Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Budapesti Természetbarát Sportszövetség

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Budapesti Természetbarát Sportszövetség"— Előadás másolata:

1 Budapesti Természetbarát Sportszövetség
2010.január. 09. Szombat Budapest és környéke természeti értékei I. Természetismereti és létesítményellenőrző túra Budapesti Természetbarát Sportszövetség MEGHÍVÓ

2

3

4 Budapest védett természeti értékei
Budapesti Természetbarát Természetvédelem éve 2010 2010 Budapest védett természeti értékei Sportszövetség

5 Kondor úti libanoni cédrus
Budapest, II. kerület, Kondor út 5. 1999 óta áll fővárosi védettség alatt. A körülbelül 120 éves védett fa a Kárpát-medence egyik legöregebb libanoni cédrusa (Cedrus lebani). Idõsebb példányt csak a soproni Lõvérekbõl, illetve az alcsúti arborétum mellõl ismerünk. Magassága több mint 12 méter, törzskerülete pedig közel három méter. A telek, amelyen áll, egykor Fedák Sári villájának parkjához tartozott. A jellegzetes, vízszintesen hosszan elnyúló ágainak köszönhetõ látványos megjelenése, kultúrtörténeti jelentõsége. Ritkasága, valamint idõs kora miatt kiemelkedõ tájképi értékkel rendelkezik.

6 Apáthy-szikla Budapest, II. ker. Nagybányai utcaMadár u., Páfrányliget u., Görgényi út 1977 óta áll fővárosi védettség alatt. Az 5,7 hektáros természetvédelmi terület a főváros egyik olyan komplex természeti értéke, amely az élő és élettelen természet ritkaságainak bemutatásán túl igen jelentõs tájképi értékkel is bír. A látogatók, kirándulók nagy száma jelenleg még nem veszélyezteti a terület állapotát, de a kerékpározásból, és a nagymértékű szemetelésből eredő problémák egyre súlyosabb gondot okoznak.

7 Botanikai érték: A terület növénytársulásai a mészkedvelő tölgyes, a sajmeggyes és cserszömörcés karsztbokorerdõ valamint a sziklagyepek. Ez utóbbiak tekinthetők növénytani szempontból a legértékesebbeknek. A Budai-hegységben megtalálható öt sziklagyep társulástípus közül négy (sziklahasadék-társulás, nyílt dolomitsziklagyep, sziklafüves lejtősztyepp, nyúlfarkfüves gyep) megtalálható itt. A terület egyik különlegessége a jégkorszaki maradványnak tekinthető budai nyúlfarkfű (Sesleria sadleriana). Ezen kívül még további 26 védett növényfaj is él itt, köztük a hegyi árvalányhaj (Stipa joannis), a törpe nőszirom (Iris pumila), a magyar repcsény (Erysimum odoratum) és az István király szegfű (Dianthus plumarius ssp.regis-stephani).  

8 Zoológiai érték: Természetvédelmi szempontból fontos rovarfajok élnek a területen. Többek között hét védett futrinka faj, mint például a dunántúli kékfutrinka (Carabus germari), valamint a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo), az imádkozó sáska (Mantis religiosa), a kardoslepke (Iphiclides podalirius), az admirális lepke(Vanessa atalanta) és a halálfejes lepke (Acherontia atropos) is. Hüllők közül gyakori a sziklákon sütkérezõ fali gyík (Podarcis muralis) és az erdõben látható törékeny kuszma (Anguis fragilis). A Budai Tájvédelmi Körzet közelségének köszönhetően előfordul erdei sikló (Elaphe longissima) is. Az itt megfigyelhető madarak is a közeli nagyobb kiterjedésű erdők fajaiból kerülnek ki. Gyakran hallható itt a holló (Corvus corax) jellegzetes hangja, és előfordult olyan is, mikor a héja (Accipiter gentilis) a közeli házak galambjaira vadászott. 

