: farkasboroszlán (Daphne mezereum), köszméte (Ribes uva-crispa), borostyán (Hedera helix).

29 A gyepszint ált. közepes borítású, de lehet szubnudum és nudum is
A fajdiverzitás viszonylag alacsony (fényhiány) A bükk lombosodását megelőző koratavaszi aszpektus fajgazdag (tápanyagdús alomréteg, kiegyenlített vízháztartás)

30 Kora tavaszi aszpektus: rövid életű, főleg gyöktörzses, hagymás vagy hagymagumós fajok alkotják: pézsmaboglár (Adoxa moschatellina), berki és bogláros szellőrózsa (Anemone nemorosa, A. ranunculoides), keltike fajok (Corydalis spp.), tavaszi lednek (Lathyrus vernus), galambvirág (Isopyrum thalictroides), vicsorgó (Lathraea squamaria), sárga tyúktaréj (Gagea lutea), hóvirág (Galanthus nivalis), tavaszi tőzike (Leucojum vernum) és tavaszi csillagvirág (Scilla bifolia agg.).

31 Tavaszi–nyári aszpektus: ált
Tavaszi–nyári aszpektus: ált. kevés, árnytűrő és mezofil faj nagy borítású állománya, a fajok jelentős része vegetatív úton terjedve nagy polikormon (sarj-)telepet alkot.

32 Tavaszi–nyári aszpektus: ált
Tavaszi–nyári aszpektus: ált. kevés, árnytűrő és mezofil faj nagy borítású állománya, a fajok jelentős része vegetatív úton terjedve nagy polikormon (sarj-)telepet alkot. podagrafű (Aegopodium podagraria), bükksás (Carex pilosa), erdei varázslófű (Circaea lutetiana), hegyi csenkesz (Festuca drymeia), szagos müge (Galium odoratum), évelő szélfű (Mercurialis perennis), erdei madársóska (Oxalis acetosella), olocsán csillaghúr (Stellaria holostea), egyvirágú gyöngyperje (Melica uniflora), sárga árvacsalán (Lamium galeobdolon),

33 Szálanként vagy kisebb foltokban előforduló fajok: erdei pajzsika (Drypoteris filix-mas), farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia), kapotnyak (Asarum europaeum), hagymás fogas-ír (Dentaria bulbifera), erdei kutyatej (Euphorbia amygdaloides), pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis), erdei ibolya (Viola sylvestris), fürtös salamonpecsét (Polygonatum multiflorum), erdei sás (Carex sylvatica) A mohaszint a vastag alomréteg miatt jelentéktelen

34 A dél-dunántúli bükkösökben számos szubmediterrán és balkáni faj található.
Jellemző elegyfa az ezüst hárs (Tilia tomentosa), a cserjék közül a jerikói lonc (Lonicera caprifolium) és a szúrós illetve lónyelvű csodabogyó (Ruscus aculeatus, R. hypoglossum). A koratavaszi aszpektusban gyakori (Lathyrus venetus), medvehagyma (Allium ursinum), bókoló fogas-ír (Dentaria enneaphyllos), kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum) és a Mecsekre jellemző illatos hunyor (H. odorus).

35 A szubatlanti hatás alatt álló Nyugat-Dunántúl bükkös társulásában feltűnik a ciklámen (Cyclamen purpurascens), a szártalan kankalin (Primula acaulis), továbbá a bókoló fogas-ír (Dentaria enneaphyllos).

36 A Dunántúli-középhegység bükköseiben legfeltűnőbb cserjefaj a babérboroszlán (Daphene laureola). További megkülönböztető fajok: medvehagyma (Allium ursinum), bókoló fogas-ír (Dentaria enneaphyllos), kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum), szártalan kankalin (Primula acaulis), magyar varfű (Knautia drymeia), erdei galaj (Galium sylvaticum).

37 Az Északi-középhegység bükköseiben kárpáti hatást tükröz már a mérges sás (Carex brevicollis), ikrás fogas-ír (Dentaria glandulosa), pirosló hunyor (Helleborus purpurascens), sugár kankalin (Primula elatior).

38 A Nyugat- és Közép-Európára jellemző bükkösök hazánkban az Északi- és Dunántúli-középhegységben, Nyugat-Dunántúlon (Soproni-hg., Kőszegi-hg., Őrség, Vend-vidék, Zalai-dv.), Dél-Dunántúlon (Külső- és Belső-Somogy, Zselic, Mecsek, Villányi-hg.) találhatók.

