Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Készítette: Tóth Richárd

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Készítette: Tóth Richárd"— Előadás másolata:

1 Készítette: Tóth Richárd

2 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 A Formula–1 (rövidítve: F1, magyarosítva Forma–1) az autóversenyek legmagasabb kategóriája, szabályait a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) határozza meg. A Formula–1-es világbajnokságban nyitott karosszériájú, együléses, atmoszférikus nyomáson működő belső égésű motor által hajtott autók vehetnek részt. A versenysorozat több állomásból, Grand Prix-ből (Nagydíjból) áll, melyeket szilárd burkolatú, erre a célra kialakított zárt, vagy városi pályákon rendeznek. Az eredmények alapján évente két világbajnokot avatnak, egy egyénit és egy konstruktőrit (csapatvilágbajnokság). A versenyeket több millióan nézik televízión, a világ több mint kétszáz országában. Készítette: Tóth Richárd

3 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 Az első Formula–1-es világbajnokságot 1950-ben rendezték, idén az 59. szezont futják. A Formula–1 történelmi központja Európa, ahonnan a dohányreklámok tilalma, valamint a feltörekvő ázsiai országok gazdasági nyomása miatt kezd kiszorulni. Ma már a világ számos pontján tartanak Formula–1-es nagydíjat, többek között Malajziában, Kínában, Bahreinben, Törökországban és Szingapúrban ban tizennyolc versenyt rendeznek, ebből nyolcat Európán kívül óta 22 alkalommal rendezték meg a Formula–1 Magyar Nagydíjat, a versenysorozat eddigi egyetlen futamát, amelyet volt szocialista országban rendeztek. Készítette: Tóth Richárd

4 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 Az autók a 750 lóerős, percenkénti fordulatra képes V8-as, 2,4 literes motorok segítségével gyakran elérik a 300 km/órás sebességet, egyes kanyarokban 5 g-s erő is nehezülhet a versenyzőkre. A sportágban számos technikai újítás jelent meg története során. Az autókban a motor teljesítménye mellett sokat fejlődött az elektronika, az aerodinamika, a felfüggesztés és a gumiabroncsok. Készítette: Tóth Richárd

5 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 A Formula–1 a világ egyik legdrágább sportága, a csapatok költségeit nagyrészt szponzorok fedezik. A legnagyobb befolyással a Formula–1-ben a brit Bernie Ecclestone, a Formula One Management (FOM) elnöke rendelkezik. Készítette: Tóth Richárd

6 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 Világbajnokságok Készítette: Tóth Richárd

7 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 A 2007-es év világbajnoka, Kimi Räikkönen 1950 óta évente rendeznek Formula–1-es világbajnokságot, amit több verseny – más néven Grand Prix, magyarul Nagydíj – alkot. A futamok végén az első nyolc versenyző pontrendszer alapján, a beérkezési sorrendnek megfelelően pontokat kap. Ha a mezőny valamilyen okból nem teljesítette a versenytáv felét, a versenyzők csak a helyezésükért járó pontok felét kapják meg. Készítette: Tóth Richárd

8 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 Helyezés Kapott pont 1. 10 2. 8 3. 6 4. 5 5. 4 6. 3 7. 2 8. 1 Készítette: Tóth Richárd

9 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 A világbajnoki címet annak a versenyzőnek adják, aki az év végén a legtöbb ponttal rendelkezik. Pontegyenlőség esetén a több jobb helyezés dönt (győzelmek száma, második helyek, harmadik helyek és így tovább), bár a bajnoki cím még nem dőlt el ilyen módon. Az eddigi legkisebb különbséggel, 0,5 ponttal Niki Lauda nyert világbajnokságot, 1984-ben. A pontozási rendszert 1950 óta többször változtatták, eleinte csak az első ötversenyzőt pontozták, ekkoriban a leggyorsabb kört megfutó versenyző is kapott egy pontot. Később az 1 pontot a 6. helyezett kapta. A jelenlegi rendszer 2003 óta van érvényben. Lásd még: Formula–1-es pontozási rendszer Készítette: Tóth Richárd

10 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 A világbajnokságokban csapatok vesznek részt (jelenleg 10), amelyeknek két, ugyanolyan típusú autóba két versenyzőt kell ültetniük. Pilótaváltás bármikor történhet, ha egy csapat versenyzője megsérül vagy a vezetők nem elégedettek vele. Helyére beültetnek valaki mást, legtöbbször a csapat tesztpilótáját óta az egyéni világbajnokok mellett évente konstruktőri világbajnokot is avatnak. Az a csapat nyeri el ezt a címet, amelynek versenyzői együttvéve a legtöbb pontot szerezték. Az első kiírást a Vanwall nyerte. A címvédő a 2007-es világbajnok a finn Kimi Räikkönen, csapata, a Ferrari pedig a konstruktőri vb-cím birtokosa. A 2008-as idény március 16-án kezdődött az Ausztrál Nagydíjjal és a tervek szerint november 2-án fog véget érni a Brazil Nagydíjjal. Készítette: Tóth Richárd

