Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Madarak.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Madarak."— Előadás másolata:

1 Madarak

2 Származás Ősi kisméretű hüllőkből a földtörténeti középidő jura időszakában Jobban alkalmazkodtak e sajátságos testfelépítést, mozgásszabályozást igénylő életformához. Az első madarak felé mutató, a földkéregből előkerült lelet – az Archeopteryx litographica – kültakaróját már tollak borították, csontjai madárjellegzetességeket mutattak. Kialakult a szárny is, de az ujjai végén még karmok voltak, melyekkel kapaszkodhatott, a csőr helyett a szájában fogak voltak.

3

4 Kültakaró Bőr (többrétegű elszarusodó laphám) Szarupikkelyekből tollak lábon szarupikkelyek A toll az üreges csévével kapcsolódik a tolltüszőhöz. A cséve a bőrből kiálló gerincben folytatódik, amely tartja a zászlót. A zászló ágakból és az azokon lévő sugarakból áll, melyek horgokkal kapcsolódhatnak egymáshoz.

5 Két alaptípusuk alakult ki: a pehelytoll és a kontúrtoll
Kontúrtoll: merev zászlójúak, Lehetnek a testet beborító fedő-, a repülést szolgáló, a szárnyon lévő evező-, a farkon lévő, a mozgás irányítását végző kormánytollak. A pehelytollak közvetlenül a bőr felett találhatók. Laza szerkezetűek, a sugarak nem kapcsolódnak össze a horgokkal. A tollakat az állatok időszakonként levedlik.

6 Toll Nagy felületű Szilárd Pótolható (néha teljes tollazat csere) Sima Jó hőszigetelő (állandó testhőmérséklet) Vízlepergető Rejtő szín Információ

7 Nincsenek bőrmirigyek Melegben lihegnek (+ légzsákok hőleadása)
Farktőmirigy – tollra keni a váladékát Bőr függelékek még: taraj, csőr, karom, úszóhártya

8 Mozgás - csontozat 1. Csont üreges, levegővel telt néhol a légzsákok belenyomulnak 2. Koponya – állkapocs helyett csőr 3. Törzs – a. Zárt mellkas, tarajos szegycsont, hatalmas izmok – repülés b, Mellkas stabil, bordák izületesek, nyúlványok fogják össze 4. Végtag – a, szárny – kézközép és ujjpercek megnyúltak átalakultak a mellső végtag 3 részre tagolható b, alsó végtag erőteljes, tartja a testet, fel-, leszálláskor lassít, gyorsít 3 részből áll csűd: a lábtő és lábközépcsontokból c, nyílt medence – tojás miatt

9 Kiegészítés A kézfej csontjai egységes csonttá nőttek össze szárnyvég.
Ujjak csökevényesedtek (3 gyengén fejlett ujj maradt meg) A csöves csontok üregeiben a csontvelő nem jelent meg, így a tüdőhöz kapcsolódó légzsákok behatolhattak a csontokba is. A törzs a repüléskor jelentkező nagy erőhatásoknak megfelelően stabilabbá, ellenállóbbá vált. A csigolyák is (az ágyéki–keresztcsonti szakasz) jelentős mértékben összecsontosodtak.  A bordákon bordanyúlványok alakultak ki, melyek a mögöttük lévő bordára támaszkodva merevítik a mellkast. A váll és a szegycsont között megtalálható hollóorrcsont kitámasztotta a mellkast, egyúttal a kulcscsont villacsonttá („törőcsont”) alakult.

10

11 Láb Járóláb – megemeli a testet az életmódnak megfelelően alakul

12 Táplálkozás Nagyon sokféle (csőr alakja mutatja)
Gyors anyagcsere, magas testhőmérséklet C

13 Fogak hiánya, nincs rágás, ezért Nyelőcső tágulat – begy Gyomor – két üregű mirigyes és zúzógyomor
Kloaka

14 Légzés Repüléshez sok oxigén kell – hatékony légzés
Tüdő (léghajszálcsövek)+ 5 pár légzsák A légzsákok gáztároló szerepe lehetővé teszi a kettős légzést. Emellett csökkenti a madártest sűrűségét, és fontos szerepet tölt be a hőháztartásban is.