9 Geológiai érték:  A sziklát felépítő felsőtriász Fődolomitot már 1871-tõl, mint jelentős ősmaradvány lelőhelyet említik. A gazdag ammonitesz fauna jelenléte indokolta a szikla alapszelvényként való kijelölését.  A terület É-i részén található “kőkapu” alján mára már szinte teljesen kimosódott vörös agyagos (degradált bauxit)kitöltés maradványai figyelhetõk meg. A sziklákon fúrókagyló nyomok jelzik az eocén kori tengerelöntés partvonalát.  Tájképi érték: A Budai-hegység egyik legimpozánsabb sziklaalakzata, melynek tetejéről csodálatos kilátás nyílik a városra.

10 1975 óta áll fővárosi védettség alatt.
Balogh Ádám szikla Budapest, II. kerület, Balogh Ádám u., Endrődi Sándor u. 1975 óta áll fővárosi védettség alatt. A közel 1 hektáros, beépített telkekkel körülölelt zárványterület védelmét főként geológiai érvek indokolták, azonban az itt végzett tudományos felmérések kimutatták, hogy botanikai és zoológiai értékei alapján is méltó az oltalomra. Sajnálatos módon az utóbbi időben egy új veszélyforrás jelent meg a területen. Hajléktalanok foglalják el a fővárosi védett területek sziklaüregeit, ezzel nem csak jelentős természetvédelmi, hanem közegészségügyi veszélyforrást is jelentve.

11 Botanikai érték:  Növénytársulásai a mészkedvelő tölgyes, a sajmeggyes karsztbokorerdő, valamint a kisebb dolomit sziklagyep maradványok. Sajnos a nagymérvű használat következtében a gyepek degradálódnak. A terület több védett növényfajjal is rendelkezik, de csekély egyedszámuk veszélyeztetettségükre utal: budai imola (Centaurea sadleriana), fehér madársisak (Cephalanthera alba), piros madárbirs (Cotoneaster integerrima), nagyezerjófű (Dictamnus albus), vetővirág (Sternbergia colchiciflora), apró nőszirom (Iris pumila), lisztes berkenye (Sorbus aria), magyar repcsény (Erysimum odoratum), leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), stb.

12 A szikla tetejéről csodálatos kilátás nyílik a városra.
Zoológiai érték:  Állatvilágában még erősebben megmutatkozik az erős zavarás. Mind fajszámuk, mind egyedszámuk messze elmarad a hasonló adottságú, de ökológiai folyosókkal rendelkező, vagy nagyobb, illetve háborítatlanabb élőhelyekéhez képest. Néhány ritkaság: bőrfutrinka (Carabus coriaceus), selymes futrinka (Carabus convexus), sarló fűcincér (Cardoria scutellata), fürge gyík (Lacerta agilis), fali gyík (Podarcis muralis). Madárvilágát főként az urbanizálódott fajok képviselik, köztük a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros). Geológiai érték: A sziklát felépítő fehér színű felsőtriász Fődolomit néhol a pleisztocén hévforrás tevékenység hatására vöröses színt kapott. A szikla alsó részén több oldásos gömbfülke is tanúskodik az egykori hévizes tevékenységről. Tájképi érték:  A szikla tetejéről csodálatos kilátás nyílik a városra.

13 Budapest és környéke természeti értékeit
Ismerjük meg Budapest és környéke természeti értékeit Várunk szeretettel 2010 január 9-én szombaton Találkozó: 9 órakor a Moszkva-téri METRÓ kijáratnál /mozgólépcső felső részénél/ Túraútvonal: Szépjuhászné - Kishárs-hegy – Hűvösvölgy – Libanoni Cédrus - Görgényi út - Apáthy szikla – Balogh Ádám szikla Táv:12 km Szint: 350 m Túravezető: Telek György, Bertalan István

14 Várunk szeretettel újév köszöntő túránkon
BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság Erzsébetvárosi Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Természetbarát SE.


Letölteni ppt "Budapesti Természetbarát Sportszövetség"

Hasonló előadás


Google Hirdetések