10 éves a hittan 2005. október 15. Készítette: Kanizsai Kata Göndics Márton Polgári István.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
VALKÓI EGYHÁZKÖZSÉG.
Advertisements

Tíz éves a Filozófiai Kert
Grafikus felhasználói felület Windows alatt
Sport XXI. triatlon 2010 évi közgyűlési beszámoló (2010 május 1.)
Pogány Frigyes Szakközépiskola
„Érdekérvényesítő képességek, kompetenciák fejlesztése, munkajogi és munkaügyi ismeretek gyarapítása, a szociális párbeszéd erősítése a víziközmű - és.
Klein Dávid.
Iskolatörténeti hét  A murakeresztúri Zrínyi Miklós Általános Iskola a központi iskolaépület 50 éves évfordulójára, január 21-től január 26-ig iskolatörténeti.
Villanások A TTE első 15 éve A TTE megalakulásának sajtóvisszhangja.
20 éves a Tisza Volán SC Labdarúgó Szakosztálya
Sajó-Bódva regionális hulladékgazdálkodási program
Készítette: Reményi László1 Pátyi Szent Imre Templom, Plébánia és Közösségi Ház Építési engedélyezési terve.
Széchenyi István Gimnázium Nyitott nap negyedikeseknek november 27.
Köszöntő Budai Péter Programmenedzser – IT szakmai programok Microsoft Magyarország.
Az elmúlt 10 év A KLUB MEGALAKULÁSA •Dr. Golub Iván főigazgató pályázata létrehozta a Zuglói Agyérbetegek klubját •Első klubfoglalkozás: 1999.
Támop 3.1.4/ A kompetenciaalapú oktatás, egyenlő hozzáférés – innovatív intézményekben.
ENVI-ART Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
II. Országos Környezet- és Természetvédelmi Filmfesztivál és Konferencia 2. szekció Környezetvédelmi tudatformálás szerepe az oktatási nevelési intézményekben.
OSZV oktatás (előzmények)
2013. november 15. A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező középiskolák jegyzékének közzététele.
A Nemzeti Petíció Varga Mihály, április 5.
Tantanya mérföldkövek 2004-től máig Június Akciósorozat laktanya- ingatlanért.
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Csíki Szervezete 2005.november Előadó: Szén János tanár Csíki Szervezet elnöke.
A MAGYAR NŐI KÉZILABDÁZÁS
Köszöntő Budai Péter Programmenedzser – IT szakmai programok Microsoft Magyarország.
Aszályok gyakorisága, erőssége, okozott kár - európai vonatkozások
Cigány ügyek az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt Siófok, szeptember 16.
A mai nap programja ig Köszöntő Polgármester Úr 5 perce Gyorsított tanév előkészítő információáradat ig integrációt segítő.
Kommunikáció az egyetemen c. konferencia ápr. 28.
Hirdetések FIKE Főiskolások Ifjúsági Keresztyén Egyesülete.
A Barcsi Általános Iskola Arany János Tagiskolája bemutatkozik
Mesés Mesék Élvezd a mesék csodálatos világát!
FÜGGETLEN KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI
1 A KBSZ BEMUTATÁSA év eseményei KBSZ SZAKMAI NAPOK - HAJÓZÁS Budapest, március 31. Orosz Dalma főosztályvezető.
Üzleti Szakközépiskola 12. A osztály "Azokért élünk, akiket szeretünk, azokért, akik igaznak tartanak. A jövőnek élünk: a szépért s jóért, amit.
Fekete László Született: Csillagjegye: Vízöntő
A mi projektünk Hemrik Balázs, Mandják Bendegúz, Pápai Dénes, Palotai Marcell.
TÖRÖKORSZÁG ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ Készítette: Harcsa Henrietta.
