Előadást letölteni
Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon
1
Az ajánlat hj
2
Az ajánlat Az ajánlatot az eladó és a vevő egyaránt kezdeményezheti. Az eladó kínálhatja áruját, szolgáltatását (ajánlattétel, ajánlat), a vevő pedig ajánlatot kérhet, mert vásárolni, szolgáltatást kérni akar (ajánlatkérés). hj
3
Az ajánlat Az ajánlatot általában 30 napig kell tartani.
Ha a vásárolni szándékozó az ajánlatban rögzített feltételek szerint megrendeli a kívánt terméket (szolgáltatást), akkor ez szállításra kötelezi az ajánlattevőt. Ennek legfontosabb ismérve, hogy az ajánlattevő köteles az abban vállaltakat betartani. Ha az ajánlatkérő elfogadja az ajánlati feltételeket, akkor a felek között szerződés jön létre, melynek visszavonása, vagy bármely pontjának be nem tartása jogkövetkezményekkel jár. hj
4
Az ajánlatok fajtái: Az ajánlatokat a bennük szereplő kötöttség alapján különböztetjük meg. E szerint az ajánlat lehet: kötelezettség nélküli, kötelező érvényű ajánlat a lejárat megjelölésével, lejárat nélküli kötelező ajánlat. hj
5
Kötelező érvényű ajánlat
Kötelező érvényű ajánlatot lejárati idő megjelölésével is lehet tenni. Ez azt jelenti, hogy az ajánlatot tevő kötelezettségei az ajánlatban megjelölt időpontig vagy időtartamon belül érvényesek. A lejárati időhöz kötött ajánlat esetén az ajánlattevő kötelezi magát, hogy bizonyos időpontig, vagy valamely feltétel fennállása esetén fenntartja ajánlati feltételeit, így attól nem léphet vissza. Például: Ajánlatunk december 15-ig érvényes. Minél inkább kötött egy ajánlat, annál inkább sejteti az ajánlattevő szándékának komolyságát hj
6
Kötelezettség nélküli ajánlat
A kötelezettség nélküli ajánlatnak nincs jogkövetkezménye (ajánlati kötöttsége), azaz az ajánlattevőt nem kötelezi teljesítésre. Az ilyen ajánlat általában arra szolgál, hogy az ajánlattevő informálódjon az aktuális vásárlói piaci helyzetről, árakról, minőségről, vásárlási mennyiségekről stb., illetőleg célja a figyelemfelkeltés, amely bárkinek szólhat. Az ajánlatnak azonban egyértelműen tartalmaznia kell a kötelezettség nélküli vagy kötelezettséget korlátozó szándékot, illetőleg utalást arra, hogy az ajánlat általános. Például: Ajánlatunk tájékoztató jellegű, további információkért kérjük, keressenek a megadott címeken. Ajánlatunk kötelezettség nélküli. Vagy: Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Ajánlatunk csak 10 db vásárlása felett érvényes hj
7
Ajánlat adása a megrendelőnek
Az ajánlat még nem üzlet!!! Versenyképes ajánlatot kell készítünk Minden elvégzendő feladatot tisztázni kell A várható megbízás minden elemére kiterjedő ajánlatot készítsünk Mellékeljünk pontos folyamatleírást (forgatókönyv) Ne feledjük: a megrendelő szabja a feltételeket Mi alkalmazkodunk hozzá a megoldással hj
8
A jó ajánlat Szakmailag alátámasztott, Egyedileg összeállított,
Igényes, Érthető és egyértelmű, A megrendelő igényeit messzemenőkig figyelembe veszi, Feltünteti a nettó és a bruttó értéket is, Pontosan rögzíti a rendezvény folyamatát. Mivel az ajánlat az eladó - kötelező érvényű esetén jogkövetkezményekkel járó - akaratnyilvánítása, a későbbi szerződéskötés nyitó lépése, ezért a pontos, egyértelmű, a részletekre is kiterjedő megfogalmazásnak nagy jelentősége van. Az ajánlatnak valamennyi, a szerződésre vonatkozó lényeges feltételt tartalmaznia kell. hj
9
Az ajánlat további összetevői