39 Gazdasági és természetvédelmi jelentőség
A bükk fáját évszázadokon keresztül többnyire csak hamuzsírfőzésre használták, Állományaikat a letermelés vagy a felégetés után nagyon sokszor kocsánytalan tölggyel, luccal, helyenként cserrel, akáccal cserélték le A legelő- és kaszálókialakítás az egész övben általános jelenség A helytelenül kezelt állományok gyakran elgyertyánosodnak vagy elkőrisesednek. Az erősen megbontott vagy letermelt állományok helyén magaskórós vegetáció verődik fel, továbbá tömegessé válik, s a felújulást nehezíti a málna, a földi szeder és a fekete bodza. Az élőhely elszegényedéséhez vezet az elegyfafajok (magas kőris, hegyi juhar, hegyi szil, nagylevelű hárs) drasztikus visszaszorítása, az elegyetlen bükkösök létrehozása.

40 Magashegységi bükkösök
A dombvidéki és középhegységi bükkösöktől jól elkülönül az Északi-középhegység montán jellegű régióiban (Börzsöny, Mátra, Bükk, Zempléni-hg.) – általában 750 m tszfm. fölött – található ún. magashegységi (montán) bükkös.

41 Magashegységi bükkösök
A dombvidéki és középhegységi bükkösöktől jól elkülönül az Északi-középhegység montán jellegű régióiban (Börzsöny, Mátra, Bükk, Zempléni-hg.) – általában 750 m tszfm. fölött – található ún. magashegységi (montán) bükkös. A bükk mellett jellemző elegyfa a hegyi juhar (Acer pseudoplatanus), magas kőris (Fraxinus excelsior), hegyi szil (Ulmus glabra), lékekben madárberkenye (Sorbus aucuparia), bibircses nyír (Betula pendula), rezgő nyár (Populus tremula), kecskefűz (Salix caprea).

42 Magashegységi bükkösök
A montán régió bükköseiben ritka, védett cserjefajok is felbukkanhatnak, így a havasalji rózsa (Rosa pendulina), havasi iszalag (Clematis alpina), havasi ribiszke (Ribes alpinum), erdőszéleken, lékekben pedig a vörös bodza (Sambucus racemosa).

43 Magashegységi bükkösök
A gyepszintben jellemző ritka, (nagyobbrészt védett) fajok: kárpáti sisakvirág (Aconitum moldavicum), karcsú sisakvirág (A. variegatum), ikrás fogas-ír (Dentaria glandulosa), kárpáti aggófű (Senecio fuchsii), pávafark salamonpecsét (Polygonatum verticillatum), fehér acsalapu (Petasites albus), sugár kankalin (Primula elatior), farkasbogyó (Scopolia carniolica), hölgyestike (Hesperis matronalis), évelő holdviola (Lunaria rediviva).

44 Gyertyános – tölgyesek
Dombvidéki és középhegységi gyertyános – kocsánytalan tölgyesek Átlagosan 300–500 m tszf. magasságnál találhatók, de domborzati formák által befolyásolva extraregionálisan északias kitettségben 300 m tszf. alatt, délies kitettségben 500 m tszf. felett is A gyertyános–tölgyes klímaövben gyakorlatilag mindenféle alapkőzeten, főleg többletvízhatástól független, nagyon ritkán szivárgóvizes termőhelyeken, kőzethatású és barna erdőtalajokon Termőhelyeik üdék, humuszosak és mély termőrétegűek

45 Zárt, kettős lombkoronaszinttel rendelkező állományok.
Ez a szerkezet azonban az erdőgazdálkodás következménye. Bizonyos állományokban az alsó lombkoronaszint hiányozhat is, mert fajait kiirtották

46 A felső lombkoronaszint: kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) dominál, elegyfák: cser (Quercus cerris) magas kőris (Fraxinus excelsior). A második lombkoronaszintet: árnyéktűrő–félárnyéktűrő fafajok alkotják: uralkodó a gyertyán (Carpinus betulus), jellemző a madárcseresznye (Cerasus avium), kislevelű hárs (Tilia cordata), mezei juhar (Acer campestre), korai juhar (Acer platanoides), a magasabb régiókban a bükk (Fagus sylvatica)

47 Az erdőbelső fényben szegény, cserjék többnyire csak az erdőszéleken, lékekben, üres foltokon jelennek meg. Mezofil–xeromezofil cserjefajaik a cseregalagonya (Crataegus laevigata), vörösgyűrűsom (Cornus sanguinea), borostyán (Hedera helix), farkasboroszlán (Daphne mezereum), fagyal (Ligustrum vulgare), mogyoró (Corylus avellana) és csíkos kecskerágó (Eunonymus europaeus).

48 A gyepszint hasonlít a bükkösökéhez.
A gyertyános – kocsánytalan tölgyesekben azonban gyakoribbak, illetve nagyobb borításúak az alábbi fajok: kis télizöld (Vinca minor), olocsán csillaghúr (Stellaria holostea), pézsmaboglár (Adoxa moschatellina), ujjas sás (Carex digitata), kéküstökű csormolya (Melampyrum nemorosum), erdei ebír (Dactylis polygama), vicsorgó (Lathraea squamaria), gumós nadálytő (Symphytum tuberosum)

49 A mohaszint a vastag alomréteg miatt jelentéktelen.
A bükkösökkel ellentétben a gyertyános – kocsánytalan tölgyesek faji összetételében a különböző klímahatások már kevésbé kifejezetten tükröződnek, így földrajzi változataik nem válnak el olyan élesen A Közép-Európára jellemző gyertyános – kocsánytalan tölgyesek hazánkban az Északi- és Dunántúli-középhegységben, Nyugat-Dunántúlon, Dél-Dunántúlon (Zselic, Külső-Somogy, Marcali-hát, Baranyai- és Tolnai-dv., Mecsek, Villányi-hg.) találhatók.

