Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A finomított fehér cukor a szervezet szinte minden részében káros folyamatokat indít el. A cukor becslések szerint több kárt okozott eddig az emberiségnek,

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A finomított fehér cukor a szervezet szinte minden részében káros folyamatokat indít el. A cukor becslések szerint több kárt okozott eddig az emberiségnek,"— Előadás másolata:

1 A finomított fehér cukor a szervezet szinte minden részében káros folyamatokat indít el.
A cukor becslések szerint több kárt okozott eddig az emberiségnek, mint a dohány.

2 A cukor káros hatásai A cukor tápanyagot nem tartalmaz, ugyanakkor a vércukorszint növelésével hatást gyakorol az éhségközpontra, a vércukorszint hirtelen emelkedésére az éhségérzet csökken. A nassoláson, cukros ételeken felnövekvő fiatalok egyrészt túlsúlyosak, másrészt tápanyaghiányban szenvednek ./vitamin, ásványi anyag/. Akaraterejük elgyengül, fizikailag pedig betegségekre válnak hajlamosabbá.

3 ALKOHOLKÉPZŐDÉS: A LE NEM BOMLOTT CUKOR ERJEDÉSNEK INDUL, ÍGY ALKOHOL KÉPZŐDIK, MELY A MÁJAT ÉS AZ IDEGRENDSZERT KÁROSÍTJA. 2. SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI MEGBETEGEDÉSEK: A MAGAS VÉRCUKORSZINT NÖVELI A TROMBÓZIS KIALAKULÁSÁNAK KOCKÁZATÁT, ÉS A SZÍVINFARKTUS VALÓSZÍNŰSÉGÉT IS NÖVELI. 3. EMÉSZTŐRENDSZERI MEGBETEGEDÉSEK: A CUKOR MÁR A FOGAKNÁL MEGKEZDI ROMBOLÓ HATÁSÁT, MAJD A GYOMORBAN NÖVELI A SAVKIVÁLASZTÁST, ÍGY HAJLAMOSÍT A FEKÉLYRE. AZ ERJEDÉS SORÁN KÁROS ANYAGOK KERÜLNEK A BELEKBE, AMELY GYULLADÁSHOZ VEZETHET. A CUKOR KEDVEZ A KÁROS BAKTÉRIUMOK ELSZAPORODÁSÁNAK IS.

4 4. EGYÉB MEGBETEGEDÉSEK: A TÚLZOTT CUKORFOGYASZTÁS KEDVEZ A KÖSZVÉNY, ÉS A CSONTRITKULÁS KIALAKULÁSÁNAK IS. A FINOMÍTOTT CUKOR B1 VITAMINT VON EL A SZERVEZETTŐL, MELYNEK EREDMÉNYE FESZÜLTSÉG, AGRESSZIVITÁSRA VALÓ HAJLAM. SAVASÍTÓ HATÁSA MIATT KALCIUMOT VON EL A SZERVEZETTŐL. NINCS SAJÁT VITAMINTARTALMA, DE EMÉSZTÉSÉHEZ SOKFÉLE VITAMINRA ÉS ÁSVÁNYI ANYAGRA VAN SZÜKSÉG. SÚLYOS KÖVETKEZMÉNYE LEHET A FINOMÍTOTT CUKROK TÚLZOTT FOGYASZTÁSÁNAK A CUKORBETEGSÉG.

5 Stevia – a szénhidrát-mentes természetes édesítőszer
Jó tulajdonságai édes íze mellett, hogy a lép, a máj, és a hasnyálmirigy működését serkenti, így hosszantartó fogyasztás esetén képes a vércukorszintet csökkenteni. Cukorbetegeknek kifejezetten ajánlott. Természetes édesítőszer: levelei harmincszor édesebbek a cukornál, de a kivonatai akár háromszázszor is édesebbek lehetnek. Pozitív tulajdonsága, hogy fogszuvasodást nem okoz. Kalóriatartalma nulla, így fogyókúrázók és elhízásra hajlamosak is nyugodtan fogyaszthatják. Az intenzív édes ízt biztosító steviol glycoside - ami az aszpartammal ellentétben, főzés, sütés, pH-érték változás esetében sem bomlik le.

