Lakossági fórum 46. sz. főút 41+235 km szelvényben lévő endrődi Hármas – Körös híd átépítési munkái 2009. február 19.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Tíz éves a Filozófiai Kert
Advertisements

Grafikus felhasználói felület Windows alatt
KözOP sz főút Hévíz elkerülő és 71. sz
Megbízó: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szarvas Városi Geotermikus Rendszer Fejlesztése - I. ütem
Somogy megyei projektek
Készítette: Reményi László1 Pátyi Szent Imre Templom, Plébánia és Közösségi Ház Építési engedélyezési terve.
5. számú főút Szeged, Nyugati elkerülő III. ütem Lakossági fórum, Szeged augusztus 5.
EuroVelo 6 fővárosi átvezetése
5. számú főút és a jelű összekötő út közötti szakasz, lekötéssel a 43
Várpalota elkerülő építése
műszaki osztályvezető
A Budapest-Kelenföld (bez. ) – Tárnok (bez
Pilisvörösvár (kiz. ) – Piliscsaba (bez
„ Tiszaalpár Nagyközség szennyvízelvezetése és tisztítása a település vonzó természeti környezetének, felszíni és felszín alatti vizeinek megóvásáért”
Új bölcsőde építése Kartalon – passzívház közeli energiatakarékos formában KMOP
Hárosi Duna-híd Organizációja
Asztalos műhely építése, MIR rendszer kiépítése
Az elektronikus építési napló (e-napló)
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
BAKS KÖZSÉG SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA
Galovicz Mihály, IH vezető
Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Országgyűlési képviselő
Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Országgyűlési képviselő
A szakma helyzete, elért eredmények, koncepció, stratégia A szakma helyzete, elért eredmények, koncepció, stratégia Thoroczkay Zsolt főosztályvezető-helyettes.
A közlekedési infrastruktúra fejlesztése Záhony térségében
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
M0 útgyűrű déli szektor bővítése
TÁRNOK – SZÉKESFEHÉRVÁR vasúti vonalszakasz kivitelezési munkálatai
Fejlesztési Programiroda – Közutak V. Projektiroda
TÁRNOK – SZÉKESFEHÉRVÁR vasúti vonalszakasz kivitelezési munkálatai Kápolnásnyék - Gárdony vonalszakasz jobb és bal vágány átépítése.
Záhony térsége széles nyomtávú vontatóvágány hálózat felújítása
4. számú főút Debrecen elkerülő szakasz
számú főút Jászberény elkerülő szakasz II. ütem
86. számú főút burkolat megerősítése és négynyomúsítása a – szelvények között.
61. számú főút Somogy megyei szakaszainak 11,5 tonnás burkolat - megerősítése IV. szakasz ( km szelvények között) Lakossági fórum 2010.
61. számú főút Nagykanizsa elkerülő szakasz építése a km szelvények között Lakossági fórum március 11.
76. számú főút Zala megyei szakaszának ( km szelvények között) 11,5 tonnás burkolat megerősítése Lakossági fórum február 18.
86. sz. főút Szombathely - Vát szakasz ( – km szelvények között) kivitelezési munkálatai Lakossági fórum október 09.
4. sz. főút Kisújszállás elkerülő Eredményhirdetés
M0 ÚTGYŰRŰ DÉLI SZEKTOR BŐVÍTÉSE M6 autópálya – 51 sz
1 Lakossági fórum A Lónya-Barabás határátkelő-helyekhez vezető utak korszerűsítési munkái II. ütem építése március 5.
61. számú főút Somogy megyei III. szakaszának 11,5 tonnás burkolatmegerősítése ( km szelvények között) Lakossági fórum március 10.
61. számú főút burkolat megerősítése a km és a – km szelvények között.
Lakossági fórum számú főút Zala megyei szakaszának (0+000 – ) km szelvények között) 11,5 tonnás burkolat megerősítése.
Lakossági fórum 41. sz. főút km szelvényében lévő, Vásárosnamény II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd és a csatlakozó ártéri szakaszok felújítása 2009.
TIOP-3.1.1/08/1 Nyitórendezvény A TIOP-3.1.1/08/ A projekt története napjainkig, a projekt bemutatása Előadók: Juhász Imre ERFA projektmenedzser.
Kerékpárutak építésének engedélyezése
Útépítési munkálatok és új forgalmi rend (a Kőrösi út, Kisfaludy, Bacsó B., Vasút, Csontos J. utcákban)
Nemzetközi Rehabilitációs Központ
„Kontra-fék” Kerékpáros konferencia Győr, szeptember 21.
VÁLLALKOZÓI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, március 26.
8 sz. főút Márkó – Herend közötti szakasz fejlesztésének megvalósítása
Szecessziós épület 1910 építési év 37 albetét 2013 május óta áll a kezelésünkben Új építésű két épületből álló lakópark 14 albetét 2008 szeptember óta.
Kovács Ákos A megépült Ipoly-hidakhoz vezető utak felújítása,
37. számú főút Szerencs átkelési szakasz rekonstrukciója Lakossági fórum március 29.
132-es megyei út feljavítása A Regionális Operatív Program 2-es prioritástengely 2.1-es kiemelt beavatkozási területe szerint - A megyei és városi utak/utcák.
főosztályvezető-helyettes „A Balaton-régió közlekedési helyzete” fórum
KERÉKPÁRRAL A BÜKKÖN ÁT – KERÉKPÁRRAL A VÁROSON ÁT
Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság
KÁL-KÁPOLNA vasútállomás és környezetének fejlesztése
Budapest XXII. kerület Városház tér, Mária Terézia utca és Kossuth Lajos utca átépítése, megújítása Szilágyi Tibor Szakterületi vezető BKK Zrt
Diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában Budapest, május 6. Szabó István L. V4 közlekedési koordinátor.
Szajol-Püspökladány vasútépítés Szajol–Kisújszállás vonalszakasz pályaépítési munkái Kisújszállás–Püspökladány vonalszakasz pályaépítési.
Pest megyei közlekedési infrastruktúra fejlesztések
2009–2010. évi iskolai naptár Ezt a sablont kinyomtatva falinaptárként használhatja, vagy bármely hónap diáját saját bemutatójába másolhatja. Ha meg szeretné.
KÉSZÍTETTE: DORKA PÉTER ALPROGRAM FELELŐS
Projekt ismertető Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó
közúti vagyonelemek létrehozása,
Előadás másolata:

Lakossági fórum 46. sz. főút km szelvényben lévő endrődi Hármas – Körös híd átépítési munkái február 19.

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. - NIF Zrt. (korábban Nemzeti Autópálya Rt.) az útügyi adminisztráció átszervezése során, többletfeladatok - közúti és vasúti beruházások - miatt február 19- ével került ezen a néven bejegyzésre a Cégbíróságnál. Állami tulajdonú fejlesztő társaságként gazdasági és közlekedési szakmai programokat valósítunk meg. Beruházói - gyorsforgalmi utak, közutak, vasútfejlesztés – feladatainkat költséghatékonyan végezzük, megteremtve mindenki számára az európai színvonalú közlekedés lehetőségét. Meggyőződésünk, hogy a lakosság alapos tájékoztatása elsődleges feladatunk, hogy beruházásaink támogatásukkal, életkörülményeik minimális zavarása mellett, akadálytalanul megvalósulhassanak.

SK-2008 Konzorcium

A MEGLÉVŐ HÍD Engedélyezési terveket készítette: Dr. Szatmári István Kiviteli tervek készítője: Speciálterv Kft. Szerződéskötés: október 27.

A HÍD felszerkezetének hossza: 111,0 + 49,0 + 51,0 = 214,0 m A MEGLÉVŐ HÍD PÁLYABEOSZTÁSA 0,65 m + 8,5 m + 0,65 m AZ ÉPÍTENDŐ HÍD PÁLYABEOSZTÁSA 2,65 m + 8,5 m + 2,65 m

MEDERHÍD Készítette: Speciálterv Kft.

ÁRTÉRI HÍD Készítette: Speciálterv Kft.

KIVITELEZŐI FELADATOK Kiviteli tervek készítése Közúti forgalom ideiglenes átvezetésének kiépítése Meglévő híd felszerkezetének bontása Új felszerkezet építése (kerékpárút átvezetésével) Közvilágítás kiépítése

MUNKÁLATOK ÜTEMEZÉSE Tervezési munkák, tervek jóváhagyatása: október – április Forgalom ideiglenes átvezetésének kiépítése: május – június Bontási, gyártási, kivitelezési munkák: június – szeptember 1. Forgalom visszaterelése új hídszerkezetre december

FORGALOM IDEIGLENES ÁTVEZETÉSÉNEK TERVEZETT KIALAKÍTÁSA 1.

FORGALOM IDEIGLENES ÁTVEZETÉSÉNEK TERVEZETT KIALAKÍTÁSA 2.

A TERVEZÉS ALATT ÁLLÓ ÚJ HÍD LÁTVÁNYTERVE 1.

A TERVEZÉS ALATT ÁLLÓ ÚJ HÍD LÁTVÁNYTERVE 2.

A TERVEZÉS ALATT ÁLLÓ ÚJ HÍD LÁTVÁNYTERVE 3.

A TERVEZÉS ALATT ÁLLÓ ÚJ HÍD LÁTVÁNYTERVE 4.

Köszönjük a figyelmet!