Fényképezés A program megvalósulását az Apertus Közalapítvány támogatta.

Történeti áttekintés A fényképezés tudománya nagy utat tett meg mígnem eljutott a mai szintre. Története nagyon szigorú tekintetben is visszanyúlik egészen a XVI. századig. Ekkor szerkesztette meg Giambattista della Porta (1535-1615) első, lencsés camera obscuráját. Ez egy sötét hatoldalú doboz volt egyik oldalán egy lyukkal, mely a fényt hivatott beengedni.

Hasonló „dobozok” már 997-ben ismertek voltak az arab Ibn Al-Haitman leírásaiból, de a XVI. századig nem történt érdemi fejlesztés e téren. A kezdetben rajzok készítésére használt camera obscurával kapcsolatban hamar felmerült az igény, hogy rajzolás helyett egy kényelmesebb, automatikusabb módon rögzíthetővé tegyék a megjelenő képet. Ezt az áttörést Johann Heinrich Schulze (1687-1744) 1727-es felfedezése hozta meg, melyben bizonyította, hogy az ezüstsók elsötétedését a fény és nem hőhatás okozza.

Kihasználva Schulze bizonyítását, Nicéphore Niépce (1765-1833) továbbfejlesztette az eljárást és litográfiák másolásához használta a fényérzékeny vegyszert. 1826 körül egy ónlemezes camera obscurával elkészítette az első természetfotót saját lakásának ablakából. Niépce ezen módszerét heliografikus eljárásnak nevezzük. A baj ezen eljárással a 8 óra körüli exponálási idő volt.

Louis Jacques Mandé Daguerre (1787-1851), aki ekkoriban díszlettervezőként dolgozott, 1829 decemberében társult Niépce-vel. Közösen próbálták meg továbbfejleszteni a találmányt. Eredményt 1835-ben Niépce halála után hozott a kísérlet. Ekkor Daguerre véletlenül rájött, hogy a jódozott ezüstön látens kép keletkezik, melyet higanygőzzel lehet láthatóvá tenni.

A módszernek köszönhetően az exponálási idő 30 percre csökkent, azonban a keletkező kép fény hatására teljesen elsötétedett. Tartóssá újabb 2 év után sikerült tenni, amikor rájött, hogy az előhívás során el nem sötétedő ezüst-jodidot konyhasóoldattal le lehet mosni a képről. Még ugyanebben az évben készítette saját műterméről máig fennmaradt képét ezüstözött rézlemezre. Ezt az eljárást sajátmagáról dagerrotípiának nevezte.

William Henry Fox Talbot (1800-1877) 1833-ban, nem tudva a Niépce és Daguerre által kifejlesztett módszerről, kezdett el kísérletezni a camera obscura képének kémiai úton történő rögzítésével. 1935-re ki is fejlesztette módszerét, mely során egy papírt konyhasó és ezüst-nitrát oldatba áztatva fényérzékennyé tett.

Talbot kezdeti nehézségeit a kép rögzítése terén 1839-ben Sir John F. W. Herschel (1792-1871) javaslata oldotta meg. A keletkező képet nátrium-tioszulfát oldatba áztatták. Így elkészült a látni kívánt kép negatívja. Ennek a képnek a fordítottját, azaz az eredetileg látni kívánt képet, ezek után tetszőleges számban a mai kontakt másolat készítéshez hasonlatos módszerrel készítettek.

A következő években számos újítás tette még használhatóbbá a két eljárást. Petzval József (1807-1891) akromatikus lencséje az eddig használt lencséknél 16-szor több fényt engedett át Friedrich Voigtläder könnyen hordozható dobozt szerkesztett a lencséhez, Franz Kratochwila pedig egy újítással a kémiai eljárásban ötszörösére növelte a lemezek érzékenységét. Így 1841-re az eddigi 30 perces expozíciós időt 30 másodperc körüli időre sikerült csökkenteni és ezáltal a Dagerrotípia-készítést még közkedveltebbé tették.

Talbot is továbbfejlesztette módszerét és galluszsavas kísérletei eredményeképpen 1840-re egy kalotípiának keresztelt módszerrel állt elő. Frederick Scott Archer (1813-1857) 1851-ben kollódiumos eljárást fejlesztett ki mely során üveglapra vitte fel a fényérzékeny bevonatot. Ez a folyamat hússzoros gyorsításához vezetett.

