Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Vírusok, Hardver vírusok

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Vírusok, Hardver vírusok"— Előadás másolata:

1 Vírusok, Hardver vírusok
Készítette: Litavszki Judit D90MCF

2 Vírustörténelem 1986-ban jelent meg az első számítógépes vírus, a Brain (Pakisztán) 1995-ben már kb vírusról tudtak Ez a szám napjainkra bőven feljebb rúgott, ma mintegy re becsülik a kártevők számát Szinte havonta olvashatunk új vírusokról, férgekről, vagy a meglévők továbbfejlesztett változatáról Kevesen tudják, hogy az első vírus nem Amerikából, vagy Európából származott, hanem Pakisztánból. A 360kb-os hajlékonylemezek indítószektorát támadta meg.

3 A vírus fogalma Olyan program, mely képes szaporítani önmagát
Más programba épülve káros hatásokat idéz elő Két része: fertőző rész (a gazdaprogramba másolja a vírust); romboló rész (károsító hatást fejt ki) Kezdetben védelmet akartak biztosítani a vírusokkal, de ma már kifejezetten a károkozásért készítik őket.

4 Vírusok jellemzői Kis méret Ártó szándék
Gyakran válogatva, időzítve rombolnak Rejtett működés Futtatható állományok megfertőzése Fejlett intelligencia (változtatni tudják saját kódjukat és aktivitásukat)

5 Vírusok fajtái Rengeteg fajtáját különböztetjük meg
Létezik már egy ún. víruskatalógus is amelyet Eugene Kaspersky állított össze

6 Vírusok fajtái Boot vírus: a boot-szektor a merevlemez fontos eleme; a vírus a rendszer betöltésekor aktivizálódik, poliform vírus Makró vírusok: a szövegszerkesztők, táblázatkezelők (Word, Excel…) belső programnyelvét támadják; ezek makró vezérlő részeit használják önmaguk terjesztésére, a program indításakor támad Poliform: képes megváltoztatni a saját kódját. A boot vírus a merevlemez egész tartalmának elvesztéséhez vezethet. Makró támogató rendszer kell, hogy fusson a gépen.

7 Vírusok fajtái (egyéb kártevők)
Férgek: számítógép-hálózatokon belül terjed; feladatuk egy védelmi funkció kiiktatása, vagy a jelszó megszerzése; ha nem nyitjuk meg a fertőzött programot, akkor nem terjed Trójai: a szoftver nem az aminek látszik, (trójai faló); ingyenesen letölthető segédprogramnak álcázza magát Férgek: terjedhetnek en keresztül, Linux-hálózaton, Messenger vagy Chat-en való fájlcserélés során. A férgeket az különbözteti meg a vírusoktól, hogy általában önmagukban terjednek, nem használnak hordozót, az internet kínálta lehetőségeket kihasználva terjednek. Trójai: Régebben az egyszerű vírusfajtákat nevezték így. Minden egyes futtatás során adatokat törölnek a merevlemezről, rombolják a rendszert. Sokszor saját magát is törli a felhasználó adataival együtt. A vírusoknál nagyobb méretűek.

8 Vírusok fajtái Programvírusok: a végrehajtó állományokat támadja meg (exe,com), a program elindításakor rongálnak Script vírusok: a HTML oldalak nézegetésével fertőznek

9 Vírusok fajtái Hardvermódosító vírusok: a vírusprogramok speciális nemzedéke; memóriával rendelkező eszközök működését zavarják; sok esetben teljesen tönkre teszi a hardvert A gyártás során a processzorba betöltött, elektromosan írható és törölhető regiszterekben található mikro programokat írják át. A hibát képes úgy szimulálni, hogy a felhasználó nem is gondol vírus jelenlétére. Saját memóriával rendelkező eszközök működését zavarják meg.

