Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A Bélapátfalvi Ipari Park elhelyezkedése

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A Bélapátfalvi Ipari Park elhelyezkedése"— Előadás másolata:

1

2 A Bélapátfalvi Ipari Park elhelyezkedése
A Bélapátfalvi Ipari Park Budapestről az M3-as autópályán közelíthető meg. Eger felől egyrészt az Eger - Putnok vasútvonalon, valamint a 25 sz. út elágazásától Szilvásvárad felé található.

3 A Bélapátfalvai Ipari Park létrejöttének előzményei
A Bélapátfalvi Önkormányzat 2001-ben a település, illetve a környék nagy részének munkát adó cementgyár bezárása után a keletkezett munkanélküliséget enyhíteni szándékozó célzattal pályázott az ipari park címre, majd el is nyerte azt. A létrejött ipari park egyrészt zöldmezős beruházásoknak adhat otthont, másrészt a volt cementgyári területen a gyár meglévő infrastruktúrájára épített barna mezős rehabilitációs ipari parkként működik.

4 Az ipari park fontosabb adatai * 2005-ben
Összterülete: 75 ha Ebből: 8 ha Bélapátfalva Város Önkormányzatának, 49 ha a BÉLKŐ Kht. tulajdona, 18 ha magánkézben lévő tulajdon.

5 Az ipari park által nyújtott szolgáltatások
Biztonságos környezet, professzionális őrzés-védelem Nagy területek zöld és barnamezős beruházásokhoz Csarnokok és raktárépületek vásárlása vagy bérlése Bankfiók Tárgyalótermek biztosítása Kiépített infrastruktúra Meglévő belső úthálózat  Irodabérlési lehetőség Iparvágány

6 A Bélapátfalva város által biztosított támogatási lehetőségek
Bélapátfalva városban a helyi adókról szóló l990 évi C. törvény alapján kizárólag egy adóforma, az iparűzési adó van bevezetve. 2. A városban letelepedni szándékozó vállalkozás konkrét kérésére az önkormányzat hajlandó az igényelt területnagyság és a létesítendő új munkahelyek számának arányát figyelembe véve térítésmentesen beruházási területet biztosítani.

7 A Bélkő Kht. által biztosított támogatási lehetőségek
1. A közhasznú társaság vállalja az ipari parkon belüli teljes körű infrastruktúra biztosítását, a közművek kiépítését, a bérelt vagy megvásárolt terület, illetve egyéb ingatlan leágazásáig. 2. A tulajdon vásárlás alapja az ingatlanok hivatalos értékbecslése. Az így megállapított árból megegyezés szerinti kedvezményt biztosíthat a kht. Lehetőség van arra, hogy a vételárat 5 év alatt egyenlő részletekben kamatmentesen lehessen törleszteni. A Bélkő Kht. az értékesítéssel szemben minden esetben a bérleti konstrukciót preferálja. Az ipari parkban letelepülni szándékozó vállalkozás kérésére – amennyiben a tervezett beruházás jelentős nagyságrendű, - a kht. hajlandó az igényelt területnagyság és a létesítendő új munkahelyek számának arányát figyelembe véve térítésmentesen beruházási területet biztosítani. A közhasznú társaság alkalmazottai közreműködnek az engedélyek beszerzésében és az egyéb hivatali ügyintézésben.

8 A Bélapátfalvai Ipari Park felosztása
I. terület II. terület III. terület I. terület: Az ipari park déli része, melynek nagysága 15,9 ha. Zöld mezős terület, mely a már betelepült vállalkozásoknak nyújt terjeszkedési, bővítési lehetőséget II. terület: Nagysága 14,8 ha. Az ún. régi cementgyár 8,3 ha-os területéből, valamint a már betelepült vállalkozások egy részének telephelyeiből áll. III. terület: A legnagyobb egybefüggő, bekerített, őrző-védő céggel őrzött terület 44,3 ha, amely a község északi részén helyezkedik el. III. Terület I. Terület II. Terület

