Színkeverés

Alapszínek Alapszíneknek nevezzük a 444 nm-rel jellemezhető kék, az 526 nm-rel jellemezhető zöld és a 645 nm-rel jellemezhető vörös sugárzás által kiváltott színérzeteket. Ezek additív keverése útján csaknem minden szín létrehozható. A nyomdaiparban a sárgát, a magentát és a ciánt használják alapszíneknek, melyekből a többi színt hozzák létre.

Fő- és mellékszínek Főszínek a szubsztraktív színkeverés optimális színei, az 570 nm-rel jellemezhető sárga sugárzás, a 487 nm-rel jellemezhető kék és a -495 nm-rel jellemezhető vörös színérzet. Mellékszínek a megközelítően 591 nm-rel jellemezhető narancssárga, az 509 nm-rel jellemezhető zöld és a -555 nm-el jellemezhető ibolya színérzet. A főszínekből szubtraktív színkeverés útján állíthatók elő.

Ősszínek Az ősszínek az olyan színérzetek, amelyeket az ember fejlődésének legkorábbi szakában már névvel jelölt. Ezek: sárga, vörös, kék, zöld.

A színek keverése Gyakorlati tapasztalat, hogy bármely két vagy több színből keverés útján újabb színek hozhatók létre, vagy az, hogy bármely szín többféleképpen is kikeverhető. Tapasztalati tény az is, hogy megfelelően kiválasztott három szín elégséges az összes többi kikeverésére.

Az összeadó színkeverés A színes fények keverését összeadó, vagy additív színkeverésnek nevezzük. Ha narancsvörös, sárgászöld és ultramarin kék színű sugarakat ugyanarra a fehér felületre vetítjük úgy, hogy a színes körök részben fedjék egymást, a két-két egymásra kerülő szín egy-egy világosabb színt hoz létre, a három szín együtt pedig fehéret ad.

Az összeadó színkeverés Ha a két szín helye (A1 és A2) a spektrumban nincs nagyon távol egymástól, akkor a keverékszín (A3) a két szín közé esik. Az új szín mindig a nagyobb fénysűrűségű színhez lesz közelebb a spektrum vonalon. Annál nagyobb lesz a keverék szín (A3) fénysűrűsége, minél közelebb esik a két összetevő szín (A1+A2) középértékéhez.

Az összeadó színkeverés Ha a keveréshez használt két monokromatikus szín egymástól való távolságát növeljük, a távolság egy különleges esetében a keverék fehér. Ekkor a keveréshez használt színeket egymás komplementereinek hívjuk.

Az összeadó színkeverés Ha a keveréshez használt két monokromatikus szín (A4, A5) egymástól való távolságát tovább növeljük, akkor olyan színt kapunk, amelynek jellemző hullámhossza a keveréshez használt két szín közötti szakaszon kívül esik (pl.A6), vagy pedig a spektrumban nem található bíbor szín keletkezik. Az így kapott bíbor szín akkor lesz a legtelítettebb, ha a spektrum két legszélső színét, a 400 nm-es és a 700 nm-es sugarakat keverjük.

Fények keverése Bármelyik színt annyiféle színpárból keverhetjük ki, ahány húrt fektethetünk keresztül a kikeverendő színt szimbolizáló ponton. Néha kettős, zöld és piros, de legtöbbször hármas színkeverést használnak.

Fények keverése A leggazdagabb színválasztékot a megközelítően 645 nm-rel jellemezhető vörös, az 526 nm-rel jellemezhető zöld és a 444 nm-rel jellemezhető kék fényű lámpák fénysugarainak egymásra vetítésével érik el. Fontos, hogy a fényerő minden egyes lámpánál külön-külön növelhető és csökkenthető legyen.

Színkeverés monitoron A TV képernyőjén vagy a számítógép monitorján látott színek az összeadó vagy additív színkeverés törvényei szerint jönnek létre. A képcső nyakában, egyenlő oldalú háromszög csúcsain, három elektronágyú helyezkedik el. Az innen kiinduló 3 elektronsugár a vörös, zöld és kék pontszerű foltocskákból álló képfelület foszforpontjait gerjeszti.

Színkeverés monitoron Az elektronsugarak, hogy a megfelelő foszforpontokat gerjesszék, egy pontban metszik egymást. A metszéspontok vonalában, a képernyővel párhuzamosan egy fémlemez, az un. árnyékmaszk vagy lyukmaszk helyezkedik el. Ez biztosítja, hogy az elektronsugarak csak a nekik megfelelő foszforpontra eshetnek. A foszforpontok ingerlésükkor felvillanó színei az összeadó színkeverés alapszínei.

Színkeverés monitoron A képernyő elektronágyúk gerjesztette színhármasait szemünk, az optikai (összeadó) színkeverés törvényeinek megfelelően, egyetlen színként érzékeli. Ha a 100 egységnyi skálán, a színhármas mindegyike 100 egységnyi gerjesztést kap, a színhármast fényes, fehér színként érzékeljük. Ahhoz, hogy melegsárga színt lássunk, az R pontot 59, a G pontot 62, a B pontot 0 egységnyivel kellett gerjesztenünk.

