Oktató Városok Nemzetközi Szövetsége Közép-Európai Iroda (Budapest) 3-as rendezvény: „Lendületben a város” – regionális konferencia Végrehajtó Bizottsági.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Beszámoló a SIOSZ eddigi tevékenységéről Összeállította: Fuhrmann Géza.
Advertisements

I. KISTARCSAI NYÍLT TRIATLON VERSENY
SDT-monitor Informatikai eszközök alkalmazása a tanulási folyamatban – 1. év febr. 6. – május 23.
Támogatóink.
Tehetséggondozás a gyakorlatban Opening Doors Program ( )
NJSZT Közgyűlés május 13. NJSZT KÖZGYŰLÉS május 13.
FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG Elnök: Dr
Nagy László tanári öröksége Kazincbarcikán
PÉNZ FELAJÁNLÁS Szűcs Gabriella Ft Dr. Balla Zsolt
Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás SÁSD, június 28.
A gimnázium centenáriumi ünnepségén megjelent öregdiákokról
Egyesületi tagok.
NyitórendezvényBudapest*
MIBEN ERŐS ÉS MIBEN GYENGE AZ MRTT Elnöki beszámoló a évi közgyűlésen Magyar Regionális Tudományi Társaság.
ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI KÖZGYŰLÉSEN Rechnitzer János MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG.
Üzleti Szakközépiskola 12. A osztály "Azokért élünk, akiket szeretünk, azokért, akik igaznak tartanak. A jövőnek élünk: a szépért s jóért, amit.
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A vidék fejlesztésének titka, a sikeres vidéki térségek és települések Nyugat-Magyarországon.
1987 – Magyar Könyvvizsgálók Egyesülete
Kezdő jogászok a munkaerő-piacon Szép Károly projektvezető Budapest, November 26. Diplomaszerzés és pályakövetés Szakmai nap I.
2011. évi Közgyűlés Jutalmazás, kitüntetés Sallai Gyula, elnök május 25.
A regionális tudomány társadalmasítása Kedvezményezett: MTA Regionális Kutatások Központja.
C2ENET: Közép-Európai Környezetvédelmi Hálózat ERFA, Interreg III.B. Cadses, európai uniós támogatással (2007. január – március) Dr. Zongor Gábor,
Köszöntjük Önöket az „Esély az együttműködésben” – Élhetőbb vidék megteremtése konferencián!
Utazás 33. Nemzetközi idegenforgalmi kiállítás Futár Veronika Monor, február 15.
Regionális Civil Egyeztetések (RECE) Program Oprics Judit Társadalmi egyeztetés támogatása program vezetője október.
CIVIL KEZDEMÉNYEZÉSEK PROGRAMJA március 20. CSAPAT BRÓDY IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA AJKA.
40 éves osztálytalálkozó
Klauzál Gábor Pest, november 18. – Kalocsa, augusztus 3
2009. december – június Készítette: dr. Horváth-Lugossy Gábor
A Kezdeményezések Régiója Brüsszelben Sopron, február 1. Kiss Judit Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
Leonardo program keretében szerzett brüsszeli tapasztalatok Varga Marianna GYMS Megyei Önkormányzat, EINKO GYMS Megyei Önkormányzat, EINKO Nyugat-dunántúli.
Nemzetközi kapcsolatok RFÜ Vissi András Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht Sopron, február 1.
HELYZETELEMZÉS a Közép-Magyarországi Régió intézményrendszerének kiépüléséről Készítette: dr. Kovács Róbert Magyarország III.
ÜDVÖZÖLJÜK a Térségi Konferencia résztvevőit november.
Devizaadósok Szövetsége évi Alapító Közgyűlése programja és forgatókönyve Helyszín: 1012 Budapest, I. kerület Kuny Domokos u VI. emeleti.
Üdvözöljük konferenciánkon!
IX. Kaposvári Állategészségügyi Nap
A Magyar Nőorvos Társaság Dél- nyugat Dunántúli Szekciójának XII
A Kezdeményezések Régiója Brüsszelben május 24. Kiss Judit Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nyugat-dunántúli Régió Brüsszeli Képviselete.
Artisjus Zenei Alapítvány
KÜLDÖTTGYŰLÉS ELNÖKSÉG
I.Díj ARCHIKO KFT. és LENGYEL ÉPÍTÉSZ MŰTEREM KFT.
Dobolyi Alexandra Európai Parlamenti Képviselő Külügyi Bizottság
„Rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetése az SZLTISZK Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézményben” TÁMOP A -12/1– Szakmai munkánk.
1 KÖNYVTÁROSOK NAPJA augusztus 31. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT.
TANULÁSI KÖRNYEZETEK Bibó István Gimnázium – Kiskunhalas.
1 MEE Szegedi Szervezet évi beszámoló, évi tervek.
A kistérségi koordinátorok roma integrációs feladatai
TÁMOP A-13/ Az EVDSZ társadalmi szerepvállalásának szélesítése a Dél-Dunántúli Régióban 1.
Beszámoló ELFT Békés Megyei Csoport 2007–2011. Beszámoló 2007–2011 Taglétszám Jelenleg 14 tag  Létszám lassan csökken  Nőni fog a nyugdíjasok száma.
10. alkalommal A 10. alkalommal megrendezett kiállításon a 74 kiállítót a 74 kiállítót 9 ezer több mint 9 ezer látogató nézte meg a két nap alatt.
VÍZ- ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁS
11 Smart City Tagozat ülése BME EIT Neumann Tárgyaló, május óra 1111 Budapest, Egry J. u. 18. V1 ép. C213 Dr. Kovács Kálmán tagozati elnök.
,,Önértékelés –Tanfelügyelet – Minősítés”
Okos Jövő Fórum 2015 Smart Future Fórum 2015 Győr A Széchenyi István Egyetem és az Okos Jövő Innovációs Klaszter közös rendezvénye.
EGY ORSZÁGOS CIVIL SZERVEZET BEKAPCSOLÓDÁSA A KÖZMŰVELŐDÉSBE.
AvEnGarde VSE és Vállalkozók SE közös sportbemutató Ászár Jászai Mari Általános Iskola.
BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK FŐPOLGÁRMESTERI HIVATALA FŐPOLGÁRMESTER Tarlós István FŐPOLGÁRMESTER Tarlós István Irányítás szakmai.
BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK FŐPOLGÁRMESTERI HIVATALA FŐPOLGÁRMESTER Tarlós István FŐPOLGÁRMESTER Tarlós István Irányítás szakmai.
1 Magyar Gépjárműipari Szövetség (MGSZ / AHAI) Elnökségi ülés Magyar Gépjárműipari Szövetség Helyszín: Magyar Suzuki Zrt. Esztergom Magyar.
2014 május 6., Miskolc. A Cseh Magyar Üzleti klub legfőbb céljának tekinti a kétoldalú üzleti kapcsolatok fejlesztését, és a cseh illetve magyar vállalkozások.
BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK FŐPOLGÁRMESTERI HIVATALA FŐPOLGÁRMESTER Tarlós István FŐPOLGÁRMESTER Tarlós István Irányítás szakmai.
KISTÉRSÉG ÉS REGIONALITÁS A KÖZMŰVELŐDÉSI GYAKORLATBAN Pap István Megyei Művelődési Központ, Békéscsaba.
Meghívó ! Agykutatás Napjai Budapesten március 17-18
Atomenergiáról – mindenkinek
Prof. emer. Dr. Donáth Tibor köszöntése Semmelweis Egyetem Baráti Köre Dr. Monos Emil fiziológus szakorvos, a Baráti Kör elnöke
MAGYAR VASÚTI MAGÁNKOCSI SZÖVETSÉG
Önkormányzati tisztségviselők és képviselők képzésének új lehetőségei
MAGYAR VASÚTI MAGÁNKOCSI SZÖVETSÉG
Atomenergiáról – mindenkinek
Előadás másolata:

