Előadást letölteni
Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon
KiadtaZsófia Szilágyiné Megváltozta több, mint 10 éve
2
K REFORMÁCIÓ C SZÉKELYUDVARHELY KOLLÉGIUM E M 100 ÉV T
3
A HATÁRTALANUL program keretében Kecskemét és Székelyudvarhely fiataljai
2012. október 20. és november 1. között cserediák programot valósítottak meg.
4
Közös gyökereink egészen a reformációig nyúlnak vissza
Közös gyökereink egészen a reformációig nyúlnak vissza. Múltunk történelmét vizsgálva arra az izgalmas felismerésre jutottunk, hogy mindkét kollégium az idén ünnepli 100 éves évfordulóját. Ez még szorosabbra fűzi a közel 600 km-re lévő intézmények kapcsolatát.
5
Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium
Székelyudvarhely
6
A székelyudvarhelyi református kollégium egyike legrégibb és legérdekesebb középiskoláinknak.
Háromszáznegyvenkét esztendős múltjából nemcsak az iskola és az egyház történetét ismerjük meg, hanem visszatükröződik belőle ennek a kornak egész kultúrképe. Az erdélyi magyarságnak a nemzeti létért való kitartó küzdelme.
7
A kollégiumot 1670-ben gróf Bethlen János alapította
A kollégiumot 1670-ben gróf Bethlen János alapította. Ma is álló régi épülete a korábbi faépület helyén 1772-ben épült ban egy második emeletet húztak föl rá, klasszicista stílusban ben az iskola új épületet kapott. Bethlen János: Rervm Transylvanae , Amsterdam, 1664 című munkája a Kecskeméti Református Egyházközség Könyvtárának egyik értékes darabja.
9
A régi kollégiumokra jellemző hangulatot az árkádos, belső, négyszögletű udvar őrzi, középen Backamadarasi Kis Gergely rektor-professzor emlékoszlopával Napjainkban a kollégium Románia egyik legmagasabb minőségi szintet nyújtó oktatási intézménye.
10
Csoportkép a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumban
11
Kollégiumaink címre a programban résztvevő diákok alkotásai tükrében
12
Egyik közös kapcsolódási pont a két intézmény között, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület egykori püspöke, a székelyudvarhelyi kollégium diákja volt. Festménye a Kecskeméti Református Egyházközség tulajdona és jelenleg a Ráday Múzeum időszaki kiállításán látható. Ravasz László
13
A Kecskeméti Református Gimnáziumot 1564-ben alapították és a debreceni kollégium partikulájaként működött. Az iskola a 18. század elejétől önállóan működött tól épült az Ókollégium, amelyben gimnázium, teológiai és jogi fakultás működött.
14
A főgimnázium tantestülete már 1898-tól új épület emelését látta szükségesnek. Az Újkollégium terveit Mende Valér építész és Domby Lajos tanár készítette. A várostól kapott telken március 27-én indult el az építkezés.
15
Az július 9-i földrengés miatt az építkezés rövid időre félbe maradt. A 2 hónapos csúszás miatt az oktatás szeptember 20-án indult el az új épületben. Az épület teljesen csak szeptember 1-re készült el. Az Újkollégium első bővítésére 1929-ben került sor, amikor az épület az internátusi szárnnyal gazdagodott.
16
A 2. világháború alatt az épületben hadikórházat rendeztek be
A 2. világháború alatt az épületben hadikórházat rendeztek be. A háború utáni felújítást követően 1948-ban államosították a gimnáziumot és az épületet. Az 1956-os forradalom alatt a torony súlyosan megsérült.
17
1981-től a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium működött az épületben ban nyitotta meg kapuit a Ráday Múzeum és ebben az évben alakult meg az Öregdiákok Baráti Köre, amely ápolta az iskola emlékét és bízott annak újraindulásában áprilisában született döntés arról, hogy az épület visszakerül az egyházközség tulajdonába. A Református Gimnázium szeptember 1-től működik újra a kollégiumban.
18
2002-ben elkészült az új oktatási szárny 16 teremmel.
2004-ben lett kész a sportcsarnok és a tanuszoda.
19
Elültettük a hargitai fenyőt Kecskeméten
Hasonló előadás
© 2024 SlidePlayer.hu Inc.
All rights reserved.