50 Gazdasági és természetvédelmi jelentőség
A kocsánytalan tölgy értékes fája miatt a múltban sok állományból kitermelték → a gyertyán szaporodott el A helytelenül végzett erdőfelújítások → a magról jól újuló, tuskóról jól sarjadó gyertyán verődik fel Bizonyos helyeken és időszakokban a gyertyánt – rossz faanyaga miatt – gyomfaként kezelték, s itt a gyertyános – kocsánytalan tölgyesek második lombkoronaszintjét megszüntették. → gyomosodás, elfüvesedés, cserjésedés lépett fel A gyertyános – kocsánytalan tölgyes élőhelyek jelentős részén akác, cser, erdei- és lucfenyő fajokkal végeztek erdősítést A legelő- és kaszálókialakítás az egész övben általános jelenség

51 Sík(- és domb)vidéki gyertyános – kocsányos tölgyesek
Gyertyános – kocsányos tölgyesek általában 200 m tszfm. alatt, esetenként e fölött is létrejöhettek termőhelyi tényezők miatt: 1. Síkvidékek már ármentes, de mélyebb fekvésű lapályain, a keményfás ligeterdők szukcessziója során; 2. homokvidékeinken többletvízhatástól független vagy gyakrabban időszakos vízhatású rozsdabarna vagy kovárványos barna erdőtalajon 3. domb- és hegyvidéki szélestalpú völgyekben alacsony tszf. magasságnál, lejtőhordalékon és löszön, többletvízhatástól független vagy szivárgó vizes termőhelyeken, lejtőhordalék-erdőtalajon, pszeudoglejes barna erdőtalajon vagy agyagbemosódásos barna erdőtalajon

52 Az állományok zártak, kettős lombkoronaszintűek, mely struktúrát az erdőgazdálkodás tart fenn.
Állományalkotó fafaja a felső lombkoronaszintben a fényigényes kocsányos tölgy (Quercus robur), az alsó lombkoronaszintben az árnytűrő gyertyán (Carpinus betulus). Gyakoribb elegyfaja a madárcseresznye (Cerasus avium), kislevelű hárs (Tilia cordata), mezei juhar (Acer campestre), vadalma (Malus sylvestris).

53 Az erdőbelső fényben szegény, a cserjeszint alacsony–közepes borítású vagy hiányzik.
Jellemző cserjéi a cseregalagonya (Crataegus laevigata), borostyán (Hedera helix), mogyoró (Corylus avellana), vörösgyűrűsom (Cornus sanguinea), csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), tatár juhar (Acer tatarium)

54 A koratavaszi aszpektus itt is nagyon jellemző, bár fajszegényebb
A koratavaszi aszpektus itt is nagyon jellemző, bár fajszegényebb. Lombfakadás előtt virágzik az odvas és ujjas keltike (Corydalis cava, C. solida), galambvirág (Isopyrum thalictroides), tavaszi lednek (Lathyrus vernus), vicsorgó (Lathraea squamaria), berki és bogláros szellőrózsa (Anemone nemorosa, A. ranunculoides), hóvirág (Galanthus nivalis), tavaszi tőzike (Leucojum vernum)

55 A tavaszi–nyári aszpektusban dominálnak az általános üde lomberdei fajok, így az erdei szálkaperje (Brachypodium sylvaticum), télizöld meténg (Vinca minor), enyves zsálya (Salvia glutinosa), illatos és erdei ibolya (Viola odorata, V. sylvestris), erdei tisztesfű (Stachys sylvatica) és göcsös görvélyfű (Scrophularia nodosa).

56 Gyertyános – kocsányos tölgyeseket inkább alföldperemi helyzetben találunk, az alföld belső, kontinentális részén csak apró, elszórt foltjai fedezhetők fel. A gyertyános – kocsányos tölgyesek területe lényegesen lecsökkent az elmúlt évszázadokban Nagy részüket letermelték és legelővé, kaszálóvá vagy szántóvá alakították át, illetve akácosokra, feketediósokra, nemesnyárasokra, ritkábban vöröstölgyesekre, kultúrfenyvesekre cserélték le. Gyertyán vagy magyar kőris konszociációk – az értékes fájú kocsányos tölgy kiszálalása, vagy a helytelen erdőfelújítás miatt – itt is előfordulnak. A mesterséges felújítás során sok esetben elegyetlen és elszegényedett kocsányos tölgyes jött létre, mivel az elegyfajokat (különösen a gyertyánt) minden eszközzel igyekeztek visszaszorítani

