Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

SZVSE utánpótlása 1982-2013.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "SZVSE utánpótlása 1982-2013."— Előadás másolata:

1 SZVSE utánpótlása

2 Történelem ig Szokol Lajos mint edző, majd napjainkban mint szakosztályvezető vezeti a szakosztályt. 1990- Gera Tibor lett a vezető edző, aki ma már 2-3 segítővel dolgozik A pontgyártás 1983-ban az ásotthalmi OCSB-n kezdődött N 15-ben (Balogh Piroska, Zádori Gabriella, Lajter Ildikó) 2012-ig 149 fő szerzett bajnoki pontot, ebből 82 fő (legalább egyszer) Magyar Bajnok lett, 24 fő Egyéniben is. Az örökranglistán a lányok vannak az első öt helyen (Szerencsi Ildikó, Oláh Katalin, Tóth Réka, Balogh Piroska, Szokol Mónika) 1992-óta mindig az első háromban végeztünk a bajnoki pontversenyben.

3 Csoportkép 1982-ből

4 1992 Zsana

5 2007 Szentendre

6 Rövidtávú bajnokok 2007

7 Országos Csapatbajnokság 2010

8 Edzések, korosztályok, lehetőségek
Edzések száma: A kezdő gyerekeknek: (8-11év) heti kettő. Haladó (11-14 év): heti három-négy Serdülők (14-16 év): heti négy-öt Ifi, junior, felnőtt: heti hat-hét edzés Edzések helyszínei (alföld): Töltés vagy város (beton) Domb (kb. 10 m magas) 400m-es salak pálya terepre csak két hetente tudunk menni (versenyre vagy edzésre)

9 SZVSE-PVSK edzőtábor 2012 Edzőtáborok: Tavasszal és ősszel 2-3 napos
Nyáron 4-5 napos SZVSE-PVSK edzőtábor 2012

10 Technikai felkészülés
Az edzések előtt perc csoportos (2-4 fő) térkép elemzés. Átmenetek és pontfogások. Domborzat olvasás. Résztávos edzések közben a könnyű futások vagy pihenőkben térképolvasás, memória feladatok. Lépcsőn, tornateremben, memória feladatok. Ált. pontok, átmenetek másolása egy üres térképre. Hétvégenként vagy a szünetben lévő edzések után 0,5-1 óra technikai feladatok, asztalnál. A fontos versenyek előtt taktikai megbeszélés. Versenyek után pálya elemzés.

11 Kiemelkedő eredményeink a világversenyeken
Világbajnokságok: 1995 Németország: egyéni rövidtáv: 11. Oláh Katalin normáltáv: Világbajnok Oláh Katalin

12 Főiskolás világbajnokságok:
1996 Magyarország: váltó: 2. Novai Gy, Lévai F, Farkas D, Domonyik G  2000 Franciaország: váltó: 9. Novai Gy, Tas D, Szász B, Domonyik G  2006 Szlovákia: váltó: 5. Fekete Zsuzsanna,…Szerencsi Ildikó

13 Junior világbajnokságok:
1989 Ausztria: váltó: 8. Komár É, Horváth A, Balogh P 1995 Dánia: egyéni sprint: 12. Gordos Mónika Farkas Dávid váltó: 10. Gordos M, Gárdonyi R, Lubinszki M 1997 Belgium: váltó: 8. Zsebeházy E, Szigethy Á, Hecz K 1999 Bulgária: normáltáv: 3. Hecz Katalin váltó: 9. Bíró A, Farkas Zs, Hecz K 2001 Magyarország: egyéni sprint: 20. Csiszár Adrienn váltó: 7. Csiszár A, Kelemen B, Farkas Zs

