Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Indián horoszkóp.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Indián horoszkóp."— Előadás másolata:

1 Indián horoszkóp

2 Sok hasonlóságot mutat az indián asztrológia a hagyományos nyugati asztrológiával, ám a kettő között szembetűnő különbségek is vannak. Az egyik legfontosabb talán az, amit maguk az indiánok úgy fogalmaznak meg, hogy a "fehérek" a fejükkel gondolkodnak, az indiánok a szívükkel. A totemek (az állatövi jegyek) meghatározását kizárólag az állatok természetes viselkedésére, nem pedig a logikára, a racionalitásra alapozzák.

3 Sólyom (III. 03. - IV. 19.) Erénye: dinamikus és optimista Hibája: fölényes, tapintatlan
Remek megfigyelő, egyetlen pillanat alatt átlátja a helyzetet; sok múlik az életében a gyorsaságán. Ebből adódóan örökös feszültségben él, hiszen mindig kész arra, hogy lecsapjon az "áldozatára", vagy a kínálkozó lehetőségekre. A kis és nagy ügyek között azonban nem tud különbséget tenni, mindkettőre ugyanakkora elánnal veti rá magát. Mindig nyílt lapokkal játszik, a ravaszság nem kenyere. A kötöttségeket rosszul tűri; azt szereti, ha szabadon szárnyalhat, önállóan dönthet, bátorságát bizonyíthatja. Vezetőként is megállja a helyét. Tele van vitalitással, lendülettel, ám állóképessége nem túl jó, ezért teljesítménye hullámzó. A nagy erőfeszítések után halálos fáradtság vesz rajta erőt, de gyorsan regenerálódik.

4 Hód (IV. 20. - V. 20.) Erénye: kitartó, állhatatos Hibája: makacs, korlátolt.
A hód nem kockáztat soha semmit, mindig biztosra megy. Pedig a földön éppúgy boldogul, mint a vízben - igaz, a víz alatt is a szilárd talajt keresi. Ha valamit elhatároz, azt biztosan véghez viszi. Zavarba csak akkor jön, ha váratlan helyzetbe kerül. Ilyenkor nemcsak komoly fejtörést okoz neki az alkalmazkodás, hanem kínszenvedést is, hiszen amit megszokott, ahhoz körömszakadtáig ragaszkodik. Szívesen hódol a testi örömöknek, élvezi a finom étkeket, italokat. Fontos számára a kényelem, a biztonság és a nyugalom. Nem vágyik vezető szerepre. Végtelenül becsületes, nyugodtan rá lehet bízni az értékeket vagy akár a házipénztárt. Huzamosabb ideig képes komoly erőfeszítésekre, hiszen nemcsak állóképessége kiváló, de az ellenálló képessége is.

5 Szarvas (V VI. 20.) Erénye: sokoldalú, mozgékony Hibája: felületes A szarvas örökké a változatosságot keresi. Belső erő hajtja, hogy új tájakat fedezzen fel magának. A hosszú, erőltetett hegymenet azonban nem neki való. Útja során mindenbe belekóstol, és nem riad vissza attól sem, hogy veszélyes szakadékokat ugorjon át. Érdeklődése sokirányú, talán ez az oka annak, hogy soha semmire sincs ideje. Gyakran változtatja a véleményét - számára ez természetes, de sohasem érdekből teszi. Következetesség, kitartás nem várható el tőle. Hivatása területén remekül megállja a helyét, ha sokoldalúságát kamatoztathatja, és ha tevékenysége nem helyhez kötött. Észjárása gyors, feltalálja magát minden helyzetben, könnyen szót ért mindenkivel, a híreket viszi-hozza.

6 Harkály (VI. 21. - VII. 21.) Erénye: együtt érző, odaadó Hibája: szeszélyes
A harkályt nem véletlenül nevezik a fák doktorának. Erős csőrét és karmait kizárólag arra használja, hogy megtalálja, hol van a baj, és azt ott azon nyomban orvosolja. Érzelmi élete intenzív, de gyakran kiszámíthatatlanok a hangulatváltozásai. Az embereket két nagy csoportra osztja, az egyikbe azok tartoznak, akiket szeret és akikért áldozatokra is kész, a másikba pedig azok, akiket nem kedvel, ám a bajba jutottakon mindig megesik a szíve. Hűséges, nemcsak a kapcsolataiban, hanem tárgyakhoz is ragaszkodik. Megszokott környezetét nem szívesen hagyja el, a régi erdőbe, az ismert fákhoz mindig visszatér. Nem vágyik karrierre, a hatalom hidegen hagyja. Ha családias légkör veszi körül, és feladataival érzelmileg azonosulni tud, nyugdíjas koráig kitart egy munkahelyen.

