Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

1998-ban a Fidesz két legfontosabb egészségügyi választási ígérete a több biztosítós rendszer bevezetése és a 400 százalékos orvosi béremelés volt. Egyik.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "1998-ban a Fidesz két legfontosabb egészségügyi választási ígérete a több biztosítós rendszer bevezetése és a 400 százalékos orvosi béremelés volt. Egyik."— Előadás másolata:

1 1998-ban a Fidesz két legfontosabb egészségügyi választási ígérete a több biztosítós rendszer bevezetése és a 400 százalékos orvosi béremelés volt. Egyik ígéret sem teljesült. A 400 százalékos béremelés helyett csak 58 százalékos béremelés valósult meg. Annak ellenére, hogy a Fidesz a mai napig azt hangsúlyozza, hogy 1998 és 2002 között milyen jó volt a gazdaság helyzete. A Fidesz korábbi ígéretei

2 A mostani népszavazási kampányban a Fidesz felváltva riogat és ígérget. Egyik nap a vizitdíj emeléséről beszél, miközben az emelést a Kormány ellenzi. Másik nap újra az orvosi bérek emelését ígéri. Miközben a korábbi ígéretét nem tudta megvalósítani. Miközben a béremelést is lehetővé tevő vizitdíjat el akarja töröltetni. A Fidesz újra ígérget

3 Orvosok átlagos havi jövedelme (Ft/fő/hó) orvosi átlagáltalános orvosszakorvosegyetemi tanár orsz. átlagjövedelem 1998.93 86283 33798 807105 68267 764 1999.110 80094 149114 443150 83277 187 2000.125 015104 418128 259171 32087 645 2001.148 469119 415150 441208 447103 553 2002.190 734153 838196 654254 476122 482 2003.254 083 205 460271 220286 527 137 193 2004.282 788210 918289 526313 812145 520 2005.297 869214 329308 235333 610158 343 2006.315 378227 818327 494359 094171 351 2007.324 034281 203343 051n.a.185 004 Az Orbán-kormány alatt az orvosok átlagbére 54.607 forinttal (58 százalékkal), az MSZP-SZDSZ kormány hat éve alatt 175.565 forinttal (118 százalékkal) nőtt. Az orvosok átlagbére az Orbán-kormány alatt évente átlagosan 13 600 forinttal, az MSZP- SZDSZ kormány alatt 29 300 forinttal nőtt. Az Orbán-kormány alatt az orvosi átlag fizetés alig haladta meg a nemzetgazdasági átlagjövedelem szintjét. Az MSZP-SZDSZ kormány alatt az orvosi bérek az átlagos jövedelemnél sokkal nagyobb mértékben nőttek. Az orvosi bérek alakulása Forrás: ESKI

4 Orbán-kormány MSZP-SZDSZ kormány Az orvosi bérek alakulása és az átlagjövedelem

5 Év havi bevétel (fix díj, ter.pótlék, telj.díj) Eszköz- és ingatlantámogatásVizitdíjÖsszesen 1998 375,0 00 1999 401,4 00 2000 415,3 00 2001 435,3 00 2002 511,2 18,50529,7 2003 644,8 32,80677,6 2004 666,7 35,60702,3 2005 684,9 35,80720,7 2006 683,7 34,60718,3 2007 683,7 8,2165856,9 A háziorvosi bevételek alakulása Forrás: OEP

6 Az Orbán-kormány alatt a társadalombiztosítási kiadások 44 százalékkal, az MSZP-SZDSZ kormány alatt 83 százalékkal nőttek. Az Orbán-kormány alatt a háziorvosok havi fix bevétele 16 százalékkal, az MSZP-SZDSZ kormány alatt 57 százalékkal nőtt. Erre jött még rá az MSZP-SZDSZ kormány ideje alatt öt évig az eszköztámogatás, majd 2007-től a vizitdíj bevétel. Összesen a háziorvosok átlagos bevétele az Orbán- kormány alatt 16 százalékkal, az MSZP-SZDSZ kormány alatt 97 százalékkal nőtt. A tények


Letölteni ppt "1998-ban a Fidesz két legfontosabb egészségügyi választási ígérete a több biztosítós rendszer bevezetése és a 400 százalékos orvosi béremelés volt. Egyik."

Hasonló előadás


Google Hirdetések