15 Légutak Orrnyílás (csőr tövén) Garat felső gégefő légcső alsó gégefő főhörgők (hörgők elágazásai) tüdők (léghajszálcsövek) légzsákok Madárdal!!!

16 Kiegészítés A légzsákok egy része a tüdő mögött (belégző vagy hátsó légzsákok), másik része a test fej felőli részén található (kilégző vagy elülső légzsákok). A légzsákok a zsigerek között helyezkednek el, de behatolnak a csöves csontok üregeibe is. Belégzéskor a madár a borda közti izmainak összehúzásával megemeli a bordáit, ami a mellkastérfogatának növekedését eredményezi. A viszonylag merev tüdő térfogata alig változik, de a légzsákok jelentősen tágulnak. A beáramló oxigéndús levegő egyik része a belégző (hátsó) légzsákokba jut, a másik része átáramlik a tüdő légzőfelületén, miközben lezajlik abelégzési gázcsere. A szén-dioxiddal telítődő gáz a kilégző légzsákba jut.  Kilégzéskor a borda közti izmok elernyedése és más izmok összehúzódása térfogatcsökkenéssel jár. Ez a légzsákok összenyomódását okozza. A megemelkedő nyomás a hátsó légzsákokból a tüdő légzőfelületére préseli a belégzéskor bekerült oxigéndús levegőt, és az áramlás során végbemegy a kilégzési gázcsere. A tüdőből és a kilégző légzsákokból a légkörbe jut a szén-dioxidban dús gáz. A légzsákok jelentős hőmennyiségtől is megszabadítják a madarat. A zsigerekkel nagy felületen érintkeznek, így a levegő felmelegedve hőt von el a testtől. Tekintélyes mennyiségű vízgőz is távozhat, ami az emlősök verejtékezésének felel meg.

17 Légzőmozgás Kettős légzés: gázcsere befelé – tüdőn át légzsákba gázcsere kifelé – légzsákból tüdőn át Repülés közben a légzsák „fújtat”, mert mellkas kitámasztott, merev

18 Keringés – szabályos, nincs keveredés
Megmaradt a jobb irányba futó aortaív

19 Kiválasztás – utóvese Kiegészítés
Az utóveséjük működésében is tapasztalható a hüllőeredet. A vese nefronjainak elvezető csatornáiban a visszaszívás jóval csekélyebb, mint az emlősöknél. Még a kloákában is jelentős a visszaszívás. A madár a hüllőkhöz hasonlóan víztakarékos szervezet

20 Szaporodás Váltivarú állatok, általában jellegzetes ivari kétalakúsággal Belső megtermékenyítés – udvarlás,násztánc Kiegészítés A hímek (kakasok) ivarszervei a herékből, a mellékherékből, az ondóvezetékekből, egyes madaraknál az ondót tároló ondóhólyagból áll, tipikus párzószervük viszont nincs. A nőstények (tojók) jobb oldali petefészke és petevezetéke elcsökevényesedik az egyedfejlődésük során. A petefészekben termelt petesejtek a hasüregen keresztül a petevezetékbe kerülnek, amelynek különböző szakaszai a tojás egyes rétegeit hozzák létre.

21 A madarak mészhéjú tojással szaporodnak
Egyedfejlődésük – mint a többi magzatburkosnak – közvetlen Petevezeték különböző szakaszai a tojás egyes rétegeit hozzák létre

22 Idegrendszer Fejlődő nagyagy feltűnően nagy kisagy

23 Érzékszervek Fejlett érzékszervek Látás és hallás (hangadás)
Szaglás nem érzékeny Vándorlók tájékozódó képessége! Lunda


Letölteni ppt "Madarak."

Hasonló előadás


Google Hirdetések