A járási és az önkormányzati hivatalok közötti együttműködés erősítése Képzési program tájékoztató Dr. Zongor Gábor TÖOSZ főtitkár MANORKA projektvezető.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Alapítva: 1989.
Advertisements

„ A Harmadik Oldali Erőszak megelőzése helyi szinten” projekt Projektgazda: Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) Partnerek: • Norvég Helyi.
Működhet-e hatékonyan a társadalmi ügyek piaca? Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár Budapest, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
PÁRBESZÉD és PARTNERSÉG a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete nézőpontjából Előadó: Boros Péterné főtitkár.
ÜDVÖZLÖM ÖNÖKET A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK NEVÉBEN!
Az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat tevékenysége és céljai
MANORKA projekt Magyar – Norvég Kapcsolatok
MANORKA projekt Értékelő Csoport ülése február 18. Budapest „Önkormányzati kapacitásépítés norvég ‐ magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP
KVN OP 1.1. – TEAM – Képzés a közigazgatás hatékonyabbá tételének érdekében.
Tanácsadási szolgáltatások „ A jövő önkormányzatának alapja Pusztamonostoron – ÁROP-1.A.2/A számú forrás felhasználásával” projektben Bíró Gabriella.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
Szeretettel köszöntjük a TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai szakmai fórum résztvevőit! szakmai fórum résztvevőit!
Információs nap Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért Támop /2 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért.
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
„A SZLOVÁK- MAGYAR HATÁRON ÁTNYÚLÓ FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MOTORJÁNAK BEINDÍTÁSA” című projekt eredményei című projekt eredményei Előadó: dr. Iváncsics.
Baranya Megyei Önkormányzat
Várakozások az eredmények tükrében,
1 Az „ÁROP A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése pályázat” háttere „Helyi igényekre épülő szervezetfejlesztés a Zalakarosi Polgármesteri Hivatalban”
A Duna földrajzi kapocs, közös identitástudat képező elem települések, régiók és országok közötti többszintű és sokrétű kapcsolatrendszer alapvető eszköze,
Találkozások és mélyebb együttműködés a magyar-szlovén határtérségben A Reg-Net projekt bemutatása Készítette: Polgár Tibor és Győrffy Gábor.
Kisújszállás: itt mindenkire szerep vár TÁMOP A közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában.
A diákok/fiatalok és az aktív államporság „Civil szervezetek és a közoktatási intézmények közösségi kapcsolatai” Salgótarján, január 29.
A 2014-ben esedékes Peer Review (szakértői vizsgálat) A Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjainak érintettsége Országos Statisztikai Tanács 
C2ENET: Közép-Európai Környezetvédelmi Hálózat ERFA, Interreg III.B. Cadses, európai uniós támogatással (2007. január – március) Dr. Zongor Gábor,
Zala megyei önkormányzati fórum A TÖOSZ programjai és aktuális önkormányzati ügyek Dr. Zongor Gábor főtitkár Január 26. Zalaszentgrót.
Tájékoztató a „Harmadik Oldali Erőszak megelőzése helyi szinten” projektről Dr. Zongor Gábor Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége főtitkára(TÖOSZ)
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári.
Partners Hungary Alapítvány A Partners for Democratic Change International tagja Civil stratégia előkészítő kerekasztal Szeptember 15. Szolnok.
ROP 3.1.2Tájékoztató 1 Regionális Fejlesztés Operatív Program intézkedés 2. komponens A területfejlesztésben érintett intézmények valamint a civil.
A Strukturális Alapok tervezési folyamata és a partnerség Részvételi demokrácia, társadalmi párbeszéd: avagy hogyan tudnak a civil szervezetek élni részvételi.
SZAKMAI PROGRAM január – június 30. A KÖZMŰVELŐDÉS ORSZÁGOS SZAKFELÜGYELETE ÁLTAL TETT ÉSZREVÉTELEK ÉS JAVASLATOK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSÉRE.
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
„A Duna mente fenntartható nemzetközi stratégiája, különös tekintettel a turizmus fejlesztésére – DATOURWAY” nemzetközi projekt rövid ismertetése VÁTI.
Dél-alföldi SZAK-TÁR Dél-alföldi SZAK-TÁRTÁMOP /2/B Projekttájékoztató nap Szakmai program bemutatása Béthel Alapítvány.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium EKOP projektjeinek jelene és jövője dr. Rupp Zoltán főosztályvezető E-közigazgatásért felelős helyettes államtitkárság.
ÁLLAM ÉS ÖNKORMÁNYZATOK
Tájékoztató MANORKA projektről DR. ZONGOR GÁBOR, TÖOSZ főtitkár, projektvezető Szeptember 6, Etyek „Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel”
Tájékoztató a megyei tervezés aktuális állásáról
MANORKA projekt Az Esélyegyenlőségi Munkacsoport tevékenységei
TÁMOP-5.5.2/09 „Önkéntesség elterjesztése” c. pályázati kiírás előzményei, céljai és háttér-információ Információs nap április 9.
INNO-REÁL Szövetség Civil Ágazati-szakmai Stratégiai Terv május 21.
„Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel” projekt
TÖOSZ Polgármesternői Tagozat Vitaindító – 2007-re tervezett tevékenységek.
A KÖZÖTTI EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSI IDŐSZAK ÖNKORMÁNYZATI LEHETŐSÉGEI Zalai Mihály elnök Békés Megyei Önkormányzat Települési Önkormányzatok.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Alapítva: 1989.
Kormány – önkormányzatok érdekegyeztetésének alakulása, lehetséges továbbfejlesztése Dr. Szegvári Péter önkormányzati szakértő Oslo, Norvégia április.
A magyar önkormányzati rendszer bemutatása OSLO április 22
Tájékoztató A járási tréningekről Dr. Marosi János MKKSZ Szabó F. Attila MKKSZ Budapest, május 19. „Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel”
Az ÖNET megújításának lehetséges módja Schmidt Jenő, ÖNET munkacsoport vezetője, TÖOSZ elnök Budapest, május 19. „Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar.
Az önkormányzati érdekképviselet Magyarországon. I. A keletkezés 1989 –
1 TÁMOP A-13/ A TÁMOP A-13/1 „Társadalmi partnerek kapacitásfejlesztése a Konvergencia Régióban” Pénzügyi tájékoztató
A járási és az önkormányzati hivatalok közötti együttműködés erősítése tréningek tapasztalatai XXIII. ORSZÁGOS JEGYZŐ – KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA KESZTHELY,
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Alapítva: 1989.
Tájékoztató A MANORKA Projekt Esélyegyenlőségi Munkacsoportjának tevékenységéről „Élhető település egyenlő esélyekkel” záró konferencia december.
Graciela Sbertoli / Vox A kisebb települések önkormányzatainak támogatása az életen át tartó tanulás szemléletének népszerűsítésében MANORKA – zárókonferencia.
MANORKA Projekt Esélyegyenlőségi Munkacsoport ülés április 1-2,Visegrád A TÖOSZ Polgármesternői Tagozatának stratégiája és tevékenységi terve
A projekt megvalósítását támogatja a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa „A legkisebb ellenállás” – bűnmegelőzés a szépkorúak körében BM –
BESZÁMOLÓ a járási tréningek tapasztalatairól és a monitoring eredményéről Pest Megyei Polgármesteri Fórum Erdőkertes március 30. „Önkormányzati.
Dr. Polner Eörs Főigazgató Járási Hivatalok létrehozására kötendő megállapodások, ingatlanok helyzete.
Az Államreform Operatív Program évi akcióterve.
MANORKA Projekt Esélyegyenlőségi Munkacsoport ülés
Megyei Polgármesteri Fórum Lajosmizse 2016.január 19.
Közösség-ifjúság-esélyteremtés Jászberény, szeptember 14.
„Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel” projekt
A falvak hatékonysági hálózatának kiépítése
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Alapítva: 1989
Előadás másolata:

A járási és az önkormányzati hivatalok közötti együttműködés erősítése Képzési program tájékoztató Dr. Zongor Gábor TÖOSZ főtitkár MANORKA projektvezető „Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP

A MANORKA projektről A projekt időtartama: 2013 szeptember április 30. Támogatást nyújtó szervezet: Norvég Alap ( ) Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés programterület Projektgazda: Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) „Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP

Projektpartnerek: Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetsége (KS) Életen át tartó tanulásért Ügynökség Norvégiában (VOX) Belügyminisztérium (BM) Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Miniszterelnökség (ME) Magyar Faluszövetség (MFSZ) Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége (KÖOÉSZ) Szövetség Az Életen Át Tartó Tanulásért (SZETT) Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) „Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP

A projekt céljai: a helyi demokrácia fejlesztése az önkormányzati szövetségek norvég- magyar tapasztalatcseréje és szakmai együttműködés által; a nők szerepvállalásának erősítése a közéletben, a munka és magánélet egyensúlyának elősegítése; az önkormányzati tulajdonú cégek szerepének erősítése norvég tapasztalatcsere programok és legjobb gyakorlatok gyűjtésével és terjesztésével; az önkormányzati és járási hivatalok együttműködésének segítése a közigazgatási reform végrehajtása során; az önkormányzati érdekképviseleti tevékenység hatékonyságának fokozása; a szakmai párbeszéd intézményrendszerének megújítása a kormányzat és az önkormányzati szféra között. „Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP A projekt 3 fő üzenete: 1.A norvég – magyar önkormányzati kapcsolatokat fejlesztjük: az önkormányzati együttműködések fontosak a társadalmi, gazdasági együttműködések terén. A Norvég Alap számos önkormányzati hatáskörbe tartozó fejlesztési célt támogat. Projektünkkel az önkormányzatokat kívánjuk hozzásegíteni a fejlesztési lehetőségek minél jobb kiaknázásához. 2.A tapasztalatcsere és a tanulás a hatékony fejlesztések záloga. A vezetés minősége nagyban befolyásolja a helyi közszolgáltatások és a közösségi élet színvonalát. Norvég partnerünkkel a 2009-ben létrehozott Polgármester Akadémia projekt polgármesterképzésének résztvevőit 86%-ban a 2010-es választásokon újraválasztották. 3. A helyi önkormányzati érdekvédelmet erősítjük norvég tapasztalatokkal, szakértelemmel. A helyi önkormányzatok a helyi demokrácia letéteményesei. Példaképünk a KS a norvég szövetség, amely az ország egyetlen önkormányzati szövetsége 1972 óta (az 1903-ban alapított Városszövetség és az 1923-ban alapított Faluszövetség összeolvadásából) így az szektor egyik legjelentősebb szervezete. Saját székházzal és 220 alkalmazottal számos szolgáltatást nyújt tagjainak. 5

