Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

3. napirendi pont évi Közgyűlés

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "3. napirendi pont évi Közgyűlés"— Előadás másolata:

1 3. napirendi pont 2010. évi Közgyűlés 2010.05.20.
2010. évi Közgyűlés Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása Sallai Gyula, elnök 2010. május 20.

2 Tiszteletbeli elnökségi tag
3. napirendi pont évi Közgyűlés Tiszteletbeli elnökségi tag Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli tagjait az Egyesületben kifejtett évtizedes áldozatos társadalmi munkásságért, illetve az Egyesület elismertségéért, eredményességéért végzett kiemelkedő tevékenységért az Egyesület közgyűlése tiszteletbeli elnökségi taggá nyilváníthatja. Az erre vonatkozó javaslatot a választmány készíti elő, tekintetbe véve, hogy a tiszteletbeli elnökségi tagok száma nem haladhatja meg az elnökség szavazati joggal rendelkező tagjainak számát. A javaslatot jóváhagyásra az Egyesület elnöke terjeszti a közgyűlés elé. A cím adományozását követő öt naptári évig érvényes, másodszori -nem szükségszerűen folyamatos- adományozás esetén egész élettartamra. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 2.

3 Tiszteletbeli elnökségi tag
3. napirendi pont évi Közgyűlés Tiszteletbeli elnökségi tag Antal László a 1960-as évektől a HTE tagja. A 70-es években a Kvadrofon Munkabizottság vezetője. A 90-es évektől, mint a Vételtechnikai Szakosztály titkára meghatározó munkával járul hozzá az Egyesület sikereihez. Szervező tevékenysége kiterjed a Kábeltelevízió Szakosztály és a Média Klub területére is. Kétszeres Puskás Tivadar díjas, arany és ezüstjelvény kitüntetettje. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 3.

4 Tiszteletbeli elnökségi tag
3. napirendi pont évi Közgyűlés Tiszteletbeli elnökségi tag Gödör Éva a BME adjunktusa, a Magyar Asztronautikai Társaság elnökségi tagja, a HTE Távközlési Szakosztályának 5 évig elnöke, a Távközlési klub újraindításának egyik ötletadója, hosszú ideig vezetője, jelenleg is lelkes szervezője és támogatója. A HTE rendezvények meghatározó, aktív szereplője, a fiatalok szakmai tevékenységének mentora. Puskás Tivadar díjas. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 4.

5 Tiszteletbeli elnökségi tag
3. napirendi pont évi Közgyűlés Tiszteletbeli elnökségi tag Halász Edit a BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszék oktatója között a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar oktatási dékánhelyettese. HTE Oktatási Bizottság elnöke, a MTESZ Oktatáspolitikai Bizottság titkára, a HTE Intéző Bizottság, HTE Elnökségének és a HTE Távközlési Szakosztály vezetőségének tagja. Puskás Tivadar díjas. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 5.

6 Tiszteletbeli elnökségi tag
3. napirendi pont évi Közgyűlés Tiszteletbeli elnökségi tag Halász Miklós az Energiaipari Távközlési Szakosztály alapító tagja. A Hálózatos szemináriumok szervező bizottságának 15 évig elnöke. HTE egyesületi tevékenységének meghatározó egyénisége. MTESZ emlékérem kitüntetettje, kétszeres Puskás Tivadar díjas. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 6.

7 Tiszteletbeli elnökségi tag
3. napirendi pont évi Közgyűlés Tiszteletbeli elnökségi tag Jutasi István a fénytávközlés hazai bevezetésének egyik kiemelkedő szakembere. Az 1976-ban indult Távközlési Klub, a Fényvezető kör és az Energiaipari Távközlési Szeminárium egyik fő szervezője, HTE bizottságoknak jelenleg is kiemelkedően aktív tagja. Puskás Tivadar díjas. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 7.

8 Tiszteletbeli elnökségi tag
3. napirendi pont évi Közgyűlés Tiszteletbeli elnökségi tag Schmideg Iván a mikrohullámú távközlés fejlesztés kiemelkedő tudású szakembere, az infokommunikációs szabályozás műszaki kérdéseinek szakértője és irányítója. A BME aranydiplomása. HTE aranyjelvény, Baross Gábor díj, Kozma László díj és a Magyar Köztársaság Arany érdemkereszt kitüntetettje. A TMMB több cikluson keresztüli kiemelkedő aktivitású tagja. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 8.