7 Lazac (VII. 22. - VIII. 21.) Erénye: öntudatos, melegszívű Hibája: büszke, arrogáns
A lazacot a halak királyaként tartják számon, amit nemcsak elegáns küllemével érdemelt ki, hanem bátorságával is. A lazac ugyanis - bár az óceánban él - az ívás idejére visszatér abba a folyóba, ahol maga is világra jött. Vándorlása során, amely akár több ezer kilométer is lehet, a folyó sodrával szemben halad és mindenre képes, hogy elérje célját. A lazac jószívű, nagyvonalú, kicsinyes vitákba, perekbe soha nem megy bele, ezeket méltóságán alulinak tartja. Nemcsak anyagiakban bőkezű, de nagy, mindent elsöprő érzelmekre is képes. Határozott és célratörő, jó vezetői képességekkel van megáldva. Olykor azonban a fejébe száll a dicsőség, és túlértékeli saját magát. Ha irányítják, elveszti az érdeklődését, erőt vesz rajta a lustaság.

8 Barnamedve (VIII. 22. - IX. 21.) Erénye: kötelességtudó, pedáns Hibája: szigorú kritikus
A barnamedve hatalmas, erős. Kétféle, egymásnak ellentmondó hír járja róla. Sokan állítják, hogy nem tanácsos a közelébe menni, mások pedig, például a mesékben, szelídnek, bájosnak tartják. Vitathatatlan, hogy a barnamedvét meg lehet szelídíteni: képes két lábra állni és táncolni. Soha nem akar a középpontba kerülni, inkább a háttérbe húzódva, szorgalmasan teszi a dolgát. Mindent pontosan megtervez, alaposan előkészít, mert nem szereti a meglepetéseket. Már csak azért sem, mert a váratlan helyzetekben elbizonytalanodik. Hivatása területén sem akar kitűnni, de megbízható, pontos, felelősségteljes feladatokat is rá lehet bízni. Megelégedésére szolgál, ha hasznossá, nélkülözhetetlenné teheti magát.

9 Holló (IX. 22. - X. 22.) Erénye: diplomatikus és alkalmazkodó Hibája: hiszékeny, határozatlan
A fehér ember a hollót a szerencsétlenség  szimbólumának tekinti, az indiánok ezzel szemben nemcsak elfogadják, de értékelik is különleges adottságait. Például azt, hogy a levegőben éppoly ügyesen mozog, mint a földön, hogy képes - főleg télvíz idején - még a nagyvárosi élethez alkalmazkodni, és ha úgy adódik, döghúst is eszik. A hollóval remekül együtt lehet működni, hiszen kerüli a konfliktusokat. Betegesen fél viszont a magánytól, az egyedülléttől. A természetben is megfigyelhető, hogy táplálékszerző körútjára is párban vagy csoportosan jár. Nagyon fontos számára, hogy mások elvárásának megfeleljen, jelenlétével, tevékenységével kellemes légkört, harmóniát teremtsen. Művészi tehetségét is ezért kamatoztatja.

10 Kígyó (X. 23. - XI. 22.) Erénye: elszánt Hibája: képtelen kompromisszumot kötni
A kígyónak az indián kultúrákban óriási tekintélye van. Egyrészt azért, mert a megújulás, az újjászületés képességét szimbolizálja, hiszen valóban olykor bőréből kibújva új életet kezd, másrészt misztikusnak, nagy titkok tudójának tartják. Adottságai is figyelemre méltóak: tud úszni, feltalálja magát a föld alatt, és a levegőbe emelkedik a bűvös furulyaszóra. A kígyó mindig többet akar tudni, mint ami szemmel látható. Nemcsak a tudományok érdeklik, de a lélek, a hit és a mágia rejtelmei is. Annak ellenére, hogy viselkedése, reakciói általában kiszámíthatatlanok, mégis határozott, és akaratát tűzön-vízen keresztülviszi. Kemény és következetes, még akkor sem dobja be a törülközőt, amikor egyértelműen vesztésre áll.

