Érzés Levelek Válogatás Verseimből I. Kormányos Ildikó Csilla.

Az előadások a következő témára: "Érzés Levelek Válogatás Verseimből I. Kormányos Ildikó Csilla."— Előadás másolata:

1 Érzés Levelek Válogatás Verseimből I. Kormányos Ildikó Csilla

2 elparázslott, majd föllángolt, lágyan melegített, és forrón égetett.
Lobogott, mint a tűz szívemben az élet, elparázslott, majd föllángolt, lágyan melegített, és forrón égetett. Leestem a semmibe és fölszálltam a boldogságba, és már majdnem azt hittem, hogy megbolondultam. És most itt vagyok kiterítve, fölboncolva, előtted, neked, hogy láss engem, hogy ismerj meg engem! 1984.

3 Álom! Jöjjetek hozzám éltetőim, Szegény testem fönntartói, Tóduljon belém föld, víz, tűz, Hisz oly rövid az időm, Létem elszáll, parányi énem nincs tovább! De hogy küzd az ember e semmiért! Lenni, lenni, élni, ha kell, ezer éven át, És tűrni, szenvedni, fölbukni, Talán néhány mosolyért csupán. Most itt vagyok! Élek és megyek, És nevetek, hogyha fáj, S majd átnézek egykedvűen mindenen, Ha rájövök, hogy az egész csak ostobaság! Csak annyira bántanak engem is, Mint én másokat, És sorsom én is úgy érdemlem meg, Ahogyan van! Már nem fogok küzdeni, „csak” élni, S talán nem is fog úgy fájni semmi. Szemembe egy apró bogár száll, Odakapok, kiveszem, S az álom nincs tovább! 1984. /21é.

4 Remény Lassan tejszínű köd ereszkedett rám, Testem homályba, lelkem a semmibe veszett, S szinte érthetetlen módon: létezem! Régi énem letűnt, a bűnök gyorsan leperegtek, S mi szép volt, az is lassan foszladozik. Most valami új világ jön, Lassan dereng valami halvány fény, Le-lehunyja pilláit, azután újra él, Ahogyan bennem él iránta, akit szeretek, A remény! 1985. XI. 14. /22é.

5 És mégis Én nem tudok bocsánatot kérni, Én nem tudok jó lenni, Én nem tudok, ha bárhová lépek, Mindenütt vigyázni, Én csak elvenni tudom, ami a másé, Csak rossz lenni és bántani, És mégis, Én nagyon, nagyon tudok Szeretni! 1987. IV. 19. /24é.

6 Félreértések Te azt mondod, bántalak, Én azt mondom, szeretlek, De ne hidd el, ha nem érzed, Csak arra kérlek, ne bánts meg! 1987. IV. 19. /24é.

7 Se lent, se fent Egy mérleg nyelvén állok, Ez egy igazi, boldog állapot, Se lent, se fent nem vagyok, Csak középen egyensúlyozgatok. Egy középutas vagyok, Egyszerű és kiegyensúlyozott, Se jobbra, se balra nem megyek, Csak előre igyekszem. De semmi nem tökéletes! A mérlegre súlyok nehezednek, S egyik lábam fent, a másik lent, Időnként így egyensúlyozgatok kétségbeesetten. 1999.

8 Máshogy nem megy Gondolatok, érzések, érzelmek feszülnek bennem idebent, De valamiben elakadtak, S most nem tudom bizonyítani, mert nem megy, Hogy én nem vagyok sivár pusztaság idebent, Én igenis figyelek! Amint kinyílik egy kis ablak, ha szótlan vagyok is, Énemet a szél hozzád elröpíti, A fények, a színek majd mind engem tükröznek, Gondolataim, érzéseim érzelmeim így nyújtom át neked, Csak te is rám figyelj! Nem harsogva, csak félszegen, óvatosan, De a mindenségen keresztül adom magamat, Engedd, hogy hozzád így jussak, Mert máshogy nem megy, Kérlek, így fogadj el engem! 2006.

9 Én és te Mikor zúgó vízesés morajlik fülemben, S csak némán bámulom, csodálom a képet, Mikor sűrű ködfüggöny ereszkedik le rám, S én hallgatom az apró neszeket a párán át, Mikor nem láthatok, és nem hallhatok már semmit, S a világot nem érezni fogom, csak sejteni, Amikor gyönge lábam már nem tud hozzád vinni, Akkor a szívembe fogsz majd beköltözni, S a hintaszékben ülve elalszunk örökre, Én és te.

10 Kérés Uram! Emelj fölé a bűnnek engemet, Hogy ne érhessenek el gyarló kísértések! Erős karodban engedj biztonságra lelnem, Hogy általad nyújthassak én is békességet! 2007. X.

