Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Fejlődéstörténeti áttekintés A Szállodaipar

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Fejlődéstörténeti áttekintés A Szállodaipar"— Előadás másolata:

1 Fejlődéstörténeti áttekintés A Szállodaipar
Készítette: Kalán Ivett & Tamási Réka

2 Ipari jellege nem túl régi,160 évre tehető vissza
A mezőgazdaság terciel ágához tartozik A szálloda kialakulása szorosan összefügg a többi gazdasági ág (ipar, mezőgazdaság) fejlődésével.

3 Őskor Az ember alapvető szükséglete volt a fedél, az élelem és a védelem Csak feltételezések vannak arról hogy lakóhelyeiket kölcsönösségi alapon megosztották egymással Ezt nevezzük a vendégjog, vendégbarátság kialakulásának

4 Ókor A görögök hadjárataik során óriási távolságokat tettek meg, az élelem, a ruházat, és a fegyver utánpótlásáról a kereskedők gondoskodtak,ezért a kereskedelem ösztönzőleg hatott a fogadók,kocsmák létrejöttére A kereszténység elterjedésével a vallási zarándokhelyek meglátogatása szükségessé tette az üzleti alapon működő fogadók létrehozását, melyek kereskedelmi jelleggel működtek

5 A „modern idegenforgalom” kezdetét a római korra tehetjük,mivel a római uralkodó osztálynál alakult ki az igény az üdülésre A kitűzött úti célt általában nem érték el egy nap alatt, ezért szállásról kellett gondoskodni. A gazdagabbak rokonoknál laktak, vagy házat vásároltak, a szegények számára nyitották meg a fogadókat.

6 Középkor A keresztény mellett az iszlám vallás előretörésével vallási okokból nő az utazó emberek száma,mivel a Mekkába való zarándokút kötelező volt A vendégfogadás helyiségei ekkor az egyházi kolostorok,de néhány helyen kezdett kialakulni az iparszerű szállásadás

7 Újkor A XVI. Század elején elindult a rendszeres lovasposta, nőtt a fogadók száma XIV. Lajos idején káprázatos vendéglátás folyt a kastélyokban,melyet a latin hospes (vendég) szóból hotelnek neveztek el. A vendégekért felelős személy a maitre d’hotel (udvarmester) volt Az első, mai értelemben vett szálloda 1774-ben nyílt meg Londonban, Magyarországon pedig 1814-ben A modern szállodaipar kialakulása a nagy ipari forradalom vívmányainak bevezetésével vette kezdetét.

8 Megjelenik a vasút, a gőzmozdony, a vasút fejlődésével az út menti fogadók helyett a pályaudvarok közelében kellett szálláshelyeket kialakítani A kisvállalatok már nem tudták kielégíteni a növekvő igényeket, ezért szállodaláncok jöttek létre

9 Létrejönnek új szálláshelyként a motelek az autóval közlekedők számára
A II. világháborúban a szállodahálózat jelentős része elpusztult

10 Az 50’es évektől újabb szálláshelytípusok jönnek létre, pl: kemping, lakókocsi, bungalow
A 60’as évektől felismerik az idegenforgalom jelentőségét, ezért több országban szállodasorok jönnek létre, pl: Olaszország, Görögország, Spanyolország Tömegturizmus indul el ezeken a területeken, ami nagy bevételt, és ökológiai károkat okoz (környezetszennyezés)

11

12 A magyar szállodaipar története
Az első magyar szállásipari emlék az egy 1279-es adás-vételi szerződés egy esztergomi fogadóról Az elszállásolás Magyarországon is sokáig az egyház feladata volt, pl:Pannonhalma Később Mátyás létrehozta a kocsipostát állandó etető-és lóváltó állomásokkal, pl:Bécs-Buda útvonal

13 A XVI. Században a fejlődésnek gátat szab az ország 3 részre szakadása
A török fennhatóság alá tartozó területeken a kereskedők elszállásolására karavánszerájokat építettek A felszabadulás után a fogadósipar ugrásszerű fejlődésnek indult

14 A XIX. Század első felében épültek az első szállodák a fővárosban,pl: az Angol Királynő, vagy a Magyar Király, stb. Pest és Buda szállodáin kívül vidéken is épül néhány, pl: Debrecenben az Arany Bika 1873-ba egyesítik Budát, Pestet és Óbudát, ez a szállodaipar újabb fejlődési pontja

