5. számú főút és a jelű összekötő út közötti szakasz, lekötéssel a 43

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
KözOP sz főút Hévíz elkerülő és 71. sz
Advertisements

Megbízó: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezet
Az emeltszintű járóbeteg szakellátás fejlesztése a Lenti Kistérségben a Dr. Hetés Ferenc Rendelőintézet revitalizációjával NYDOP-5.2.1/B LENTI.
„A vasúti áruszállítás szerepe a logisztikai rendszerben ”
Társasházi Közös Képviselők Klubja – Csepel ( )
Somogy megyei projektek
5. számú főút Szeged, Nyugati elkerülő III. ütem Lakossági fórum, Szeged augusztus 5.
Dél-Alföldi régió Ivóvízminőség-javító Program Mórahalom, július 02.
ÉMOP 1.Prioritás Versenyképes helyi gazdaság megteremtése A turisztikai pályázatok gazdaságélénkítő hatása az Észak-Magyarországi régióban.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
Várpalota elkerülő építése
műszaki osztályvezető
E-Levéltár projekt Vidra András Projektigazgató
Egy vonzóbb város: Biharkeresztes
A Budapest-Kelenföld (bez. ) – Tárnok (bez
Pilisvörösvár (kiz. ) – Piliscsaba (bez
„ Tiszaalpár Nagyközség szennyvízelvezetése és tisztítása a település vonzó természeti környezetének, felszíni és felszín alatti vizeinek megóvásáért”
EKOP Elektronikus levéltár
A VASÚTI KÖZLEKEDÉS JÖVŐJE EURÓPÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Piller Rudolf SzélerőVép Kht.
BAKS KÖZSÉG SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA
„A legjobb és legolcsóbb hulladék az, amelyet meg sem termelünk!”
KOMMUNIKÁCIÓS DILEMMÁK ÉS MEGOLDÁSOK A Sopron Régió Csatornázási és Szennyvíztisztítási Program tapasztalatai alapján március 17.
Galovicz Mihály, IH vezető
dr. Kovács Ferenc Közlekedési Helyettes Államtitkár
Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Országgyűlési képviselő
Az országos közúthálózat fejlesztése,
A szakma helyzete, elért eredmények, koncepció, stratégia A szakma helyzete, elért eredmények, koncepció, stratégia Thoroczkay Zsolt főosztályvezető-helyettes.
Az EU új Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramja és a magyar álláspont kialakítása A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kapcsolódó feladatai Előadó: Schváb.
A közlekedési infrastruktúra fejlesztése Záhony térségében
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
M0 útgyűrű déli szektor bővítése
TÁRNOK – SZÉKESFEHÉRVÁR vasúti vonalszakasz kivitelezési munkálatai
Fejlesztési Programiroda – Közutak V. Projektiroda
TÁRNOK – SZÉKESFEHÉRVÁR vasúti vonalszakasz kivitelezési munkálatai Kápolnásnyék - Gárdony vonalszakasz jobb és bal vágány átépítése.
Záhony térsége széles nyomtávú vontatóvágány hálózat felújítása
4. számú főút Debrecen elkerülő szakasz
számú főút Jászberény elkerülő szakasz II. ütem
86. számú főút burkolat megerősítése és négynyomúsítása a – szelvények között.
61. számú főút Somogy megyei szakaszainak 11,5 tonnás burkolat - megerősítése IV. szakasz ( km szelvények között) Lakossági fórum 2010.
61. számú főút Nagykanizsa elkerülő szakasz építése a km szelvények között Lakossági fórum március 11.
76. számú főút Zala megyei szakaszának ( km szelvények között) 11,5 tonnás burkolat megerősítése Lakossági fórum február 18.
86. sz. főút Szombathely - Vát szakasz ( – km szelvények között) kivitelezési munkálatai Lakossági fórum október 09.
4. sz. főút Kisújszállás elkerülő Eredményhirdetés
M0 ÚTGYŰRŰ DÉLI SZEKTOR BŐVÍTÉSE M6 autópálya – 51 sz
1 Lakossági fórum A Lónya-Barabás határátkelő-helyekhez vezető utak korszerűsítési munkái II. ütem építése március 5.
61. számú főút Somogy megyei III. szakaszának 11,5 tonnás burkolatmegerősítése ( km szelvények között) Lakossági fórum március 10.
61. számú főút burkolat megerősítése a km és a – km szelvények között.
Lakossági fórum 46. sz. főút km szelvényben lévő endrődi Hármas – Körös híd átépítési munkái február 19.
Lakossági fórum számú főút Zala megyei szakaszának (0+000 – ) km szelvények között) 11,5 tonnás burkolat megerősítése.
Lakossági fórum 41. sz. főút km szelvényében lévő, Vásárosnamény II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd és a csatlakozó ártéri szakaszok felújítása 2009.
A „Nógrád megyei TISZK infrastrukturális fejlesztése” TIOP-3.1.1/08/ című projekt célja Dénes Anita ERFA projekt menedzser.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium EKOP projektjeinek jelene és jövője dr. Rupp Zoltán főosztályvezető E-közigazgatásért felelős helyettes államtitkárság.
Tájékoztató rendezvény Szombathely.
VÁLLALKOZÓI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, március 26.
„Hódmezővásárhely – Mártély – Székkutas Ivóvízminőség-javító Projekt”
8 sz. főút Márkó – Herend közötti szakasz fejlesztésének megvalósítása
Területi politika főbb összefüggései. A disszertáció főbb területei 1.A regionális programozás elméleti alapjai 2.A programozási ciklus az Európai Unióban.
Schmidt Csaba polgármester október 24. Városi Fűtéskorszerűsítési Program Tatabánya.
Kovács Ákos A megépült Ipoly-hidakhoz vezető utak felújítása,
37. számú főút Szerencs átkelési szakasz rekonstrukciója Lakossági fórum március 29.
főosztályvezető-helyettes „A Balaton-régió közlekedési helyzete” fórum
KÁL-KÁPOLNA vasútállomás és környezetének fejlesztése
1 Vasúti beruházások a vállalkozó szemszögéből Horváth Róbert Vezető technológus Swietelsky Vasúttechnika Kft. X. KÖZFORGALMÚ ÉS VÁROSI VASÚTI PÁLYÁK TERVEZÉSÉTŐL.
Szajol-Püspökladány vasútépítés Szajol–Kisújszállás vonalszakasz pályaépítési munkái Kisújszállás–Püspökladány vonalszakasz pályaépítési.
Úthálózat fejlesztés, úthierarchia, úttípusok
Előadás másolata:

