Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A HUNYADI LÁSZLÓ OPERA FODOR ANDRÁS 10.GB.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A HUNYADI LÁSZLÓ OPERA FODOR ANDRÁS 10.GB."— Előadás másolata:

1 A HUNYADI LÁSZLÓ OPERA FODOR ANDRÁS 10.GB

2 KI IS VOLT HUNYADI LÁSZLÓ?
1431-ben született Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet gyermekeként. Apjával sokat volt fiatalabb korában hadjáratokon. Horvát bán is volt. Apja halála után nem mondott le Nándorfehérvárról és egyéb területekről sem , ezért a Cillei családdal került konfliktusbaCillei Ulrik meggyilkolása. V. László elárulja őt és ezért Budán a Szent György téren kivégzik 1457.március 16-án.

3 AZ OPERA KELETKEZÉSTÖRTÉNETE
A mű első bemutatója: január 27-én volt. Szerzője: Erkel Ferenc ( ) Történik: 1456–1457-ben, Nándorfehérváron, Temesváron és Budán Játékidő: 153 perc Amikor Anne de la Grange francia énekesnő 1850-ben a műben Szilágyi Erzsébetet játszotta ,Erkel hozzá írta a palotást az eddigiekhez. Majd 1935-ben Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán gondozta át a szövegét , mivel az már túl régies , nehezen érthető volt ben a zenei anyagát Németh Amadé a szövegét pedig Fodor Ákos dolgozta át  ezt a változatot adják elő napjajinkban is.

4 AZ OPERA SZEREPLŐI V. László Szilágyi Erzsébet Hunyadi László
Hunyadi Mátyás Cillei Ulrik Gara Miklós Gara Mária Szilágyi Mihály Rozgonyi

5 AZ OPERA TÖRTÉNETE I.felvonás:
Nándorfehérvár, a király megérkezik a végvárba. A Hunyadiak megtudják Cillei összeesküvését. Cilleit megölik. II.felvonás: Temesváron V.László ígéretet tesz a nép és a Hunyadiak hívei előtt hogy Lászlót és Mátyást nem fogja megölni. Gara Miklós lánya Gara Mária kezéért cerébe azt kéri a királytól hogy végeztesse ki a Hunyadi testvéreket.

6 AZ OPERA TÖRTÉNETE 2 III.felvonás:
Gara Miklós lánya Gara Mária kezéért cerébe azt kéri a királytól ,hogy végeztesse ki a Hunyadi testvéreket, a király hezitál de végül bele megy az alkuba. Gara Mária eközben Hunyadi László jegyese ,Lászlót az esküvőről rángatják el felség árulás vádjával. Lászlót és a testvérét börtönbe zárják , Mária könyörög apjának és a királynak még megvesztegetéssel a börtönbe is bejut Lászlóhoz de ez már semmin sem változtat. Lászlót kivégzik (három csapás de a feje nem esik le végül négyegyére igen) Mátyást Prágába viszik börtönbe.

7

8 HÍRES ÁRIÁK, KÓRUSMŰVEK
Van végre néhány nyugodt pillanat – László áriája (első felvonás) Meghalt a cselszövő – az első felvonás fináléja Szép reménysugár – Erzsébet áriája (ún. La Grange-ária, második felvonás) Mily boldogság, hogy mellettem vagy – László és Mária kettőse (második felvonás) Ah, szememben mámor s öröm ragyog – Mária áriája (harmadik felvonás) Palotás – balett jelenet (harmadik felvonás) Áldjon meg Isten, hős bajnokom - Mária és László búcsúkettőse (harmadik felvonás)

9 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! 


Letölteni ppt "A HUNYADI LÁSZLÓ OPERA FODOR ANDRÁS 10.GB."

Hasonló előadás


Google Hirdetések