15 A XIX. Század végén és a XX
A XIX. Század végén és a XX. Század elején rohamosan épülnek a szállodák,pl: Dunapalota-Ritz, Astoria, amiket vendégekkel kellett feltölteni 1923-ban Thomas Cook felveszi hazánkat az ajánlott programjai közé 1926-ban létrejön az Országos Idegenforgalmi Tanács (OIT)

16 Ekkoriban nyílt a Gellért, a szegedi Tisza, és a lillafüredi Palota

17 A II. világháború alatt a szállodák döntő többsége elpusztult, vagy megrongálódott és újjáépítés helyett államosítások kezdődtek meg, a legtöbb nagy szálloda (Nemzeti, Astoria, Britana,Bristol,Continental,Gellért) is állami kézbe kerül Az 50’ es években nyílnak még tradícionális szállodák: Palace(1951),Vörös Csillag(1953),Park(1957) között jelentősen nő a szállodai férőhelyek száma, a balatoni szállodák 80%-a ekkor készül el

18 1967-ben nyílik meg az egyetlen kör alaprajzú szálló, a Budapest Körszálló,ami Budán található a fogaskerekű végállomásánál 1968-ban megnyílik az első nemzetközi szállodalánchoz tartozó luxusszálló, a Duna Intercontinental

19 1971-ben rendezték meg a Vadászati Világkiállítást,ezért növelték a férőhelyek kapacitását,létrejön a visegrádi Silvanus, a dobogókői Nimród,a szekszárdi Gemenc, a budapesti Wien, Aero, Volga, vidéken a szombathelyi Claudius,a székesfehérvári Alba Regia és a keszthelyi Helikon 1972-ben jelenik meg a szállodai osztálybasorolási rendelet Luxus volt az A/I, B, C/I,és a C/II,amit később átváltottak csillagra,mert a külföldiek nem tudták értelmezni

20

21 1972-ben megépül a Danubius Szálloda és Gyógyfürdő Vállalat
A gyógyidegenforgalom fejlesztésével további gyógyszállók létesülnek: a margitszigeti Nagyszálló, majd 1976-ban a hévízi és margitszigeti Thermal 1976 végén megalakul a Hilton,mint a második legnagyobb szállodalánc 1979-ben ismét szabályozzák a kereskedelmi szálláshelyek osztályba sorolását(1-5*)

22

23 1985-ig üzembe helyezésre kerül 14 szálloda: Forum,Atrium-Hyatt, Novotel, Buda-Penta,Flamenco,Béke,Taverna,Hungária,Rege,Lővér,Sopron,Aqua(Hévíz),Thermal(Sárvár) Megjelentek a nemzetközi helyfoglalási rendszerek:Amadeus,Galileo,Utell Ezek után a külföldi tőke beáramlása lelassul,de nyílnak még új szállodák

24 Az 1989-es privatizációnak nagy hatása volt a szállodaiparra-> az állam kivonul és visszaadja magánkézbe a szállodákat Bejön Magyarországra az ACCOR szállodacsoport,márka lesz a sofitel,novotel

25 A Danubiust angol befektető veszi meg, az Intercontinental pedig átmegy az amerikai Mariotthoz
De néhány szálló önálló maradt,pl:Royal Folyamatosan nő a férőhelyek száma,átalakulnak a munkásszállók(Ében,Griff,Platánus,Ventura) Megalakul a Hunguest Hotels Rt.

26

27 A 90’ es években csak kevés szálloda nyílik(Hotel Ibis Centrum, Mercure Duna)
Előtérbe kerül a régi szállók felújítása(Atrium Hyatt, Mercure Buda,Mercure Korona,Nemzeti,stb.)

28 2002-től újabb szállodai „bumm”,megnyílik a Royal,a Four Seasons,és a Boscolo, a Four Seasons lesz Budapest legelőkelőbb szállodája Magyarországon jelenleg kb.800 szálloda van,ebből 20 ami 5*-os,amiből 15 a fővárosban található.

29 Köszönjük megtisztelő figyelmüket! Viszontlátásra!


Letölteni ppt "Fejlődéstörténeti áttekintés A Szállodaipar"

Hasonló előadás


Google Hirdetések