9 Tiszteletbeli elnökségi tag
3. napirendi pont évi Közgyűlés Tiszteletbeli elnökségi tag Vozák László a Magyar Televízió műszaki rendszereinek egyik megalapítója. Meghatározó szerepet játszott a SECAM színes televíziós rendszer, majd később a NICAM sztereo hangrendszer és a képújság hazai bevezetésében. Aktívan dolgozott az OIRT és az EBU műszaki szervezeteiben. A HTE Stúdiótechnikai Szakosztály vezetőségének 15 éven át kiemelkedő egyénisége. A szakosztály munkájának tevékeny résztvevője. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 9.

10 Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása
3. napirendi pont évi Közgyűlés Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása Antal László Gödör Éva Halász Edit Halász Miklós Jutasi István Schmideg Iván Vozák László Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 10.

11 Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása
3. napirendi pont évi Közgyűlés Ezüst jelvény Bacsárdi László Schmittererné dr. Bausz Andrea Csapó Attila Darabos Zoltán Gazsi János Heller Ferenc Jakab László Kesselyák Péter Magyar Sándor Mátay Gábor Németh Krisztián Pap Zoltán Petkovics Ármin Simon Csaba Simon Vilmos Szűcs Gábor Tiszóczi János Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 11.

12 Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása
3. napirendi pont évi Közgyűlés Arany jelvény Antal László Csaba István Eisler Péter Kassai Károly Lőrincz Béla Nemes László Nóbik Lajos Törjék Ferenc Turányi Gábor Vidács Attila Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 12.

13 Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása
3. napirendi pont évi Közgyűlés Pollák-Virág díj A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Pollák Antal és Virág József, a magyar híradástechnika úttörő műszaki szakembereinek emlékére Pollák-Virág díj elnevezéssel díjat alapított. A díj alapításának célja, hogy az Egyesület tudományos folyóiratának szakmai, tudományos színvonalát emelje és elősegítse a hazai távközlés, műsorszórás, informatika, elektronika és tartalomkezelés szakirodalmának fejlődését. A díj odaítélésének szempontjai: A Pollák–Virág díjat e lnyerheti minden magyar vagy külföldi állampolgár, akinek dolgozata az Egyesület folyóiratában megjelent, illetve vendégszerkesztőként vett részt egy adott szám magas szintű megvalósításába A díj kimagasló színvonalú dolgozat alapján adható ki. Előnyben részesíthetők azok a cikkek, amelyek elősegítik az adott időszak tudományos, műszaki problémáinak megoldását. A díjjal kitüntethetők olyan, nem önálló kutatásokon alapuló dolgozatok is, amelyek nagymértékben elősegítik a szakmai továbbképzést. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 13.

14 Pollák-Virág díj Kutatási cikkek
3. napirendi pont évi Közgyűlés Pollák-Virág díj Kutatási cikkek Horváth Zoltán, Varga Dávid Channel allocation technique for eliminating interference caused by RLANs on meterological radars in 5 GHz band (2009. III.) Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 14.

15 Pollák-Virág díj Kutatási cikkek
3. napirendi pont évi Közgyűlés Pollák-Virág díj Kutatási cikkek Buttyán Levente, Pék Gábor Ta Vinh Thong Consistency verification of stateful firewalls is not harder than the stateless case (2009. II.) Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 15.

16 Pollák-Virág díj Tutorial cikkek
3. napirendi pont évi Közgyűlés Pollák-Virág díj Tutorial cikkek Wersényi György Zajártalom-vizsgálatok a közlekedésben és a mobil zenekészülékek alkalmazásában (2009. évi 7-8.szám) Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 16.

17 Pollák-Virág díj Tutorial cikkek
3. napirendi pont évi Közgyűlés Pollák-Virág díj Tutorial cikkek Krauth Péter Green computing, azaz „zöld IT” (2009.évi 5-6.szám) Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 17.

18 Pollák-Virág díj Tutorial cikkek
3. napirendi pont évi Közgyűlés Pollák-Virág díj Tutorial cikkek Varga Balázs, Barta Péter Gaál Géza, Honvári István IPv6 a szolgáltatói hálózatokban: szélessávú elérés (2009. évi szám) Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 18.