Előleg – általában a végösszeg 20-30%-a – az ajánlatban rögzítjük, kérünk-e, s ha igen, mennyit. Megrendeléskor fizetendő. Rögzítjük a fizetés menetét (előleg-megrendeléskor, rendezvényt közvetlenül megelőző időszakban további 30%, rendezvény végén a fennmaradó összeg) A lemondási határidőket rögzíteni kell hj
10
Az ajánlat tartalma A rendezvény terve: a rendezvény rövid szöveges bemutatása, részletes terv (helyszín, időbeosztás, infrastruktúra, vendéglátás, személyzet, szállás, szórakoztató programok) Médiaterv Szerződéstervezetek Ha van: szándéknyilatkozatok (szponzorok) hj
11
Az ajánlatban feltüntetendő információk:
Az ajánlattevő neve és címe, telefon- és fax száma, címe Az ajánlattevő kapcsolattartójának neve Ha még nem álltunk kapcsolatban a megrendelővel: az ajánlattevő bemutatkozása (tevékenysége, működése, referenciája eddigi általa szervezett eseményekre vonatkozóan) hj
12
Az ajánlat vázlata: Bevezetés: hivatkozás az előzményekre (pl. ajánlatkérés, régebbi kapcsolat) Az ajánlott termék pontos megnevezése (minőség, választék, egységár stb. megjelölése) A szállítási feltételek ismertetése (szállítás módja, ideje, átadás helye) A kiegyenlítés módja, határideje, esetleg árengedmény megjelölése Befejezés: a megrendelés kérése hj
13
Panelmondatok: Bevezetés: hivatkozás az előzményekre
Bevezetés: hivatkozás az előzményekre Örömmel vettük ajánlatkérésüket. Köszönettel vettük a rendezvény szervezésére vonatkozó ajánlatkérésüket, amelyre sietünk válaszolni. Képviselőnk hívta fel figyelmünket az Önök (újonnan alapított) cégére/bevezetésre váró termékére. Örülünk, hogy Önök elé terjeszthetjük a következő ajánlatot. A mellékelt prospektus tájékoztatást nyújt szolgáltatásainkról. Kívánságukra levelünkhöz mellékeljük legújabb árlistánkat. hj
14
Panelmondatok: Az ajánlott termék/szolgáltatás pontos megnevezése
Reméljük, hogy rendezvénytervünkkel elnyerjük az Önök tetszését is. Újszerű, ötletgazdag megoldásainkkal mindig teljesítjük partnereink elvárásait. Megbizonyosodhatnak róla, hogy komplex szolgáltatásaink mind minőségben, mind árban felveszik a versenyt a konkurens cégekkel. hj
15
Panelmondatok: A szállítási/teljesítési feltételek ismertetése
A teljesítés idejét akkor tudjuk közölni, amikor tudomást szerzünk a tervezett rendezvény pontos dátumáról. hj
16
Panelmondatok: A kiegyenlítés módja, határideje
Az ár áfával együtt értendő. Vagy: Az ár áfa nélkül értendő. A fizetés: a számla kézhezvételét követő 30 munkanapon belül átutalással. Készek vagyunk akciós vagy bevezetési engedményt nyújtani. … Ft feletti megrendelés esetén 15%-os engedményt nyújtunk. Korábbi jó munkakapcsolatunkra hivatkozva 5% engedményt nyújtunk a számla végösszegéből. hj
17
Panelmondatok: Befejezés: megrendelés kérése
Bízunk benne, hogy ajánlatunkat kedvezőnek tartják, és rövidesen megtisztelnek bennünket megrendelésükkel. Ha további felvilágosításra van szükségük, szívesen állunk rendelkezésükre. Örülnénk, ha megbízást kapnánk Önöktől. Előre is biztosítjuk Önöket megrendelésük gondos teljesítéséről. Megbízásaikat a legnagyobb gondossággal teljesítjük. hj
18
Feladat: Fentiek figyelembe vételével készíts ajánlatot a következő adatok alapján! Céged régi ügyfele az Avon Cosmetics Megkeresték a cégedet azzal a feladattal, hogy sajtófogadáson mutatnák be először bevezetendő új terméküket, melyet a 18+ életkori kategóriába tartozó hölgyeknek szánnak Az új termék – az AVON gél lakk - prémiumkategóriába fog tartozni A termékbevezető kampány tervezett indulási ideje: 2014. március hj
19
hj
Hasonló előadás
© 2024 SlidePlayer.hu Inc.
All rights reserved.