9 Bélapátfalvi Ipari Park, I/a. terület
Betelepült vállalkozások: Fish & Food Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft., Tometh Fémtechnikai Kft., SZIKRA Fa- és Fémipari Kft., Bárd-Fa Fafeldolgozó Bt., Közszolg 2002 Kft., Majnár Ernő, árufuvarozás Párlat Bt., szeszfőzde

10 Bélapátfalvi Ipari Park, I/b. terület: üres, szabad terület (hrsz
Műszaki paraméterek: Zöldmezős terület: 1022 hrsz.: 1,4 ha 1024/1 hrsz.: 1,2 ha Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés: Önkormányzati tulajdon

11 Bélapátfalvi Ipari Park, I/c
Bélapátfalvi Ipari Park, I/c. terület: üres, szabad terület (telekazonosító: 310, 313) Műszaki paraméterek: 3 ha-os zöldmezős terület Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés: A terület a Bélkő Kht. tulajdona.

12 A BIP I. területének infrastrukturális ellátottsága
A területen működő üzemek a tevékenységükhöz szükséges infrastrukturális hálózattal rendelkeznek. A zöldmezős területek infrastrukturális hálózata nincs kiépítve.

13 Bélapátfalvai Ipari Park, II. terület
Betelepült vállalkozások: Bélkőhegy Étterem Bélkő-Fu Kft. Kalcit Motel Agria Humán Kft. ÉRV Rt. ALGO-Textil Kft. NYP Kft. VITO Kft. Üres, szabad terület: A Régi Cementgyár elbontása után megmaradt terület

14 Üres, szabad terület Műszaki paraméterek: 3 ha-os zöldmezős terület
Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés: A terület a Bélkő Kht. tulajdona.

15 A BIP II. területének infrastrukturális ellátottsága
Az ivóvíz ellátása egy DN 100-as vezetéken biztosított, amely a jelenlegi igény többszörösének kielégítésére is alkalmas. A szennyvízelvezetés egy 267 fm hosszban kiépített Ø 30 tokos betoncső gerincvezetékén történik a városi szennyvíztelep felé. Az elektromos energiaellátás a cementgyár 6 kV-os transzformátorházából, 6 kV-os kábel lefektetésével 0,4 kV-ra történő transzformálással lett megoldva. A gázellátását egy 3 bar túlnyomású Ø 63 KPE elosztóvezetékről, Ø32 leágazó vezeték kiépítésével oldják meg. Bélapátfalva vasútállomása és az érintett telephely között az 1950-es években az Eger – Putnoki vasútvonal bélapátfalvi szakaszával párhuzamosan, attól függetlenül iparvágány lett kiépítve. A vasúti hidak megmaradtak, a továbbfejlesztés lehetősége fennáll. Vissza

16 Bélapátfalvai Ipari Park, III. terület
101 – „Trafóház” 102 – „Kompresszorház” 103 – „Vízmű” épülete 106 – „Csomagoló” 107 – „Nyersanyagtároló” 108 – Teherporta 109 – Hung-Or Rt. 110 – Hung-Or Rt. 111 – Üres, szabad terület 112 – „Vezérlő” épülete 113 – Üres, szabad terület 114 – Üres, szabad terület 115 – Üres, szabad terület 202 – Iparvágány 203 – Primervill Kft. 204 – „Mozdonyszín” 205 – „Kazánház” 206 – D – P Konzorcium 207 – Irodaház 208 – „Téglatároló” 209 – Üres, szabad terület 211– „Étterem” 212 – Üres, szabad terület 213 – Üres, szabad terület 214 – Szilvás 2001 Bt. 215 – „VIV és GFV csarnok 301 – Üres, szabad terület 302 – „Gázfogadó” 304 – Iparvágány 305 – „Vasútforgalmi” 306 – „31-es ÁÉV” A Bélapátfalvai Ipari Park csarnokainak elnevezésénél a könnyebb tájékozódás érdekében megtartottuk az eredeti cementgyári funkció-megjelöléseket.