Tárcsás színkeverés Fehér, fekete és egy színes tárcsát úgy csúsztatunk egymás fölé, hogy a létrejövő kör alakú felületen a fehér, a fekete és a szín arányát tetszés szerint változtatni tudjuk, majd a tárcsát villanymotorral megpörgetjük. A tárcsák forgásakor az összeadó színkeverés törvényeinek megfelelően jönnek létre az új árnyalatok.

Tárcsás színkeverés A Maxwell-tárcsa segítségével a színtér bármely, csak koordinátákkal adott színét megjeleníthetjük, vagy bármely adott színnek színtéri helyét, színkoordinátáit, meghatározhatjuk. Egyenlő lépésközű skálákat is létrehozhatunk vele.

A kivonó színkeverés Kivonó vagy szubtraktív színkeverés esetén különböző színű pigmentek összekeverésével vagy szűrők egymásra helyezésével, az összetett fényből bizonyos komponenseket kivonunk. Ha mind a három színt, a sárgát, magentát és a ciánt összekeverjük feketét kapunk, mert ezek együttesen az összes fénysugarakat kivonják, elnyelik, így nincs, ami visszaverődjék.

A kivonó színkeverés elve A keverés eredménye mindenkor a felhasznált színek spektrális összetételétől függ, nem pedig a felhasznált színek jellemző hullámhosszától. Két teljesen azonosnak látszó szín külön-külön egy harmadik színnel keverve különböző színt fog eredményezni, ha a két azonosnak látszó szín spektrális összetétele nem egyezik.

Festékek keverése A festőművészek a palettájukra kinyomott néhány, esetleg 10-15 féle színű festék segítségével képeik teljes színgazdagságát létrehozzák. Munkájuk során a kivonó vagy szubtraktív színkeverés törvényszerűségei alapján jönnek létre a színek. A festőt jellemzi, hogy egy-egy színárnyalat kikeveréséhez milyen színeket használ.

Festékek keverése Bármelyik színt annyiféle színpárból keverhetjük ki kivonó színkeveréssel is, ahány húrt fektethetünk keresztül a kikeverendő színt szimbolizáló ponton.

Festékek keverése A kivonó színkeverést nagyüzemi módon pl. a textiliparban is használják. Régen egy-egy üzem csak egy színre szakosodott az állandó minőség biztosítása érdekében. Ma a textiltervező színkoordinátákkal rögzíti a kikeverendő színt, egy szín előállításához szükséges festékek mennyiségét a receptúrázás segítségével határozzák meg.

Festékek keverése A kikeverendő szín színösszetevőinek számításához figyelembe kell venni a keveréshez használt színek színtani adatain kívül a színezékek festőerejét, koncentrációját, egymásra való hatásuk kémiai következményeit, a kötőanyag optikai hatását.

Színkeverés printeren A tintasugaras és a lézernyomtatók esetében is ciánkék (C), magenta vörös (M) és sárga (Y) színű festékpontocskák keverednek egymással a kivonó (szubtraktív) színkeverés törvényei szerint. Elméletileg a ciánkék, magenta és a sárga egyenlő arányú keveréke feketét kellene, hogy eredményezzen, de a gyakorlatban csak sötét barna jönne létre, ha a printer nem adna hozzá feketét (K) is.

Színkeverés a nyomdában Speciális színkeverés az ofszetnyomásnál: A sokszorosítandó képről színbontással három nyomófelületet készítenek. A képet a kivonó színkeverés összetevőire, ciánkékre, magentára és sárgára bontják, mivel a sokszorosítandó képen szereplő minden színt e három színösszetevő különböző arányú keveréke alkotja.

Színkeverés a nyomdában A három nyomófelület egymásra nyomásával létrejön a sokszorosítani kívánt kép színhelyes másolata.

Színkeverés a nyomdában Az ofszet eljárásnál minden egyes nyomófelületen megjelenő képet raszterpontok sokasága alkotja. A pontok kis mérete miatt szemünk nem tudja azokat külön választani, hanem a kivonó színkeverés törvényei szerinti eredő színeket látjuk.

Színkeverés a nyomdában A színbontás és a nyomófelületek pontos illesztését azzal mérhetjük le, hogy a sokszorosítandó kép szürke felületei a sokszorosított képen is szürkének látszanak-e. Csak akkor jelenik meg szürke színűnek egy felület, ha a cián, magenta és sárga raszterpontok nagyságának arányát a nyomáshoz használt festékek pontos színtéri helyének figyelembevételével hozta létre a színbontás.

Színkeverés a fotón Fényképezőgépünkbe helyezett filmtekercsen, vagy síkfilmen, egymás fölött, különböző színekre érzékeny rétegek vannak. Az első, a kékérzékeny réteg a sárga kivonására, a második, a zöldérzékeny réteg, a magentavörös kivonására, a harmadik, a narancspiros réteg, a ciánkék kivonására szolgál.

Színkeverés a fotón A fényképezéskor először a kamera lencséjén keresztül a filmre jutó fény, az additív színkeverés törvényei szerint, a látvány komplementer képét hozza létre. Ami világos volt a valóságban, az a negatívon sötét, ami zöld volt, az piros, ami kék volt, az sárga lesz.

Színkeverés a fotón A fotópapír egymás fölötti fényérzékeny rétegei a ciánkék, a magentavörös és a sárga színekre érzékenyek. A negatív képet átvilágítva a szubtraktív színkeverés alapszíneire érzékeny papíron hozzuk létre a pozitív képet, mely a látvánnyal egyező lesz.