11 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 Nagydíjak Készítette: Tóth Richárd

12 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 Minden szezon több versenyből áll, melyeket Grand Prix-nek, magyarul Nagydíjnak neveznek. Egy nagydíj hivatalos nevét mindig a rendező ország nyelvén tüntetik fel, pl.: "Magyar Nagydíj", "Grosser Preis von Deutschland". Egy országban egy évben egyszerre több nagydíjat is rendezhetnek, de nem azonos névvel, pl.: Német Nagydíj, Európai Nagydíj. Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Németország és az Amerikai Egyesült Államok is rendezett már két, nagyon ritkán három nagydíjat egy szezonban. Luxemburgi nagydíjat is tartottak már, azonban a versenyt nem a miniállamban, hanem a szomszédos Németországban, a Nürburgringen bonyolították le. Szintén nem San Marinó-ban, hanem Olaszországban, a Bologna melletti Imolában rendezték meg 1981 és 2006 között a San Marinó-i Nagydíjat. Az első szezon, 1950 óta 35 különböző nevű nagydíjat rendeztek, 26 országban, 63 Formula-1-es pályán. A legtöbbet Európában, de ma már számos versenyt tartanak Észak-és Dél-Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában. Afrikában egy alkalommal rendeztek Marokkói Nagydíjat és huszonháromszor Dél-Afrikai Nagydíjat. A Formula–1 történetében legtöbbször az Olasz-és a Brit Nagydíjat rendezték meg, amik eddig minden évadban szerepeltek. Szintén nagy hagyományokkal rendelkezik a Monacói, a Belga, a Francia-és a Német Nagydíj. A Magyar Nagydíjat 1986 óta rendezik meg, megszakítás nélkül. Készítette: Tóth Richárd

13 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 Az első évben a világbajnokság 7 versenyből állt, az Indianapolisi 500 mérföldes verseny kivételével mindegyiket Európában rendezték. (Az Indy től 1960-ig beleszámított a világbajnokságba, bár nem Formula–1-es szabályok szerint rendezték és szinte kizárólag helyi versenyzők vettek rajta részt, akik a többi Formula–1-es versenyen nem indultak.) A versenyek száma mára jelentősen megnőtt, a legtöbb nagydíjat, 19-et 2005-ben rendezték. Idén 18 versenyt tartanak. A világbajnokság bővülésének egyik oka, hogy a szabályok lefektetése, 1946 óta sok versenyt tartottak Formula–1-es szabályok szerint, amik nem számítottak bele a világbajnokság végeredményébe. Mivel a legtöbb versenyző ezeken a nagydíjakon is elindult, kézenfekvő volt, hogy az ott elért eredmény is számítson a világbajnokságban. Másrészt egyre több új ország is szeretett volna nagydíjat rendezni, különösen, amióta a sportágban megjelentek a szponzorok és rendszeressé váltak a tv-közvetítések ban már 15 versenyt tartottak az egy évvel korábbi 12-höz képest, 1984 óta pedig sosem ment a nagydíjak száma 16 alá. Mivel egy idényben húsznál több versenyt nem lehet tartani, az új helyszínek megjelenése egyúttal azt is jelenti, hogy néhány ország elveszítheti a nagydíját, ha nem tudja vagy nem akarja modernizálni a pályáját (Hollandia, Argentína, Portugália), vagy ha nem sikerül megfelelő szponzori hátteret biztosítani az eseménynek (Egyesült Államok). Készítette: Tóth Richárd

14 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 A legújabb versenyhelyszín az idén bemutatkozott Szingapúri Nagydíj, ami a Formula-1 első éjjeli futama volt. Nem régi a 2005-ös Török, valamint a 2004-es Kínai- és Bahreini Nagydíj sem. Több új versenyt is terveznek a közeljövőben, például az Egyesült Arab Emírségek Nagydíját 2009-ben és a Dél-Koreai Nagydíjat 2010-ben, az Európai Nagydíjat pedig 2008 óta Valenciában rendezik. A rendező országon belül is változhat a nagydíj helyszíne, ha új, biztonságosabb, nagyobb befogadóképességű pálya épül. Nagy-Britanniában 1963 és 1986 között rotációt alkalmaztak a Brit Nagydíj két tradicionális helyszíne, Silverstone és Brands Hatch között. A Német Nagydíjat ennek mintájára a Hockenheimringen (2006, 2008, 2010) és a Nürburgringen (2007, 2009, 2011) felváltva rendezik. Hasonló a helyzet a Japán Nagydíjjal, amit 2009-től szintén felváltva tartanak Suzukában és a Fuji Speedwayen. Készítette: Tóth Richárd

15 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 A Formula–1 története Készítette: Tóth Richárd