Richard Leach Maddox (1837-1920), aki 1871-ben kifejlesztette a száraz eljárást. Zselatinemulzióban oszlatott el ezüst-bromidot mely sokáig felhasználható volt előállítása után és hatvanszor érzékenyebb is a hagyományos kollódiumos eljárásnál. 1878-tól már gyárilag állították elő ezeket a lemezeket.

George Eastman (1854-1932) ezek után az üveglapot cserélte ki filmre és ezzel megalkotta a mai filmek közvetlen ősét. Eastman előre gyártott gépébe már gyárilag be volt építve egy száz kép készítésére alkalmas film. Ezeket a gépeket használat után a gyárban szedték szét és hívták elő a képeket belőle. A XIX. század végére mindennapossá vált a fényképezőgép használata.

A fényképezőgép A mai filmes fényképezőgépeket két fő irányelv szerint csoportosíthatjuk. Egyik ilyen a filmméret szerinti csoportosítás. Minél nagyobb filmfelületet használ ugyanis fel a fényképezőgép egy kép elkészítéséhez annál részletgazdagabb, ezáltal élvezhetőbb minőségű képet kapunk végeredményül.

Síkfilmes gépek Ezek a gépek elsősorban a műszaki igényeket szolgálják ki. Jellemzőik közé tartozik a dönthető elő és hátlap valamint a kiváló képminőség. Egyes cégek 50X60cm-es méretig is gyártanak alapanyagot ezekhez a gépekhez. egy 203X254 mm-es filmen akár 700 megapixelnyi információ képminőségben még a mai digitális gépeknél is jobbak

Rollfilmes gépek Középformátumú gépeknek is szokás nevezni őket. 6cm széles filmet fogadnak magukba melyre 4.5, 6, 9cm hosszan exponálnak egyszerre. Sokszor képesek ezeket a formátumokat felváltva is használni. A film perforálatlan, két végénél fekete papírra ragasztva és feltekerve kerül forgalomba.

Kisfilmes gépek A gazdaságos fényképezés ihlette méret. Ehhez a mérethez gyártják a legtöbbféle gépet. Készülnek egyszer használatos darabok és többszázezret érő professzionális darabok egyaránt. 35mm széles, kétoldalt perforált film, így a szélességből 24mm marad. Hosszában 36mm filmfelületre exponálhatunk egyszerre.

APS (Advanced Photo System) Ez az 1996-ban bemutatott filmtípus valójában 3 méretet rejt magában: Classic (C) HDTV (H) Panoráma (P) A 16.7X30.2mm-es „filmkocka” ugyanis: 15.6x22.3 15.6x27.4 9.6x27.4 A film oldalán mágneses csíkon rögzíti a készülék az adott exponálás adatait, amit a laborgép használ fel a nagyításnál. Classic Panoráma HDTV

Polaroid Edwin Herbert Land (1909-1991) fejlesztette ki. Célja egy minden műveletet elvégző gép kifejlesztése volt. a kép nagyon hamar 7.8X7.9cm nagyságban készül el labormunkálatokat nem kíván anyagköltsége általában egy nagyságrenddel nagyobb képminősége egy nagyságrenddel gyengébb a hagyományosnál

Egy eltérő osztályozás Miként a film mérete meghatározhatja, hogy a készülő kép mennyire éles, részletgazdag és ezáltal mekkora esztétikai élményt jelent, úgy a fényképezőgép optikai rendszere is komolyan beleszól ezen tulajdonságokba. Osztályozás az objektív és a gép viszonya szerint:

Kompakt gépek Kompakt gépek alatt a teljesen egybeépített, nem tükörreflexes gépeket értjük. Jellemzői: Kedvezőbb ár Kényelmes használat Leginkább csak hobbi Newton-kereső Néha zoom-objektív

Tükörreflexes, bővíthető gépek Ismertetői: pentaprizmás kereső cserélhető objektív általában beépített fénymérő Jellemzői: kifinomultabb szolgáltatások jó választásnak haladóbb felhasználóknak árfekvésben megtalálhatóak a kompakt gépeknél alig ötször többe kerülő változatok éppúgy, mint a minden profi igényt kielégítő többmilliós darabok

Hídgépek Egy gépkategória mely a fent említett két osztály közé esik. Szolgáltatásaiban a tükörreflexes gépekkel azonos, bár objektívjének géppel való egybeépítettsége bekorlátozza használhatóságát.

