A magyar lírai költészet története a romantika korában és a századutón Petőfi Sándor (2.)

A lírai én autonóm szerepei Szerepek és dilemmák: ember vagy polgár (← Rousseau) ember: az egyéniség romantikus expanziója; polgár: az emberiség szolgálatában álló erkölcsi lény → a költő mint népvezér (szószóló, próféta)

„Ember és polgár” dilemmája, 1 „Ember és polgár” dilemmája, 1.: az ember – az egyéniség önkifejezése → romantikus élményköltészet a népköltészet mint háttér a mindennapi élethelyzetek poétizálása; a népköltészet nyelvének dúsítása; további regiszterek bekapcsolása – megmarad az önkifejezés nyelvének közérthetősége az önkifejezés kiteljesedése a tájköltészetben: A puszta, télen (1848) – a látvány feloldódása az élményben → a természet otthonossága → a birtokba vett lét

a szerelmi költészetben az emberi élet korlátainak romantikus áttörése: Szeptember végén (1847); az önkifejezés határai: Minek nevezzelek? (1848) az egyéni lét metafizikai perspektívái az istenkeresés útjai: Válasz kedvesem levelére (1847); az értelemkeresés útjai: Világosságot! (1847) → a „polgár” szerepének kibontakozása az autonóm egyéniségből

„Ember és polgár” dilemmája, 2 „Ember és polgár” dilemmája, 2.: a polgár – a haza/az emberiség szolgálata a kivételesség, a kiválasztottság tudatában a polgár „születése” az emberből a szabadság mint összekötő láncszem (vö.: Az alföld, 1844) a nagyformátumú tett mint az egyéniség önérvényesítése (Sors, nyiss nekem tért…, 1846; Egy gondolat bánt engemet…, 1846) ember és polgár dilemmájának nyílt kifejeződése a dilemma eldöntése a polgár javára: Szabadság, szerelem! (1847) [→ Az apostol (1848)]; a dilemma eldöntése az ember javára: Miért kisérsz… (1848), Itt benn vagyok a férfikor nyarában… (1848)

A „polgár” szerepének kibontakozása a szolgálat tárgya: az emberiség, a világszabadság (1848 előtt); a nemzet, a haza (1848–49) nyelvváltás: a laicizált bibliai narratíva mint háttér (lásd: 1848) → retorizáltság a kiválasztottság tudata a kiválasztott mint a nép/a nemzet szószólója (A nép nevében, 1847; Nemzeti dal, 1848) → polgárból próféta (A XIX. század költői, 1847; Az ítélet, 1847) az apokalipszis szemtanúja (Föl a szent háborúra! 1849) a szerep megrendülése korábbi szerepek visszatérése (Pacsírtaszót hallok megint, 1849); a tapasztalat kimondhatóságának elbizonytalanodása (Szörnyű idő…, 1849)

Petőfi költészetének kanonizálása (az „igazi” Petőfi keresése) a népnemzeti Petőfi (Gyulai Pál, a 19. század közepe); Petőfi mint politikai költő elismerése (Arany László, 1873); Petőfi, a romantikus egyéniség (Palágyi Menyhért, a premodernek a 19. század végén); Petőfi kisajátítása ellen (Ady Endre: Petőfi nem alkuszik, 1910); A népvezér Petőfi (Pándi Pál, a 20. század közepe); A sokarcú Petőfi (Horváth János, 1922 → Szegedy-Maszák Mihály, 1980 → Margócsy István, 1999)