Oktató Városok Nemzetközi Szövetsége Közép-Európai Iroda (Budapest) 3-as rendezvény: „Lendületben a város” – regionális konferencia Végrehajtó Bizottsági ülés „Oktató város és helyi önkormányzat” – tréning az önkormányzat ügyosztályai és civil szervezetek vezetői számára november

„Lendületben a város” - konferencia (Eötvös József Gimnázium) Megnyitó Tanárok citerazenekara Eötvös- diákok

Előadások Sas István Ikvai-Szabó Imre Joco” Hollos (Bécs) Bojár Iván

Előadások Aleksandra Ścibich (Katowice, Lengyelo.) Klados Gusztáv (Budapest, Csalagút, Kuala Lumpur, Athén…)

Előadások Sergio Barrios (Rosario, Argentína) Pepe Cabello (Guadalajara, Mexikó)

Előadások Vilu Salvatore (Sao Paulo, Brazília)

Vilu Salvatore - Sao Paulo ellentmondásairól

Szünet

Szünet az Eötvös-diákokkal

Sajtótájékoztató Montserrat Ballerín, a világszövetség elnöke, Barcelona alpolgármestere Hajdú Endre interjút készít Ballerín asszonnyal Horváth Csaba főpolgármester h. találkozik az IAEC elnökével

Összegzés

A régió tagvárosainak stratégiai megbeszélése

Főpolgármesteri díszvacsora a Hotel Astoriában Demszky Gábor előadása

Főpolgármesteri díszvacsora a Hotel Astoriában

Mexikói forró este a következő világkongresszus beharangozására (2010, Guadalajara)

Mexikói forró este a következő világkongresszus beharangozására (2010, Guadalajara) Budapest, Erzsébet körút, este 22 óra

„Oktató város és helyi önkormányzat” – szeminárium az önkormányzat képviselői és a civil szervezetek vezetői részére

„Oktató város és helyi önkormányzat” – belső önkormányzati műhely

Végrehajtó Bizottsági ülés

Budapest Tampere (Finno.) Lomé (Togo) Lyon (Franciao.) Changwon (Dél-Korea)

Városnézés

Zwack Múzeum

A szervezők köszönik az alábbi munkatársak külön segítségét: Demjén Klára (idegenvezetés) Hajdú Endre (interjúkészítés az IAEC elnökségével) Vopaleczky György (interjúkészítés a mexikói küldöttséggel) Veress György (sokszorosítás, sokszor) Varga Ferenc (részvétel a szemináriumon) Gazdasági Osztály (újfajta kérdések, elszámolás) Kozák Zsuzsanna és Molnár Géza