5. számú főút és a 4415. jelű összekötő út közötti szakasz, lekötéssel a 43. számú főútra Makó térségében

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. - NIF Zrt. (korábban Nemzeti Autópálya Rt.) az útügyi adminisztráció átszervezése során, többletfeladatok - közúti és vasúti beruházások - miatt 2007. február 19-ével került ezen a néven bejegyzésre a Cégbíróságnál. A NIF Zrt. 100%-ban a Magyar Állam tulajdona, a tulajdonosi jogok gyakorlója a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium.  Állami tulajdonú fejlesztő társaságként - elsősorban társadalmi igényeket kiszolgálva - gazdasági és közlekedési szakmai programokat valósítunk meg. Beruházói - gyorsforgalmi utak, közutak, vasútfejlesztés - feladatainkat költséghatékonyan végezzük, megteremtve mindenki számára az európai színvonalú közlekedés lehetőségét.

Ügyfélközpontúság - Minőség - Hatékonyság A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Ügyfélközpontúság - Minőség - Hatékonyság Meggyőződésünk, hogy a lakosság alapos tájékoztatása elsődleges feladatunk, hogy beruházásaink támogatásukkal, életkörülményeik minimális zavarása mellett, akadálytalanul megvalósulhassanak. Célunk, hogy az Európai Uniós irányelveknek, a hazai jogszabályi követelményeknek, valamint a megbízók elvárásainak eleget téve magas színvonalon, korszerűen végezzük tevékenységünket, kivívva ezzel partnereink elismerését és elégedettségét. Arra törekszünk, hogy munkatársaink szakmai felkészültségére és tapasztalatára - magas színvonalú projekt menedzsment kompetenciák - támaszkodva, valamint modern szervezet kialakításával és folyamatos fejlesztésével feladatainkat hatékonyan, megbízóink és partnereink megelégedettségére végezzük.

Az M43 autópálya Szeged - Makó közötti szakasz

Mi lesz az M43? Az M43 autópályaként épül, 2x2 forgalmi sáv + leállósáv keresztmetszeti kialakítással. Szakasz hossza: 31,6 km autópálya, 7,0 km főút Főbb mennyiségek az autópályán: Töltésépítés: ~2 518 000 m3 (~210 000 forduló teherautóval) Bevágás készítés: ~104 600 m3 Burkolatépítés: ~1 201 000 m2 Hidak, műtárgyak száma: 25 db aluljáró és felüljáró Nagyobb műtárgyak: Tisza-híd felüljáró a Szeged-Hódmezővásárhely vv. felett, felüljáró az 5. sz. és a 47. sz. főút felett Zajvédelmi létesítmények: ~1,0 km hosszan Főbb mennyiségek az M43 - 43. sz. főút összekötésén: Töltésépítés: 110 000 m3 Bevágás készítés: 10 000 m3 Burkolatépítés: 220 000 m2 Hidak, műtárgyak száma: 1 db felüljáró