6 Aszalt szilva Az oxigéngyök-megkötő kapacitás, angol rövidítéssel ORAC, azt jelzi, hogy egy adott anyag milyen mértékű antioxidáns hatást mutat. ORAC értékek tekintetében az aszalt szilva tartotta a csúcsot, amelynek ORAC értéke 5770. Az aszalt szilvát a Tufts Egyetem vizsgálatában is rendkívül fontos védelmi tényezőnek minősítették az öregedéssel és az öregkorral összefüggő betegségekkel szemben. Rendkívül gazdag forrása továbbá a szilva a vasnak, a kalciumnak, a magnéziumnak és a foszfornak is. Az egyik legjobb vértisztító, emellett serkenti az emésztést. Köztudomású, hogy az aszalt szilva a székrekedés ellen az egyik legeredményesebb természetes segítség.

7 A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kalciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is. Tekintélyes mennyiségű kalcium és a magnézium tartalma miatt könnyedén juthat a szervezet a szükséges kalciumhoz. Étkezési rosttartalma szintén nem lebecsülendő. datolya

8 A datolya nagymennyiségű ásványtartalmának köszönhetően vértisztító hatású, de egyes vizsgálatok szerint jótékony hatása van a légzőszervekre is. Növényi hormontartalmának köszönhetően a változókor idején segíthet a hormonháztartás egyensúlyának megtartásában. Réz és kálium tartalma elősegíti a szervezet regenerációját. Magas cukortartalma miatt túlzott fogyasztása a cukorbetegek számára nem javasolt.

9 A mazsola, vagyis az aszalt szőlő ugyanolyan előnyös tulajdonságokat mutat, mint a friss szőlő, de szárított formában magasabb a cukortartalma, amit a cukorbetegeknek figyelembe kell venniük. Értékesebbnek számít a színes szőlőből készült mazsola, hiszen főleg a szőlő színes héjában találhatók meg a bioflavonoidok, a P-vitamin. Ez utóbbi – a C-vitaminnal együtt – rendkívül előnyös szervezetünknek, mert gyulladásgátló, allergiaellenes, baktérium- és vírusölő hatású.

10 Az őrölt szentjánoskenyérfa magja a kakaóra hasonlít, édeskés ízű, gazdag A és B vitaminban, kalciumban. Zsírtartalma alacsonyabb mint a kakaóporé, nem tartalmaz glutént, laktózt, koleszterint, koffeint és nátriumban is szegény. Ajánlott gyermekeknek, várandós és szoptató anyáknak, liszt, tejcukor és kakaóra érzékenyeknek. Nyugodtan fogyaszthatják szívbetegségben és köszvényben szenvedők is. Minden olyan ételünkhöz használhatjuk amelyhez kakaóport adnánk. Jól oldódik hideg és meleg folyadékokban, így készülhet belőle reggeli ital, turmix, tejes finomságok. Süthetünk is vele süteményeket, fagylaltok, pudingok, levesek készítéséhez is tökéletes.

11 Méz és méhészeti termékek

12 A mézterápia alaptermékei
NÖVÉNYI ÁLLATI VEGYES (kombinált) Virágméz Méhpempő Lépesméz Propolisz Méhviasz Méhkenyér Virágpor Méhméreg Erdei mézek (harmat mézek)

13 Ellenjavallatok (Mikor ne…?)
MÉZEK Cukorbetegség Elhízás Endokrinmirigy-zavarok VIRÁGPOR Pollenallergia Emésztési zavarok MÉHPEMPŐ Endokrinmirigy-hiperaktivitás PROPOLISZ Specifikus allergia (fahéjsavakra, cinnamátokra) MÉHMÉREG II. fokú allergia (ödéma) III. fokú allergia (anafilaxiás sokk)

14 A méz összetétele Ásványi anyagok Vitaminok Szerves savak Illó olajok
Enzimek Aminosavak Fehérjék Flavonoidok Aromatikus anyagok Bioaktív anyagok

15 Felhasználási területei a gyógyászatban
Vérszegénység Meghűlés nátha Húgyúti panaszok Csontritkulás Alvászavarok Szívgyógyászat Emésztési zavarok Méregtelenítés Sebek sérülések kezelése

