Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A vízhiány, mint a globális felmelegedés egyik súlyos következménye

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A vízhiány, mint a globális felmelegedés egyik súlyos következménye"— Előadás másolata:

1 A vízhiány, mint a globális felmelegedés egyik súlyos következménye
Bálint Orsolya, “Dacia” Gimnázium A vízhiány, mint a globális felmelegedés egyik súlyos következménye

2 Az ivóvíz hiánya Az ivóvíz hiánya egyes szomszédos országok között komoly konfliktusokhoz vezet. Ilyen Izrael, India és Banglades vitája is. Egyiptom vize főleg Szudántól és Etiópiától függ ben katonai összecsapásokhoz vezetett az afrikai Csád-tó száradása, mely Darfuri konfliktus-ként ismert. India fővárosában, Delhiben, 2015-re várhatóan teljesen elfogy az ivóvíz. A talajvízért 1977-ben még csak 6 méter mélyre kellett leásni ban méteres mélységben lehetett vizet találni, voltak már azonban olyan pontjai a városnak, ahol 35 méter mélységig kellett hatolni. A 15 millió lakos nagy része el fog vándorolni oda, ahol könnyebb ivóvízhez jutni. A Zambézi folyón a Dél-afrikai Köztársaság, Botswana, Namíbia és Angola osztozik, illetve marakodik.

3 Afrikai ember, aki bármit megadna azért, hogy ne piszkos vizet igyanak a gyerekei.

4 Hogyan lehet megoldani az ivóvízhiányt?
1. Gyűjtsd az esővizet kerted és virágaid öntözéséhez! 2. Csak telepakolt mosó- illetve mosogatógéppel kezdj neki a mosásnak, mosogatásnak! 3. Víztakarékos gépeket vásárolj! 4. Zuhanyozz többet, fürödj kevesebbet! 5. Javítsd meg minél hamarabb az elromlott csapokat! Egy csepegő csap naponta kb. 17 liter vizet pazarol.

5

6 Hány liter víz jut egy főre naponta?
573 l – USA 385 l – Olaszország 250 l – Svájc 150 l - EU 130 l – Németország 110 l - Magyarország 87 l – Kína 10 l – Mozambik

7 Ezek az adatok elkeserítőek
Ezek az adatok elkeserítőek! Egy Mozambikban élő személy háromszor is átgondolja, hogyan tudna vizet spórolni. Ezzel szemben mi fel sem fogjuk, mit jelent napokig azzal a gondolattal élni, hogy milyen jó lenne egy kis vízhez jutni. Gond nélkül engedhetjük a vizet. Az afrikai törzsek is nagyon meg tudják becsülni a vizet. Vízhiány esetén ők növények gyökeréből nyert nedvet fogyasztanak. Ezeket a dolgokat látva pár percig megriad az európai ember, és eszébe jut a pazarlás, de később hátradől székében, és arra gondol, hogy őt a modern világ veszi körül, és ez vele nem történhet meg. Ez a felfogás sajnos helytelen, beidegződött dolog.

8 Mennyibe kerül egy köbméter víz?
70 cent – New York City 1,80 $ – London 2,92 $ – Manila 5,50 $ – Barranquilla, Colombia

9

10 Próbáljuk a vizet megőrizni, és ne elpazarolni
Próbáljuk a vizet megőrizni, és ne elpazarolni! Gondoljunk arra, hogy tőlünk picit távolabbi helyeken a vízhiány következtében sokan küzdenek az életért! Egy kis odafigyeléssel naponta akár több liter vizet is megspórolhatunk.

11 A víz nem csak szükséges az élethez, A VÍZ MAGA AZ ÉLET !

12 Jegyzetek Wikipédia


Letölteni ppt "A vízhiány, mint a globális felmelegedés egyik súlyos következménye"

Hasonló előadás


Google Hirdetések