57 Dombvidéki és középhegységi cseres – kocsánytalan tölgyesek
Cseres – tölgyesek Dombvidéki és középhegységi cseres – kocsánytalan tölgyesek Ált. 250–400 m tszfm. között a makroklíma hatására jönnek létre Extraregionálisan délies kitettségben 400 m tszfm. felett, északias kitettségben 150 m tszfm.-ig is Gyakorlatilag mindenféle alapkőzeten állnak állományai A félszáraz termőhelyekre ritkábban a mély termőrétegű kőzethatású talajok (humuszkarbonát, ranker, rendzina, erubáz), gyakrabban a barna erdőtalajok (főként barnaföld, karbonátmaradványos barna erdőtalaj, esetenként savanyú, agyagbemosódásos és rozsdabarna erdőtalaj) jellemzők

58

59 A zárt állományok gyakran kettős lombkoronaszintűek, a második lombkoronaszint alacsony záródású.
A felső lombkoronaszint: állományalkotó a csertölgy (Quercus cerris), a kocsánytalan tölgy, elegyfaként az olasz tölgy (Q. virgiliana), molyhos tölgy (Q. pubescens) is fölbukkanhat. A második lombkoronaszint: mezei juhar (Acer campestre), vadkörte (Pyrus pyraster), mezei szil (Ulmus minor), barkócaberkenye (Sorbus torminalis), házi berkenye (S. domestica), kislevelű hárs (Tilia cordata)

60 Sok fény jut az erdőbelsőbe, magas borítású, fajgazdag cserje- és gyepszint alakul ki.
A cserjefajok közül elsősorban a xerofil–xeromezofil–mezofil jellegűek dominálnak: egybibés galagonya (Crataegus monogyna) és cseregalagonya (C. laevigata), fagyal (Ligustrum vulgare), ostorménbangita (Viburnum lantana), varjútövisbenge (Rhamnus catharticus), húsos som (Cornus mas) és vörösgyűrűsom (C. sanguinea), csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus) és bibircses kecskerágó (E. verrucosus), kökény (Prunus spinosa), mogyoró (Corylus avellana), gyepűrózsa (Rosa canina).

61 A magas borítású, fajgazdag gyepszintben a száraz tölgyesek fajai uralkodnak, közülük kiemelendő a nagyszámú pillangós faj, így a vitézbükköny (Vicia cassubica), feketedő lednek (Lathyrus niger), lóherék (Trifolium ssp.), édeslevelű csűdfű (Astragalus glycyphyllos).

62 A sások–füvek közül a hegyi sás (Carex montana), sápadt sás (C
A sások–füvek közül a hegyi sás (Carex montana), sápadt sás (C. michelii), deres sás (C. flacca), felemáslevelű csenkesz (Festuca heterophylla), tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), erdei szálkaperje (B. sylvaticum), ligeti perje (Poa nemoralis), egyvirágú gyöngyperje (Melica uniflora) fordul elő jellemzően

63 Cseres – kocsánytalan tölgyesekre jellemző fajok: fehér pimpó (Potentilla alba), sárga gyűszűvirág (Digitalis grandiflora), nagyvirágú méhfű (Melittis grandiflora), erdei szamóca (Fragaria vesca), tarka nőszirom (Iris variegata), bakfű (Betonica officinalis), baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia), borsikafű (Calamintha clinopodium), sátoros margitvirág (Chrysanthemum corymbosum)

64 Gazdasági és természetvédelmi jelentőség
A cseres – kocsánytalan tölgyesek területe drasztikusan csökkent Helyükön szántók, legelők jöttek létre A hosszú ideig tartó erdőkiélések (pl. makkoltatás, legeltetés, sarjaztatás) is nyomot hagytak A cser rendszeres éves makktermése, gyorsabb növekedése, erős sarjadzóképessége miatt helytelen erdőművelés esetén fölülkerekedik a kocsánytalan tölgyön Számos állományból a cserjeszintet kiirtották, ezek gyepszintje rendszerint elfüvesedett. Nagy területen alakítottak át cseres – kocsánytalan tölgyeseket akácosokká, erdei- és feketefenyvesekké. Az elcseresítésen kívül jellemző még a sarjaztatásos felújítás is, a többször sarjaztatott állományok károsítókkal és kórokozókkal erősen fertőzöttek.

65 Sík- (és domb)vidéki cseres – kocsányos tölgyesek
A Dunántúl síkvidéki területeinek árvízmentes teraszain, dombvidékeinek lábainál, sík helyzetben vagy enyhe lejtőkön alacsony tszf. magasságnál (200 m alatt) találhatók a cseres – kocsányos tölgyesek. Kialakulásukban előtérbe kerülnek az edafikus feltételek, mint a kavics vagy a homok alapkőzet, a többletvízhatástól független vagy változó vízgazdálkodású kavicsos váztalajok és pszeudoglejes barna erdőtalajok.