11 Bagoly (XI. 23. - XII. 21.) Erénye: idealista, bölcs Hibája: felfuvalkodott, nyughatatlan
A bagoly  a lélek, a tudás, a bölcsesség madara, az éjszaka leple alatt érzi magát biztonságban: sötétben csap le zsákmányára is. A föld és az ég között él, a kötöttségektől irtózik. Óriási szabad mozgástérre, függetlenségre van szüksége. Gyakran előfordul, hogy hirtelen ráun valamire, és csapot-papot maga mögött hagyva elrepül, de  hamarosan visszatér és más szemszögből újravizsgálja a dolgokat. Ennek köszönhetően mindenkinél többet tud az élet nagy kérdéseiről. Végtelenül idealista és ez viszi rá arra, hogy nemes, fennkölt célokért harcoljon, esetleg misszionáriusként tevékenykedjen. Imád vitatkozni, ilyenkor teljesen megfeledkezik a hétköznapi dolgokról, a realitásokról, annyira magával ragadja a hév, a lelkesedés.

12 Lúd (XII. 22. - I. 19.) Erénye: állhatatos Hibája: szigorú, rosszhiszemű
A lúd jó úszó, ezer kilométereket képes repülni, de remekül érzi magát a szilárd talajon is, ahol a táplálékát  szerzi. A hideg tél elől melegebb tájakra menekül, de tavasszal mindig visszatér oda, ahonnan elindult. Ehhez persze sokoldalúságra, óriási energiára és kitartásra van szüksége. Erejével tud gazdálkodni, hirtelen elhatározástól vezérelve szinte soha semmibe sem kezd bele, megfontolt és előrelátó. Nem kerget álmokat, minden helyzetben reálisan gondolkodik. Sokan azt vetik a szemére, hogy túl óvatos és rideg. Valóban nem szeret kockáztatni, és tud,  akar távolságot tartani. Minden olyan hivatás illik hozzá, ahol pontosan kell tervezni, előre kalkulálni. Ez az a tevékenység, amelyben egy lúd sohasem tévedhet.

13 Vidra (I. 20. - II. 18) Erénye: találékony Hibája: lázadó
A vidra fürge vízben, földön egyaránt, és miután igen játékos, néha vakmerő mutatványokra ragadtatja magát. Mozgékonysága fizikailag és szellemileg is megmutatkozik, és ennek köszönhetően gyakran megtörténik, hogy mire mások a startlövésre várnak, addig a vidra már célba ért. Vonzódik az új, a szokatlan dolgokhoz, szellemi áramlatokhoz. A szürkeséget, a langyosat azonban nem tudja elviselni, az unalomba belebetegszik. A folytonos változás a lételeme. Ugyanakkor remekül be tud illeszkedni minden olyan közösségbe, amely értelmes dolgokkal, netán a világ megváltásával foglalkozik. Ötletekből kifogyhatatlan, bár elképzelései gyakran utópisztikusak. A korlátokat nem viseli el: újító, feltaláló, forradalmár.

14 Farkas (II.19. - III. 20.) Erénye: érzékeny Hibája: rest, befolyásolható
A farkas hol félelmetes, hol pedig félénk, attól függően, hogy kivel áll szemben. Ha szemébe nézünk, egyszer hiszékenységet árul el a tekintete, másszor pedig elszántságot. Ez azzal magyarázható, hogy igen érzékenyen reagál a környezetében mindenre, talán még a gondolatokban is tud olvasni. Túlzott érzékenysége azonban sérülékennyé, sebezhetővé teszi és visszatartja őt attól, hogy teljesen őszintén kimutassa az érzelmeit. A farkas falkában él, ugyanakkor időnként egyedül is elkóborol, amikor személyes vágyait, álmait követi, vagy amikor csendre, nyugalomra vágyik. A farkas együtt érző és segítőkész. A falkában például minden felnőtt úgy törődik a kölykökkel, mintha a sajátjai lennének.


Letölteni ppt "Indián horoszkóp."

Hasonló előadás


Google Hirdetések