Mikor lesz használható az M43? Szakaszolás, tervezési és kivitelezési szakaszok: 1. szakasz, 5. sz. főút – 47. sz. főút között (3+000 -9+700 km sz.), 2. szakasz, 47. sz. főút – 4413. j. ök. út (9+700-18+400 km sz.) között benne a Tisza-híddal, 3. szakasz, 4413. j. ök. út – 4415. j. ök. út között (18+400-34+600 km sz.), 4. szakasz, főúti visszakötés a 43. sz. főútra. Ütemezés: szakasz: építés kezdés: 2008. 06. 01., tervezett forgalomba helyezés 2009. november 30. 2. szakasz: építés kezdés: 2008. 06. 01., tervezett forgalomba helyezés 2010. augusztus 31. 3. szakasz: építés kezdés: 4. szakasz: építés kezdés:

Az M43 autópálya finanszírozása Az M43 autópálya Szeged – Makó közötti szakasza az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Várható megoszlás: EU forrás: 67% Hazai forrás: 33% A beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv részét képezi. A makói visszakötés a 43. sz. főútra 100 % hazai forrás felhasználásával épül.

M43 keresztben és hosszában

Az M43 autópálya: korszerű, magas színvonalú, gyorsabb, biztonságosabb, könnyebb közlekedést teremt, biztosítja a tranzitforgalom levezetését, csökkenti a Szegeden áthaladó forgalmat, ezáltal csökkenti a város környezetszennyezését is, lakhatóbbá, élhetőbbé teszi a 43. sz. főúttal érintett településeket és a régiót, vonzóbb befektetési területté válhat Szeged és környezete, a kapcsolódó beruházások várhatóan új munkahelyeket teremtenek, a régióban megtermelt javak piacra juttatásának feltételei javulni fognak, országhatár könnyebb, gyorsabb megközelíthetősége.

Az M43 kommunikáció A NIF Zrt. kiemelten fontosnak tartja a lakosság tájékoztatását annak érdekében, hogy a beruházás támogatásukkal valósulhasson meg. Országos, regionális és a helyi sajtón keresztül rendszeresen tájékoztatjuk a lakosságot. Elérhetőségek: www.nif.hu weblapon közvetlen telefonszám területszerzési ügyekben: 06/1 436 8466 közvetlen telefonszám NIF Zrt.: 06/1-436-8100 e-mail: info@nif.hu

Semmi sem egyszerű… Megoldandó műszaki feladatok belvizes területek, magas talajvíz szint, autópálya építésre kevésbé megfelelő talajviszonyok, fajlagosan nagy mennyiségű közmű (3,0 km hosszon több, mint 180 db közműkeresztezés), organizációs feladatok párhuzamos fejlesztések miatt, Tisza partvédelem építése (~2,0 km hosszon), Tisza-híd (~610 méter hosszú, 180 méter szabadnyílás, nincsen megtámasztás a Tiszában).

(5. számú főút és 47. számú főút között) M43 1. szakasz (5. számú főút és 47. számú főút között) Tervező: UVATERV Zrt. Mérnök: UTIBER Kft. Kivitelező: „43 Szeged – Makó Konzorcium” konzorciumvezető: SWIETELSKY Baugesellschaft mbH, konzorciumi tag: Ke-Víz Kft.

M43 1. szakasz (5. számú főút és a 47. számú főút között)

M43 1. szakasz (5. számú főút és a 47. számú főút között)

(47. számú főút és 4413. j. ök. út között) M43 2. szakasz (47. számú főút és 4413. j. ök. út között) Tervező: autópálya: UTIBER Kft. Tisza-híd: UVATERV – Pont-Terv Konzorcium Mérnök: Metróber-Főber Konzorcium Kivitelező: „Tisza M43 Konzorcium” konzorciumvezető: SEDESA SA., konzorciumi tagok: HÍDÉPÍTŐ Zrt., SZEVIÉP Zrt.

M43 2. szakasz (47. számú főút és 4413. j. ök. út között) 2008. július

M43 2. szakasz (47. számú főút és 4413. j. ök. út között) 2008. augusztus

M43 2. szakasz (47. számú főút és 4413. j. ök. út között) 2008. szeptember

M43 2. szakasz (47. számú főút és 4413. j. ök. út között) 2008. október

M43 2. szakasz (47. számú főút és 4413. j. ök. út között) 2008. november

Tisza-híd

Köszönjük megtisztelő figyelmüket!