16 MÉZ CUKOR Természetes tápanyag
Mesterséges anyag, a természetben nem fordul elő ilyen formában 1. Kiváló szénhidrát forrás (1kg méz=50 tojás, 1,68kg marhahús Gazdag tápanyagokban – vitaminok enzimek, ásványi anyagok, 18 féle aminosav Csak szénhidrátot tartalmaz, üres kalória 2. Hízlal, de kevésbé (100g/288Kcal) Napi 3-5 ek még nem Hízlal (100g/396Kcal) 3. Gyorsan (egy lépcsőben) felszívódik. Nem terheli a hasnyál-mirigyet Emésztéséhez fokozott inzulin-termelés szükséges

17 MÉZ CUKOR 4. Gyümölcscukorban gazdag  szabályozza a vér cukortartalmát, nem emeli magasra A vércukorszint ingadozóvá válik  fáradtságérzet 5. Megakadályozza az emésztőrendszerben az erjedést Erjedést okoz a bélrend-szerben, gázképződéssel (alkoholszint emelkedést okoz) 6. Alkalmazható máj és epe-betegségeknél, idegesség, ideg-betegségek, alvászavar kezelésére Károsítja az idegsejteket Megnagyobbítja a májat 7. Gazdag B-vitamin forrás (B1, B2, B6) folsav, pantoténsav A test B-vitamin tartalékait kiüresíti (különösen a B1) Következmény: fokozott idegesség, csökkent koncentráció, hiperaktivitás, agresszivitás, szorongás

18 MÉZ CUKOR 8. Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag
Nem tartalmaz vitaminokat, ásványi anyagokat (ezek beépülését, valamint érvényesülésüket gátolja) 9. A méz enzim-tartalmának köszönhetően élő táplálék (Az enzimek segítik a méz fontos össze-tevőinek beépülését a szervezetbe) Gátolja az enzimműködést 10. 2dl folyadék + 2,5tk méz = hashajtó 2dl folyadék + 2,5tk méz = széklet megkötése Megváltoztatja a normál bélflórát Székrekedést okoz Megnő a daganatképződés kockázata 11. Kismértékben emeli a gyomorsav termelődését (kivéve az akác és repce), de nyugtatja a gyulladt nyálkahártyát Gyomorsav-túltengés, gyomor és nyombél-gyulladás

19 MÉZ CUKOR 12. Sejt-szinten lúgosít Elsavasítja a szervezetet
13. Magas Ca tartalom, mely be is épül a csontokba A vér Ph beállítására puffer-ként Ca-t von el a csontoktól (gyorsítja a csontritkulást, izomgörcsöket, fogszuvasodást okoz) 14. Immunerősítő Gyengíti az immunrendszert 15. Kálum-tartalma javítja a szívizmok működését Megköti és visszatartja a vérben a koleszterint  meggyorsítja a szív koszorúereinek beszűkülését (szívinfarktus- veszély) Antibakteriális Sebgyógyító Méregtelenít  masszázs Kozmetikum

20 virágpor

21 A virágpor legfőbb alkalmazási területei a gyógyászatban
·      Immungyengeség ·        Étvágytalanság ·        Erősítő fejlődésben visszamaradt gyerekeknél ·        Vérszegénység ·       Erősítő lábadozóknak, elősegíti a szervezet regenerálódását ·        Bélpanaszok ·        Bőrbajok ·        Nyálkahártya gyulladás

22 A virágpor legfőbb alkalmazási területei a gyógyászatban
·     Kötőszövet gyulladás ·        Májpanaszok ·        Fokozott sugárterhelés ·        Idegbajok, pszichoterápiás kezelések ·        Időskori emlékezet kiesésnél ·        Dekoncentráltsánál ·        Prosztata bántalmak ·        Funkcionális nemi működés zavara?   

23 A virágpor legfőbb alkalmazási területei a gyógyászatban
·        Vérkeringési zavarok, érfal gyengeség ·        Szívgyengeség ·        Angina pectoris ·        Agyvérzés után (6 hónapos kúra ajánlott) ·        Túlfeszített fizikai és szellemi megterhelés ·        Csökkenti a koleszterin szintet ·        Elősegíti a szervezet méregtelenítését

24 A propolisz 2000 alkotóelemet tartalmaz
· Antibakteriális · Antimikotikus (gomba ellenes) · Antivirális (vírusellenes) · Antiflogisztikus (gyulladásgátló) · Lokálisan anesztetikus (helyi érzéstelenítő- gyorsan blokkolja a fájdalomérző receptorokat, de képes áthatolni az ideghüvelyen is, így hatása tartóssá válik)   Biostimuláló (élénkítő) · Hipotenzív (vérnyomáscsökkentő)-ERŐS!