17 A BIP III. területének infrastrukturális ellátottsága
A területen az ivóvíz-vezetékhálózat kiépített hossza kb m, keresztmetszete 1”-Ø 150 mm A szennyvízvezeték kiépített hossza kb m, keresztmetszete Ø 20 - Ø 30 tokos betoncső. A csapadékvíz elvezetése a 2600 m hosszban kiépített Ø 30- Ø 80 tokos betoncső vezetéken történik. A gázfogadó és mérő állomáson 1999-ben lett új hitelesített mérőrendszer telepítve. A tűzivízet az ivóvíz hálózatra telepített tűzcsapok biztosítják. Az elektromos kábelhálózat részben kábelalagútban, részben földben fektetve található. A jó állapotú iparvágány hossza meghaladja a 9 km-t.

18 III. terület panorámaképe (1/8)
101 – „Trafóház” 102 – „Kompresszorház” 103 – „Vízmű épülete” 104 – Védőerdő-sáv 105 – Védőerdő-sáv 106 – „Csomagoló csarnok” 108 – Teherporta 109 – Megvásárolt terület 110 – Megvásárolt terület 111 – Üres, szabad terület 112 – „Vezérlő épülete” 116 – Védőerdő-sáv

19 III. terület panorámaképe (2/8)
106 – „Csomagoló csarnok”

20 III. terület panorámaképe (3/8)
107 – „Nyersanyagtároló” Gabona BIP Kft.: Intervenciós gabonatároló

21 III. Terület panorámaképe (4/8)
107 – „Nyersanyagtároló” 113 – Üres, szabad terület 114 – Üres, szabad terület 115 – Üres, szabad terület 206 – D & P Konzorcium Kft. épülete 207 – Irodaház és a személyporta épületei

22 III. terület panorámaképe (5/8)
206 – D & P Konzorcium Kft. épülete 207 – Az irodaház és a személyporta épületei

23 III. terület panorámaképe (6/8)
204 – „Mozdonyszín” 205 – „Kazánház” 208 – „Téglatároló” 209 – Üres, szabad terület 211 – „Étterem”

24 III. terület panorámaképe (7/8)
204 – „Mozdonyszín” 205 – „Kazánház” 211 – „Étterem” 212 – Üres, szabad terület 213– Üres, szabad terület 214 – Szilvás 2001 Bt. épület 215 – „VIV és GFV épületek” 305 – „Vasútforgalmi” épület

25 III. terület panorámaképe (8/8)
213 – Üres, szabad terület 214 – Szilvás 2001 Bt. épület 215 – „VIV és GFV épületek 216 – Védőerdő-sáv

26 „Trafóház” (telekazonosító: 101)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 604 m2 A terület nagysága: 5623 m2 Jelenlegi használat: Korlátozottan felhasználható Egyéb megjegyzés: A trafó újraindításával az esetlegesen megnövekedett energiaigény is kiszolgálható

27 „Kompresszorház” (telekazonosító: 102)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 1162 m2 A terület nagysága: 2362 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható, Jelenleg 100m2 bérelt Egyéb megjegyzés: Vissza

28 „Vízmű épülete” (telekazonosító: 103)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 977 m2 A terület nagysága: 8423 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető Egyéb megjegyzés: Vissza

29 „Csomagoló csarnok” és „vasúti mérlegház” (telekazonosító: 106)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 2770 m2 A terület nagysága: m2 Jelenlegi használat: Magántulajdon Egyéb megjegyzés: Hung-Or Rt. Vissza

30 „Nyersanyagtároló” épülete (telekazonosító: 107)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: m2 A terület nagysága: m2 Jelenlegi használat: Bérelt: Gabona BIP Kft. Egyéb megjegyzés: Hozzátartozik a terület északi végén a „Pirit-tároló”: Bérelhető, megvásárolható Épület alapterülete: 162 m2 2. Valamint a déli végén a „Fogadótorony”: Korlátozottan felhasználható Épület alapterülete: 191m2

31 „Teherporta” (telekazonosító: 108)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 55 m2 A terület nagysága: 203 m2 Jelenlegi használat: Használaton kívül

32 „Vezérlő épülete” (telekazonosító: 112)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 5* 473 m2 A terület nagysága: 1098 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés: Pinceszint + 4 emelet, teljesen kiépített infrastruktúrával