Objektívek és főbb jellemzőik Az objektív legfontosabb mérőszámai a gyújtótávolsága és a fényereje. Ha egytagú lencsét használunk, akkor a fényerőt megkaphatjuk a következő képlettel: fókusztávolság fényerő = lencseátmérő

Legtöbbször azonban nem egytagú objektívet használunk Legtöbbször azonban nem egytagú objektívet használunk. A mai korszerű objektívekben nem ritka a 10-20 lencse sem. Ezeknél a fényerőt több tényező is befolyásolja. Egy objektív, ha fix gyújtótávolsága van, akkor fix a fényereje is minden esetben. Változtatható gyújtótávolságú objektívek esetén ritka a fix fényerő. Általában egy intervallumot tüntetnek fel, melyben a legkisebb és legnagyobb elérhető fényerőt tüntetik fel.

Kirajzolási kör A következők megértését könnyítendő, egy fontos alapfogalom: Objektív kirajzolási köre: az a kirajzolási felület, melyen a kép fényeloszlása megközelíti a teljes egyenletességet 43,2666 24mm 36mm Az objektívek gyártásánál a kirajzolási kör átmérőjét éppen a negatív átmérőjének választják. Ez kisfilmes gépekről beszélve 43,27 mm.

Fókusztávolság és látószög 1. A film méretéhez használt normál, vagy másnéven alapobjektív fókusztávolsága is megegyezik a film átlójának hosszával. Látószög szerinti csoportosítás (35mm-es film esetén): Nagy látószögű objektív (60°-nál nagyobb) Normál objektív (45°-60°) Teleobjektív (45°-nál kisebb látószög)

Fókusztávolság és látószög 2. Látószög alatt egyszerűen fogalmazva a befogható tárgyfelületet értjük. A fókusztávolsággal szorosan összefügg az objektív látószöge. Minél nagyobb a fókusztávolság, annál kisebb a látószög. Fókusztáv (mm) 114 94 75 63 45 34 24 18 12 8 5 Látószög 14° 20° 28° 35° 50° 70° 100° 135° 200° 300° 500°

Élességállítás Élességállításnál két dologra kell figyelni: minél nagyobb blendét használunk, annál kisebb lesz a mélységélesség az élesség nem egyenlően oszlik el az élesre állított ponttól előre illetve hátra haladva (az élesre állított ponttól távolodva 2/3 rész, a gép felé közeledve 1/3 része jut a még éles résznek)

Teleobjektív Teleobjektív használata indokolt, amikor: nem tudunk, vagy nem akarunk közelebb menni a fényképezés témájához kisebb látószöggel szeretnénk fényképezni

Nagy látószögű objektív Nagy látószögű objektívet használjunk, ha: nem tudunk elég távol menni témánktól szeretnénk, ha a téma mögött minél nagyobb térrész látszódna Vigyázzunk a nagy látószög esetén jelentkező torzulásokkal. A fenti képen a nagylátószög egyik extrém képviselője, a halszemoptika látható.

Idők és blendék 1. Egy kép elkészítésénél a bejutó fényt két módon tudjuk szabályozni: az exponálás időtartamának változtatásával a blende méretének változtatásával Mindkettőre nemzetközi szabványok vannak. Ezekben a szabványokban az egymást követő értékek úgy vannak kialakítva, hogy a bejutó fényt vagy kétszerezik vagy felezik.

Idők és blendék 2. Az alábbi táblázat szemlélteti a gyakran használt időket és blendeméreteket: Idő 1 1/2 1/4 1/8 1/15 1/30 1/60 1/125 1/250 1/500 1/1000 blende 32 22 16 11 8 5,6 4 2,8 2 1,4 1:1 A fenti táblázatban, ha az oszlopok szerint állítjuk be a fényképezőgépet, akkor mindig ugyanannyi fény jut a filmre. Általánosságban elmondható, hogy ha kiválasztunk egy blendeméretet egy adott időhöz, akkor egy értéknyi csökkentés (növelés) az egyiken, a másikon való egy értékkel történő növeléssel (csökkentéssel) kompenzálható.