25 Hatásai A propolisz tinktúra: A legjobb eredménnyel alkalmazható: baktérium okozta fertőzéseknél, krónikus bakteriális fertőzések gyógyításánál, így pl.: Légúti fertőzések, nátha, garat-, mandula- és középfülgyulladásnál, epe-, vese-, húgy -utak gyulladásos panaszainál, hepatítisz, májgyulladás, prosztatagyulladás, szívizomgyulladás esetén. A propolisz görcsoldó, vizelethajtó, helyi érzéstelenítő hatása segíti a szervezet gyors gyógyulását.

26 Felhasználás legfőbb területei a gyógyászatban
A hajszálér rendszerre kifejtett hatása miatt a propolisz tinktúra igen eredményesen alkalmazható törés, zúzódás, lábszárfekély, felfekvés okozta sebek kezelésére, visszérgyulladás kezelésére, mélyvénás trombózis okozta fájdalmak kezelésére, csontszövet, porcszövet, regenerálására.. Értágító hatása miatt alkalmazható magas-vérnyomásos betegek kezelésére, helyi jellegű érszűkület kezelésére, szívpanaszok enyhítésére, a keringés javítására.

27 Gyulladáscsökkentő, és helyi érzéstelenítő hatása miatt igen jó eredménnyel alkalmazható ízületi fájdalmak enyhítésére, kar, váll, hát, gerinctáji fájdalmak enyhítésére, lumbágó, lábfájdalom csökkentésére. Gombaellenes hatása révén jól alkalmazható szájpenész, Candida – gombásodás okozta panaszok ellen, és a kéz, láb, köröm gombásodása esetén. Jó nyugtató hatású. Ideges fejfájás, klimax okozta fejfájás, fülzúgás, egyensúly zavarok , idegkimerülés, álmatlanság esetén is hatásos. Fogfájás, fogínygyulladás, esetén is jó hatású, valamint foggyökér regenerálását segítő hatása is van.   

28 A méhpempő legfontosabb területei a gyógyászatban
·        Alultápláltság ·        Vitaminhiány ·        Koraszülötteknél ·  Gyermekfejlődési rendellenessége, növekedési zavarok ·     Öregkori gyengeség (geriátriai csodaszer – fiatalító, élettartam növelő) ·        Szervezet leromlása ·        Fizikai fáradtság (fokozza a vitalitást) ·        Szív-érrendszeri zavarok

29 A méhpempő legfontosabb területei a gyógyászatban
·    Hipertónia (vérnyomás szabályozó hatás) ·    Aggkori vérzékenység ·    Vérszegénység, (fokozza a vérképző szervek működését) ·    Emésztési zavarok ·    Étvágytalanság ·    Anyagcserezavarok ·    Nyombélfekély ·    Súlyos emésztési zavaroknál

30 A méhpempő legfontosabb területei a gyógyászatban
· Bőrbetegségek, szövethiányosság, hámképződési zavarok,(gyorsítja a sejtregenerációt) ·        Immungyengeség, autoimmun betegségek ·        Asztma ·        Pszichikai panaszok ·        Neuraszténiás tünetek ·        Ideggyengeség ·        Szellemi kimerültség

31 Méhtoxin terápia · Reumás betegségeknél · Impotencia zavaroknál
·        Lumbágónál ·        Izületi gyulladásnál ·        Szív-érrendszeri betegségeknél ·        Vérszegénység ·        SM (sclerosis multiplex) ·        Autoimmun betegségek ·        Rák

32 Albert Einstein elmélete szerint méhek nélkül az emberiségnek csupán négy éve lehet hátra.

33 Végezetül álljon itt a korszerű táplálkozástudomány 12 ajánlásának egyike:
„....Ételeinket lehetőleg egyáltalán ne, legfeljebb nagyon csekély mértékben cukrozzuk. Ahol lehet, cukor helyett használjunk mézet. Igyunk inkább természetes gyümölcs és zöldséglevet, mintsem cukros italokat, szörpöket... Ne szoktassuk a gyermekeket az édes íz szeretetére.”


Letölteni ppt "A finomított fehér cukor a szervezet szinte minden részében káros folyamatokat indít el. A cukor becslések szerint több kárt okozott eddig az emberiségnek,"

Hasonló előadás


Google Hirdetések