10 Hardver vírusok Hardver vírusok: a számítógép elektronikáját károsítják; beépített programokból származhat; a gyártás folyamán kerülhet a rendszerbe Ezek felderítése és eltávolítása sokkal problémásabb A számítógépek indulásának első fázisa a hardverbe van beleépítve, a programkódokat a hardveres alkatrész gyártója építi be. Megjelentek olyan víruskészítők is, amelyek ezen hardvereket már a gyártás során igyekeznek megfertőzni, ezek már többször sikeresek voltak. Ebben az esetben a gyártó piacra dobja az alkatrészt anélkül, hogy tudná, vírust is terjeszt. Sok esetben ez csak akkor derül ki, amikor egy szakember kiszúrja a problémát a hardveren, majd jelenti. Miután ez kiderül, a hardvergyártónak ki kell adni egy új alapszoftvert a hardverhez. Ha a hardver nem engedi meg a külső frissítést, akkor vissza kell hívni a gyárba az összes eladott alkatrészt, hogy frissítse a szoftvert.

11 Védekezés a vírusok ellen
Megelőzés: csak jogtiszta programokat használjunk Védelem: használjunk vírusfigyelő programot Korai felismerés: figyeljünk a gyanús jelekre (lassú, nem megszokott működés) Gyógyítás: víruskereső és irtó programmal derítsük fel, majd töröljük a vírust

12 Védekezés a vírusok ellen
A hardver-vírusok ellen gyakorlatilag nem lehet védekezni és természetükből adódóan irtani is csak az egység cseréjével lehet őket. 

13 Világtérkép a vírusokról
F-Secure World Map, online szolgáltatás, ennek segítségével áttekinthetjük a világ vírushelyzetét Mikko Hyppönen: "A vírus világtérkép kiváló eszköz arra, hogy bárki átlássa egy adott időpont vírushelyzetét. Ez hasznos kiindulási pont azoknak, akik szeretnék megérteni a számítógépes kártevők mögötti folyamatokat, és követni akarják a legújabb vírusok terjedését"  Mikko Hyppönen az F-Secure Corporation anti-vírus kutatási igazgatója.

14 Világtérkép a vírusokról
először egy világtérképet látunk, amely a globális vírushelyzetet mutatja néhány kattintással bármely földrész vagy ország vírusfertőzési adati is megnézhetjük

15 Terjed az új számítógépes vírus
Több millió számítógépet támadott meg Kínában is a Stuxnet vírus (2010.szeptember 30.) 6 millió számítógép esett a rejtélyes és igen összetett vírus áldozatává A vírus célja kifejezetten az ipari üzemek számítógép-rendszereinek szabotálása Nem személyes adatokat akarnak vele ellopni, hanem az ipari berendezéseknek akarnak károkat okozni Eddig elsősorban iráni ipari létesítményeket támadott meg, de a szakértők szerint megjelent már Indiában, Indonéziában és Pakisztánban. Egyes feltevések szerint Irán első atomerőművét, a busehri erőművet próbálták tönkretenni a vírussal. Az atomerőmű központi komputerét nem támadta meg.

16 Érdekesség - Az első ember, akit számítógépes vírus fertőzött meg
Dr. Mark Gasson (Readingi Egyetem kutatója) a bőre alá ültetett egy előzőleg vírussal megfertőzött chipet A tesztek során kiderült, hogy a bőre alá ültetett vírusos eszköz képes továbbadni a fertőzést külső rendszereknek is „Ez a technológia veszélyekkel is jár. Ahogy ezek a fejlett eszközök még kifinomultabbá válnak, és képesesek lesznek más eszközökkel, pl. mobiltelefonokkal kapcsolódni, akkor szembe kell néznünk az emberi implantátumok vírusvédelmének kérdésével." A chip az állatok megjelöléséhez használt technológia kifinomultabb változata.

17 források www.sulinet.hu www.szamitogep.hu www.kepesifi.com

18 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Vírusok, Hardver vírusok"

Hasonló előadás


Google Hirdetések