66 Az állományok zártak, de a lombkoronaszint csak ritkán kétszintes.
Állományalkotó fafaja a csertölgy (Quercus cerris), és a kocsányos tölgy (Q. robur). A domblábi állományokban kisebb elegyaránnyal a kocsánytalan tölgy (Q. dalechampii) is megjelenhet. További elegyfa a mezei juhar (Acer campestre), vadkörte (Pyrus pyraster), mezei szil (Ulmus minor), bibircses nyír (Betula pendula).

67 Cserjeszintje a termőhely vízgazdálkodásától és a korábbi használatoktól függően alacsony vagy közepes borítású, szegényebb, mint a cseres – kocsánytalan tölgyeseké. Jellemző fajai az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), kökény (Prunus spinosa), gyepűrózsa (Rosa canina), fagyal (Ligustrum vulgare), varjútövisbenge (Rhamnus catharticus), veresgyűrűsom (Cornus sanguinea), csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), mogyoró (Corylus avellana), kutyabenge (Frangula alnus) és a korábbi erdőkiéléseket jelző boróka (Juniperus communis).

68 A közepes - magas borítású gyepszintben megtaláljuk a cseres – kocsánytalan tölgyesek jellemző fajainak jelentős részét. Ezeken kívül a szárazabb termőhelyeken álló állományokban – több acidofrekvens, xerofil faj is domináns szerephez jut: a cérnatippan (Agrostis tenuis), keskenylevelű perje (Poa angustifolia), erdei pereszlény (Calamintha sylvatica), juhsóska (Rumex acetosella), orvosi veronika (Veronica officinalis), A változó vízgazdálkodású üdébb–nedvesebb termőhelyeken uralkodnak a fűfélék: gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa), nagy kékperje (Molinia arundinacea) A védett királyné gyertyája (Asphodelus albus) is megjelenhet

69 Gazdasági és természetvédelmi jelentőség
Az erdőkiélés és gazdálkodás jelentős nyomokat hagyott a cseres – kocsányos tölgyesek állományain Az eljellegtelenedés különösen a szárazabb termőhelyeken álló agyonlegeltetett, makkoltatott, elcseresített, többszörösen sarjaztatott állományokban szembetűnő. Korábbi termőhelyei jelentős részét erdeifenyő kultúrállományokkal vagy akácosokkal váltották fel.

70 SZIKLADOMBORZATÚ ERDŐK ÉS CSERJÉSEK
Hegy- és ritkábban a dombvidékeken általában a bükkös és gyertyános – tölgyes régióban jelennek meg Termőhelyük mezoklímája a domborzat, kitettség, lejtőfok, alapkőzet és tengerszint feletti magasság miatt különbözik a makroklímától. A mozaikos termőhelyi viszonyok miatt heterogén összetételűek és kis kiterjedésűek A mezoklimatikus és főleg edafikus okok miatt a klimax fafajok (lucfenyő, bükk, gyertyán, kocsánytalan tölgy) visszaszorulnak, előretörnek a pionír és a plasztikus gyökérzetű fafajok (pl. hegyi és korai juhar, hegyi szil, magas kőris, nagylevelű és kislevelű hárs) A különleges termőhelyi adottságok miatt számos hideg- vagy melegkori reliktum faj található Sajátos termőhelyük, kis kiterjedésük miatt sérülékeny élőhelyek

71 Sziklaerdők A magas- és középhegységek sziklagerincein, sziklás csúcsain, kőzettömbjein, meredek, sziklatömbös lejtőin általában 300 m tszf. magasság felett alakulnak ki. Termőhelyük a sajátos domborzati viszonyok miatt esetenként szárazabb, melegebb vagy csapadékosabb, hűvösebb mezoklimájú a klímaöv makroklímájához képest Mindenféle tömör alapkőzeten létrejöhetnek, köves–sziklás váztalajon, vagy ritkábban sekély termőrétegű kőzethatású talajokon A csapadékvíz jó része a talaj- és kőzetfelszínen fut le.

72 Állományaik nyíltak, két vagy több lombkoronaszintűek, a termőhely miatt rendszerint mozaikos felépítésűek. A sziklaerdők fafajösszetétele változatos, amely függ a tengerszint feletti magasságtól, domborzati sajátosságoktól, földrajzi elhelyezkedéstől. Magasabb régióban: erdeifenyő (Pinus sylvestris), bükk (Fagus sylvatica), alacsonyabb régiókban a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea). Sikeresek a generatív és vegetatív (gyökfősarj) úton jól újuló, fajok: magas kőris (Fraxinus excelsior), kislevelű és nagylevelű hárs (Tilia cordata, T. platyphyllos), hegyi, korai és mezei juhar (Acer pseudoplatanus, A. platanoides, A. campestre), valamint a lisztes, déli és barkócaberkenye (Sorbus aria, S. graeca, S. torminalis).

