Előadást letölteni
Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon
KiadtaZuzana Molnar Megváltozta több, mint 4 éve
2
Március 15. Nemzeti ünnepünk
3
Március 15-én az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc kezdetét ünnepeljük. 1927-ben nyilvánították Nemzeti ünneppé. Március 15-én minden megemlékező kokárdát tűz a ruhájára. Nemzeti színeink – piros, fehér és zöld (hazafias polgárok kezdték el viselni).
5
A kokárda (szalagrózsa vagy szalagcsillag) A magyar kokárdát március 15-én (a forradalom évfordulóján) szokás viselni. A hagyomány szerint a pesti ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől kaptak kokárdát a forradalom estéjén. A veres (piros), fehér és zöld színű szalagot körbehajlítják, majd ahol összeér, varrással rögzítik.
6
Petőfi Sándor Magyar költő, forradalmár és nemzeti hős volt. 1848. március 15-ike a pesti forradalom s egyszersmind Petőfi napja. A márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplője volt. A 12 pont mellett a Nemzeti dal is a népakarat legfontosabb kifejezője volt.
7
A 12 pont A 12 pont volt az 1848. március 15- én kitört pesti forradalom követeléseinek összefoglalása. Délután a Nemzeti Múzeumnál már tízezres tömeg zúgta Petőfi után az esküt: „Rabok tovább nem leszünk!” Olvasd el a 12 pontot!
8
Petőfi Sándor – Nemzeti dal Kattints a hangszóróra (vagy az indító jelre) és hallgasd meg a Nemzeti dalt! Előadja: Sinkovits Imre
9
Olvasd el az ünnepről szóló verseket! Csanádi Imre: Március ünnepére A Múzeum terére, fütyülve az esőre, tódul a nép, árad a nép – Petőfi a vezére. Áll a lépcsőn Petőfi; Pest utcáit betölti bátor hangja: Talpra magyar! – egész hazát betölti. Szól Petőfi: Esküszünk! Zúg az ország: Esküszünk! Rabok tovább, rabok tovább, rabok tovább nem leszünk! Donászy Magda: Március 15. Melegebben süt ma a nap elmúlt már a hosszú tél. Minden házon zászlót lenget a víg márciusi szél. Magyarország szabadságát ünnepeljük e napon, Háromszínű magyar zászló Azért leng a házakon. Faltysné Ujvári Anna: Magyar vagyok Az én népem neve: magyar, Jelünk: piros-fehér-zöld. Hogy én magyar gyermek vagyok, Engem büszkeséggel tölt. Az én hazám: Magyarország – Bölcső helyem, otthonom, Gyarapítom, vigyázok rá, Tönkre tenni nem fogom. Az én édes anyanyelvem- Édesanyám bízta rám- A nagyvilág legszebb nyelve. Bízzál bennem, kis hazám!
10
Hallgasd meg a dalokat! Kormorán – Nemzeti dal Csík zenekar – Hazám, hazám
11
Készítsd el, ha szeretnéd!
12
2021. Március 15. (hétfő) Hétfőn tűzz kokárdát, olvasd el a Nemzeti dalt és hallgasd meg a Himnuszt, ha teheted! Kölcsey Ferenc - Himnusz
13
Köszönöm a megtekintést!
14
Források: o https://hu.pinterest.com/search/pins/?q=m%C3%A1rcius%2015&rs=typed&term_meta[]=m%C3%A1rcius%7 Ctyped&term_meta[]=15%7Ctyped https://hu.pinterest.com/search/pins/?q=m%C3%A1rcius%2015&rs=typed&term_meta[]=m%C3%A1rcius%7 Ctyped&term_meta[]=15%7Ctyped o https://www.google.com/search?q=m%C3%A1rcius+15&source=lmns&bih=521&biw=1280&rlz=1C1GCEU_ huHU928HU928&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwizmqrE3KXvAhWH1- AKHdH_AcwQ_AUoAHoECAEQAA https://www.google.com/search?q=m%C3%A1rcius+15&source=lmns&bih=521&biw=1280&rlz=1C1GCEU_ huHU928HU928&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwizmqrE3KXvAhWH1- AKHdH_AcwQ_AUoAHoECAEQAA o https://www.youtube.com/results?search_query=m%C3%A1rcius+15 https://www.youtube.com/results?search_query=m%C3%A1rcius+15 o https://www.rfmlib.hu/gyerek/book/marcius-15-nemzeti-unnep https://www.rfmlib.hu/gyerek/book/marcius-15-nemzeti-unnep o https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/az_184849es_forradalom_es_szabadsagharc_evforduloja__a_magyar_sa jto_napja__a_magyar_koztarsasag_nemzeti_unnepe https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/az_184849es_forradalom_es_szabadsagharc_evforduloja__a_magyar_sa jto_napja__a_magyar_koztarsasag_nemzeti_unnepe
Hasonló előadás
© 2025 SlidePlayer.hu Inc.
All rights reserved.