Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A szivárvány.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A szivárvány."— Előadás másolata:

1 A szivárvány

2 A szivárvány olyan optikai jelenség, melyet az eső- vagy páracseppek okoznak, mikor a fény prizmaszerűen megtörik rajtuk, és spektrumára bomlik. Az ív külső része vörös, míg a belső ibolya. Előfordul az ún. dupla szivárvány is, amelynél egy másik, halványabb ív is látható, fordított színekkel.

3 Előfordul, hogy a szivárvány ív formája is megváltozik, repülőgépből nézve körnek látszódik, vagy ún. tűzszivárványt is létrehozhat, amennyiben a fény jégkristályokon törik meg, megfelelő körülmények között.

4 A szivárvány akkor alakul ki, ha a levegőben lévő vízcseppeket a napfény alacsony szögből éri. Akkor a leglátványosabb a jelenség, ha az égbolt felét még felhők borítják, a szemlélő pedig a napnak háttal áll. Így a kialakuló szivárvány élesen elválik a mögötte lévő sötétebb háttértől

5 A fő szivárvány úgy keletkezik,hogy az esőcseppen áthaladó, majd kilépő sugarak kétszer törnek meg, s az esőcsepp belső falán egyszer verődnek vissza, kétszeres visszaverődés után keletkezik a mellék szivárvány. Az esőcseppbe hatoló napfény azért bomlik színeire, mert a vízcsepp törésmutatója függ a napfényt alkotó sugarak színétől.

6 Készítette: Hízó Ildikó
Sajti Fanni Szegvár-Mártély ÁMK Mártélyi Általános Iskola 8. osztályos tanulói Információk: - Természettudományi kislexikon, -Wikipédia, - Természettudományi kisenciklopédia


Letölteni ppt "A szivárvány."

Hasonló előadás


Google Hirdetések