73 A cserjeszint borítása alacsony vagy legfeljebb közepes
Tipikus a szirti gyöngyvessző (Spiraea media), madárbirs fajok (Cotoneaster spp.), köszméte (Ribes uva-crispa), ükörke (Lonicera xylosteum), bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus), húsos som (Cornus mas), mogyoró (Corylus avellana), pukkanó dudafürt (Colutea arborescens) és a Bükkben, valamint a Mátrában, a ritka havasi iszalag (Clematis alpina)

74 A sziklaerdők gyepszintjére a mozaikos megjelenés, az alacsony vagy közepes borítás, és a fajgazdagság jellemző. A magasabb régiókban lévő üdébb típusaiban számos üde lomberdei fajt, az alacsonyabb régiókban viszont száraz tölgyesekre jellemző fajt is találunk. Tipikus sziklaerdei fajok: nyúlfarkfüvek (Sesleria spp.), tarka nádtippan (Calamagrostis varia), fehér sás (Carex alba), törpe sás (C. humilis), mérges sás (C. brevicollis), lila csenkesz (Festuca amethystina), bajuszos kásafű (Oryzopsis virescens), Waldstein-pimpó (Waldsteinia geoides), magas csukóka (Scutellaria altissima).

75 A magasabb régiókban lévő és hűvösebb északias oldalakon: ritka és hidegkori reliktum fajok: havasi hagyma (Allium victorialis), harangláb (Aquilegia vulgaris), havasi ikravirág (Arabis alpina), poloskavész (Cimicifuga europaea), enyves aszat (Cirsium erisithales), kövi szeder (Rubus saxatilis), szürke bogáncs (Carduus glaucus), medvefül kankalin (Primula auricula), hármaslevelű macskagyökér (Valeriana tripteris)

76 Gazdasági és természetvédelmi jelentőség
Az erózió miatt a sziklalakó mohafajok száma jelentős Gazdasági és természetvédelmi jelentőség A sziklaerdők mindig kisebb foltokban, extrém termőhelyeken jelennek meg. Talajvédő és ritka, sok esetben reliktum fajt őrző szerepük miatt különleges védelmet érdemelnek Könnyen sebezhetők, a tarvágások, fenyvesítések (erdeifenyővel, feketefenyővel, lucfenyővel), a nagyvadállomány és a turizmus több állományukat tönkretette vagy erősen degradálta Másodlagosan magas kőris, virágos kőris, illetve kislevelű és nagylevelű hárs konszociációk is kialakulhatnak. Ezek azonban szegényes és jellegtelen fajkészletűek, a nem vagy csak nagyon lassan tudnak visszaalakulni a korábbi erdőtársulássá.

77 Szurdokerdők Főként a magas- és középhegységek szűk völgyeinek alsó, meredek falú szakaszain, 300 m tszf. magasság felett alakulnak ki. Az egyébként is hűvös, párás, csapadékos makroklímánál a domborzati sajátságok miatt a mezoklíma még hűvösebb, párásabb. A szurdokok kialakulására a tömör, de kémiailag jól málló kőzetek (pl. mészkő, andezit, bazalt) alkalmasak Köves–sziklás váztalajokon, kőzethatású talajokon (ranker, rendzina, erubáz), lejtőhordalék-erdőtalajokon jönnek létre

78

79 A zárt, két vagy több szintes lombkoronaszint fajgazdag, melyet főleg mezofil jellegű fajok építenek fel. Jellemzők a magról és sarjról könnyen újuló hegyi, korai és mezei juhar (Acer pseudoplatanus, A. platanoides, A. campestre), nagylevelű és kislevelű hárs (Tilia platyphyllos, T. cordata), hegyi szil (Ulmus glabra), magas kőris (Fraxinus excelsior), madárcseresznye (Cerasus avium) mellett szálanként, elszórva található egy–egy bükk (Fagus sylvatica) vagy gyertyán (Carpinus betulus).

80 Az állandó talajmozgás, a fafajok árnyalása miatt a cserjeszint alacsony, ritkábban közepes borítású. A fekete és a ritkább fürtös bodza (Sambucus nigra, S. racemosa), mogyoró (Corylus avellana), mogyorós hólyagfa (Staphylea pinnata), ritkább a köszméte (Ribes uva-crispa), s még ritkább a védett havasi ribiszke (Ribes alpinum). Több liánfaj kapaszkodik a fákra és sziklákra, gyakori a borostyán (Hedera helix) és az erdei iszalag (Clematis vitalba)

81 A jó vízellátás, a humuszos, tápanyagokban gazdag talajok miatt a mezofil, nagyobbrészt üde lomberdei fajok alkotják a gyepszintet Rajtuk kívül jellemző a harasztok néhol tömeges megjelenése: gímnyelv (Phyllitis scolopendrium), hólyagpáfrány (Cystopteris fragilis), fodorkák (Asplenium spp.), édesgyökerű páfrány (Polypodium vulgare), vesepáfrányok (Polystichum spp.), pajzsikák (Dryopteris spp.), hölgypáfrány (Athyrium filix-femina).