14 Ifjúsági Európa bajnokságok:
1999 Németország: egyéni, normáltáv: F16: bajnok Sinkó János váltó: N18: 2. László D, Buknicz T, Farkas Zs F16: 6. Szűcs L, Valler F, Sinkó J 2000 Oroszország: egyéni, sprint: N16: 4. Csiszár Adrien egyéni, normáltáv: N16: 3. Csiszár Adrienn 2001 Csehország: váltó: N16: 3. Kerényi K, Szerencsi I, Zsigmond Sz N18: bajnok: Csiszár A, Kelemen B, Fekete A 2002 Lengyelország: váltó: N18: 5. Csiszár A, Zsigmond Sz, Kelemen B

15 2003 Szlovákia: egyéni sprint: N18: 2. Szerencsi Ildikó
váltó: N 18: 4. Péley D, Zsigmond Sz, Szerencsi I. 2004 Ausztria váltó: N 16: 3. Szerencsi Dóra, Őry Eszter, Péley Dorottya 2007 Magyarország: egyéni sprint: N 16: 3. Tóth Réka 2009 Szerbia: váltó: N 18: 6. Kovács Filoména, Szokol Mónika, Tóth Réka 2011 Csehország: váltó: F 16: 6. Kovács Bertalan, Hajdu Szása, Rácz Sándor 2013 Portugália váltó N 16: 2. Pataki Réka, Gera Krisztina, Szuromi Hanga

16 Egy Életforma-”Kalákában”
Ma csak a pályázatok útján tudjuk fedezni a kiadásainkat. A Szegedi Tájékozódási Futásért Alapítvány (Szokol, Gera alapította) tudott pályázni. Takács Ágnes (profi pályázatíró) talált rá erre a pályázati lehetőségre és neki köszönhetjük, hogy sikerült is megnyernünk. Gerber Andrea segítségével a BUSSOLA OK-ban találtunk partnert, akikkel már az előző években is össze dolgoztunk. Miklós Andrea szegedi és a SZVSE-ban kezdte a tájfutást, majd OB (csapat) dobogóra is felállhatott. Első körben elutasították, de másodszorra nyertünk. A pályázat két nyelvű: angol és magyar A pályázat össz értéke: Ft (kb.: CHF) + 10% önrészt kell hozzá tenni. Három szervezet összefogása kellett hozzá: SZVSE: Bussola OK: CSEMETE:

17

18 A projekt fő elemei: Eszköz vásárlás: Önálló honlap (szvse/szta/svajc)
SI felszerelés ( Ft) Sátor ( Ft) 15 db tájoló ( Ft) Roll-up, két nyelvű ( Ft) Információs pult ( Ft) Önálló honlap (szvse/szta/svajc) Kialakítása, folyamatos karbantartása (Sinkó János) Angol és kis részben német nyelven Utazások, kapcsolat teremtés: Novemberben egy megbeszélés Svájcban. Április Bussola OK Magyarországon. Bugac Csemete tanya. Augusztus 5-12 SZTA Svájcban. Bremgarten, Zufikon. Rendezvények: Utánpótlás konferencia Kiskunhalason. Hagyományőrző vetélkedő Szegeden. Hagyományőrző vetélkedő Svájcban Záró konferencia Bremgarten.

19 Térképkészítés, népszerűsítő napok rendezése:
3 ill. 1 db parktérkép készítése, sokszorosítása 3-3 népszerűsítő verseny rendezése mindkét országban. Módszertani anyagok (magyar és angol nyelven): 8 db módszertani anyagot készítettünk, ami a honlapon megtalálható magyar és angol nyelven. A SportIdent rendszer ismertetése A tájfutás szabályai a természetben A tájfutás szervezetei és szabályzatai Pályakitűzés Tájfutó térképek helyesbítése és rajzolása Teljesítményelemzés a tájfutásban Térképjelek, tájékozódási ismeretek Versenyrendezés Nyílvánosság (TV, újság, internet): Mindkét országban TV szereplés, sajtó szereplés nagyon fontos, hogy minél többen tudjanak a pályázatról és annak eredményeiről.

20 Kisbakter Kupa

21

22 Ópusztaszer

23 Utánpótlás konferencia, Kiskunhalas


Letölteni ppt "SZVSE utánpótlása 1982-2013."

Hasonló előadás


Google Hirdetések