Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Dr. Békésy György 1899. Június 3.– 1972. június 13.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Dr. Békésy György 1899. Június 3.– 1972. június 13."— Előadás másolata:

1 Dr. Békésy György 1899. Június 3.– 1972. június 13.

2  A nagyothallók világnapját minden év június 3-án tartják, mely nap Békésy György, Nobel díjas tudós születésének napja.  Békésy György egyike azon magyar tudósok közé tartozik, akik az itthon végzett munkájuk elismeréseként Nobel díjat kaptak. (1961)

3 Tanulmányait…  Édesapja változó munkahelyei miatt, több helyen folytatta: Münchenben, Konstantinápolyban, Budapesten, majd Zürichben ahol azt befejezte (1910-1917).  Kémikusi oklevelet szerzett a Berni Egyetemen  Fizikából doktorált a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen

4 A Berni Egyetemről a diploma megszerzése után, 1921-ben „hazajött” Budapestre  "Abban az időben az volt az érzésem, hogy mindenkinek vissza kell mennie abba az országba, ahol született, és vállalnia kell a tragédiát, ha már olyan hazába született, amely sok háborút elveszített. Ha egy ország sok háborút el is veszített, mindig megvan a lehetősége az újjáépítésnek; és ez volt az, amiben én is részt kívántam venni, ez lehetett a fő oka annak, hogy visszatértem Magyarországra, holott akkor alig tudtam jó magyarsággal beszélni, és nem voltam képes sohasem helyesen betűzni." (Békésy György)

5 A Posta Kísérleti Állomás laboratóriumában 1924-től…  Első munkahelye 1924-ben Budapesten az Állami Posta Kísérleti Állomása volt, ahol először ingyen kezdett dolgozni, mert nem talált állást.  Itt a telefonkagyló tökéletesítésén dolgozva jutott el a belső fülbeli idegi átvitel mechanikai jellemzőinek fölfedezéséhez.  Békésy ezzel a munkájával alapozta meg a tudományos világ elismerését, az 1961-ben elnyert Nobel-díjat.  Megtervezte és elkészítette az első magyar elektroncsöves audiométert dr. Török Bélának, a Szent János Kórház fülész főorvosának ötlete alapján.  Ennek korszerűsített változatát ma is gyártják, és világszerte Békésy-féle audiométer néven ismerik.  Elektroakusztikai, teremakusztikai és zajvédelmi kutatásainak eredményeit egyebek között a Magyar Rádió zenei stúdióinak akusztikai kialakításában hasznosította.

6 További munkahelyei, elismerései  Magyar Tudományos Akadémia 1939-ben levelező tagjává választotta.  A Pázmány Péter Tudományegyetem, ahol 1933-tól magántanárként működött, a gyakorlati fizika tanszék vezetésével bízta meg.  1946 őszén a stockholmi Karolinska Intézet meghívására - a Posta Kísérleti Állomástól - fizetés nélküli kutatószabadságot kérve – Svédországban dolgozott.

7 További meghívások…  1947. év szeptemberében elfogadta a Harvard Egyetem meghívását, és hazai munkáltatójának engedélyével az Egyesült Államokba ment.  1948 áprilisában újra kérte szabadsága meghosszabbítását, de már nem kapta meg, ezért emigránssá vált. Az Amerikában végzett akusztikai és hallásmechanikai kutatásairól így írt: "A Harvard Egyetem nagyszerűen felszerelt pszichoakusztikai laboratóriumában 17 évet töltöttem. …”  Békésy a Harvard professzora volt, amikor 1961-ben a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos fölfedezéseiért orvosi Nobel-díjjal tüntették ki.

8 Hawaii 1966-tól…  A Memorial Hall épületében, amelyben Békésy György laboratóriuma is volt, 1965-ben tűz ütött ki. Az égés és az oltás során számos kísérleti eszköze és feljegyzése elpusztult. Az új laboratóriumban 1966-ban már nem érezte jól magát, kínozta várható nyugdíjazásának gondja. Elfogadta hát a csendes-óceáni szigetről, a Hawaii Telefontársaság meghívást, és áttelepült Honoluluba. Ott a Hawaii Egyetem érzékszervi tudományok tanszékének professzora lett.  Kísérleti módszereket dolgozott ki annak bemutatására, hogy az idegvezetés mechanizmusa, az információk tudomásulvétele és feldolgozása azonos módon folyik le mind a hat érzékszervünkben. Az érzékszervi információgátlás formáinak (küszöb, adaptáció, kompenzáció) mérésére maga tervezte kísérleti eszközöket használt.