Szakmai munkacsomagok: 1. munkacsomag: Menedzsment Bizottság 2. munkacsomag: Értékelő Csoport 3. munkacsomag: Információ, kommunikáció és fenntarthatóság biztosítása 4. munkacsomag: Nők és férfiak közötti esélyegyenlőség elősegítése 5. munkacsomag: Önkormányzati szövetségek kapacitásépítése 6. munkacsomag:Járási és önkormányzati hivatalok közötti együttműködés erősítése 7. munkacsomag:Szegénység elleni küzdelem „Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP Munkacsomag Járási és önkormányzati hivatalok közötti együttműködés erősítése A Járási munkacsoport tevékenységei  Az együttműködés szakmai kereteit tartalmazó kétnapos tréninganyag kidolgozása√  Kiválasztásra kerültek a vezető trénerek √  Trénerek toborzása – 25 kormányzati és 25 önkormányzati tréner  Trénerek felkészítő képzése (trénerek tréningje )2015. januárban √  Valamennyi megyében szakmai konzultációk szervezése a kormányzati szervek bevonásával (2015. januártól áprilisig) – megyei polgármesteri fórumok  100 járásban tréning a járási hivatalok és az önkormányzati hivatalok vezetői, dolgozói számára az együttműködés kereteiről. (2015. február – június)  Az önkormányzatok részére pályázatot hirdetünk a tréningeken való részvételre 7

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég ‐ magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP A Képzési program Kiinduló pont  A járási és az önkormányzati hivatalok között hatásköri és funkció megosztás alakult ki.  Formális és informális együttműködés  Kormányzati elvárás, hogy a járási hivatalok jelentsenek információs csatornát az önkormányzatok számára 8

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég ‐ magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP A képzés megvalósításáért felelős projektpartnerek  A projektkomponens fő felelőse a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ)  Miniszterelnökség (ME)  Belügyminisztérium (BM) 9

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég ‐ magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP A képzés kerete és konkrét céljai  Az együttműködés fontossága  Helyi együttműködésben tapasztalható problémák és akadályok feltárása  Jó együttműködés kritériumainak meghatározása a már meglévő jó gyakorlatokon keresztül  Folyamatos kapcsolattartás és együttműködés kereteinek meghatározása  Konkrét akcióterv készítése a problémákról  Egymás munkája elismerésének elősegítése, személyes kapcsolatok és kommunikáció javítása  A járáson belül működő önkormányzati hivatalok vezetőinek és munkatársainak együttműködésének megerősítése  Az ügyféloldali erőszak kezelése- a TÖOSZ által korábban megvalósított projekt tapasztalatai 10

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég ‐ magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP A képzés résztvevői  Járási és polgármesteri hivatalok munkatársai, helyszínenként fő  Járások részéről – hivatalvezető, helyettesek, okmányiroda vezetője, érintett szakigazgatási szervek vezetői  Önkormányzatok részéről: jegyző, az osztott hatáskörök tekintetében érintett területek felelős hivatali vezetői, kivételesen polgármester, alpolgármester  Szakszervezeti képviselők 11

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég ‐ magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP Jelentkezés a tréningekre  100 járásban  Önkormányzatok pályázhatnak – egy vagy több önkormányzati hivatal is kezdeményezheti  A járási hivatalok jelentkezése a Miniszterelnökséggel történő együttműködésben történik  Jelentkezési lap elérhető: január 20-tól  Jelentkezési határidő: folyamatos, de legkésőbb a megyei polgármesteri fórumot követő 10 nap 12

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég ‐ magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP Tervezett tréning típusok  Egy járás-egy város  Egy járás – egy-két hasonló nagyságrendű település hivatala  Egy járás-sok kis települési közös hivatal  Egy járás-vegyes szerkezetű települések és hivatalaik  Budapesti kerület-budapesti hivatal 13

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég ‐ magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP Megvalósítás feltételei és körülményei  A résztvevői kör és létszám biztosítása a képzés elejétől a végéig az önkormányzati és a járási hivatal részéről  Két tréner részvételével rövid tréneri prezentációk, csoportos gyakorlatok, azok plenáris megbeszélése  Alkalmas helyszín – a pályázó önkormányzat székhelyén 14

Kísérjék figyelemmel a MANORKA projekt kínálta lehetőségeket! Köszönöm a figyelmet! „Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel” projekt HU HU11-PP