Szűrők Színhőmérsékletet befolyásoló szűrők: segítségükkel elérhető, hogy a természetes (5500K) fényre készült színes filmmel is lehessen akár 3200K-es műfénynél színhelyes képet készíteni. Kék szűrővel növelni, sárgával csökkenteni lehet a fény színhőmérsékletét. Ezeket a szűrőket rengeteg átmenetben készítik, így minden körülményhez megtalálható a megfelelő erősségű szűrő.

Polár szűrők Gondot okozhat egy üvegréteg vagy vízfelület becsillanása, ekkor segíthetnek a polarizációs szűrők. Használatával: csökkenthető a nem fémes csillogás a színek telítettebbek lesznek kékebb égbolt, zöldebb levelek átlátszó csillogásmentes kirakat

UV szűrők UV szűrő használatával kiszűrhetjük az UV sugarakat, melyeket szemünk nem érzékel, a fényérzékeny filmen viszont kékes árnyalatot adhat felvételeinknek. Használata állandóan javasolt, ugyanis fizikai védelmet nyújt az objektívnek.

Színszűrők Fekete-fehér fényképeknél színszűrők használatával befolyásolhatjuk a kép tónusát. Egy színszűrő saját színeit felerősíti, komplementer színeinek erejét csökkenti. A képen az erősebb színek fehérebben a gyengébbek sötétebben jelennek meg.

Zárszerkezetek Zárszerkezeteiket tekintve a fényképezőgépek nem nyújtanak nagy változatosságot. A kompakt gépek többségénél és néhány felsőkategóriás fényképezőgépnél központi záras megoldást alkalmaznak, mely kevés meghibásodási lehetőséget rejt magában és közvetlenül az objektívbe van beépítve. A tükörreflexes fényképezőgépek többségébe fémből készült redőnyzárat építenek, mely közvetlenül a film síkja előtt helyezkedik el és zárja azt el a fénytől.

Fénymérők Technikailag is három csoportba sorolhatjuk a fénymérőket: Szeléncellás fénymérő: A szeléncella áramot termel, amit mikroampermérővel mér a gép. Ez az áramerősség utal a fény mennyiségére. Nagy fényhatás után pihenni kell hagyni, ha kisebb fényt akarunk mérni, mert úgymond „emlékszik” az előző hatásra. Fényellenállásos fénymérő: Egy olyan anyagból készített fénymérő, melyet megvilágítva változik az ellenállása. Különböző fényerősséggel világítva más-más ellenállást mutat az anyag, ezáltal lehet következtetni az értékekre. Előnye, hogy rögtön használható szélsőséges fényviszonyoknál is. Szilícium-fotódiódás (CDS): Diódás érzékelővel szerelt gépek esetében az öregedését kell figyelembe venni. Néha cserélni kellene ezeket a diódákat, de beszerzésük nehézkes lehet. Öregedés után hajlamos nagy fénynél túlexponálásra, kevésnél pedig alulexponálásra ösztönözni.

Vakuhasználat, segédvilágítás 1. A vakuhasználat legalapvetőbb formája a gépbe beépített vaku vagy a gépre rögzített vaku használata. Ilyen esetekben a fény közvetlenül a fényképezés irányába terjed a géptől a témáig. Hátránya, hogy nagy mélységű fényképeknél, mivel a fény ereje a géptől távolodva a távolság arányával négyzetesen csökken, az előtérben levő dolgok nagyon világosak, míg a hátrább levő dolgok esetleg teljesen sötétek maradnak.

Vakuhasználat, segédvilágítás 2. Jobb technikának mondható a közvetett megvilágítás. Dönthető vaku és levehető vaku esetében is alkalmazható. Ilyenkor a visszaverődő fény lágyabb megvilágítást és a szórtabb fénynek köszönhetően kevesebb árnyékot eredményez. Fontos, hogy színes kép esetén fehér vagy szürke felületről verődjön vissza a fény, így nem változik a kép színösszetétele. Több vaku használatakor jobb eredményeket érhetünk el. Ilyenkor a több irányból való világításnak köszönhetően mindenhol szépen árnyékmentes lehet a kép vagy éppen művészien árnyékolt.