11 Idegenként veletek, egyedül
Ha nem érti senki, amit érzek, vagy amit kimondok, És azt sem, amit bármilyen formában megalkotok, Mintha idegenként járnék köztetek, Magamat eltitkolni igyekszem, Próbálok egyszerűen csak beilleszkedni közzétek, Hogy érezzétek, veletek vagyok, nem pedig ellenetek, Ti nem is tudjátok milyen nehéz akkor, Veletek mosolyogni, mikor belül egyedül vagyok. 2007. X.

12 Sors Én szeretném úgy csinálni ezt az egészet, hogy nektek, mind megfelelhessek, de olyan nehéz ez, és sokszor nem is megy. Hogyan kell élnem, hogy az ne fájjon senkinek, se nekem, se azoknak, akiket szeretek, hogy ne fájjon senkinek az, hogy én létezem? Egymást szenvedjük, míg élünk, én úgy hiszem, egyszer nekem fájtok ti, máskor én fájok tinektek. De egyszer föllázad valami idebent: én nem akarok tökéletes lenni, én nem akarok mindenkinek megfelelni! Én ilyen akarok lenni, amilyen én vagyok, és szeretném, ha ti is elfogadnátok, hogy én magamból nektek, csak ennyit adhatok!

13 Játszik velem az Úr! Úgy szeret engem, még játszik is velem, én csak bámulom, csodálom Őt, s karjai közt eltáncolom az élet keringőt. Tart szorosan, el nem ereszt, oly nagyon szeret, és csak forgunk sebesen együtt, köröttünk a világ, hol velünk, hol ellenünk. Mellettünk arcok suhannak, érzések, és kérdések, de megállni sosem lehet, mert az ördög áll mellettünk, hogy lekérhessen. Néha úgy érzem, ez a szép tánc elfáraszt engem, esdve kérem, könyörgök néki, csupán egyetlen percet engedjen pihenni! És végre meghallgat, enged a féltő ölelésből, de mégis valami nagyon fáj, mert testem nélkül Ő a lelkemmel táncol tovább. Ó, Uram, mit tettél? Engem szét mért szakítsz? testem lelkem nélkül, lelkem testem nélkül, most megszeppenve keresi egymást mindegyikük. Valaki szól hozzám, de védtelenül félek, nem merek hallani, és nem merek látni, engedj engem végre magamra találni! A lelkem veled van, de én itt maradtam, elég már a tánc és a játék! Uram! Kérlek, fogd magadhoz testem, lelkem, s ne eressz el többé soha!

14 Nem így akartam Én veled akartam, Én téged akartalak, Szerettem volna mindent neked adni, Szerettem volna mindent tőled megkapni, Adni testem, lelkem, szeretetem, Megkapni bizalmad, szíved, féltésedet, Én nem így akartam, Én csak jönni, s nem menni akartam, De már késő, Már elrabolt az idő, Nem tudom hová visz végzetem, Nem tudom mi lesz velem nélküled, Bocsáss meg, ha bántottalak, Bocsáss meg, mert én nem így akartam, Köszönöm, hogy voltál nekem, Köszönöm, hogy szerettél engem, De nem vigyáztál rám eléggé, S oly könnyen elengedtél, Ó, jaj, elsodródtam tőled, S talán már sosem látlak többet!

15 Féltelek Te vagy gyermekeim apja, Te vagy életem nagy tudója, Ne tagadd, hogy ismersz engem, Ne mondd azt, hogy elfelejtesz, Valami összeköt, Egy láthatatlan lánc, ami örök, Nem papírok laskái köz található, Hanem szívünk mélyén, Mi soha el nem oldható, Elmegyek messzire, De azt itt kell hagynom, Mit tőled soha el nem hozhatok, Életem, s szívem egy darabját, Mi örökre összeláncol.

16 Tűnődöm Menekülök, elbújok, hogy ne lássatok engem, nem akarom, hogy bántson fénye, kérdő szemeteknek, ne kérdezzetek engem, választ ne várjatok, nem adhatok, mert nincsen semmi magyarázat! Nem látok, nem hallok, néha nem is érzek, csak vagyok, egyedül köztetek, és azon gondolkodom, vajon mit vár tőlem az Úr, vajon mi az én sorsom? Meg-megállva tűnődöm, vagy inkább figyelek, csöndből egy halk sóhajt, sötétből egy aprócska fényt, várom, hogy a rejtélyből megszülessen, mire választ várunk mind, hogy lelkem előttetek kitárva elmondhassam, egész életemben erre a napra vártam!

17

18 vége Készítette: Kormányos Ildikó Csilla
Zene: Richard Cleyderman - Érzés vége „szepnapot” kilépés: esc