16 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 Kialakulása A Formula–1 elődje, gyökere az európai Grand Prix Motor Racing volt. Az első, Francia Nagydíjat 1894-ben rendezték, Le Mansban. Nyertese a Renault versenyzője, a magyar Szisz Ferenc lett ig csak egy, a francia verseny szerepelt a versenynaptárban től 1911-ig, 1915-től 1920-ig és 1940-től 1945-ig nem rendeztek nagydíjakat. E versenyek mellett rendeztek nem világbajnoki futamokat, ilyen volt az 1936-os Magyar Nagydíj is. Az első világháború után a Bugattik és az Alfa Romeók, majd 1934-től a második világháborúig az "Ezüstnyilak" domináltak. Ezt a jelzőt a két német márka, az Auto Union és a Mercedes-Benz autóira használták ezüst színük miatt. A világháború vége után nehezen éledt újra a motorsport. A Formula–1 szabályait a 1946-ban, a II. világháború után egyeztették. Az első, nem bajnoksági versenyeket is abban az évben tartották. Nem terveztek új autókat, hanem a világháború előtt használtakat vették elő, ezt az időszakot újra az Alfa Romeók uralták. A háború utáni időkben a éves férfiak domináltak, mivel a fiatalabbak a háború miatt nem tudtak tapasztalatot szerezni ben elindult a Gyorsasági Motoros Világbajnokság, majd egy évre rá a Formula–1 is. Készítette: Tóth Richárd

17 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 A 2000-es évek Ebben az évtizedben Michael Schumacher és a Ferrari eddig példátlan módon, öt egymást követő évben győzött ( ). Ez idő alatt több új rekordot állított fel a csapat és német versenyzője. Schumacher 2002-ben minden versenyen dobogós helyen ért célba, és pályafutása során 91 nagydíjat nyert meg. Ezalatt az FIA többször megváltoztatta a szabályokat, például a csapatutasítást is betiltotta a 2002-es Osztrák Nagydíjon történt incidens miatt. Schumacher bajnoki sorozata szeptember 25-én ért véget, amikor a spanyol Fernando Alonso, a Renault versenyzője, a Formula–1 legfiatalabb világbajnoka lett ban ismét a Renault és Alonso lett a bajnok. Schumacher ez év végén vonult vissza. A 2007-es szezon legnagyobb botránya a McLaren Ferraritól illegálisan szerzett adatai, és kizárása volt. Ezévben a finn Kimi Räikkönen egy pont előnnyel nyerte az egyéni világbajnoki címet. A Ferrari konstruktőri bajnok lett. Készítette: Tóth Richárd

18 A Formula–1 gazdasági háttere
Forma-1 A Formula–1 gazdasági háttere Készítette: Tóth Richárd

19 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 Költségek A Formula–1 a világ egyik legdrágább sportága. Az F1 Racing magazin 2007 márciusában becslést készített a 2006-os Formula–1-es csapatok költségvetéséből. A 11 csapat évi összköltsége 2006-ban 2.9 milliárd dollár volt. Becsléseik szerint a Toyota 418.5, a Ferrari 406.5, a McLaren 402, a Honda 380.5, a BMW Sauber 355, a Renault 324, a Red Bull 252, a Williams 195.5, a Midland F1 120, a Toro Rosso 75, és a Super Aguri 57 millió dollárt költött el. A csapatok költségeinek különbségei igen nagyok, mint például a Honda, a Toyota, a McLaren-Mercedes és a Ferrari kiadásaik felét, körülbelül 200 millió dollárt költöttek a motorokra, a Renault hozzávetőlegesen 125 milliót költött, és a Cosworth 2006-os V8-as motorjának fejlesztése 15 millió dollár volt. Készítette: Tóth Richárd

20 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 Készítette: Tóth Richárd

21 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 Bevételek Szponzorok A mai Formula–1 elképzelhetetlen a szponzorok támogatása nélkül. Az első Formula–1-en kívüli szponzorfelirat, a Gold Leaf cigarettamárka, a Lotus autóin jelent meg, 1968-ban. TV közvetítések A televíziós közvetítésekből befolyó jogdíjak a sportág másik fő bevételi forrását képezik. A jogokkal a FOM rendelkezik, a befolyt összeget a Concorde-egyezmény alapján, az első tíz helyezett csapat között, nem nyilvános arányban osztja szét.Formula–1-es versenyeket élőben vagy felvételről a Föld majdnem minden országában sugározzák televízión. Készítette: Tóth Richárd

22 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 A Formula–1 jövője Készítette: Tóth Richárd

23 Készítette: Tóth Richárd
Forma-1 A tervek szerint 2011-re már bioüzemanyaggal mehetnek az autók, és fékezésük közben elektromos áramot termelnek majd, aminek az energiáját a hajtáshoz lehet felhasználni. (A rendszer neve KERS, a Kinetic Energy Recycle System rövidítéséből.) A jövőben sok új nagydíjat kívánnak rendezni, köztük van 2009-ben az Abu Dzabi Nagydíj, 2010-ben az Indiai- és a Dél-Koreai Nagydíj. Elképzelhető, hogy hamarosan több éjszakai futamot is fognak rendezni a Szingapúri Nagydíj mellett. Erre az Európához képest nagy időeltolódás miatt van szükség, mivel a Formula–1-es tv-nézők nagy része Európában él. Készítette: Tóth Richárd


Letölteni ppt "Készítette: Tóth Richárd"

Hasonló előadás


Google Hirdetések