82 A jó víz- és tápanyagellátás miatt sikeresek a magaskórósok is, tipikus képviselőjük a tornyos ikravirág (Arabis turrita), hölgyestike (Hesperis matronalis), évelő holdviola (Lunaria rediviva), osztrák borzamag (Pleurospermum austriacum), farkasbogyó (Scopolia carniolica).

83 Az állandóan mozgó talajfelszín miatt a feltalaj nitrogénben állandóan dúsul, ezért több nitrofil faj is konstans: nagycsalán (Urtica dioica), falgyom (Parietaria officinalis), vérehulló fecskefű (Chelidonium majus), nehézszagú gólyaorr (Geranium robertianum).

84 Gazdasági és természetvédelmi jelentőség
Bár a szurdokerdőkben értékes faanyagú fafajok fordulnak elő, fatermesztésre alkalmatlan területek. A törzsek girbe–gurbák, erősen, gyakran tőben elágazók, a rendszeres talaj- és kőzetmozgások miatt sok a kidőlt törzs, gyakori a lékesedés. Emiatt, s az eróziónak erősen kitett termőhely miatt véderdőként kell őket nyilvántartani, s mindenféle gazdálkodást, háborítást meg kell tiltani. A kisterületű, könnyen sebezhető, de nagyon értékes élőhelyek csak így őrizhetők meg. Több szurdokerdőben, különösen a talpi részeken, luctelepítéseket végeztek. Jelentős károkat okoz a túlszaporított nagyvadállomány, taposásuk, rágásuk miatt az értékes fajok eltűnnek, s gyomosodás tapasztalható. Hasonló problémák lépnek fel a turizmus miatt is.

85 MÉSZKERÜLŐ ERDŐK A mészkerülő erdőket a klímaregionális erdőtársulások edafikus változatainak lehet tekinteni Többnyire gerinceken, meredek lejtőkön szilikát vagy könnyen kilúgozódó alapkőzeteken jönnek létre. Talajuk savanyú kémhatású (pH 3,5–5,5), tápanyagszegény és többnyire száraz. Fajszegény társulások, jórészt acidofrekvens fajokból épülnek fel. Koronaszintjük közepes vagy alacsony záródású, cserjeszintjük a tápanyagszegénység miatt hiányzik. Gyepszintjüknek a vastag alomszint hiánya, a tápanyagszegénység és a rosszabb vízháztartás miatt nincs koratavaszi aszpektusa, hiányoznak a polikormon-képző fajok is.

86 Mészkerülő bükkösök A mészkerülő bükkösök gerinceken, meredek és erodált oldalakon, domború lejtőformák mellett, 400 m tszf. magasság felett, bükkös klímaövben alakulnak ki. Állományaikat savanyú mállástermékű alapkőzeten vagy könnyen kilúgzódó homokkövön, kavicstakarón találjuk. A genetikai talajtípusok közül a ranker, a savanyú barna erdőtalaj és a podzolos barna erdőtalaj jellemző. A mészkerülő bükkösök lombkoronaszintje közepesen zárt, egyszintes. Állományalkotó fafaja a bükk (Fagus sylvatica).

87 Jellemző elegyfa a bibircses nyír (Betula pendula), rezgő nyár (Populus tremula), madárberkenye (Sorbus aucuparia). Gyakran felfedezhető a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) is a mészkerülő bükkösökben, Nyugat-Dunántúlon az erdeifenyő (Pinus sylvestris) és a szelídgesztenye (Castanea sativa) is fontos kísérő fafaj lehet.

88 A mészkerülő bükkösök árnyas erdőbelsője és a kedvezőtlen talajadottságok nem kedveznek a cserjék megtelepedésének A gyepszint fajszegény, alacsony vagy közepes borítású, a klímaregionális bükkösökre jellemző koratavaszi aszpektus itt teljesen hiányzik. Tipikus acidofrekvens fajok: fekete áfonya (Vaccinium myrtillus), körtikefélék (Pyrolaceae), korpafűfélék (Lycopodiaceae), hölgymálok (Hieracium spp.), perjeszittyók (Luzula spp.), réti csormolya (Melampyrum pratense)

89 A nyershumuszos vagy sok esetben minerális talajfelszín, s a nem jelentős gyepkonkurrencia kedvez a mohafajok elterjedésének Tipikus acidofil talajlakó (terrikol) mohafaj: a seprőmoha (Dicranum scoparium), seprőcskemoha (Dicranella heteromalla), szőrmohák (Polytrichum spp.), ritkábban a fehérlő vánkosmoha (Leucobryum glaucum).

