Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

2010 január.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "2010 január."— Előadás másolata:

1 2010 január

2 ÚJÉVI GONDOLATOK Az újév egyet jelent az újrakezdéssel,így mindig alkalmas fogadalmak megtételére, új tervek kovácsolására. Valójában annak, aki mindig tervszerűen éli a napjait, minden napjának célja van, minden egyes nap olyan, mint az új év kezdete. Másfelől közelítve mondhatjuk úgy is, hogy ha minden nap megtesszük a magunkét, közelebb kerülünk a céljaink megvalósulásához. Pontosan mit is kell ehhez tennünk?

3 ÚJÉVI GONDOLATOK Határozzuk meg pontosan mit szeretnénk elérni(pl. három ötöst ebben a hónapban matekból, a fekete farmert, amit régen kinéztünk) Gondoljuk át mit kell ehhez tennünk. Képzeljük el, hogy elértük a célunkat.(lássuk szüleink arcát, amikor aláírják az ellenőrzőben az ötöseinket, barátaink tekintetét, amikor az új nadrágot először vesszük fel) Tegyük meg mindazt, ami közelebb visz a célunk megvalósulásához.

4 ÚJÉVI GONDOLATOK FONTOS: Útközben soha ne adjuk fel, mindig lássuk magunk előtt az elérendő célunkat és higgyünk önmagunkban, hogy képesek vagyunk elérni, hiszen sikereink és kudarcaink építői, létrehozói mi magunk vagyunk, még ha látszatra van másik személy, aki okolható, vagy körülmény, ami akadályozhat bennünket.

5 Január:Tél-hó- Fergeteg hava
Január (januárius) nevét Janus, ókori istenről kapta és ez volt a Gergely naptár első 31 napos hónapja. A népi kalendáriumban január neve Boldogasszony hava, a nyelvújítóktól január a zúzoros nevet kapta. A háromkirályok felvonulása (Cádiz, Spanyolország, január 5.)

6 Január:Tél-hó- Fergeteg hava
A magyar kultúra napja, a Himnusz születésnapja. Kölcsey szobra Szegeden.

7 Állandó ünnepek és emléknapok
január 1. Újév napja január 4. A Braille-írás világnapja január 6. Vízkereszt (a farsang kezdete) január 15. A Wikipédia születésnapja (Wikipedia Day) január 18. Árpád-házi Szent Margit napja január 22. A magyar kultúra napja január 27. A holokauszt nemzetközi emléknapja január 29. Balassagyarmat, „a legbátrabb város” napja

8 Januári népszokások, hagyományok
Január 6-a a vízkereszt napja hagyományosan a karácsonyi ünnepkör lezárása és a farsangi időszak kezdete volt. Sok országban ez a karácsonyfa lebontásának napja. Az ünnep előestéjén szentelik meg a szentelt vizet és a tömjént a katolikus papok a templomokban. Az emberek felírták a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét a házuk ajtajára. Egyes országokban ma is élő szokás, hogy megajándékozzák a gyerekeket az éjjel az ajtó elé vagy ablakba tett csizmájukba rejtett édességekkel, amit a „háromkirályok” vagy a „jó boszorkány” hoz nekik. Vízkereszt napján hóból épített „jó boszorkány”

9 Jó felkészülést, sikeres versenyzést kívánunk!
Versenyek januárban Könyvbarátok levelezős versenye osztály Teleki Pál földrajz verseny osztály Informatika verseny osztály Német nyelvű vers és osztály prózamondó verseny Jó felkészülést, sikeres versenyzést kívánunk!

10 A felvételivel kapcsolatos dátumok
január írásbeli felvételi vizsga a 6 és 8 osztályos gimnáziumokba január központi írásbeli vizsga a 9. osztályba jelentkezők számára január írásbeli felvételi vizsga a tehetséggondozó osztályokba jelentkezők számára

11 Minden diák számára fontos dátumok:
január 15. I. félév vége január 18. II. félév kezdet, új órarend január 22. félévi értesítők (bizonyítvány) kiosztása

12 Kerületi Szép Magyar Beszéd Verseny
Versenyeredmények 2009. november 23.   Kerületi Szép Magyar Beszéd Verseny Az osztályosok versenyén Kiss Csenge 5.a osztályos tanuló IV. helyezést, Tóth Zsolt 6.b V. helyezést ért el. A 7-8. osztályosok versenyén Koczák Eszter 8.a és Győrfy Renáta 7.a holtversenyben V. helyezést ért el Felkészítő tanár: Kmotriczáné Fodor Ildikó Némethné Farkas Tímea

13 Kerületi "Csillag Születik" csillagászati verseny
2009. december 15. Kerületi "Csillag Születik" csillagászati verseny A Csillagjósok csapata I. helyezést ért el. Csapattagok: Bodnár Erika 7.a                       Bodnár Antal Gergő 7.a                       Krausz Harald 7.a Az Ikarus csapat II. helyezést ért el. Csapattagok: Tamás Mirjam 8.a                       Hubay Andor 8.b                       Paál Dániel 8.a A Dream Team csapat az V. helyet szerezte meg. Csapattagok: Lázits András 8.a                       Réthy Örs 8.a                       Schubert Dániel 8.a Felkészítő tanár: Kővári Edit és Nagy Éva A modellezést Valacsay Ágnes tanárnő vezette.

14 2009. december 1. Kerületi "Ügyes kezek" verseny Fonalfűrészelés kategória: Kiss Gyula Richárd 6.a I. hely Gépszerelés kategória: Krausz Harald 7.a III. hely Felkészítő tanár: Kővári Edit

15 Teleki Pál kerületi földrajz versenyen
2010. január 11. Teleki Pál kerületi földrajz versenyen 7. évfolyam Bodnár Erika 7.a II. helyezést, évfolyam Réthy Örs 8.a III. helyezést, Hubay Andor 8.b IV. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Kővári Edit Béresné Pintér Andrea

16 2010. január 13-14. Kerületi informatika verseny Grafika 5-6
2010. január Kerületi informatika verseny Grafika 5-6. évfolyam Sörös Dávid 6.a II. helyezést, Zachár Ferenc 5.a V. helyezést ért el. Komplex évfolyam Kovács Levente 6.a I. helyezést ért el.

17 Szövegszerkesztés 7-8. évfolyam Nándorfi Viktória 7. a II
Szövegszerkesztés 7-8. évfolyam Nándorfi Viktória 7.a II. helyezést, Lázits András 8.a VI. helyezést ért el. Prezentáció 7-8. évfolyam Vidákovich Márk 8.a II. helyezést, Kővári Bálint 7.b III. helyezést ért el.

18 Gratulálunk a szép eredményekhez, köszönjük a felkészítést!
Táblázatkezelés 7-8. évfolyam Bézi László 8.a IV. helyezést, Schubert Dániel 8.a V. helyezést ért el. Komplex 7-8. évfolyam Sörös Csongor 8.a III. helyezést ért el. Számítógépes grafika 7-8. évfolyam Fritz Klaudia 8.a II. helyezést ért el.  Felkészítő tanár: Nagy Éva Gratulálunk a szép eredményekhez, köszönjük a felkészítést!

19 Készítette: Kővári Bálint 7.b


Letölteni ppt "2010 január."

Hasonló előadás


Google Hirdetések