Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

EGRI VÁR.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "EGRI VÁR."— Előadás másolata:

1 EGRI VÁR

2 A várat a tatárjárás után kezdték építeni, és az azt követő évszázadokban mindig fontos stratégiai szerepe volt, de hírnevét 1552-ben vívta ki. Ekkor Dobó István várkapitány vezetésével a kétezer egri hős visszaverte a több tízezres ostromló török sereget. A vár és vitézeinek tette a XX. században lett legendává, amikor Gárdonyi Géza megírta Egri csillagok című regényét. Az írót a várban helyezték örök nyugalomra.

3 A földszinti termek egyike a Hősök terme, ahol Dobó István síremlékét találjuk a vár védőinek emlékére állított monumentális szobrokkal. A terem egykor börtönkápolnaként is működött, a hátsó falon a rabok kézjegyeit, rajzait is láthatjuk, melyek felett a várvédők névsora olvasható, igaz nem az összes név maradt ránk.

4

5 A Setét kapun keresztül juthatunk be a kaszárnyatermekbe, ahol a kőtárat találjuk.
Továbbsétálva ágyúszó jelzi, hogy elérkeztünk az ágyúterembe. Innen lépcsősor vezet a mélybe, a föld alatti aknafigyelő folyosókba, ahol a dobra helyezett borsó és a vizes edény gyöngyöző vize jelzi a török közelségét. Egy szimulált robbanás és a kialvó fény idézi fel az 1596-os ostrom nehéz pillanatait.

6

7 A szabadban Gárdonyi Géza sírjával találjuk szembe magunkat
A szabadban Gárdonyi Géza sírjával találjuk szembe magunkat. Az egri remetét kívánsága szerint helyezték itt örök nyugalomra. Híres regényében az "Egri csillagok"-ban írta meg az egri várvédők hős és keserves küzdelmeit, s tette országszerte ismertté A várban található Panoptikum, éremverde, bástyák, lőréses falak, Püspöki Palota, Keresztelőkápolna, Képtár, Kőtár, Kaszárnyaterem, Ágyúterem

8

9

10 A tűzszekeret amit az Egri Csillagok című könyvben a törökök közé gurítottak, tényleg Bornemissza Gergely találta ki, mert ezermester volt. Mindig valamilyen furfangos megoldáson törte a fejét, amivel legyőzheti a törököket.

11 A családommal nyarán látogattunk el Egerbe, és néztük meg a várat. Idegenvezetők mesélték el az érdekes történeteket fény- és hanghatásokkal kísérve. A vár legszélesebb fala 16 m széles, a legkeskenyebb 3 és fél méter.

12

13

14 Köszönöm a figyelmet. Források: Saját fényképek Készítette: Kovács Virág 4.a


Letölteni ppt "EGRI VÁR."

Hasonló előadás


Google Hirdetések