A 2012-es év eseményei. 1, Olvasás népszerűsítő program Alsomocsolád 2012-ben hét alkalommal tartottak könyvklubot, alkalmanként fő részvételével.
Határtalan Civil Nap Pestújhely Menyhért Péter Demokrácia kellék– társadalmi harmónia: 10 éves a csepeli civil együttműködés Ötlet megszületése:
Makrogazdasági folyamatok és versenyképesség Csillag István Budapest, március 4.
2008 február 26.1 Szonda Ipsos-GfK Hungária országos rádióhallgatottsági mérés 2008 január ● Módszertan Módszertan ● 15+ célcsoport  15+ célcsoport 
2007 július 24.1 Szonda Ipsos-GfK Hungária országos rádióhallgatottsági mérés 2007 június ●MódszertanMódszertan ●15+ célcsoport 15+ célcsoport  ●15+
2007 augusztus 27.1 Szonda Ipsos-GfK Hungária országos rádióhallgatottsági mérés 2007 július ●MódszertanMódszertan ●15+ célcsoport 15+ célcsoport  ●15+
2007 november 28.1 Szonda Ipsos-GfK Hungária országos rádióhallgatottsági mérés 2007 október ●MódszertanMódszertan ●15+ célcsoport 15+ célcsoport  ●15+
B É T A Budapesti Értéktőzsde Készítette : Kostyál János.
Készítette: Mgr. Szarka Zsuzsanna
Pálfy Aliz: (N. Colan Általános Iskola, Sepsiszentgyörgy) MENTÁLHIGIÉNÉS KÉPZÉS, MENTÁLHIGIÉNÉS PROGRAMOK ERDÉLYBEN – ÁTTEKINTÉS, KEZDEMÉNYEZÉSEK, TERVEK.
1956 eseményei 56 térképen és képeken Történelmi atlasz
Környezetismeret 2. osztály
SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK A TÁMOP Jó pályán! projekt nyíregyházi szakmai fórum RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, július 16 szombat.
1998 Almássy Endre Liebe Pál
Osztálytalálkozó május Tóalmás.
Weöres Sándor Általános Iskola és Művészeti Iskola
A Magyar Hidrológiai Társaság Soproni Területi Szervezetének munkája (2005)
Nagy Gábor Mosonmagyaróvári VSE Elnök, edző. A kezdetek Az egyesület 1993-ban alakult, baráti társaság által 1999: megérett az igény a versenyszerű evezés.
Született 1966 Június 26.  Fiatalkorában aktív, később a Budapesti Vasas főállású sportolója, válogatott kerettag ben felnőtt magyar magasugró.
Alapvető jogszabályok A évi LXIV. kulturális örökségvédelmi törvény (2005. évi LXXXIX. törvénnyel módosított, hatályos január 1-től) alapján.
A tanév rendje 2014/2015-ös tanév
Szennyező anyagok kibocsátásának trendje
„Családi időutazás” TÁMOP-projekt 1. félév január – május KŐRÖSI.
KOLLÉGIUMI KÖZGYŰLÉS május /2015. TANÉV II. félév értékelése.
A tanév rendje 2015/2016-os tanév.
Társulatunk május 4-én alakult. 10 ÉVE SZOLGÁLJUK A NEMZETI ENERGIAPOLITIKÁT 1.
2015 Év végi lelkipásztori beszámoló Január Ökumenikus imahét (Isten a metrón c. darab) Ökumenikus imahét (Isten a metrón c. darab) Csocsóverseny a hónap.
60 éves a Magyar Földmérési Térképészeti és Távérzékelési Társaság Fővárosi és Pest Megyei Földmérő Nap – 60 éves az MFTTT Budapest, április 20.
Óvodai szakmai programok, továbbképzések bemutatása 2013/2014 Készítette: Grolyóné Szabó Éva szeptember 11. KPSZTI, Óvodavezetői Értekezlet.
Művészeti szülői értekezlet
Pákozd és környéke baráti társaság
2009–2010. évi iskolai naptár Ezt a sablont kinyomtatva falinaptárként használhatja, vagy bármely hónap diáját saját bemutatójába másolhatja. Ha meg szeretné.
Előadás másolata:

10 éves a hittan október 15. Készítette: Kanizsai Kata Göndics Márton Polgári István

A kezdetek szeptember 12. – a „Hetek bandája” bemutatkozik püspök atyának Az alapítók: Szűcs Zoli, Hanák Peti, Pincés Barni, Merkel Norbi, Szécsi Árpi, Tóthalmi Fecó, Kovács Ákos szeptember 21. – az első csütörtöki hittan a szemináriumban 1996 őszén megalakul az első hat kiscsoport (4 vegyes, 1 fiú, 1 lány – utóbbi kettő fél év után keveredik  )

CsCs első hét tagja: Árpi, Ákos, Peti, Barni, Fecó, Zoli és Norbi - nem szokásos utcai viseletben; egy pantomim után (Kmét, '95. XI. 5.)

A kezdetek szeptember 12. – a „Hetek bandája” bemutatkozik püspök atyának Az alapítók: Szűcs Zoli, Hanák Peti, Pincés Barni, Merkel Norbi, Szécsi Árpi, Tóthalmi Fecó, Kovács Ákos szeptember 21. – az első csütörtöki hittan a szemináriumban 1996 őszén megalakul az első hat kiscsoport (4 vegyes, 1 fiú, 1 lány – utóbbi kettő fél év után keveredik  )

Gyarapodunk 1997 tavasza – rendszeres felelőstalálkozók + minden hittannak van házigazda-kiscsoportja 1997 nyara – az első lelkigyakorlat (Dédestapolcsány, vezetője Zsuzsa nővér) 1997 ősze – a CsuCsop véglegesen átköltözik a 10-es terembe. A létszám: kb. 50 fő

Ha egy üzlet beindul… február – az első farsang a budaörsi koliban február-március – a II. hittanos zsinat A félév témája a hivatáskeresés június 20. – Marton Zsolt pappá szentelése Bicajtúra Németh Szabi vezetésével

Esküvők, túrák… október – az első hittanos esküvő: Szöllőssy Orsi és Balázs nyara: Lelkigyakorlat Kosdon, püspök atya vezetésével, több mint 50 fő részvételével Beindulnak az esküvők és a nyári túrák A hittanok létszáma eléri a 80 főt.

Egyre több dolgot csinálunk szeptember – az első „hétfői ima” (Lea) -> a keddi ima elődje 2000 tavasza – megalakul hittanunk focicsapata, a Hunkapunki -> ma a KaLaBaj I. osztályában vitézkedik május 20. – az első „nagy” lelkinap november 11. – ötéves a hittan

Nyitunk a világra 2001 eleje – elindul a hittanos honlap a címen május – agapéra már 7kg kenyeret elfogyasztunk (Göndics Marci feljegyzéseiből) aug – Lelkigyakorlat Nagykanizsa-Erzsébettelepen 2001 ősze – elindul a katekumencsoport 2001 ősze – elindul a Közéleti Kör A hittan létszáma már el-eléri a 100 főt.

Új szelek… október – Felelősképző (Dobogókő) Előadóink: Kiss Ulrich SJ, Gábor Miklós, Bögre Zsuzsa Megalakul a „kupaktanács”, a kistanács elődje 2001 szilveszter – a budapesti Taizéi találkozó

A „nagy” hittan január: témafelelős, technikai, két imás február 14. – elindul a Páros Találka 2002 őszén – elindulnak a Bibliaórák Székely János atya vezetésével április 6. – KIT Kerestek (50 segítő)

A legújabb kor 2003 ősze – túlnépesedés -> hittanok a templomban (na, a kaja azért még nem!  ) február 26. – felfrissül a honlap 2004 nyara – Marci megtervezi a CsuCsop logót -> póló szeptember 2. – a házascsoport megalakulása

Napjaink Hittanonként több mint 150 ember Átlagosan keltetős Ismét az egyetemista, főiskolás jelleg dominál (18-23 év) Új felelősi kör formálódik, akik ennyi emberért is tudnak és akarnak felelősséget vállalni Püspök atya továbbra is velünk van

Kispapok, papok a hittanon Marton Zsolt Tál Zoltán Hugyecz Janó Németh Norbi Farkas Laci Fehérvári Lajos Bolla Pisti valamint Bakonyi János Gánicz László Verdes Miklós Ambrózy Tamás Ivancsó Bazil illetve Gável Henrik atya Székely János atya Maxwell atya

Házas-párjaink 1998: : : 1 (Évi és Árpi) 2001: : : : : 13 Összesen: 50 esküvő

Legek szeptember 12. óta: 3688 nap telt el Ez kb. 527 hét -> levonások -> kb. 400 hittan! Püspök atya ezalatt kb órát beszélt 9 nyári lelkigyakorlat, számtalan lelkinap, buli, kirándulás

Legek szeptember 12. óta: Több mint 30 ezer fiatal -> átlagosan több mint 80-an voltunk egy hittanon Ha mindenki csak 10 deka kenyeret evett meg hittanonként -> majd’ 3 és fél tonna kenyér 10 év alatt! Megértük püspök atya ezüstmiséjét és 10 éves püspöki jubileumát

Köszönjük a figyelmet!