Vakuhasználat, segédvilágítás 2. Fontos tudni továbbá, hogy minden vakunak van egy kulcsszáma vagy más néven irányszáma. Ez a szám a vaku erejét mutatja és általában ISO100/21° érzékenységű filmre vonatkozik. Ennek a számnak és a fényképezni kívánt téma távolságának a tudatában könnyedén kiszámolhatjuk a jó rekeszértéket. kulcsszám rekeszérték = távolság

Automatikus szolgáltatások 1. AF: Olyan élességállítási mód, melyben a kép manuális megkomponálása után a gép automatikusan állítja az élességet a kiválasztott témára. AF-L: A fenti élességállítás után mód nyílik rögzíteni a beállított élességet és egy ezt követő komponálás után is az előzőleg beállított távolságra levő dolgok maradnak élesek. C-AF: Az automata élességállítás folyamatos használata. Mozgó téma fényképezésénél hasznos, amikor a gép követi a témát az exponálás pillanatáig.

Automatikus szolgáltatások 2. blende-prioritás: Ezt a módot akkor alkalmazzuk, amikor egy fényképen a mélységélességet szeretnénk manuálisan beállítani. A záridővel ilyenkor szeretnénk, ha nem kellene foglalkoznunk. Ezt a feladatot ilyenkor a fényképezőgép veszi át tőlünk. záridő-prioritás: Az előbbi eset fordítottját jelenti, ilyenkor mi határozzuk meg a záridő hosszát, a blendét gépünk ehhez az adathoz igazítja. Segítségével a mozgás dinamikáját tudjuk kiemelni vagy épp eltüntetni. élességcsapda: Ezt a módot használva jól fényképezhetünk mozgó dolgokat előre megkomponált környezetben. Beállíthatjuk a készülő fénykép minden paraméterét, az expozíciót ezután a képen megjelenő mozgás váltja ki.

Labormunkálatok Még hat dologról esik szó a következőkben: Filmfelépítés Film érzékenysége Fény hatása a filmre Előhívás Fixálás A kidolgozás folyamata

Film felépítése A film hajlékony, áttetsző celluloid-szalag, melyet több, különböző feladatot betöltő réteg borít. A fényérzékeny rétegben zselatinba ágyazva igen finoman eloszlatott, csekély mennyiségű ezüst-jodiddal, -bromiddal elegyített ezüst-bromid kristályok találhatóak. Ebben a rétegben történik változás a fény hatására. A tapadóréteg a hordozóra rögzíti, a védőréteg pedig megóvja a fényérzékeny réteget a karcolásoktól. A hordozó anyagról visszaverődő fény zavarná a körvonalak élességét, ezért szükséges egy úgynevezett fényudvarmentesítő réteg is, amely meggátolja a visszaverődéses fényudvar keletkezését. A hordozó alap maga a celluloid szalag.

Film ézékenysége A film érzékenységét elsősorban a kristályszemcsék átlagos nagysága határozza meg. Ennek megfelelően megkülönböztethetünk: alacsony, közepes és magas érzékenységű filmeket (Minél érzékenyebb a film, annál kevesebb fényt igényel, tehát annál jobban szűkíthetjük a blendét.) Az érzékenység viszont sajnos fordítottan arányos a vonalélességgel és a szemcsézettséggel, így egy magasabb érzékenységű film rajza kevésbé részletgazdag, mint egy alacsonyabbé.

Fény hatása a filmre 1. Az anyagok egyik csoportja fényérzékeny, bennük a fény kémiai átalakulást okoz. Ez az átalakulás lehet fotolízis, mely során a fény bomlást idéz elő; ez az alapja a fényképészeti eljárásoknak: a fény felbontó hatása az ezüst-halogenidekre.

Fény hatása a filmre 2. A felvétel készítésének pillanatában fény éri a film zselatinrétegébe ágyazott fényérzékeny ezüst-halogenid szemcséket. A fénysugarak rárajzolják a felvétel tárgyának képét a rétegre: a fény energiája kémiai változásokat okoz a kristályokban, a fényérte szemcsékben fémezüst csírák, ezüstgócok keletkeznek. Annál erősebb a hatás, mennél erősebb és mennél tovább tart a fénysugárzás. A fénysugárzás mennyisége a sugárzás erősségének és a megvilágítás időtartamának szorzatával arányos.

Fény hatása a filmre 3. A rövidebb ideig tartó erős fény egyenértékű a többszörösen gyengébb, de ugyanannyiszor hosszabb ideig tartó megvilágítással. A közbenső árnyalatok függnek a fény színétől, a fény és a film típusától is, nemcsak a fény mennyiségétől. Ezzel kialakul az ún. „latens” („lappangó”, „rejtett”) kép, amely még szemmel nem látható. Ennek láthatóvá tétele történik a film előhívásakor, a kidolgozáskor.

