Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Versenyképesség, versenyképesség, versenyképesség

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Versenyképesség, versenyképesség, versenyképesség"— Előadás másolata:

1 Versenyképesség, versenyképesség, versenyképesség
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke MKIK - Gazdasági Évnyitó 2017. február 28.

2 2010 és 2013 közötti fiskális politikai fordulat megteremtette a makropénzügyi egyensúly alapját
Magyar Nemzeti Bank

3 Sikeres volt az államháztartási hiány csökkentése
Magyar Nemzeti Bank Forrás: Eurostat, MNB

4 A költségvetési konszolidációt követően kikerültünk a túlzott deficit-eljárás (EDP) alól
Magyar Nemzeti Bank Forrás: Európai Bizottság

5 Magyarországon az államadósság stabilan csökkenő pályára került
Magyar Nemzeti Bank Forrás: MNB Inflációs jelentés, december

6 Kamatcsökkentés és az Önfinanszírozási program kedvezően hatott az állam kamatkiadásaira is
A GDP 1,3 százaléka, 400 milliárd Ft 2015-től MNB-előrejelzés Megjegyzés: 2016-tól MNB becslés és előrejelzés Magyar Nemzeti Bank Forrás: Eurostat, MNB

7 A 2013 utáni monetáris politikai fordulattal összhangba került a gazdaságpolitika két fő ága
Magyar Nemzeti Bank

8 Mit értünk monetáris politikai fordulat alatt?
Inflációs cél A jegybank elsődleges céljának prioritása mellett… …a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyezett további céljaira. Pénzügyi stabilitás Gazdasági növekedés Mindehhez jelentős mértékű monetáris lazítás megvalósítása konvencionális és innovatív, nemkonvencionális, célzott jegybanki eszközökkel Magyar Nemzeti Bank

9 Mi a közös ezekben a programokban?
A monetáris politikai fordulatot emellett célzott, innovatív jegybanki eszközökkel hajtottuk végre Mi a közös ezekben a programokban? Adott problémákra adnak célzott válaszokat Korábbiaktól eltérő, újszerű megközelítések Rugalmasabbá váló célrendszert szolgálják Magyar Nemzeti Bank

10 A Magyar Nemzeti Bank sikeresen hajtotta végre a monetáris politikai fordulatot
Az alapkamat 0,9 százalékra csökkent Hazánk sérülékenysége mérséklődött Elkerültük a deflációt, a ráta az inflációs célt közelíti A külső eladósodottság jelentősen csökkent Számottevően növekedett a gazdaság 38 ezer hazai vállalkozás jutott NHP finanszírozáshoz Visszaesett az államadósság devizaaránya Kivezetésre került a háztartások devizahitel-állománya között a GDP növekedés közel felét az MNB adta Az állam finanszírozásának a külföldi befektetőktől való függősége csökkent Hitelezési fordulat Csökkent az államadósság Magyar Nemzeti Bank

11 Az elmúlt években a jegybanki programok a növekedés mintegy felét adták
GDP növekedési ütem és egyes jegybanki programok hozzájárulása a növekedéshez % % A jegybank Növekedéstámogató Programja több mint 0,5 százalékkal járult hozzá a GDP bővüléséhez A laza monetáris kondíciók és az egyéb jegybanki programok pedig még további támaszt nyújtottak GDP növekedési ütem 2016 Az NHP és a kamatcsökkentési ciklus növekedési hatása Támogató működés Monetáris lazítás Növekedéstámogató Program Stabilitás biztosítása Kamatcsökkentési ciklus Növekedési Hitelprogram Felelős gazdálkodás Nemkonvenciális eszközök Piaci Hitelprogram Magyar Nemzeti Bank Forrás: MNB

12 A teljes vállalati és a kkv-szektor hitelállományának
Az NHP megállította a vállalati hitelezés visszaesését, elkerültük a credit crunch-ot A teljes vállalati és a kkv-szektor hitelállományának növekedési üteme Magyar Nemzeti Bank Forrás: MNB

13 Beruházások élénkülése Profit és adóbevételek emelkedése
A hitelezés nélküli kilábalás jelentős potenciális növekedési áldozattal járt volna A hitelezés direkt és indirekt növekedési hatásai Beruházások élénkülése Kapacitás bővülés Profit és adóbevételek emelkedése Munkahely-teremtés Fogyasztás-bővülés Otthon-teremtés Direkt hatás: 1% hitelnövekedés = 0,2% GDP bővülés Magyar Nemzeti Bank

14 A gazdaságpolitikai sikerek eredményeként hozamszintünk a lengyel alá csökkent
Magyar Nemzeti Bank Forrás: Bloomberg

15 Jegybankok mérlegfőösszegei a GDP arányában
A MNB szűkülő mérleggel tart fenn stabil, gazdaságösztönző monetáris politikai környezetet Jegybankok mérlegfőösszegei a GDP arányában Magyar Nemzeti Bank Forrás: Központi bankok adatbázisai

16 Az MNB célzott eszközei leginkább a bankrendszer mérlegén keresztül hatottak a gazdaságra
Kkv hitelezés Államkötvény vásárlás Célzott programok Forint konverzió MNB Bankrendszer mérleg NPL portfólió tisztítás Rövid lejáratú külső adósság csökkenése Hosszú távú NHP források az MNB-től Magyar Nemzeti Bank