9  "Ma az érzékeléssel foglalkozó tudományok tanára vagyok a Honolului Egyetemen. Három évet töltöttem el itt, azt hiszem, ez a legérdekesebb hely, amelyet valaha is láttam. Szinte meg sem lehet érteni, mennyire nemzetközi jellegű. Élnek itt emberek Ázsiából, Ausztráliából, Amerikából, Európából, és mind tisztelik egymást. Rádöbbentenek engem arra, hogy a keleti és a nyugati gondolkodás, munka és ízlés teljes mértékben különböző. Ezt semmiféle szervezés sem lesz képes megszüntetni, de még nagy háborúk sem. Sok ezer éve alakult ki, és ezzel számolnunk kell. Hawaii szigetén jöttem rá, hogy a világ milyen bonyolult, milyen nehéz másféle embereket megérteni, még akkor is, ha mindent megteszünk a megértésükért. Itteni tudományos munkám érdekes volt. Kutatásaim az utóbbi időben a gátlásokra vonatkoznak, és teljesen új szemléletet vezetnek be az érzékeléssel foglalkozó tudomány területén."  Békésy 1972. június 13-án halt meg Honoluluban. Végakarata szerint könyvtárát és tudományos hagyatékát a Hawaii Egyetemre, képzőművészeti magángyűjteményét a stockholmi Nobel-díj Bizottságra hagyományozta. Hamvait ősi óceániai szokás szerint a Csendes-óceánba hintették.

10 A testamentum  "Sokan kérdezik tőlem: mit tennék, ha az életet újra kellene kezdenem? Azt hiszem, akkor is tudománnyal szeretnék foglalkozni. Iskolatársaim közül egyesek milliomosok lettek, és igen kellemesen éltek. Alig kellett küzdeniük az életben, mindent meg tudtak vásárolni, ami megvásárolható. Én mégis azt gondolom, hogy az életben szükségünk van a harcra, az akadályok leküzdésére. Életemben háromszor elvesztettem mindenemet, mégis mindig engem irigyeltek, és én sohasem irigyeltem másokat. Mindennek vannak előnyei és hátrányai, és az egyensúly a kettő között igen kevésen múlik. Minden attól függ, hogyan használjuk fel lehetőségeinket. Nem az a fontos, hogy mink van, hanem az, hogyan használjuk.…” (Részletek Békésy György visszaemlékezéseiből)

11 Felhasznált web-lelőhelyek:  http://www.sulinet.hu/eletestudomany/arch iv/1999/9923/akutatas/akutat.htm http://www.sulinet.hu/eletestudomany/arch iv/1999/9923/akutatas/akutat.htm  http://kertesz.uw.hu/bekesy.htm http://kertesz.uw.hu/bekesy.htm

12 További ajánlott irodalom a webről:  http://jelesnapok.neumann- haz.hu/prod/unnep/bekesy_gyorgy__1899_orvo sielettani_nobeldij_1961 http://jelesnapok.neumann- haz.hu/prod/unnep/bekesy_gyorgy__1899_orvo sielettani_nobeldij_1961  http://www.kfki.hu/chemonet/hun/teazo/nobel/no beldij.html http://www.kfki.hu/chemonet/hun/teazo/nobel/no beldij.html  http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz9910/nils son.html http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz9910/nils son.html  http://www.termeszetvilaga.hu/tv99/tv9906/beke sy1.html http://www.termeszetvilaga.hu/tv99/tv9906/beke sy1.html  http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/el etrajz/html/ABC00523/01408.htm http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/el etrajz/html/ABC00523/01408.htm  http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/199 9/9923/azelettn/azelettan.htm http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/199 9/9923/azelettn/azelettan.htm


Letölteni ppt "Dr. Békésy György 1899. Június 3.– 1972. június 13."

Hasonló előadás


Google Hirdetések