90 Gazdasági és természetvédelmi jelentőség
A mészkerülő bükköseinket döntően az Északi-középhegységben, szórványosan a Dunántúli-középhegységben, gyakrabban Nyugat-Dunántúlon (Soproni-hg., Kőszegi-hg., Vend-vidék, Őrség), illetve szigetszerűen a Mecsekben találjuk Gazdasági és természetvédelmi jelentőség A mészkerülő bükkösök termőhelyét sok esetben fenyvesítéssel próbálták hasznosítani, lucfenyő és erdeifenyő kultúrállományok kerültek a helyükre. Ezek a fajszegény, sok esetben nudum kultúrfenyvesek napjainkban különféle károsítók és kórokozók támadása miatt pusztulófélben vannak

91 Mészkerülő gyertyános – kocsánytalan tölgyesek
A mészkerülő gyertyános – kocsánytalan tölgyesek a természetes vegetációban csak egészen elenyésző arányban képviseltetik magukat. Kis kiterjedésű állományaik szinte kizárólag csak a mészkerülő tölgyesek és a klímaregionális gyertyános – kocsánytalan tölgyesek határzónájában fordulnak elő. Több tájegységében láthatunk klímaregionális gyertyános – kocsánytalan tölgyesekből másodlagosan, talajdegradációs jelenségek folytán kialakult, nagyobb kiterjedésű másodlagos mészkerülő gyertyános – kocsánytalan tölgyeseket

92 A termőhely általában 300 m tszf
A termőhely általában 300 m tszf. magasság fölé, a gyertyános–tölgyes klímaövbe esik Az elsődleges állományok különböző kitettségben jobbára gerincek közelében, meredek oldalakon, mindig markáns domborzati formákon helyezkednek A talajok savanyú mállástermékű alapkőzeten vagy könnyen kilúgzódó homokkövön, kavicstakarón alakultak ki. A genetikai talajtípusok közül a ranker, savanyú barna erdőtalaj és podzolos barna erdőtalaj említhető. A lombkoronaszint – elsődlegesen és másodlagosan kialakult állomány esetében egyaránt – közepesen zárt, az egykorú állományok a klímaregionális gyertyános – kocsánytalan tölgyesekhez hasonlóan kétszintesek.

93 A fényigényes kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) a felső, a gyertyán (Carpinus betulus) az alsó koronaszintben található. Az üde lomberdei fafajok közül a második szint elegyfaja lehet a kislevelű hárs (Tilia cordata), esetleg a bükk (Fagus sylvatica) is. A termőhely mészmentes jellege miatt szinte mindig jelen van továbbá a bibircses nyír (Betula pendula), rezgő nyár (Populus tremula), igen ritkán a madárberkenye (Sorbus aucuparia). A Nyugat-Dunántúlon az erdeifenyő (Pinus sylvestris) és a szelídgesztenye (Castanea sativa) is fontos kísérő elem lehet a felső koronaszintben

94 A cserjeszint az állományok belsejének fényviszonyai, illetve a termőhely mészmentes jellege miatt teljesen hiányzik, vagy csak igen szegényes, alacsony borítású A gyepszint alacsony vagy közepes borítású, viszonylag fajszegény. Jellemzők a mészkerülő fajok: a fekete áfonya (Vaccinium myrtillus), a hölgymálok (Hieracium spp.), perjeszittyók (Luzula spp.), réti csormolya (Melampyrum pratense), erdei nádtippan (Calamagrostis arundinacea), erdei sédbúza (Deschampsia flexuosa), árnyékvirág (Majanthemum bifolium), nyúlsaláta (Prenanthes purpurea), orvosi veronika (Veronica officinalis).

95 Jellemzők az üde lomberdőkre jellemző fajok is: olocsán csillaghúr (Stellaria holostea), szagos müge (Asperula odorata), bükksás (Carex pilosa), ligeti perje (Poa nemoralis), egyvirágú gyöngyperje (Melica uniflora), erdei ebír (Dactylis polygama)

96 Gazdasági és természetvédelmi jelentőség
A mészkerülő gyertyános – kocsánytalan tölgyesek előfordulása a többi mészkerülő erdőtársuláshoz képest szerényebb mértékű Állományai az Északi- és Dunántúli-középhegységben, Nyugat-Dunántúlon és Dél-Dunántúlon (Mecsek) találhatók. Gazdasági és természetvédelmi jelentőség Állományaik esetenként elgyertyánosodtak, ritkábban kocsánytalantölgyes vagy szelídgesztenyés származékerdők jöttek létre. Termőhelyüket sok esetben fenyvesítéssel próbálták hasznosítani, lucfenyő és főleg erdeifenyő kultúrállományok kerültek a helyükre. Ezek a kultúrfenyvesek – a mészkerülő bükkösök helyére telepített állományokhoz hasonlóan – napjainkban rossz egészségi állapotban vannak