Fény hatása a filmre 4. A tiszta ezüst-bromid réteg csak a kék és az ibolya színű sugarakat nyeli el, tehát csak ezekre érzékeny. A többi színre való érzékenységet különböző színezékekkel érik el, amelyeket a rétegbe adagolnak, és hozzákötődnek a szemcsék felületéhez, és ez által fokozzák az elnyelőképességet. Az ezüst-bromidot minden színre érzékennyé tehetjük megfelelő színezékek kiválasztásával, mely tulajdonságot pánkromáciának nevezzük.

Előhívás Az előhívás során a megvilágított helyeken fémezüst keletkezik a megvilágítás mértékétől függően. A kidolgozás során a megvilágítással megindított kémiai folyamat fokozottan továbbfejlődik: az ezüstgócok környezetében az előhívó hatására a megvilágított kristályok feketednek. A film a legnagyobb fényhatás helyén lesz a legfeketébb, a közepes erősséggel megvilágított részeken gyengébb a feketedés, ahol pedig egyáltalán nem érte fény a filmet, ott a negatív átlátszó lesz. Tehát így egy negatív kép keletkezik, amely a valóságos árnyalatok fordított sorozatából áll.

Fixálás A fixálás során a fényre érzéketlenné tett negatívon a képet állandóvá tesszük. A megvilágított ezüst-bromid kristályok ezüstgócaiból az előhívó hatására kialakult ezüstszemcsék mellett meg nem világított, ám még fényérzékeny ezüst-bromid szemcsék is vannak a rétegben. Az előhívás után tehát ezeket a képalkotásban részt nem vevő (meg nem világított) szemcséket ki kell oldani, illetve a kristályokat további fényhatásra érzéketlenné kell tenni, azaz a képet fixálni (rögzíteni) kell. A meg nem világított kristályok eltávolítása után már csak a képet alkotó fekete ezüstszemcsék maradnak a rétegben.

A kidolgozás folyamata 1. A negatív film és a papírkép kidolgozása elvileg azonos. Fontos különbség azonban az eltérő színérzékenység: a negatív film előhívásakor teljes sötétségben kell dolgoznunk, papírkép kidolgozásakor viszont speciális vörös vagy zöld lámpával világíthatunk.

A kidolgozás folyamata 2. 1. Előhívás – a latens kép előhívása A megvilágított fényérzékeny anyagot teljes sötétségben előhívó oldatba (lúgos redukálószer) tesszük. Ehhez fényzáró tankot használunk, melyet a film behelyezése és a lezárás után már világosban is kezelhetünk. 2. Öblítés/Stopfürdő használata A film rétegei által felszívott előhívóoldatot rövid öblítéssel nagyjából eltávolítjuk. Ezzel a fixáló oldat élettartama meghosszabbítható. Fényzáró tank használatával ez egyszerűen kivitelezhető: a hívót kiönthetjük a tank tetején lévő nyíláson keresztül (eközben fény nem éri a filmünket), majd ugyanezen nyíláson keresztül a filmet néhányszor vízzel átmossuk.

A kidolgozás folyamata 3. 3. Fixálás – az előhívott (de még fényérzékeny) kép rögzítése A kép fixálása savas oldattal történik. A hívótankba való betöltése az eddig használt folyadékokhoz hasonlóan történik. 4. Mosás és cseppmentesítés – a használt vegyszerek kioldása A vegyszerek maradéktalan kioldásához minimum 20-30 perces folyóvizes mosás szükséges. Speciális cseppmentesítő folyadékokkal a száradás során esetlegesen létrejövő foltok képződését előzhetjük meg.

A kidolgozás folyamata 3. 5. Szárítás A film egyik végét csipesz segítségével rögzítjük egy kifeszített kötélen, másik végére pedig speciális, súllyal ellátott csipesz helyezünk, így biztosítjuk a film feszességét. Szobahőmérsékleten a száradás körülbelül negyed órát vesz igénybe, szárítógéppel ezen idő lecsökkenthető. A vegyszeres flakonokon és a filmek dobozán megtalálható minden információ, ami a hívási időkre és egyéb körülményekre vonatkozik, érdemes ezekhez igazodni!

VÉGE