19 Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása
3. napirendi pont évi Közgyűlés Puskás Tivadar díj Az alapítás célja a távközlés, műsorszórás, informatika, elektronika és tartalomkezelés fejlesztése terén kimagasló érdemeket szerzett személy kitüntetése. A díj kiadható az alábbi feltételek közül legalább kettőnek együttes teljesítéséért: Az Egyesület szakterületén több éven át végzett áldozatkész és eredményes egyesületi társadalmi munkáért. Az Egyesület szakterületén végzett kimagasló mérnöki teljesítményért (hosszú időn keresztül végzett eredményes munkásságért, nagy gazdasági jelentőségű új műszaki megoldás, termék, konstrukció, alkalmazás, stb. kidolgozásáért). Az Egyesület szakterületén végzett kiemelkedő jogi, közgazdasági, illetve szervezési munkásságért. Az Egyesület szakterületén végzett kimagasló elméleti, irodalmi vagy oktatási munkásságért Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 19.

20 Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása
3. napirendi pont évi Közgyűlés Puskás Tivadar díj Abos Imre Az Egyesület a Puskás Tivadar díj odaítélésével Abos Imre egyesületi konferencia szervezői tevékenységét, valamint a korszerű magyar távközlési hálózat létrehozásában végzett kiemelkedő szakmai munkásságát kívánja elismerni. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 20.

21 Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása
3. napirendi pont évi Közgyűlés Puskás Tivadar díj Gödör Éva Az Egyesület a Puskás Tivadar díj odaítélésével Gödör Évának a távközlési Klubban végzett folyamatos kiemelkedő szervező munkáját, valamint a rádiótávközlés területén végzett kiemelkedő szakmai és oktatói tevékenységét kívánja elismerni. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 21.

22 Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása
3. napirendi pont évi Közgyűlés Puskás Tivadar díj Hanzó Lajos Az Egyesület a Puskás Tivadar díj odaítélésével Hanzó Lajosnak a HTE nemzetközi tevékenységét támogató kiemelkedő és sikeres tevékenységét, valamint a rádiókommunikáció területén kifejtett kimagasló szakmai munkásságát kívánja elismerni. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 22.

23 Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása
3. napirendi pont évi Közgyűlés Puskás Tivadar díj Sipos László Az Egyesület a Puskás Tivadar díj odaítélésével Sipos Lászlónak a híradástechnika, a távközlés és az informatika fejlesztése területén több éven át végzett áldozatkész és eredményes egyesületi társadalmi munkáját, kimagasló szakirodalmi munkásságát kívánja elismerni. Magyar és nemzetközi rendezvények (HTE Fórum, Projektmenedzsment Fórum ápr, Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás Zalakaros okt, Kongresszus Győr, Digital Video Broadcasting World Forum márc, Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware júl, Networks okt) Új konferenciák a látótérben (Veszélyhelyzeti kommunikáció, FuturICT azaz Magyar-Japán szakmai konf, ITS Europe 2010 – hátha el tudjuk ide hozni, ez az International Telecommunications Society évente rendezendő európai regionális konferenciája (most először az Arab világgal közösen rendezik) GlobeCom WorkShop nem futott be, International Conference on Communications 2012?, Magyar-Portugál szakmai konferencia) Szakmapolitikai erőtér (MeH, NFGM, KHEM, Non Profit IKT szervezetek, ügyvezető NCA-ban, NKTH pályázatok bírálat, IVSZ együttműködés) Pályázati aktivitás (Nemzeti Civil Alapprogram, Mecenatúra pályázat, ITDH, NKTH, Nemzeti Kultúrális Alapprogram) Nem kellett létszámcsökkenteni kapcsolattartás (Hírlevél, Rendezvény naptár, HTE hírek, adategyeztetés) Szakosztályok, csoportok megszűn(tet)ése: Stúdiótechnikai, Siófoki csoport, Nyíregyházi csoport, BME csoport, Informatikai szakosztály, Információbiztonsági és adatvédelmi szakosztály) Budapest május 20. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása 23.

24 Köszönjük megtisztelő figyelmüket!
3. napirendi pont évi Közgyűlés Köszönjük megtisztelő figyelmüket!


Letölteni ppt "3. napirendi pont évi Közgyűlés"

Hasonló előadás


Google Hirdetések