33 Üres, szabad területek (telekazonosítók: 109,110,111,113,114,115)
Műszaki paraméterek: Összterület: m2 A 109 terület : 7149 m2 A 110 terület : 7507 m2 A 111 terület : 7137 m2 A 113 terület : 6782 m2 A 114 terület : 7507 m2 A 115 terület : 7203 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés: A 109-es és 110-es terület magántulajdon. A mintegy 4,3 ha-os terület barnamezős beruházások megvalósítására alkalmas

34 Iparvágány és vagonbuktató (telekazonosító: 202,304)
Műszaki paraméterek: Az iparvágány hossza kb m A vagonbuktató alapterülete: 162 m2 Jelenlegi használat: Az iparvágány üzemkész, a vagonbuktató kihasználatlan Az iparvágány jelenleg használaton kívül van. Igény esetén bármikor üzembe helyezhető.

35 Primervill Kft. (telekazonosító: 203)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: Földszint: m2 A terület nagysága: 203 m2 Jelenlegi használat: Magántulajdon Egyéb megjegyzés: A Primevill Kft. tulajdona

36 „Mozdonyszín” (telekazonosító: 204)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 545 m2 A terület nagysága: 823 m2 Jelenlegi használat: A Bélkő Kht. gépraktára Egyéb megjegyzés:

37 „Kazánház” (telekazonosító: 205)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 536 m2 A terület nagysága: 879 m2 Jelenlegi használat: Jelenleg bérelt: Multech Kft.

38 „Gépműhely” (telekazonosító: 206)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: Földszint: m2 I. emelet: 865 m2 II.emelet: 1497 m2 A terület nagysága: m2 Jelenlegi használat: D – P Konzorcium Kft tulajdonában Egyéb megjegyzés: Magántulajdon Vissza

39 Irodaház és személyporta (telekazonosító: 207)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: Irodaház: 2756 m2 Személyporta: 41 m2 A terület nagysága: 6141 m2 Jelenlegi használat: Részben bérelt Egyéb megjegyzés: Bérelt, a forgalom ki- és beléptetésére szolgál.

40 „Téglatároló épülete” (telekazonosító: 208)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 536 m2 A terület nagysága: 879 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés:

41 Üres, szabad terület (telekazonosító: 209)
Műszaki paraméterek: A terület nagysága: 4440 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés: Vissza

42 „Étterem épülete” (telekazonosító: 211, 210)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 2*650 m2 A terület nagysága: 1507 m2 Jelenlegi használat: A földszintet bérli Bélapátfalva Város Tűzoltósága. Az emelet bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés:

43 Üres, szabad terület (telekazonosító: 212, 213)
Műszaki paraméterek: A terület nagysága: 4611 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés:

44 Szilvás 2001 Bt. (telekazonosító: 214)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 2050 m2 A terület nagysága: 4800 m2 Jelenlegi használat: Szilvás 2001 Bt. tulajdona Egyéb megjegyzés: Magántulajdon

45 „VIV épület és GFV épülete” (telekazonosító: 215)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: VIV: 800 m2 GFV: 550 m2 A terület nagysága: VIV: 4563 m2 GFV: 4560 m2 Jelenlegi használat: VIV: Bérelhető, megvásárolható GFV: Jelenleg bérelt

46 Üres, szabad terület (telekazonosító: 301)
Műszaki paraméterek: A terület nagysága: m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés:

47 „Vasútforgalmi épület” (telekazonosító: 305)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 213m2 A terület nagysága: 6004 m2 Jelenlegi használat: Korlátozottan felhasználható. Irodáknak, kis cégek központjának alkalmas. Egyéb megjegyzés: Csak egy funkcióra használható, az alsó szint vasútirányító-rendszer miatt Az emelet bérelhető.

48 „31-es AÉV csarnoképülete” (telekazonosító: 306)
Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 213m2 A terület nagysága: 6004 m2 Jelenlegi használat: Magántulajdon Egyéb megjegyzés: Tulajdonos: Fish & Food Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.

49 Köszönjük megtisztelő figyelmüket!
ELÉRHETŐSÉGEINK: Bélkő Területfejlesztési Kht Bélapátfalva IV. Béla u Tel: Fax: Web:


Letölteni ppt "A Bélapátfalvi Ipari Park elhelyezkedése"

Hasonló előadás


Google Hirdetések