17 A versenyképességben is fordulatra
van szükség Magyar Nemzeti Bank

18 A közepes fejlettség csapdája
Alacsonyan fejlett Közepesen fejlett Fejlett Közepes fejlettség csapdája Alacsony HÉ  Közepes HÉ (tényezőfelhasználás) Közepes HÉ  Magas HÉ (termelékenység) Munka-  Tőkeintenzitás Külföldi technológia másolása („imitation”) Nagy hozzá-adottértékű termelés szolgáltatások Hazai innováció Fejlett infrastruktúrába történő beruházás Tulajdonjogok védelme Magyar Nemzeti Bank

19 A magyar egy főre eső GDP az egyik legalacsonyabb az EU-ban
Egy főre eső GDP vásárlóerő paritáson mérve (2015) Magyar Nemzeti Bank Forrás: Eurostat

20 Relatíve kevés országnak sikerült kitörnie a közepesen fejlett státuszból
A gazdasági fejlettség változása 1970 és 2011 között Magyar Nemzeti Bank Forrás: Penn World Table 8.1

21 Fel kell gyorsítani a felzárkózást, ha eredményt szeretnénk elérni
Dél-Kelet Ázsia Sikeresen felzár- kózott EU országok Szükséges felzárkózási ütem A GDP/fő átlagos felzárkózási üteme 1991 és 2015 között (EU-28-hoz viszonyítva, PPP alapon, százalékpont) Forrás: WDI, Eurostat *USA-hoz viszonyítva, KR ( ), SG( ), TW( ), AU( ), FI( ), IE( ) Magyar Nemzeti Bank

22 A versenyképességi fordulat lehetséges irányai
Magyar Nemzeti Bank

23 Magyarország termelékenysége elmarad az EU átlagától és a régiós versenytársaktól egyaránt
1 foglalkoztatottra eső GDP az EU28 százalékában (2015) Magyar Nemzeti Bank Forrás: Eurostat

24 Az export hazai hozzáadott érték tartalma alacsony, európai és régiós viszonylatban is
Hazai hozzáadott érték aránya az exportban, 2011 (%) Magyar Nemzeti Bank Forrás: OECD, TiVA

25 Az SZJA további csökkentése indokolt az adóék versenyképesebbé tételéhez
A marginális adóék alakulása a visegrádi országokban Magyar Nemzeti Bank Forrás: Eurostat, Európai Bizottság

26 A közmunkarendszer fejlesztése: oktatás és piaci foglalkoztatás ösztönzése
A közfoglalkoztatottak létszámának alakulása Magyar Nemzeti Bank Forrás: Belügyminisztérium

27 Adóelkerülés további mérséklése
A rejtett gazdaság becsült mérete az Európai Unió országaiban, 2003-ban és 2015-ben Magyar Nemzeti Bank Forrás: Schneider

28 Az állami intézmények létszámának és bérkiadásainak felülvizsgálata
Közigazgatás, védelem és kötelező társadalombiztosítás ágánál foglalkoztatottak és összes foglalkoztatottak aránya Magyar Nemzeti Bank Forrás: Eurostat

29 Az állami ügyintézés felgyorsítása az e-governance által
Interneten történő közigazgatási ügyintézés (16-74 éves korosztály százaléka) Magyar Nemzeti Bank Forrás: OECD

30 Az építési engedélyek kiadásának felgyorsítása
Építési engedélyhez szükséges eljárások száma Magyar Nemzeti Bank Forrás: Doing Business 2017

31 Az állami közmű szolgáltatásokhoz való hozzáférés gyorsítása
Elektromos áram bekötéséhez szükséges napok száma Magyar Nemzeti Bank Forrás: Doing Business 2017

32 K+F kiadások mértéke elmarad az EU-s átlagtól
Állami és magán K+F kiadások GDP arányos mértéke Magyar Nemzeti Bank Forrás: Eurostat

33 Uniós viszonylatban Magyarországon meglehetősen drága a bankok lakáscélú hitele
A felár nemzetközi összehasonlítása a hazai devizában nyújtott lakáscélú hiteleknél Magyar Nemzeti Bank Forrás: MNB, EKB, nemzeti jegybankok

34 A magyar bankrendszer működése régiós viszonylatban nem költséghatékony
Az EU-tagállamok bankrendszereinek eszközarányos működési költsége Magyar Nemzeti Bank Forrás: EKB, CBD

35 A várhatóan egészségben eltöltött évek számában felzárkóztunk a régióhoz de elmaradunk az EU átlagától… Egészségben eltöltött évek száma nemek szerint (2014) Magyar Nemzeti Bank Forrás: Eurostat

36 …ami a kibocsátást és a fejlettséget is erősen befolyásolja
Az egészségügyi prevenciót erősíteni kell Születéskor várható élettartam és egy főre jutó GDP Magyar Nemzeti Bank Forrás: Eurostat

37 A matematikai képzettségünk elmarad az EU átlagától
PISA felmérésen elért matematika eredmények (2015) Magyar Nemzeti Bank Forrás: OECD

38 A tudás és technológia-alapú gazdaság alapja a képzett szakember
Műszaki és természettudományi végzettséggel rendelkező diplomások aránya alacsony A tudás és technológia-alapú gazdaság alapja a képzett szakember Természettudományos, műszaki és infokommunikációs szakokon végzettek aránya az összes felsőfokú diplomáson belül (2015) Magyar Nemzeti Bank Forrás: ENSZ

39 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Versenyképesség, versenyképesség, versenyképesség"

Hasonló előadás


Google Hirdetések